Új Tükör, 1983. július-szeptember (20. évfolyam, 27-39. szám)

1983-08-21 / 34. szám

11 egy-egy lírai árnyalat. A szakmai harcok szigorát maroknyi alkotó próbálja oldani, belsőbb, emberibb világra reflektáló piktúrával. Ba­­zsonyi Arany e kevesek közé tarto­zik, s jó nyomon halad az, aki az emberi viszonylatoknak mélyebb tükörképét keresi immár életműnyi munkásságában. Képei nem sorolha­tók be azon művek közé, amelyek már az első pillanatban közlik alko­tójuk állását a nézővel — akár szük­séges, akár nem. Bazsonyi munkái nem hivalkodnak dekoratív síkjel­legükkel az atmoszférikus megjele­nítéssel szemben, nem tüntetnek plasztikus vagy vonalas jellegükkel az egymásba olvadó festőiség ellené­ben, s nem is ugratják elő a szerkeze­tet a látvány rovására. Művészetében hiába is keresnénk az efféle ellenté­tes fogalom­párokat. Nála a világ a belülről megélt események szintjén jelenik meg, s ez az álom és ébren­lét közti ihletett állapot határozza meg képeinek jellegzetes formarend­jét, nem pedig valamely alkotó mód­szer ábrázolási sémája. Ismerjük-e önmagunkat? Meglát­juk-e a természet rejtett emberi ar­cát? E kérdésekre keresi Bazsonyi Arany festészete a választ: kiérlelt képi világgal, színszimbólika felé is hajló kolorittal. A „változtasd meg életed” gondolata sejlik át a vászna­kon — oly értékeket véve lámpául, melyeknek tiszta fényére minden kor­nak szüksége lehet. (Képünkön a Táj című festmény) Fecske András lett önmaga legnagyobb lehetősé­ge? „Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsú zsenit, őt sem tudtuk megtartani”, — kölcsönzöm Illyés szavait. S az öntékozlás után döbbenetes vágy maradt a megtisz­tulás iránt. Ezért is van, hogy oly sokan tekintik meg az emlékkiállí­tást, s utána többen is kisétálnak a balatonszemesi temetőbe, ahol ketté­tört tömboszlopok jelképezik Lati­novits megszakadt életét. Losonci Miklós LATINOVITS ZOLTÁN­EMLÉKKIÁLLÍTÁS Balatonszemes, Művelődési Központ Szárszót József Attila, Szemest Lati­­novits Zoltán önpusztítása emelte jelképes szellemi központtá, önkén­tes halálát különösen felfokozott te­remtő lendület előzte meg. Ez az, ami lelkesít­és példa, nem a siette­tett elmúlás. E kései korszak tárgyai, emlékei megmaradtak Latinovits után, és a lemezhang, ahogy verse­ket mond. Mintha csak élne, olyan izzó és sodró a szavak értelmes és visszafogott dinamikája. A fotó, kép, plakát személyiségét szolgálja, jel­lemzi a — Nagy László mondását kölcsönözve — „Színészkirályt”. Számtalan fénykép, szőttes, levél hozza közelebb ezt a nagy színészt, aki legenda lett. Mi volt a titka, törvénye, varázslata? Az, hogy ami­kor Mikszáthot, Jókait, Krúdyt, Ka­­rinthyt, Örkényt, Adyt és Koszto­lányit interpretálta, keservesen azzá alakult egy rezzenésnyire, mint az eredeti szerzők? Ebben égett el, így ÉDES ANYANYELVÜNK Hírverés nélkül is növekvő hírnév­nek örvend az immár ötödik évfo­lyamánál tartó nyelvművelő képes­lap, az Édes Anyanyelvünk. Közvé­leménykutatást ugyan nem végez­tem, gyanítom mégis: sokan lehe­tünk, akik a hébe-hóba belelapozga­­tástól jutottunk el a lap rendsze­res olvasásáig. Merthogy a silány, sárgás-szürke papíron többnyire változatos, színvonalas rovatok, szó­kimondó, életteli, a humort, a tréfát sem nélkülöző cikkek, glosszák, ri­portok, replikák, rajzok és képek sorjáznak. Az ősrégi barátság és kölcsönös tisztelet jegyében mi, hírlapírók ter­mészetesen állandó céltáblái va­gyunk a nyelvész uraknak. Hogy nem bennünket, hanem az általunk elkövetett nyelvi hibákat, pongyola­ságokat, se íze-se bűze cikkeinket állítják pellengérre? No természete­sen ... Ami pedig e fáradhatatlan szor­goskodás hatását illeti, arra vonat­kozóan hadd idézzek egy rövid pasz­­szust éppen a lap legutóbbi számá­ból: „Tudjuk, nehéz dolguk van a hírlapíróknak. Nem csiszolgathatják hónapokig, évekig írásaikat, mint az írók vagy műfordítók. Néha egy-két nap, sőt egy-két óra alatt kell cikke­ket írniuk. Ámde ez nem menti fel őket attól, hogy gondot fordítsanak cikkeik nyelvezetére. Az utóbbi idő­ben sajnálatos módon megszaporo­dott a sajtótermékekben a nyelvi hi­bák száma”. Nincs persze csüggedés, dehogy van. Amire az is bizonyság, hogy a fenti idézet néhány sorral lejjebb így folytatódik: „Kérjük ol­vasóinkat, küldjenek nekünk hason­ló nyelvi hibákat tartalmazó szöve­geket olvasmányaikból, kivágva vagy kimásolva, a lelőhely megjelö­lésével.” A „lelőhelyek” száma állandóan növekszik, így legutóbb a tévé kép­ernyőjén „megjelent” képújság ke­rült sorra, ahol egyszerűen nincs hosszú ív ü ű, és többnyire az ó-ról és az ő-rol is lemarad az ékezet. Nem­ csodálkozhatunk tehát — mondja a szerző, Ajtony Péter —, ha a Műsorainkat ajánljuk rovatban ezt olvashatjuk majd: „Illyés Gyula: Oda egy krumpliföldhöz”; József Attila: Ös patkány terjeszt kort”; „Petőfi Sándor: Az őrült”; „Vas Ist­ván: Oda a tegnapi asszonyokhoz”; „Vörösmarty Mihály: Mikes buja”. Földesi József 4. ÚJ TÜKÖR Képes kulturális hetilap Főszerkesztő: BENJÁMIN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: FEKETE SÁNDOR Szerkesztőség: Budapest VII., Lenin körút 9-11. 1073 Telefon: 221-285, 429-350, 222-408 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT HU ISSN 0133-1361 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Postacím: Budapest V., József nádor tér 1. — 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: ne­gyedévre 102,— Ft, öt évre 204,— Ft, 1 évre 408,— Ft. 1­83.1984 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme, Budapest, rotációs mélynyomás. Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató. INDEX: 25 817. Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem­ vállal felelősséget.

Next