Új Tükör, 1983. október-december (20. évfolyam, 40-52. szám)

1983-10-02 / 40. szám

giati ajánlat AZ OLVASÁS, NYOMOZÁS ÉS FELFEDEZÉS Halász László esszéi Tudománya segítségével arra kere­sett magyarázatokat,­­mitől és ho­gyan keletkezik műélvezetünk, mi­lyen tulajdonságaival hat egy vagy több mű az érzelmeinkre, képzele­tünkre, intellektusunkra. Nehézkes című összefoglaló mun­kája azért lehet a hazai olvasásku­tatás — nemzetközileg jelentős — eredményeinek egyik reprezentatív alapkönyve, mert mentes mind a szakegyoldalúságtól (tehát nem vo­natkoztat el a befogadásra érdemes művek esztétikai értékeitől), mind pedig a túlzott általánosításoktól (azaz: fejtegetéseiben vállalja, hogy értelmezéseit személyes ízlése és sa­ját olvasói természete befolyásolja). Két részből álló esszékönyve első fejezetében tizenegy elbeszélést vizsgál meg apróra befogadási esé­lyeik szempontjából. (Közülük há­rom a magyar: szerzőik Móricz, Kosztolányi, Nagy Lajos, a többi régi és új világirodalmi klasszikus.) A második fejezet Halász László két évtizedes kutatásainak könnyed summázása. Megvilágítja azt a vi­szonyt, melybe óhatatlanul belebo­csátkozunk, ha egy irodalmi hőssel és dolgaival — olvasás révén — kö­zeli kapcsolatot létesítünk. Hogy az olvasói természetrajzun­kat világosan és érthetően elénk tá­ró mű mennyire időszerű, azt leg­inkább az értékelésünk bizonytalan­ságával foglalkozó tanulmány rész­lete teszi nyilvánvalóvá. Itt azok­ról a tapasztalatairól ad számot szer­zőnk, melyek bebizonyítják, hogy tetszésünk és ítéletünk korántsem megbízható s legalábbis kutatói óva­tosságra ad okot. Pedig személyisé­günk gazdagításához elengedhetet­len, hogy az olvasmányözönből vi­szonylagos biztonsággal legalább a feltétlenül nekünk valót kiválasz­tani tudjuk. (Gondolat) Iszlai Zoltán figyelmesebben olvassák, komolyab­ban vegyék. Egyébként Gyurkovics csupa olyasmiről beszél, amire érdemes odafigyelni, többnyire komolyan venni. Írókról és az asztal túlsó fe­lén ülő irodalmi hivatalnokokról, ál­talában az irodalmi életről; e tár­cákból megtudjuk, az író is olyan ember, akinek él és fenn kell tar­tani — családot, lakást, kocsit stb. — humoreszkkel megkeresni humor­­talan művei megírásának költségeit. Tehát nemcsak az idézett arc poeti­ca lapul a kötet hátterében. Amelyben nemcsak tárcák, jele­netek vannak, hanem viccek is. Például: „— A belgáknál most ki­rály van? — Nem. Azt hiszem, csak felső”, vagy: „— Mit tart a legveszé­lyesebbnek nő és férfi közt? — Nézze... kettőt. Az egyik, ha tud­ják egymásról, hány szeplőjük van. — És a másik? — Ha nem tudják.” S a keserűbbek közül­: „— Szorong? — Szorongok. — Nem kéne. — Mu­száj. — Mért? — Így lettem em­berré.” A könyvben vannak ezeknél ter­­jedelemesebb írások is, melyek az örökzöld témákat kevésbé zölden adják elő. Néha a hétköznap kis ese­teiből, mindennapi galibáiból olyan helyzeteket, konfliktusokat hámoz ki, melyeket érdemes lenne komolyan is megírni. Van humora, a humor mögött kialakult életfelfogása, már­­már azt írnám: filozófiája, amely szabadabban fejtené ki magát az ars poetica hámja nélkül. Kiviláglana, komolytalan és komoly között nem áthidalhatatlan a szakadék. (Mag­vető) _________ Sík Csaba ÜDV A TOLVAJNAK! Gyurkovics Tibor tárcái, jelenetei „Nos, muszáj magamat komolytala­nul kifejeznem, nehogy komolyan vegyenek” — fogalmazza meg az író humoros írásainak ars poeticáját. Karinthy az ellenkezőjét vallotta. „A humorban nem ismerek tréfát” elvek szerint a karikaturisztikussal, a groteszkkel azt akarta elérni — a „Versben mondom, hogy jobban megjegyezd” analógiájára —, hogy 2. TÖRTÉNELMI KALEIDOSZKÓP Gedeon Pál riportjai és cikkei A Történelmi kaleidoszkóp című könyv borítójának az írógépébe a földkerekség térképét fűzték be pa­pírnak. Az érzékletes rajz alig tú­loz. Gedeon Pál, elmúlt és folyó év­tizedeink ismert külpolitikai újság­írója, élete legutóbbi szakaszában a Népszava főszerkesztője, a televízió kommentátora, megfordult modern történelmünk legfőbb színterein. A könyvében felölelt négy évtized — 1941—1981 — hiteles tanúja és kró­nikása. Pontos megfigyeléseiről pon­tosan és elfogultan tudósított, a nürnbergi pertől (ezt az egyet az an­gol BBC adásaiból egyenesen for­dította) a kubai Moncada erődig, Hi­rosimától Lisszabonig, Nankingtól Wroclawig. Elfogultan a fasizmus és az újfasizmus ellen — elfogultan az emberség, a tisztesség, a béke tény­leges védelmének, lehető megőrzésé­nek az ügye mellett. A szerző kom­munista újságíró és jó újságíró — ez a minden beosztástól független rang világlik ki válogatott írásaiból Ebben a hivatásban nemcsak a sa­ját írás minősít, hanem a megszólal­tatott személyiségek is. Gedeon ko­runk olyan szellemi vezéregyénisé­geinek lehetett beszélgető társa — felkészültsége és fölényes nyelvtu­dása segítségével — mint Ehren­­burg, Irene Joliot-Curie, Picasso, Andersen-Nexe és mások. Az, hogy Curie asszonyt egyáltalán szóra bír­ta (a wroclawi világértelmiségi bé­kekongresszuson) magában jeles új­ságírói fegyvertény, alig lévén a ki­magasló tudósnőnek a világsajtóban nyilatkozata. A magyar újságírónak is csak néhány mondatot mondott. Benne ezt: — A békét egyedül kong­resszusokkal nem lehet megóvni. Ehhez a haladó erők összefogására van szükség és ebben az összefogás­ban minden haladó művésznek, író­nak, tudósnak részt kell vennie. Egy kis ország jeles újságírója­ként ezt tette és teszi a szerző, nem­zetközi mértékkel is számottevő színvonalon. A gyűjtemény csak megerősíti a mindennapok tapaszta­latát. (Népszava Kiadó) Rajk András HOGY ÉL, JENSEN ÚR? Bernáth Zsigmond útirajza Legyenek régiek vagy újak, szenve­délyesen gyűjtöm és szorgalmasan olvasom az útirajzokat. S igényeim valószínűleg nem különlegesek — mert ritkán akad közöttük, ami ne tessék. Ez most ilyen eset. Ber­náth Zsigmond könyvei a mai — éppen csak tegnapi? — Dániát mu­tatja be, részletesen és szándéka sze­rint sokoldalúan. Mi hát a bej? Ta­lán először is az, hogy túl nagy hang­súlyt, terjedelmet kapott a „külső keret”, a régebben Dániában élő és az otthonról hozzá látogatóba érke­ző jó barát közös utazása. Abból pe­dig, hogy ők hol és miként találkoz­tak össze, mit reggeliztek és meny­nyire fáradtak el a közös autóúton estig — csak kevés köti le a Dánia iránt érdeklődő hazai olvasót. Má­sodszor pedig az a baj, hogy Ber­náth Zsigmond ugyan valóban jól ismeri Dániát és a dánokat, mégis, bizonyos szempontból értetlenül né­zi mindazt, ami jellemzi őket, ami­ben mások, mint mi. Olykor — szin­te akaratlanul, úgy, hogy maga is alig veszi észre — nem megítél, ha­nem elítél, akkor is, amikor koránt­sem valami nemzeti „karakterhibá­ról” van szó, hanem csak az eltérő szokások, társadalmi formáció, vér­­mérséklet adta különbségről. Lehet azonban, hogy mindezen ellenérzé­seimet alapjában egyetlen tényre is visszavezethetném: arra, hogy a ben­ne elmondottakhoz mérten ez a könyv túl testes — túlságosan hosz­­szú? (Gondolat) Lázár István Színház ÖRDÖGÖLŐ JÓZSIÁS Debreceni Csokonai Színház Több mint három évtized után a honi dráma ínséges asztalfiából napvilágra vergődött az Ördögölő Józsiás, Tamási Áronnak ez a jobb sorsra érdemes mese­játéka. Lehetséges, hogy a darab példáza­ta riasztotta volna a színházat ettől a tündérkedő játéktól? A józan ész tiltakozik ez ellen, hiszen minden valamirevaló mese erkölcsi tanul­ságokkal párosított példázat. Nem inkább arról volt szó, hogy annak idején a napi politika árfolyamán méretett meg e mű esztétikai érté­ke? Bárhogy is volt, a késés fáj­dalmas, mert 1952-ben Tamási Áron e művével színpadi újítóként is hó­díthatott volna. Ördögölő Józsiás­­nak és Bakszénnak, a pokol herce­gének párviadala ember­léptékű, bár a küzdelem színtere Tündérország, s e szép tájék megrontására szövet­kezők­ ördögök. Bakszén pokol­főnök színeváltozása, megejtően sze­líd személyiségcseréje a konvencio­nális mesei „jó-rossz” motívumon messze túlmutat; önmagunk pontos jellemtükre tárul itt föl. A világ dolgodra figyelve érvé­­nyes-e Tamási Áron bölcs intése, miszerint hitvány dolog a nép bizal­mával visszaélni, miként ezt Bakszén tette. Nagyon is érvényes, s e bo­nyolult küzdelemben még inkább szívünknek tetsző cselekedet Józsiá­­sé, aki eszével, erejével kiküzdött királyi hatalmát a nép gyámolítá­­sára mozgósítja. Gáli László, aki nem először kol­lokvál Tamásiból, jó szemmel fe­dezte fel a mű általános értékeit, attraktív elemeit. Az Ördögölő Jó­zsiás több rétegéből kettőt biztos kézzel fejtett fel. Az egyiket — a népi furfanggal, vidámsággal teli ember-ördög párharcot — a gyer­mekek számára, s a másikat — a hatalom gyakorlásának ördögi, illet­ve emberi változatát a felnőttek oku­lására. Számomra a gyerekek részé­re megajánlott Ördögölő Józsiás volt a kedvesebb; a felnőttek gondolati leckéje túlontúl komorra sikerült, hiányzott belőle a célbaj­uttató ka­talizátor, az irónia. A Fuente ovesu­­na-méretű kép (kissé elméretezett létszámmal) valóban A hős falu mintájára vívta harcát, a közösségi színjátszás normái szerint. A gazda­gon megtervezett összjátékból is ki­emelkedett O. Szabó István (Jó­zsiás) és Sárközy Zoltán (Bakszén). Párkány László Film A VENDÉGFOGADÓ Színes lengyel film A lengyel filmhét egyik sajátos, bi­zonyos értelemben legemlékezete­sebb alkotása. A rendező, Jerzy Ka­­walerowicz nagy történelmi kor­szakváltás pillanatát ragadja meg: az első világháború első napját egy galíciai kisvárosban, az utolsó éveiben járó Osztrák—Magyar Monarchia ha­tárvidékén. Társzekéren zsidó teológ

Next