Új Tükör, 1983. július-szeptember (20. évfolyam, 27-39. szám)
1983-08-21 / 34. szám
11 egy-egy lírai árnyalat. A szakmai harcok szigorát maroknyi alkotó próbálja oldani, belsőbb, emberibb világra reflektáló piktúrával. Bazsonyi Arany e kevesek közé tartozik, s jó nyomon halad az, aki az emberi viszonylatoknak mélyebb tükörképét keresi immár életműnyi munkásságában. Képei nem sorolhatók be azon művek közé, amelyek már az első pillanatban közlik alkotójuk állását a nézővel — akár szükséges, akár nem. Bazsonyi munkái nem hivalkodnak dekoratív síkjellegükkel az atmoszférikus megjelenítéssel szemben, nem tüntetnek plasztikus vagy vonalas jellegükkel az egymásba olvadó festőiség ellenében, s nem is ugratják elő a szerkezetet a látvány rovására. Művészetében hiába is keresnénk az efféle ellentétes fogalompárokat. Nála a világ a belülről megélt események szintjén jelenik meg, s ez az álom és ébrenlét közti ihletett állapot határozza meg képeinek jellegzetes formarendjét, nem pedig valamely alkotó módszer ábrázolási sémája. Ismerjük-e önmagunkat? Meglátjuk-e a természet rejtett emberi arcát? E kérdésekre keresi Bazsonyi Arany festészete a választ: kiérlelt képi világgal, színszimbólika felé is hajló kolorittal. A „változtasd meg életed” gondolata sejlik át a vásznakon — oly értékeket véve lámpául, melyeknek tiszta fényére minden kornak szüksége lehet. (Képünkön a Táj című festmény) Fecske András lett önmaga legnagyobb lehetősége? „Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsú zsenit, őt sem tudtuk megtartani”, — kölcsönzöm Illyés szavait. S az öntékozlás után döbbenetes vágy maradt a megtisztulás iránt. Ezért is van, hogy oly sokan tekintik meg az emlékkiállítást, s utána többen is kisétálnak a balatonszemesi temetőbe, ahol kettétört tömboszlopok jelképezik Latinovits megszakadt életét. Losonci Miklós LATINOVITS ZOLTÁNEMLÉKKIÁLLÍTÁS Balatonszemes, Művelődési Központ Szárszót József Attila, Szemest Latinovits Zoltán önpusztítása emelte jelképes szellemi központtá, önkéntes halálát különösen felfokozott teremtő lendület előzte meg. Ez az, ami lelkesítés példa, nem a siettetett elmúlás. E kései korszak tárgyai, emlékei megmaradtak Latinovits után, és a lemezhang, ahogy verseket mond. Mintha csak élne, olyan izzó és sodró a szavak értelmes és visszafogott dinamikája. A fotó, kép, plakát személyiségét szolgálja, jellemzi a — Nagy László mondását kölcsönözve — „Színészkirályt”. Számtalan fénykép, szőttes, levél hozza közelebb ezt a nagy színészt, aki legenda lett. Mi volt a titka, törvénye, varázslata? Az, hogy amikor Mikszáthot, Jókait, Krúdyt, Karinthyt, Örkényt, Adyt és Kosztolányit interpretálta, keservesen azzá alakult egy rezzenésnyire, mint az eredeti szerzők? Ebben égett el, így ÉDES ANYANYELVÜNK Hírverés nélkül is növekvő hírnévnek örvend az immár ötödik évfolyamánál tartó nyelvművelő képeslap, az Édes Anyanyelvünk. Közvéleménykutatást ugyan nem végeztem, gyanítom mégis: sokan lehetünk, akik a hébe-hóba belelapozgatástól jutottunk el a lap rendszeres olvasásáig. Merthogy a silány, sárgás-szürke papíron többnyire változatos, színvonalas rovatok, szókimondó, életteli, a humort, a tréfát sem nélkülöző cikkek, glosszák, riportok, replikák, rajzok és képek sorjáznak. Az ősrégi barátság és kölcsönös tisztelet jegyében mi, hírlapírók természetesen állandó céltáblái vagyunk a nyelvész uraknak. Hogy nem bennünket, hanem az általunk elkövetett nyelvi hibákat, pongyolaságokat, se íze-se bűze cikkeinket állítják pellengérre? No természetesen ... Ami pedig e fáradhatatlan szorgoskodás hatását illeti, arra vonatkozóan hadd idézzek egy rövid paszszust éppen a lap legutóbbi számából: „Tudjuk, nehéz dolguk van a hírlapíróknak. Nem csiszolgathatják hónapokig, évekig írásaikat, mint az írók vagy műfordítók. Néha egy-két nap, sőt egy-két óra alatt kell cikkeket írniuk. Ámde ez nem menti fel őket attól, hogy gondot fordítsanak cikkeik nyelvezetére. Az utóbbi időben sajnálatos módon megszaporodott a sajtótermékekben a nyelvi hibák száma”. Nincs persze csüggedés, dehogy van. Amire az is bizonyság, hogy a fenti idézet néhány sorral lejjebb így folytatódik: „Kérjük olvasóinkat, küldjenek nekünk hasonló nyelvi hibákat tartalmazó szövegeket olvasmányaikból, kivágva vagy kimásolva, a lelőhely megjelölésével.” A „lelőhelyek” száma állandóan növekszik, így legutóbb a tévé képernyőjén „megjelent” képújság került sorra, ahol egyszerűen nincs hosszú ív ü ű, és többnyire az ó-ról és az ő-rol is lemarad az ékezet. Nem csodálkozhatunk tehát — mondja a szerző, Ajtony Péter —, ha a Műsorainkat ajánljuk rovatban ezt olvashatjuk majd: „Illyés Gyula: Oda egy krumpliföldhöz”; József Attila: Ös patkány terjeszt kort”; „Petőfi Sándor: Az őrült”; „Vas István: Oda a tegnapi asszonyokhoz”; „Vörösmarty Mihály: Mikes buja”. Földesi József 4. ÚJ TÜKÖR Képes kulturális hetilap Főszerkesztő: BENJÁMIN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: FEKETE SÁNDOR Szerkesztőség: Budapest VII., Lenin körút 9-11. 1073 Telefon: 221-285, 429-350, 222-408 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT HU ISSN 0133-1361 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Postacím: Budapest V., József nádor tér 1. — 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: negyedévre 102,— Ft, öt évre 204,— Ft, 1 évre 408,— Ft. 183.1984 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme, Budapest, rotációs mélynyomás. Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató. INDEX: 25 817. Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.