Új Tükör, 1983. április-június (20. évfolyam, 14-26. szám)
1983-06-05 / 23. szám
nem védekezésként —, humorban sohasem lehet biztosra menni. Még ugyanazon produkció esetében sem. Mert amikor a krimibohózatot először nagy méretű mozivászonra vetítve néztük meg, tetszett. Amikor néhány hét múlva képernyőről, jóval kevésbé. „Kijöttek” a hibák. Hát most tessék okosnak lenni. — A főosztályhoz tartozik a játék-, és összetett műsorok osztálya, így a vetélkedők, a Kapcsoltam, a Fele sem igaz, az Elmebajnokság a Keresztkérdés és az úgynevezett magazinműsorok, mint a Vasárnap délután és a Leg ... leg ... leg ... — Ezeket sem fogadja egyértelmű lelkesedéssel nézőink sokmilliós tábora. De — bár erről nincs pontos felmérésünk — igen sok a lelkes hívük, sőt rajongójuk is. A bírálatokat nem „söpörjük le” az asztalról, de kitartóak vagyunk, mert ezeket a műsorokat fontosnak tartjuk. Még akkor is, ha tudjuk: lehetnének sokkal jobbak is. De nem minden rajtunk múlik. A humornak manapság jóformán nincs termékeny alkotóműhelye. Ördögi kör: „rangos” írók nem gyakorolják, egyes rendezők nem vállalják, mert lenézett műfaj, de azért is lenézett, mert nem a legjobbak, legrátermettebbek írják, rendezik. Vigasz: színészeink viszont nagyon szeretik. A legkiválóbbak is. S nemcsak szeretik — értik s értékelik. Hogy úgy mondjam, „lubickolnak” a felvételkor, forgatáskor. — Befejezésül: milyen tervek foglalkoztatják? CSICSAY CLAUDIA FELVÉTELEI — Kisebb kihagyás után ezentúl ismét kéthavonta jelentkezik a Telepódium, ugyancsak kéthavonta a Szeszélyes évszakok, folyamatosan készítjük a kétségtelenül sikeres Vasárnap délutánokat és múltidéző öszszeállításainkat. A Városliget humortörténete után következik majd az egykori Royal Varieté históriája. Új sorozat is készül, szerzője Gyurkovics Tibor, témája: a napról napra szaporodó „családi vállalkozások”. Három állandó főszereplője: Máthé Erzsi, Bodrogi Gyula — mint házaspár — és „gyermekük” : Szacsvay László. Még az idén új vetélkedőt is indítunk Jókai Mór nevével fémjelezve. Nem valamiféle műveltségi fejtörőnek szánjuk, inkább a múlt század második felének kultúrhistóriáját, ismert s kevésbé ismert történeteit idézzük fel Jókai írásainak segítségével. Folytatjuk gyümölcsöző együttműködésünket az osztrák televízióval is. A nyáron közös produkciót mutatunk be, élő adásban, két színhelyről: a Balaton és a Wolfgangsee partjáról, hazai és osztrák szereplők közreműködésével. Ezt követően pedig — ugyancsak koprodukcióban — cirkusz témájú s részben helyszínű játékfilmet forgatunk. Ez utóbbiban részt vesz, harmadik társként, a nyugatnémet ZDF televízió is. GARAI TAMÁS Jelenet a Családi vállalkozásból: Bodrogi Gyula, Kubik Anna TÉVÉKRÓNIKA Maughamillusztrációk Alighanem különc ötlet volna tőlem Somerset Maugham és Mikszáth Kálmán írásművészete között azonosságokat keresni. Legfeljebb azzal tűnne ki, hogy ekkora szamárság még senkinek sem jutott az eszébe. (A maga módján tehát irodalomelméleti fegyvertény.) Ámde. A nem olvasó angol ezredes története előtt jó néhány évtizeddel Mikszáth ugyanezt írta meg annak a Zala megyei képviselőnek az esetében, akiről valami könyvben kellemetlen rágalmakat írtak, s az illető fűtői-fától kérte, hogy ugyan mondják már el neki, mi áll róla abban a könyvben. Senki sem akarta a história elmesélésével megbántani, s azt tanácsolták neki, hogy ha meg akarja tudni, vegye meg, olvassa el. Hónapokig érdeklődött, egészen elkínozta magát ebben a fáradozásban, de arra képtelen volt, hogy megvegye és elolvassa. „Ilyesmit egy magyar gentry nem cselekszik”. Az angol is nehezen, mint az Egy világjáró viszontagságainak ebben az epizódjában látható volt, csak neki mégis sürgősebb lett a dolog, hiszen a saját felesége „szerkesztette ki” a világsikerű verseskönyvben. Maugham írásbeli eleganciáját és nagyvonalú egykedvűségét igen nehéz képre vinni. Már sokszor megpróbálkoztak vele, mindig — vagy többnyire legalábbis — fél sikerrel. A történetek nagyszerűek, de annyira „csak írások”, annyira rejtőzködők, hogy meglehetősen kockázatos őket a filmtechnika felszereléseivel megérinteni. Vagy olyan szuverén társművészek kellenek hozzá, akik e másfajta műfaji formálásnak éppen olyan nagy mesterei, mint Maugham a novellának. Claus Peter Witt, a ciklus rendezője nem ilyen. Finoman és meglehetős érzékenységgel adja elő a novellákat, de főképp illusztrálja őket. Amikor önállóságra szánja el magát, rajtaveszt, mint Az ezredes feleségének, vagy az Alkotói ihletnek egy-egy jelenetében. Illusztrációnak azonban jó ez az etüdsorozat, a huszonöt-harminc percekből álló Maugham-novellafüzér, mert azokat a darabokat választotta ki, amelyek képet adnak írói világáról és furcsa figuráiról. A fegyelmezett mozdulatok mögött szenvedélydúlta lelkek, előkelő környezetekben tragikus kisszerűségek. Egy-egy angol ember itt olyan, mint egy angol tájkép, vagy nagyon hosszú idő vagy nagyon éles pillantás kell észrevenni apró rejtelmeit. Mindenesetre Maugham ürügyén lehetett volna hupikék televíziós lelki életet élni, de szerencsére ez nem történt meg. Csendes fesztivál Az igazi fesztivál, amin a nézőközönség is részt vesz, méghozzá nemcsak egy moziteremnyi meghívott, hanem százezrek, esetleg milliók. Ha jól tudom, a televízió első alkalommal teszi ezt: sorozat Mai témák külföldi tévéjátékműhelyekből. Igen életrevaló gondolat. Amenynyire mérhető — pontosan sehogyan sem, de visszhangokból, bírálatokból, beszélgetésekből valamennyire mégis —, sikere van, legalábbis érdeklődést kelt. Néhányról e helyen is szó volt, amelyek nagyobb figyelmet érdemeltek. De amelyekről nem volt mód beszélni — mód volt azonban megnézni őket —, azok is tájékoztatás értékűek. Svájci, szovjet, lengyel, spanyol, dél-amerikai, csehszlovák, svéd és más televíziós művek. Valamennyi mai téma. Ismerem a választás nehézségeit és felelősségét. Néhány évvel ezelőtt, meghívottként részt vettem Párizsban és Londonban egy „kiválasztó bizottság” — szakszerűbb nevét elfelejtettem — munkájában. Az embert bezárják egy-egy napra valamely nagy film-, vagy televízióstársaság tucatnyi férőhelyes vetítőtermébe, a sarokban frizsiderben szendvicsek és szörpök. Késő este tántorogtunk ki, az olvasólámpa bizonytalan fényénél papírra vetett jegyzetekkel, azokat még az éjszaka egyeztetni kell... Másnap ugyanez elölről, dagadtabb fejjel. Nagy tehát a tévedés kockázata, a rossz választás lehetősége, hiszen dönteni kell, méghozzá a nézők nevében. Alighanem a félidejénél tart ez a sorozat, s ennyiből úgy látszik, a választás szakszerű és lelkiismeretes volt. A világ — vagy Európa — televíziós játékművészetéről tizenöt-húsz film csak futólagos áttekintést adhat. Olyan kérdés, hogy „hol tart” a televíziós drámairodalom, nem tehető fel, mert nincs rá válasz. Kultúrák, érdeklődési körök, művészeti hagyományok, színházi múlt, nemzeti karakterek szabályozzák. Közös vonásukként csak azt a közhelyet lehet — szégyenkezve — kimondani, hogy ember és ember, ember és világ konfliktusai. Amiről tehát a művészet szól, a kezdetei óta. Amit viszont érdemes kimondani : a tájékozódásnak igen nagy értéke van, mert ezekkel a produkciókkal öszszemérhető a hazai televízióművészet teljesítménye. Nem haboznék állítani, hogy semmi szégyellnivalónk nincs. Rossz játékaink vannak. Kényszeredettek, kedvetlenek, kínban fogantak, haloványak, erőtlenek — ezekről sokszor beszélünk —, de abban a mezőnyben, amelyet ez a csendesen folydogáló szemle vagy fesztivál — hiszen az, ha nem hirdetnek is eredményt a végén — felmutat, a Magyar Televíziónak jó helyezése lehet. TAMÁS ISTVÁN A Nincs szerelem fájdalom nélkül című NSZK-film egy kockája □ 31