Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
1983-01-09 / 2. szám
Beszélgetés közben értemcsak meg, miért nem kell megmagyaráznom Nikolinkának, mi az „ipics-apacs” vagy az „ugróiskola”, és hogy miért ismeri gyakran nálam jobban a budapesti utcákat. Bizonyára zsenge korban megindult lelkében — ha nem is tudatosan — az a folyamat, amely a szavak és fogalmak összehasonlításával, rokonításával, vagy talán éppen a két nyelv szavai között megérzett idő- és térbeli, vagy hangulati különbségek áthidalásával voltaképpen már egyfajta tolmácsolás, fordítás volt; ahogyan tágult érdeklődési köre, ahogyan kiszélesedett világképe, olyan mértékben nőtt a magyar nyelvtudása. Kedves mosolyát, tiszta tekintetét, szerénységét, humorát nemcsak Bulgáriában, de Magyarországon is jól ismerik, és nemcsak az „irodalom berkeiben”, hanem a kulturális élet igen sok területén. S nem én vagyok az egyetlen magyar műfordító, aki a bolgárkultúrával igazán az ő segítségével találkozott először, több mint huszonöt évvel ezelőtt. Akkor a megérkezés izgalmát, a környezet idegenszerűségét, a nyelvi nehézségek okozta zavart egyszeriben eloszlatta jóindulata, segítőkészsége. Csak néztem, és a Tiszántúl kun menyecskéi jutottak eszembe. Magyarul szólalt meg, barátságosan, nyugodtan és közvetlenül, és amikor meghallottam gyöngyöző nevetését és felfigyeltem nyelvünknek csupán az élőbeszédben létező árnyalataira, úgy emlékszem, hirtelenében meg is kérdeztem, hogy nem magyar-e. Ma már tudom, hogy Nikolina Atanaszova nem magyar, de a gyermekkorban megszerzett kincset, a magyar nyelvet nem felejtette el, hanem azóta is őrzi és gondozza, gyarapítja. Nikolina — vagy ahogy hazájában és nálunk is, fiatalok és öregek szólítják. Nikolinka —■ Bulgáriában született, öthónapos korában szüleivel együtt Magyarországra került. Bolgárul szólalt meg először a családi házban, magyar gyerekekkel játszott élete első éveiben. Magyar szót és magyar zenét hallott környezetében, és egyszerre tanulta meg a bolgár és a magyar nyelvet. Akkoriban népes bolgár kolónia élt a magyar fővárosban, jobbára „bolgár kertészek”. Gyermekeik bolgár iskolába jártak, Nikolinkát is oda íratták be. Szorgalmasan tanult, de magyar pajtásaitól sem szakadt el. Amikor fordít, a boldog gyermekkor bűvös szavai számára ezért ismerősek. Bolgár hazájában búvópatakként jelen van most is ennek a gyermekkornak a csak számára ismerős, titkos szótára. Az egykori Brunswick Teréz Óvónőképzőbe járt négy évig, oklevelét ott szerezte. — Nagy szerencsém volt — mesélte —, hogy kitűnő tanárok foglalkoztak velem. Akkor tanultam meg tudatosan magyarul. Néha úgy érzem, olyan ajándékot kaptam a sorstól, amely életcélt és — szülőhazámon kívül — egy második szellemi otthont is adott nekem. Nikolina Atanaszova lelkében a világégés, a háború borzalmai ellenére is maradtak szép emlékek. Amikor sorsának alakulásáról kérdeztem, először azt mondta el, milyen örömet jelentett neki hazatérése Bulgáriába. Beiratkozott a szófiai pedagógiai főiskolára, és Atanasz Iliev filozófiaprofesszor családjánál lakott. Az Iliev család körében töltött idő alatt nagyon sokat tanult a kötelező tantárgyakon kívül is. Egyébként Iliev professzor édesapja, Atanasz Trifonov Iliev, a neves folklórtudós, Petőfi első bolgár fordítója volt. 1944 elején Nikolinának a bombázások miatt el kellett hagynia Szófiát, édesanyjához utazott Tirnovo megyébe. De eljött a felszabadulás, és az élet üteme felgyorsult. Befejezte tanulmányait, tanított, férjhez ment, gyereket szült. És közben — szinte magától értetődően, hiszen mindig is erre készült — egyre több munkát vállalt a gazdagodó bolgár— magyar kulturális kapcsolatok területén. Nemcsak fordított, hanem tolmácsolt, szervezett, dolgozott a rádió magyar osztályán, a bolgár kulturális kapcsolatok intézetének magyar részlegében, a szófiai Magyar Intézetben és egy ideig a szófiai magyar követségen is. Először gyermekkönyveket és ifjúsági regényeket fordított. Majd néhány olvasmányos regényt. Mint aki az erejét próbálja. Amikor 1962-ben a Narodna Kultúra könyvkiadónál megjelent fordításában a Szent Péter esernyője, Nikolina Atanaszova már kitűnő műfordítónak számított. Következő, izgalmas feladata Szabó Magda Mondjátok meg Zsófikának című könyve volt. (Külföldön ezt a regényt nem tartják ifjúsági olvasmánynak, hanem érdekes, feszültségekkel telített társadalmi regénynek.) Déry Tibor novellái, a XX. századi magyar elbeszélések (Dobozy, Mészöly Miklós, Sarkadi, Szabó István írásai) következtek. Majd Sarkadi Imre A gyáva és Somogyi Tóth Sándor Gyerektükör című kisregénye, Krúdy Gyula A vörös postakocsi, Kosztolányi Édes Anna című regénye, Nagy Lajos novellái, Móricz Zsigmond elbeszélései, Galgóczi Erzsébet kisregényei, és Jókai Anna A feladat című regénye. Közben, 1977-ben bolgár—magyar közös kiadásban jelentek meg Botev és Petőfi válogatott művei, bolgár és magyar nyelven, Szófiában és Budapesten. Nikolina Atanaszova is közreműködött a kötetben. A Népszava munkatársának adott interjújában így számolt be róla: „Most először adjuk közre nagyobb terjedelemben Petőfi Sándor prózai írásait is, leveleiből, naplóiból, cikkeiből nyújtva bőséges válogatást. A Petőfi-próza fordítására én kaptam megbízást, amit boldogan vállaltam, mert túlzás nélkül állíthatom, hogy Petőfi — valósággal szerelmem.” „Atanaszova kiadói és tudományos szakemberekkel tárgyalt Petőfi prózai munkáinak jobb fordítása érdekében — olvashatjuk a fenti interjúban. — Mondatról mondatra vizsgálta át velük a fordítandó szöveget. A magyar szakemberek számára is rendkívül érdekes és tanulságos volt ez a munka. — A kívülálló mindig másképpen közeledik a szöveghez — magyarázza Atanaszova —, kivált, ha az a dolga, hogy ezt a szöveget saját nyelvére is lefordítsa. Az értelmezés munkája közben szembe kell néznie a szöveg megromlásából, hibás kiadásából adódó problémákkal, az esetleges fogalmazási vagy főleg nyomtatási pontatlanságokkal; s persze bonyolultabb esetekben egy-egy népi szólás elhomályosodott értelmét vagy egy történelmi célzás mondanivalóját is meg kell világítanunk saját olvasóink számára.” Nikolina Atanaszova azóta is részt vesz minden nagyobb fordítói feladat megvalósításában, és amikor csak tud, segít, tudását, tapasztalatait, gazdag magyar szókincsét szívesen bocsátja fordítótársa rendelkezésére. Gyakran készíti el bolgár költőknek a magyar versek hiteles, pontos nyersfordítását, hiszen jól tudja, hogy az igazi műfordító számára minden feladat fontos. Egy rövid cikk keretében lehetetlen felsorolni minden munkáját; számos magyar színdarabot, rádió- és televíziójátékot fordított, és jutott ideje a politikai, a tudományos-népszerű, sőt tudományos szövegek fordítására és — ezenfelül — szinkrontolmácsolásra is. Műfordítói munkájának elismeréseként 1975-ben a Kirill és Metód érdemrenddel, 1981-ben pedig a Bulgária fennállásának 1300. évfordulójára kiadott emlékéremmel tüntették ki. A múlt évben a Bolgár—Magyar Baráti Társaság, a Bolgár Írószövetség, a Bolgár Műfordítók Szövetsége és a szófiai Magyar Kulturális Intézet irodalmi estet rendezett Nikolina Atanaszova tiszteletére. Georgi Krumov író, a magyar irodalom neves fordítója ismertette Nikolina Atanaszova harmincéves műfordítói tevékenységét. „Minden művét a tehetség jellemzi — állapította meg Georgi Krumov —, ez adta és adja meg stílusának sajátos szépségét, tehetsége segítette abban, hogy a szövegnek ne rabja, hanem ura legyen.” Nikolina Atanaszova szófiai otthonában állandóan jelen van Magyarország. Nemcsak a magyar kultúra szelleme. A magyar könyvek, folyóiratok, szótárak, enciklopédiák, térképek, fényképalbumok sokasága már maga is mutatja a több évtizedes szoros kapcsolatot, amely a magyar kultúrához fűzi. Fiatalabbik leánya most végzi egyetemi tanulmányait, szeretné folytatni az édesanya hivatását. Reméljük, hogy teljesül a vágya, mert a legjobb vezetőt és segítőtársat a magyar irodalomban odahaza, édesanyjától kaphatja meg. KARIG SÁRA Nikolina Atanaszova FARKAS TAMÁS FELVÉTELE