Új Tükör, 1983. október-december (20. évfolyam, 40-52. szám)
1983-12-11 / 50. szám
London, Wembley stadion, 1933. november 25. Sebes Gusztáv, Grosics Gyula, Czibor Zoltán és Gill Merrick az óráját nézi. Mikor lesz negyed három? Harminc esztendővel ezelőtt ekkor kezdődött a hat-hármas ■magyar—angol mérkőzés. A hajdani futballcsata néhány szereplője látogatott el három évtizeddel később a színhelyre. A Magyarok Világszövetsége a szigetországban élő honfitársaink kívánságára teremtette meg az egykori sportdiadal londoni megünneplésének előfeltételeit. Feliratok, táblák, üdvözlő mondatok: „Üdvözöljük a 6:3 hőseit! Az angliai magyarok.” „Hajrá, magyarok! 1953. nov. 25. — 1983 nov. 25.” A londoni magyarok körülállják a hajdani kapitányt és azt kérdezik: — Hol ült Sebes Gusztáv a nagy mérkőzés idején? Talán a díszpáholyban? — Itt valahol a pálya szélén, a kispadon — emlékezik a világhírű szakember. — Milyen volt akkor a fű? — érdeklődnek az angliai magyarok Czibor Zoltántól. — Más, mint most. Akkor csaknem beleragadt a lábunk a nagy fűbe — mondja az egykori balszélső. — Belesüppedt a cipőnk. Különösen a második félidő végén, amikor a rengeteg rohanástól már éreztük a fáradtságot. Közben kézről kézre jár egy-két labda, amelyet Budapestről hoztak. Valaki ráírja a hajdani mérkőzés, valamint ünneplés dátumát és mindenkivel aláírattatja. Újabb kérdés az egykori szereplőkhöz, úgy tetszik, hősökhöz: — Milyen volt az akkori labda? — Más, mint ez — állapítja meg Czibor Zoltán. — Mi otthon gyakoroltunk az angol gyártmányú labdával. Nehéz és kemény volt. Kőlabda. Ezzel játszottuk az 1953-as londoni utunk előtti budapesti magyar—svéd mérkőzést. Kínlódtunk a labda miatt. Nem volt pardon. Guszti bácsi azonban ragaszkodott hozzá, hogy az angol labdával gyötörjük magunkat Nem tudtunk vele jól játszani. Az angoloknak a cipője is más volt, mint a miénk. Vastagabb, erősebb. Az ilyen cipő azonban futballművészeknek nem sskívüli kiadan való. Jó, ha az ember érzi a labdát. Gyorsan peregnek a Wembley stadionban az ünnepség jelenetei. Sok mindent előre megterveztek az angliai magyarok, de néhány mozzanat csak rögtönzés. Mindent a szív sugall. Kivételes ez a borús, esős november végi londoni délután. Senki sem rejti el érzelmeit. Nem divat ez manapság. Harminc esztendővel ezelőtt a mérkőzés kezdetén Puskás és Wright cserélt zászlót, most Grosics Gyula és Gill Merrick teszi ugyanezt a Wembley stadion gyepszőnyegének szélén. Harminc évvel ezelőtt ilyenkor százezernél több néző helyezkedett el a lelátókon. Most üresen tátong az óriási stadion. Az igazgatóság azonban előzékeny. Magnószalagról a közönség moraját sugározzák. Olyan a hangulat, mint egy nagy mérkőzésen. Czibor Zoltán, Grosics Gyula és Gill Merrick kiszalad a gyepre, amely nem olyan süppedős, mint valaha, rövidre nyírt a fű, akárcsak bárhol a kontinensen. A két kapus kipróbálja, hogyan éri el a felső lécet. Mozgásuk könnyed, nem érződik rajta, hogy három évtized röppent a csodálatos mérkőzés óta. — Ön mindig úgy védte a kaput, mint egy oroszlán a kölykeit — kérdezi valaki tapintatosan az angol kapust. — Hogy kapott hat gólt? Gill Merrick higgadtan felel: — Tehetetlen voltam. Magyarok csak jöttek-jöttek és lőttek. Úgy rohamoztak, mint Wright és Puskás zászlócseréje a könnyű angol lovasság a krími háborúban. És mi nem tudtuk megállítani őket. Akkor ők olyan futballt játszottak, amit mi nem ismertünk. Azt hiszem, hogy a mi vezetőink akkor nem készítettek elő bennünket. Védtelenek voltunk a magyarok futballjának új fegyvereivel szemben. Számunkra ismeretlen, ravasz, cseles módon közelítette meg Puskás, Hidegkúti, Kocsis és Czibor a tizenhatosunkat. A mi védőink egyszerűen nem tudták hová fussanak, helyezkedjenek, álljanak, a rájuk bízott magyar csatárok minduntalan másutt bukkantak fel a pályán, mint ahol vártak volna. Én a kapuban már semmit sem tehettem. Gill Merrick tiszteletre méltó véleményéhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy Walter Winterbotton, az angolok kapitánya Budapesten járt és megtekintette a londoni erőpróbát megelőző magyar— svéd mérkőzést Czibor Zoltán közben csikó módjára rohangál a Wembley stadion gyepén, vezeti a labdát, majd kapura lő. — Akarjátok, hogy megmutassam, mi történt annak idején a harmadik gólunk előtt? Az egykori balszélső meg sem várja a választ és máris fut a labdával, majd begurítja a kapu elé, amelyben Merrick áll, éppen úgy, mint abban a bizonyos 24. percben. Czibor beszalad a labdához és megmutatja: — Itt állt Puskás. Odaadtam neki a labdát Wright elállta öcsi elől a kaput, ha ő azonnal lő, akkor a labda beleütközik az angol csapatkapitányba Tíz játékos közül talán kilenc enged a csábításnak. Öcsi azonban ésszel futballozott Csinált egy cselt, Wright bedőlt ennek, elvesztette az egyensúlyát, elesett így azután már senki sem állt balösszekötőnk előtt Szabadon megcélozhatta a kaput és belőhette a labdát Merrick hálójába. Czibor meg is mutatja hogy mit tett egykor Puskás. A labda bejut a kapuba. — Verywell, Mister ,Czibor — szól elismerőleg Merrick, majd a körülállókhoz Győztünk Londonban. Az Esti Budapest különkiadása 1953-ban 34 □