Új Tükör, 1984. január-március (21. évfolyam, 1-13. szám)
1984-01-15 / 3. szám
tő edző lett. Milyen elképzelésekkel, tervekkel vágott neki az új munkának? — Azt gondoltam, nemcsak az a rutin oknyomozás zajlik le a magyar atlétikában, hogy ha valami nem megy, leváltjuk a „főnököt". Azt hittem, hogy a sportág helyzetének felmérése után a körülmények is változnak, vagy legalább változtathatók ... Most már tudom, a MASZ apparátusának feladatköre, szerepe 1969 óta változatlan, csak a személyek mások ... — Ez azt jelenti, hogy mindegy, ki ül a székben? CSÚCSTERMÉS Tavaly 12 számban dőlt meg a felnőtt országos csúcs. Hogy melyekben? Férfiak. 100 m: 10.26 Kiss Ferenc (Csepel). 400 m: 46.02 Vasvári Sándor (NYVSSC). 3000 m: 7:47.4 K. Szabó Gábor (DMVSC). 3000 m akadály: 8:26.13 Markó Gábor (Bp. Honvéd). 110 m gát: 13.49 Bakos György (V. Dózsa). 4X100 m: 38.87 válogatott (Kiss F., Nagy I., Babály, Tatár). 4X400 m: 3:04.95 válogatott (Menczer, Paróczai, Vasvári, Újhelyi). Távol: 824 Szalma László (Vasas). Nők. Maratoni: 2:36.22 Szabó Karolina (Csepel). 100 m gát: 13.16 Siska Xénia (Vasas). Magas: 197 Juha Olga (Vasas). Távol: 681 Vanyek Zsuzsa (Építők). AZ OLIMPIAI A KERET Csupán öten alkotják azt a csapatot, amelyiknek az olimpiai szereplése nincs konkrét eredményhez kötve. Ők azok, akik már 1983-ban biztosították helyüket a Los Angelesbe tartó repülőgépre. (Amennyiben egy esetleges sérülés közbe nem szól.) Íme a névsor: Juha Olga (Vasas, magasugró), Sterk Katalin (TBSC, magasugró), Szalma László (Vasas, távolugró), Bakos György (II. Dózsa, 110 m gát) és Bakosi Béla (NYVSSC, hármasugró). — Majdnem azt mondanám, nem számít, kik a vezetők. Sajnos ... Megmagyarázom. Egy kapitalista üzemben a tulajdonos azt mondja: „nekem ez kell, ennyit fizetek érte, s ha nem megy, akkor viszlát”. Nos, minket ugyan az OTSH fizet, de közvetlenül nem vagyunk érdekelve a munkában. Az egyesületek kasszájába viszont alig folyik be központi pénz. Ebből következik, hogy mi a szövetségből maximum csak kérhetünk a kluboktól. Amit tehetünk, nem több, mint az élvonal fejlődésének nem biztosítása, csak támogatása. S ha a MASZ társadalmi vezetése nem lenne ilyen erős, még ez sem menne ... Elkeserít, ha arra gondolok, hogy a mintegy 120—140 tehetséges felnőtt, utánpótláskorú atlétából mi csak 23-mal foglalkozunk. Erre mondja a felső vezetés, a többi az egyesületek dolga. De hát a klubok, ha megszakadnak, se tudnak érdemben foglalkozni, tisztelet a kivételnek, a legtehetségesebbekkel. Központi felkészülés kellene, különben négy év múlva újra le lehet írni, hogy már megint vékony az élvonal, nincs háttér, satöbbi. Mi meg szépen tudomásul vesszük, hogy X. abbahagyta, Y. lesérült, Z. nem tud előrelépni. * — Ami a sikereinket illeti, időnként mintha azok kifejezetten a szerencse művei lennének. — Meglehet. Az élsport világszinten csupa kockázat. Semmilyen biztosíték nincs arra, hogy a legtökéletesebb, tudományos alaposságú felkészülést nem teszi-e tönkre egy rossz időpontban kapott influenza, uram bocsá' egy hasmenés. A sport kocját, s a valószínűségszámítás törvénye szerint a kockázat akkor a legkisebb, ha minden tehetséget tűzben tartunk. Kifejezetten rossznak tartom azt a gyakorlatot, hogy csak az készüljön az olimpiára, erre vagy arra a világversenyre, aki esélyes. Mert ugyan ki az esélyes? Aki tavaly helyezett volt? — Hát, mindenesetre esélyesebb az, aki már produkált. És egy ilyen gazdasági helyzetben, amikor nincs pénz ... — Ez az, ami nem igaz! A magyar világsikerekre több pénz van, mint gondolnánk. Csak azokat az összegeket kellene átcsoportosítani, ami harmadosztályú gyerekekre, tehetségtelen edzőkre elfolyik . . . Halálosan bosszant, amikor Tatán egyesületi költségen edző nélkül ténfergő harmatgyentalálok... a szerencsére, én inkább azt mondanám, hogy sikereink már jó ideje azon állnak vagy buknak, hogy van-e egy-két „őrült”, elszánt és tehetséges gyerek és ez összetalálkozik-e egykét hasonló tulajdonságokkal rendelkező edzővel. A kirívó eredmények, Szalma, Tuha, Bakos csúcsa az atléta és az edző külön ügye. Nem én, nem a főtitkár, nem az OTSH veszi át a sportolót, amikor az éppen összeroskad a súlyzó alatt, hogy felálljon és folytassa az edzést, az agóniát, hanem az edzője. Legyünk őszinték, a magyar atlétika világszínvonalú eredményei nem azon múlnak, hogy mi hogyan szerveztük, ellenőriztük, irányítottuk. Azon esetleg már igen, hogy hogyan ösztönöztük ... — Kesergéseiből arra következtetek, hogy nem állhat messze a felmondástól. •— Hát igen. Időnként olyan hiábavalónak érzem a munkámat. Olyankor azt gondolom, olyan területen kellene dolgoznom, ahol közvetlen kapcsolatban lehetnék a teljesítményfokozással. Amíg edző voltam, a gyerekkel az történt, amit akartam. Míg így, vezető edzőként?... De hát belátom, az olimpiai felkészülést végig kell asszisztálnom. Amennyire mellékes időnként egy vezető edző személye, olyan vihart tud kavarni a távozása. — Őszintén, mit várhat a közönség a magyar atléták olimpiai szereplésétől? — Érmekben kár lenne gondolkoznunk, de helyezésekben miért ne. December óta, amikor az első olimpiai edzőtábor volt, valamennyi élversenyző soha nem tapasztalt elszántsággal dolgozik. Hiszek abban, hogy előrelépünk. — De hisz’ egész idáig csak arról beszéltünk, mi minden rossz a magyar atlétikában! — Az igaz, de én akkor is bízom az előrelépésben. Még ebben az élvonalban is több lehetőség van. MORVAI KATALIN Szalma László Bakosi Béla NÉMETH FERENC (MTI) FELVÉTELEI