Új Tükör, 1984. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)

1984-06-17 / 25. szám

A szólás ugyan hét szűk esztendőről beszél, és bi­zonyos gazdasági gondo­kat illetően emlegetik is eleget mostanában. Egy azonban biztos: az Új Tükör Klubmozgalom­ban inkább hét szép esztendőt em­legethetnek a résztvevők — legalább­is hét teljes klubévadot, mert a nyol­cadik is immár a végéhez közeledik. Nyolc éve már? Meglehet, hiszen egyre fakul az emlékezetben a kép: Ortutay Gyula akadémikus, a köz­­művelődés felejthetetlen apostola út­jára indítja a hosszú távúnak terve­zett, és valóban azzá is váló közmű­velődési klubmozgalmat, amelynek résztvevői a budapesti szabadság­hegyi Jókai Klub versenyfelhívására jelentkeztek. Tény az is, hogy a közművelő­dést sem kerülték el a gazdasági gon­dok — mégis, a lelkesedés, az ötlet­gazdagság nemcsak pótolt anyagi esz­közöket, hanem olyan színekkel is gazdagította a klubmozgalom életé­nek palettáját, amelyeket pénzzel még „varázsolni” sem lehetett vol­na ... OLVASÓ-ELIT? Persze, jogos a kérdés: mi az, hogy Új Tükör Klub? Hiszen a lap több, mint százezer vásárlója, legkevesebb kétszázezer olvasója közül talán min­den ötvenedik, ha tagja valamelyik­nek. Miről van itt szó? Az előfize­tők „jutalmazásáról”? Olvasói „elit­ről”, amely így akar kiemelkedni az átlagos olvasók közül? A lapeladás propagandafórumairól? (Mindezek a tévhitek ugyanis elhangzanak, ha a klubmozgalom életét nem ismerők mondanak véleményt minderről.) Magyarázni lehetne, logikusan, szépen, hogy „önkéntes társulás, amelynek célja az ön- és közműve­lés, mozgalom, amelynek tagjai fel­ismerték: egy közművelődési hetilap lehet olyan keret, melyen belül sok­féle cél megvalósítható” — és így tovább. De talán többet ér magya­rázatnál egy körkép, amely szó sze­rint az ország négy sarkában készült, más-más körülmények, földrajzi és szervezési adottságok között műkö­dő klubok életéről. Aszódon és Kun­­szentmártonban, Zalaszentmihályon és Sárospatakon. Négyben a 110-ből. AZ ŐSTAGOK — Tízezren élnek Aszódon — mond­ja Turcsán István, a Harangöntő Új Tükör Klub vezetője — és ennyi em­ber között mindig akadtak, akik va­lamilyen közösségi programot kíván­tak. A hetvenes években próbálkoz­tak ifjúsági klubbal, magnósklubbal, utazók klubjával,­­rejtvényfejtő klub­bal, ki tudja, még mivel. Egymástól függetlenül működtek ezek, de egy­valamiben közösek voltak: egy-két év után a lelkesedés alábbhagyott, a klubok vegetálni kezdtek. 1976. au­gusztus 2. volt az „új időszámítás” kezdete. E napon alakult, és csat­lakozott az országban ötödikként a versenyfelhíváshoz 30 taggal az Új Tükör Klub. Akkor Koncz István vezette. Ádám Imréné könyvtárve­zető, Dinnyés László művelődési ház igazgató voltak a patrónusok. A Pe­tőfi Sándor Művelődési Házban ma is működik a klub. A tagság folya­matosan cserélődik, mindig fiatalok maradunk, most is 25 év az átlag­életkor, 100 forint az éves tagdíj, hétfőnként találkozunk, este hattól kilencig. — Kikből állt, áll a klub tagsága? — Kezdetben pedagógusokból, bár „tinik” már akkor is voltak. A gim­nazisták később kapcsolódtak be szá­mosabban. És hogy mit csinálunk? Egyszerű: saját ötletek alapján ki­rándulunk, túrázunk, családi ünne­peinket együtt tartjuk, óévet búcsúz­tatunk, színházba jártunk, s az Új Tükör Olvasószolgálat segítségével egyre-másra hívtunk meg olyan programadókat, akik a tagságot ér­dekelték. A legnagyobb sikert ná­lunk Psota Irén és Papp László, a Radnóti Színpad és Kaján Tibor ki­állítása, a diaképes útibeszámolók, a helyben játszott szellemi árverés és fele sem igaz típusú vetélkedők arat­ták. És­­ minden évben vártuk a nyarat, a közös, országos klubtábort. Sajnáljuk, hogy második éve nin­csen már. Szükség lenne rá, dolgoz­nánk szívesen újra, rendeznénk, mint annyiszor, az országos tábor sport­­versenyeit, diszkóját. És a cserélődés a tagok között — nos, az alapítók közül hárman jár­nak még a klubba. A fiúkat elviszik két évre katonának, leszerelnek, csa­ládot alapítanak, lakást építenek, a lányok férjhez mennek, gyereket ne­velnek — és eközben klubba járni már nemigen marad idő. Persze, eb­ben is „bűnösek vagyunk”, úgy kell nekünk, ha egyszer itt, nálunk talál­nak egymásra — eddig négy „klub­házasságunk” volt már ... Viszont jönnek az újak, akiknek nemcsak az emlékezés kell, hanem új és új prog­ram is. A pénzkeret meg csökkent. Kiút? Nemrég egyesültünk a Ferro Klubbal, talán a gyáriakkal együtt több lesz az anyagi erőnk is. A szom­széd domonyvölgyi ifjúsági klubbal is együttműködünk, a majális min­dig közös, nyáron is vannak együttes programjaink. Hogy mit kellene megváltoztatni a klubmozgalom éle­tében? Nem győzzük mondani: klub­tábor kell! És a klubok értékelésé­re, díjazására is szükség van. Nem­­ is annyira a pénz miatt, inkább azért, mert sarkall, mert jólesik elmondani: háromszor voltunk má­sodikak, kétszer harmadikak a klub­mozgalom versenypályázatán. MERT NÁLUNK MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI... — 1972 nyara volt. Ekkor költözött a zalaszentmihályi téesz irodája Pa­­csára. Maradt egy üres épület. Ide­szokott egy társaság, estéről estére együtt voltak. Beszéltek is eleget a faluban a dolgaikról — emlékezik Beke Gabriella klubvezető —, csak éppen mindig elrettentő példaként. Magára valamit is adó szülő tiltotta gyerekeit ettől a klubtól... — „Jó” kezdet... — Nem szép emlék, de igaz. Min­den este voltak fegyelmi problémák, az alakuló beat-zenekar mindent túl­­üvöltött, viták, veszekedések fokoz­ták a hangerőt. Kétfelé is lépni kel­lett. A gyerekekkel tudatosítani, hogy a klublégkör, a kötetlenség, az oldottság korántsem egyenlő a „min­dent lehettel” — a tanácsi vezetők­kel meg azt kellett megértetni, hogy ha eltört egy pingpongütő, kitört egy ablak vagy egy székláb véletle­nül, az nem a szándékos vandaliz­mus jele, és nem okvetlenül ürügy a klub bezárására ... Igazi „kétfrontos harc” volt, évek teltek el, amíg si­kerrel járt. És eljött az az idő is, amikor már nem fogadta gúny, ne­vetés a klubvezető ötletét: kirándul­ni, előadást hallgatni, kiállítást ren­dezni, vetélkedőt szervezni is lehet­ne! Úgy is tölthetjük kellemesen a szabad időt, hogy közben ismeretek­ben, pozitív érzelmekben, emberi kapcsolatokban is gazdagabbak le­szünk.­­ És ez a korábbi „fékezhetet­­lenek" között nem volt nehéz? — No, ez az a „trükk”, amihez már népművelői lelemény is kell. Mindezt úgy „eladni” a srácoknak, mintha ők találnák ki, csak éppen meg kellene valósítani. És ahogyan ez sikerült, úgy javult párhuzamo­san a kapcsolat a helyi és magasabb szintű társadalmi és tömegszerveze­tekkel, intézményekkel is. Azután — emlékezetes, ahogyan Bálványos Hu­ba grafikus vagy Béres Attila költő úgy jött el „előadni”, hogy beszél­getni is maradt ideje a gyerekek­kel. Akik rájöttek, így mégiscsak valahogy más az íze az ügynek, mint­ha valaki papírról felolvas valamit, veszi a tiszteletdíját, és megy tovább. Lassan túlléphettünk a falu hatá­rain. A zalaapátiakkal közösen ki­rándultunk a Duna-kanyarba. Han­gulat volt. Ital is. Meg rosszullét, nyomokkal a szálló mosdójában. És klubvezetői kezességvállalás: nem a szentmihályiak voltak! A zalaapátiak ki is takarítottak. Fél év múlva de­rült ki: a klubvezető is tévedhet... De legalább utólag őszinték voltak a klubtagok... Közben már az Új Tükör Klub-moz­galomnak is részesei lettünk. Azt hit­tük, ezután minden szép lesz, jó lesz, amikor néhányan­­ szilveszterez­ni akartak. Ami önmagában nem lett volna baj, ha nem a klub zárása után, a pincén át visszatérve, törve, rombolva próbálják meg. Az ered­mény: nyilvános tárgyalás, a klub ismét a fekete krónikába kerül. Meg újabb pár hónapba, amíg a falu köz­véleménye napirendre tért a „mezte­len bálként” emlegetett eset felett. Szerencsére az akkor megbüntetettek azóta bizonyítottak. Szakmájukban ma már megbecsült emberként él­nek, dolgoznak. És 1979 elejétől több rendbontás nem volt. Másra emlé­keztek inkább a falubeliek. Például arra, hogy amikor a zirci klubnál tett látogatás után meghívtuk dr. Kasza Lászlót, a veszprémi állatkert „lelkét”, Kölyökállatokkal együtt érkezett, aminek hírére rögtön szűk lett a klubterem. És jöttek az or­szágos klubtáborok. Bizonyítottunk: a tábor focibajnokságát akkor is meg lehet nyerni, ha lány áll a kapu­ban! Jöttek a cserelátogató klubok is. A kecskemétiek valóságos sátor­várost építettek a klub udvarán. — Egyszóval minden simán ment már? — Hm ... Szóval a kiállítások ... Amelyek egyeseknek nem tetszettek. Annyira, hogy minden szervet, is­kolát, MHSZ-t egyszeriben arra biz­tattak: a kiállítóteremben tartson éppen foglalkozást vagy raktározzon. Felsőbb szervekhez kellett fordulni. És mégiscsak lett kiállítás. Most is van, és a jövőben is lesz. Most már mindenki büszke rá ... A tanulság? Ellendrukkerek mindig vannak, ha meggátolni nem is tudják a munkát, de kellemetlen perceket azért tud­nak szerezni... Mindegy, a falu­napot akkor is mi szervezzük, és ha nyáron éppen „csak” kötetlen klub­estek vannak, már sokaknak hiány­zik az előadó, a szervezett program. Nálunk is cserélődik a klubtagság, ez természetes. De öröm, hogy a sza­­badságos kiskatona benéz: mi újság? A házimunkában, a tanulásban is segítik a gyerekek egymást — igazi közösség alakult ki. És ma már nem „rangon aluli” a klubba járni, sőt! Természetes igénnyé vált. Jó dolog érezni: várják a klubnyitást estén­ként. És ha nincs is program, akkor is beszélgethetünk az „itt és most” időszerű dolgokról. Van úgy, hogy késő estig. Mert nálunk mindig tör­ténik valami... HAT ÉV MÁRTONBAN, A KÖNYVTÁRBAN . Miért éppen a könyvtár a kun­szentmártoni Új Tükör Klub „gaz­dája”? 1978 óta jól működő klubé. — Talán, mert a fiatalok, akik rendszeresen bejártak a könyvtárba — tűnődik Sipos Magdolna klubve­zető —, sok minden iránt érdeklőd­tek, és nemcsak „úgy egyszerűen” akartak könyvtárlátogatók lenni, ha­nem tartozni is szerettek volna vala­hová. Egy könyvtár sosem arról hí­res, hogy felveti a pénz. De mindig is célunk volt: az olvasást, az iro­dalmat „élőben” is népszerűsíteni kell. És ennek egyik formája lehet művelődő közösség, magyarán klub működtetése. És az Új Tükör Olva­sószolgálat műsorokat ajánlott, olya­nokat, amelyeket kispénzű klubok — így a miénk is — megrendezhet, és tartalmas szórakozást ígérnek. 1978 októberében kezdődött. Kez­detben csak az előadásokra jártak el. Harminc taggal indultunk. Az első évben nagy volt a „fluktuáció” — de, gondolom, ez mindenütt így van. Az év végére már alakulni kezdett a kollektíva aktív magja, akikre min­dig, mindenben lehetett számítani, és akiknek már igényük volt a tartósabb közösségi élet is. Velük már lehetett dolgozni, sőt, olyan programokat is szervezni, amely nemcsak az — egyébként bárki számára nyitott — klub tagjainak szól, hanem a község egészének, 120—150 embernek eseten­ként. Persze, nem a könyvtárban, oda ennyien be sem férnének, ha­nem a művelődési központban, az ét­teremben, a presszóban tartottuk az ilyen irodalmi műsorokat, előadáso­kat, élménybeszámolókat. — Mégis, mennyiben sajátos az, hogy a könyvtárra alapozódik a klubmunka? — Például abban, hogy az átla­gosnál is többet foglalkozunk könyv- és irodalomnépszerűsítéssel. Ha iro­dalmi évforduló van, vagy éppen a költészet napja — természetes, hogy ezt klubesttel ünnepeljük. Sokat se­gített ilyen programjaink vezeté­sében Tóbiás Áron irodalomtörté­nész. És, persze, hogy a könyvhéten is vannak író-olvasó találkozók, iro­dalmi estek. De ez nem jelent egy­oldalúságot. Útiélmény-beszámolók bármilyen témából vonzanak közön­séget, főleg, ha ismertebb személy, esetleg író, tévés, újságíró az elő­adó. De ha filmkritikus, színházi szakember, zenész a vendég, és e műfajok „kulisszatitkaival” lehet megismerkedni, akkor is „telt a ház”. És­­ kilépünk a „nagyvilágba”. Já­runk közösen színházba Kecskemét­re, Szolnokra, Budapestre. A klubtá­borok, klubtalálkozók is vonzóak. Különösen, ha nem emelkedik any- HÉTSZÉP ESZTENDŐ

Next