Új Tükör, 1984. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)

1984-06-24 / 26. szám

­ Száz évvel ezelőtt a Pest megyei Gyón köz­ségben, 1884. június 25-én született Gyóni Géza. Eredeti családi neve Áchim, és édesapja, Áchim András e szlovákok által lakott község evangélikus egyházközségének volt a lelkésze. A család Békéscsabáról, ebből az alföldi szlovák városból került Gyónra, amikor az egyházközség megválasztotta lelkészének Áchim Andrást. Édesanyja a pozsonyi Becker János tanítónak volt a leánya, aki e három nemzetiségű városból a házasság révén került az Alföldre. Géza utol­sóként — hetediknek — született, s mint a leg­kisebb, az édesanyja kedvence volt. Elemi iskoláit otthoni környezetben, a gimná­ziumot pedig Szarvason végezte. A költészet iránti fogékonysága már itt jelentkezik, s az ön­képzőkör lelkes poétája. Érettségi után édesapja a pozsonyi evangélikus teológiára küldi tovább tanulni, mert azt szeretné, ha a papi hivatást és vele a gyóni gyülekezetet örökölné. Még csak elsőéves teológiai hallgató, de versei már meg­jelennek a pozsonyi Nyugatmagyarországi Hír­adóban. Prózai írásai is itt kerülnek a nyilvá­nosság elé. Az irodalom és publikálási lehető­ség elragadja a papnövendéket, és lassan, de biztosan a polgári élet felé sodorja. A végső lö­kést egy szerelmi vetélkedésből és egy szerkesz­tőségi nézeteltérésből keletkezett „amerikai pár­baj” öngyilkossági kísérlete adta meg. A diák­otthon szobájában 1904. január 24-én eszmélet­lenül, vérbe fagyva találtak rá. Szerencséje volt, mert a golyót a bordája eltérítette, s így az el­kerülte a szívet. Ezzel a tettével azután végle­gesen eldőlt, hogy­ nem lesz pap. Az öngyilkos­­sági kísérlet miatt a teológiát el kellett hagy­nia. Apja hazavitte Gyónra, ahol rövid ideig jegyzőgyakornokként működött. A bürokráciát és a hivatal zsarnokoskodását hamar megutálta. Az újságírást, a költészetet egy pillanatra sem hagyta abba, s hivatali funkciójával párhuzamo­san végezte. Ady költészete volt reá hatással, amelyhez saját meglátásai és a parasztság prob­lémái jarultak. 1910-ben a Soproni Napló munkatársa, ahová teológus barátja, Gyúrói Nagy Lajos segítségé­vel került. A laptól 1912-ben megvált, mivel egy ellenzéki csoportosulástól olyan ígéretet ka­pott, hogy ő lesz új ellenzéki lap főszerkesztője. Mielőtt ezt a szerkesztői helyet elfoglalhatná, behívják korábbi ezredéhez Boszniába. Leszere­lése után Szabadkára hívják, az ott megjelenő Bácskai Hírlap és a Színházi Újság szerkesztői helyére. Életében öt verseskötete jelent meg. Az első még Pozsonyban „Versek” címmel látott nap­világot 1904-ben. Ezt a kötetet Wigand Ferenc helybeli nyomdász adta ki. A következő kötet ötéves szünet után, 1909-ben jelent meg, most már Budapesten, a Lampel kiadóvállalatnál. 1914 őszén újra behívták katonai szolgálatra, de már nem Boszniába, hanem Kelet-Lengyelor­­szágba. Egyenesen Przemyslbe vonult be, amely az első világháború történetében azután jelen­tős szerepet játszott. A Przemyslben katonás­kodó költő nagy hatású költeményekben adott hangot a háborúba hajszolt katonák érzéseinek. „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” cím alatt, a przemysli Knoller nyomda kiadásában jelen­tette meg háborús költeményeit. A kötetnek nagy sikere volt, elsősorban a katonák körében. SZÁZ ÉVE SZÜLETETT GYÓNI GÉZA KÖLTŐ Több kiadásban, összesen tízezer példányban jelent meg. Lefordították németre is, és Drez­dában 1915-ben „Auf polnischen Fluren, am Lagerfeuer” címmel jelent meg. A Przemyslben írt költeményeinek jelentős része a várparancs­nokság által kiadott Tábori Újságban jelent meg. A katonáknak szánt lapot az akkori hadi­tudósítók szerkesztették. A háború öldöklései közepette egy új Gyóni Géza jelentkezett verseivel a magyar irodalom­ban. Versei nem öncélúak, hanem közvéleményt ébresztő hatásúak. A przemysli várban írott versei közül a „Csak egy éjszakára” megrázó erővel tárja az ország elé a katona szenvedé­seit, kínjait és tetemre hívja az uszítókat, a vámszedőket. Megjelenése után széltében-hosz­­szában szavalták. E költemény minden béke­szerető, háborúellenes emberhez szól, bármely nemzethez tartozzék. Lefordították német, olasz, finn, szlovák, szlovén, horvát, sőt még angol nyelvre is. Csak egy éjszakára küldjétek el őket: A hitetleneket, s az üzérkedőket. Csak egy éjszakára: Mikor a pokolnak égő torka tárul, S vér csurog a földön, vér csurog a fáról, Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben, S haló honvéd sóhajt: fiam . . . feleségem . . . Küldjétek el őket csak egy éjszakára, Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. Csak egy éjszakára, Hogy bújnának össze megrémülve, fázva, Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna, Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét, Hogy kiállná bőgve, Krisztusom mi kell még! A körülzárt Przemysl városát és várát a had­vezetőség 1915 szeptemberében feladta. Akkor már semmi kenyér nem volt, s a lovakat öldös­­ték. Gyóni Géza sok tízezer bajtársával orosz hadifogságba került. Végső állomása a kraszno­­jarszki hadifogolytábor lett, ahová a főhadnagy Mihály öccsével 1915 októberében vitték. A tá­borban írt versek ismét új oldaláról mutatták meg a költőt­. Gyóni szemlélete a hadifogságban a társadalmi és politikai viszonyok terén alapo­san megváltozott, és erről több verse tanúsko­dik. Hadifogolytáborbeli, de hátországi sikerei­re a „Levelek a Kálváriáról” című monológja tette fel a koronát. A sok tízezer krasznojarszki hadifogoly között kézről kézre járt a költemény. A „Hegyeken át a hír szalad” kezdetű, 10. leve­let Gyóni kézírással 700 példányban sokszorosí­totta, egy hadifogolytársa pedig rajzával illuszt­rálta. A tábor különböző nemzetiségű hadifog­lyainak a nyelvére is lefordították. A „Levelek a Kálváriáról” I. és II. részének kézirata a haza­bocsátott rokkant katonák útján hazakerült Bu­dapestre, és 1916-ban az Athenaeumnál megje­lent. A költeményben az otthon és a hadifogság emlékei váltakoznak a szomorú valósággal, így jutott el az otthoni társadalmi igazságta­lanságok felismeréséhez, és adott hangot azok­nak a költészet eszközeivel. Amikor 1917-ben Szentpétervárott kitört az orosz polgári forra­dalom, Gyóni lelke, agya már készen állott a forradalmi eszmék befogadására. (Isten kegyel­méből című verse.) Az „Utolsó tánc” című versében mint a „tá­voli bús nép keserű fia” üdvözli lelkesen az 1917-es, még csak polgári forradalmat. Bizonyára használhatott volna hazájának és az egész világon a szocializmus eszméjének, ha 1917. június 25-én nem ragadja el a halál. Halá­lát megelőzte egy, a személyét sújtó tragédia, június 8-án elhunyt a táborban a szeretett test­vér, Mihály öccse, akinek létezése kapocs volt a hazájához, az övéihez. Gyóni Géza öccse ha­lála után napok alatt omlott össze lelkileg és testileg. Az utolsó napokat már súlyos beszá­míthatatlanságban töltötte; idegei teljesen fel­mondták a szolgálatot, míg az élő halottból igazi halott lett. Mindössze 33 évet élt. Utolsó, kétszakaszos versét június 14-én írta „Az élet titka” címmel, öccse halálának a bá­natsúlya alatt. Az ismerteken kívül még sok verset írt a fogságban, de igen sok elveszett. A hadifogságban írott versei úgy kerültek haza, hogy a Vöröskereszt közvetítésével a Monarchia és Oroszország humanitárius egyezményt kötöt­tek a rokkantak kicserélésére. Így került haza Krasznojarszkból sok hadirokkant, akikkel Gyó­ni Géza verseit hazaküldte. A sok hadirokkant küldönc közül egynek a neve megmaradt, Tscheik Ernő iglói tanáré. Halála után verseit öt kiadásban jelentették meg, az utolsó kiadás születésének 75-ik évfor­dulóján került olvasóközönség elé. 1959-ben Bu­dapesten, a Szépirodalmi Kiadónál. Temetésén a krasznojarszki tábor minden la­kója — nemzetiségi különbség nélkül — részt vett. A sokezernyi hadifoglyot ez alkalommal nem kísérték fegyveres őrök a temetőbe. Baj­társai a derekára ismertetőjelnek vasabroncsot tettek, hogy ha majd egyszer hamvait hazaviszik, felismerjék a maradványait. Gyóni Géza marad­ványai azonban ma is a krasznojarszki hadifo­goly-temetőben nyugszanak. Közvetlenül az első világháború utáni évek­ben, majd 1927-ben — a költő halálának a tize­dik évfordulóján — Budapesten mozgalom in­dult meg hamvai hazahozatalára és hazai sír­emléke felállítására. Egy ideig gyűlt a pénz, de később a rendszer kormánya nem tartotta fon­tosnak az ügyet, és a mozgalmat megszüntette. Ma már aligha lenne akadálya hamvai haza­hozatalának. KELENVÁRY JÁNOS SÍRVERS Hazai domb lesz vagy idegen árok Bús sírom füve amelyen kihajt, Kopott fejfámon elmosódó írás Bolygó vándornak ezt hirdesse majd: Boldog, ki itt jársz, te érted is Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt. Véres harcok vették fel hírét, De csak a béke katonája volt. Csak egy éjszakára Gyóni Géza és öccse sírja a krasznojarszki temetőben 18.

Next