Új Tükör, 1983. július-szeptember (20. évfolyam, 27-39. szám)
1983-08-07 / 32. szám
utcában tanulásról, a munka utáni időtöltésről beszélgetünk. Széles arcú, huszonöt év körüli esztergályos indulatosan magyaráz: — Ugyan! Mit ér az, ha valaki a könyveket bújja: hozzánk a műhelybe is jött két srác, a góré leadta a szöveget, hogy ilyen-olyan diplomájuk van, aztán a melóban kiderült, hogy az egyik nagyobb nulla, mint a másik... Nyúlánk fekete fiú áll a kör szélén, K. László. Találva érzi magát: mindössze néhány hete került fel a szerszámgéptől a műszaki osztályra. K. az esztergályoshoz fordul: — Hány éve szabadultál? Az esztergályos ingerült: — Hat, hét éve. — És amikor elkezdtél melózni, mit tudtál? Az esztergályos érti a célzást, most már üvölti: — De nem is volt akkora pofám, mint ezeknek! — Ne aggódj. Mire lehúznak hat-nyolc évet a gyárban, elhiheted, hogy ők is felszednek magukra valamit. De te mit tanulsz ezalatt? V. Mária betanított munkás veszi át a szót: — Amíg iskolába jártam — mondja —, én is szerettem olvasni. Az osztálytársaimmal színházba, moziba mentünk és ne röhögjetek ki, egyszer összeírtam. Shakespeare összes művét, hogy sorra elolvasom őket. Még az öregeimet is rá akartam venni, hogy ne hülyítsék magukat állandóan a televízióval. K. László: — Na és ki akadályozott meg abban, hogy megvalósítsd a tervedet? — Ki? Harmincöt fokos melegben, három műszakban dolgozom, de nem ez a lényeg. Ott aztán soha nem lesz szükségem még az ABC- re sem. Sőt, akkor megy a legjobban a munka, ha kikapcsolom az agyam. Ilyenkor úgy jár a kezem, mint a gép, pontosan, hibátlanul. Ma már az is elég, ha a munka után kipihenhetem magamat. Ünnep, ha elmegyek szórakozni. — Mit tehetnél, hogy másképp legyen? Kezét kihúzza vékony kabátjának zsebéből. Törékeny termetét szinte elnyeli a sűrűsödő sötétség. — Talán más munkahely után kellene néznem — mondja tűnődve. — A többség meg maradjon ott, ahol van. Hogy finoman fejezzem ki magamat ... — mondja valaki tompa, alig hallható hangon. Mária kissé közelebb húzódik. — Az ilyen helyekre kellene igazán jó KISZ, hogy legalább munka után legyen egy kis élet. Ahova nemcsak a kezemet viszem, én is számítok ... — Ahhoz nemcsak jó KISZ kellene, hanem más is — mondja az esztergályos, de bővebben nem fejti ki, hogy mire gondol. — Szórakozni hová jártok leginkább? A Láng, az Elzett, a Rico, a Magyar Acél, a Hajó és Daru, az Izzó, a Csavargyár klubhelyiségeit említik. S mint apáik és nagyapáik, nyáron ők is lejárnak a Dunára, a Szúnyog-szigetre, a Rómaira vagy a budai hegyekbe. Szeretik a még megmaradt kisvendéglőket is. „Bent Pesten” — ahogy ők mondják — csak kevesen és ritkán szórakoznak. Inkább azok, akik elszakadtak a környezetüktől, meg az albérletben lakó vidékiek. No és legfeljebb, ha balhézni akarnak. Sokan isznak, újabban a lányok is. — Mi mást tehetnénk? — védekezik egy huszonegy éves hegesztő. — Isznak a gyári klubokban is? A kérdés derültségeit vált ki, de aztán elkomolyodnak. Az esztergályos már élesen mondja: — Ott is a Vendéglátó dominál! Mert mit adnak? Diszkózenét a hosszúhajúaknak, piát a kopaszodóknak, azt, ami a dohányt hozza. Klára egészségügyi dolgozó. Csupa feszültség míg beszél, a szeme hunyorogva vibrál: — Ha egyetlen könyvet se olvasok, akkor is tudok eleget. A műhelyekből be-bejönnek hozzám egy Kalmopyrinért, aztán ottragadnak és elmondják életüket. — De azért olvas? — Legfeljebb szakkönyveket, de most már azt se nagyon. Jól elvették a kedvemet. Jelentkeztem, hogy befejezzem az ápolónőképzőt, а Ш к gyárnak kellett volna fedez-elni a költségeket. Gondolja, Ш F