Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

1983-01-02 / 1. szám

/­/-jelszó egyáltalán nem Petőfi lobogója volt. Az ő lobogója ugyanis jóval közelebb állt volna az Adyéhoz, a József Attiláéhoz, mint a ... De hadd ne mondjak neveket. Inkább egy furcsa múlt századi költő Petőfiről szóló ver­­ seivel folytatom írásomat. Abel Ádám szo­cialista szabómunkás írásaival, aki a nyomor elől Amerikába vándorolt ki, ott alapította meg, Clevelandben az Amerikai Magyar Népszavát, és adta ki 1894-ben Magyar leve­lek Amerikából című verseskönyvét. Izgal­mas kordokumentum ez a verseskönyv, és mintha összegzése volna azoknak a törekvé­seknek, amelyek a hazai munkásmozgalom és 1848—49 harcainak egymásrautaltságát hir­dették. Ne fanyalogjunk az autodidakta Abel Adám verselésén, inkább figyeljünk monda­nivalójának eredetiségére: Hajdan dicső magyar népem, Koszorúid mind letépem; Dics-koszorút, fényes nevet Rab nemzedék nem viselhet! Petőfi Sándorhoz című verséből idézem: Megírtad az Apostolt­­óh, hiába Öntötted beléje egész nagy lelkedet; Saját magyar néped nem érti lángszavad, Bár vánkosul használja költeményeidet. Verse végén pedig, a múlt századi magyar szocialistákra nagyon is jellemző módon, így fogalmaz: Mely alatt küzdeni és meghalni vágytál, ám lengenek az egy­szín vörös lobogók! Amint megjósolod, két nemzet áll szemközt Utolsó tusára: a gonoszak s a jók. Írt egy népszínművet is az amerikai ma­gyarok életéről, Csodás tükör címmel. Egyik szocialista szereplőjével a következőket mon­datja benne: „... mit hoz reám a jövő, nem tu­dom, de tudom azt, hogy ahol az alvó néptö­meg ébresztésének nehéz munkája folyik; ahol börtön-, és halál­megvetéssel küzdenek szabadság, egyenlőség, testvériség szent esz­méiért; ahol síkra szállanak »pirosló arccal és piros zászlókkal, és a zászlókon eme szent jelszóval: világszabadság!« ott leszek én is.. Végezetül az első két magyar szocialista versgyűjtemény és Petőfi viszonyáról szól­nék. Az első 1879-ben jelent meg Külföldi Viktor kiadásában, Szabadság-költészet, munkásdalok és szavalmányok címmel. Leg­jelentősebb költője: Petőfi. A következő Pe­­tőfi-versek találhatók benne: 1848, Az or­szággyűléshez, Magyarország, A nép nevé­ben, Ti gyáva, törpe lelkek, Palota és kuny­hó, Tiszteljétek a közkatonákat. Előszava — Gáspár Imre már idézett felolvasása — a kö­vetkező megállapítással ér véget: „Petőfi után hozzá méltó társadalmi költő nem tá­madott.” Arany László 1873-as tanulmányá­nak következtetéseivel cseng össze ez a mon­dat : ......az a vágy, mely Petőfit zaklatta, ott esni el a harc mezején, ha majd minden rab­szolga nép, jármát megunva, a világszabad­ság piros zászlajával síkra lép, a többi köl­tőinket nem lelkesíti. Petőfi köztük egy egyetlen forradalmár és egyetlen európai de­mokrata Bacsányi óta.” A második szocialista versantológia, a Har­cos énekek, átvezet minket a huszadik szá­zadba. 1926-ban jelent meg, Szakasits Árpád szerkesztésében. Noha Ady, Kaffka Margit, Babits, Kassák, Juhász Gyula, József­­Attila­­verseket is tartalmaz, egészében inkább hát­ra-, mint előrelépés az előzőhöz képest. Olva­sásakor József Attila kritikája jutott eszem­be, amelyet a Népszavában sűrűn szereplő Brichta Cézár verseiről írt: „... minden szo­cialista pretenzióval fellépő költővel kapcso­latban — éppen a szocializmus érdekében — elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy meny­nyiben élte át a szocializmust mint költésze­tet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartal­mát mennyiben sikerült lelkivé váltania ...” A Népszava a Harcos énekeket egykori kritikájában igen nagyra értékelte, Külföldi Viktor antológiájáról szólva pedig sajnálkoz­va állapította meg, hogy akkoriban a szo­cialista mozgalomnak még nem voltak „írói, akik magukat céljaival minden tekintetben azonosították volna”, továbbá, hogy az egy­kori gyűjtemény „anyaga túlnyomólag Pe­tőfi Sándor forradalmi verseiből állott”. Vagyis a szocialista mozgalomnak — konkre­tizáljuk a Népszava hajdani megállapítását —, nem voltak Brichta Cézárai, hiszen a Népszava nem József Attilát — maradjunk az egyes számnál — keresett, őt csak megtűr­te olykor-olykor. Nem tudom, ismerte-e József Attila az 1879-es első szocialista versantológiát, való­színűleg nem került a kezébe. Annyi bizo­nyos, hogy ez a gyűjtemény okosan kapcso­lódott Petőfihez: Ábrányi Emil ekkor még nem hazafias ódát írt, hanem Az „Interna­­cionálé” kardalát; Gáspár Imre, Darmay Viktor egy-egy verse, Táncsics vejének, Csorba Gézának időmértékes szocialista tan­költeménye és az ott szereplő fordítások, át­­költések jóval érdekesebb előzményei szo­cialista líránknak, mint a majdnem fél évszá­zad múlva megjelenő második gyűjtemény versanyaga, legalábbis az annak zömét kite­vő Népszava-költők írásai. Úgy látszik, érdemes olykor visszafelé mennünk az időben, megkeresnünk tényle­ges hagyományainkat. Olyasféleképpen ta­lán, ahogyan az első magyar szocialisták tet­ték, amikor Petőfit a magukénak vallották. Darmay Viktor Szabó Endre □ 17

Next