Új Tükör, 1984. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)
1984-06-17 / 25. szám
A szólás ugyan hét szűk esztendőről beszél, és bizonyos gazdasági gondokat illetően emlegetik is eleget mostanában. Egy azonban biztos: az Új Tükör Klubmozgalomban inkább hét szép esztendőt emlegethetnek a résztvevők — legalábbis hét teljes klubévadot, mert a nyolcadik is immár a végéhez közeledik. Nyolc éve már? Meglehet, hiszen egyre fakul az emlékezetben a kép: Ortutay Gyula akadémikus, a közművelődés felejthetetlen apostola útjára indítja a hosszú távúnak tervezett, és valóban azzá is váló közművelődési klubmozgalmat, amelynek résztvevői a budapesti szabadsághegyi Jókai Klub versenyfelhívására jelentkeztek. Tény az is, hogy a közművelődést sem kerülték el a gazdasági gondok — mégis, a lelkesedés, az ötletgazdagság nemcsak pótolt anyagi eszközöket, hanem olyan színekkel is gazdagította a klubmozgalom életének palettáját, amelyeket pénzzel még „varázsolni” sem lehetett volna ... OLVASÓ-ELIT? Persze, jogos a kérdés: mi az, hogy Új Tükör Klub? Hiszen a lap több, mint százezer vásárlója, legkevesebb kétszázezer olvasója közül talán minden ötvenedik, ha tagja valamelyiknek. Miről van itt szó? Az előfizetők „jutalmazásáról”? Olvasói „elitről”, amely így akar kiemelkedni az átlagos olvasók közül? A lapeladás propagandafórumairól? (Mindezek a tévhitek ugyanis elhangzanak, ha a klubmozgalom életét nem ismerők mondanak véleményt minderről.) Magyarázni lehetne, logikusan, szépen, hogy „önkéntes társulás, amelynek célja az ön- és közművelés, mozgalom, amelynek tagjai felismerték: egy közművelődési hetilap lehet olyan keret, melyen belül sokféle cél megvalósítható” — és így tovább. De talán többet ér magyarázatnál egy körkép, amely szó szerint az ország négy sarkában készült, más-más körülmények, földrajzi és szervezési adottságok között működő klubok életéről. Aszódon és Kunszentmártonban, Zalaszentmihályon és Sárospatakon. Négyben a 110-ből. AZ ŐSTAGOK — Tízezren élnek Aszódon — mondja Turcsán István, a Harangöntő Új Tükör Klub vezetője — és ennyi ember között mindig akadtak, akik valamilyen közösségi programot kívántak. A hetvenes években próbálkoztak ifjúsági klubbal, magnósklubbal, utazók klubjával,rejtvényfejtő klubbal, ki tudja, még mivel. Egymástól függetlenül működtek ezek, de egyvalamiben közösek voltak: egy-két év után a lelkesedés alábbhagyott, a klubok vegetálni kezdtek. 1976. augusztus 2. volt az „új időszámítás” kezdete. E napon alakult, és csatlakozott az országban ötödikként a versenyfelhíváshoz 30 taggal az Új Tükör Klub. Akkor Koncz István vezette. Ádám Imréné könyvtárvezető, Dinnyés László művelődési ház igazgató voltak a patrónusok. A Petőfi Sándor Művelődési Házban ma is működik a klub. A tagság folyamatosan cserélődik, mindig fiatalok maradunk, most is 25 év az átlagéletkor, 100 forint az éves tagdíj, hétfőnként találkozunk, este hattól kilencig. — Kikből állt, áll a klub tagsága? — Kezdetben pedagógusokból, bár „tinik” már akkor is voltak. A gimnazisták később kapcsolódtak be számosabban. És hogy mit csinálunk? Egyszerű: saját ötletek alapján kirándulunk, túrázunk, családi ünnepeinket együtt tartjuk, óévet búcsúztatunk, színházba jártunk, s az Új Tükör Olvasószolgálat segítségével egyre-másra hívtunk meg olyan programadókat, akik a tagságot érdekelték. A legnagyobb sikert nálunk Psota Irén és Papp László, a Radnóti Színpad és Kaján Tibor kiállítása, a diaképes útibeszámolók, a helyben játszott szellemi árverés és fele sem igaz típusú vetélkedők aratták. És minden évben vártuk a nyarat, a közös, országos klubtábort. Sajnáljuk, hogy második éve nincsen már. Szükség lenne rá, dolgoznánk szívesen újra, rendeznénk, mint annyiszor, az országos tábor sportversenyeit, diszkóját. És a cserélődés a tagok között — nos, az alapítók közül hárman járnak még a klubba. A fiúkat elviszik két évre katonának, leszerelnek, családot alapítanak, lakást építenek, a lányok férjhez mennek, gyereket nevelnek — és eközben klubba járni már nemigen marad idő. Persze, ebben is „bűnösek vagyunk”, úgy kell nekünk, ha egyszer itt, nálunk találnak egymásra — eddig négy „klubházasságunk” volt már ... Viszont jönnek az újak, akiknek nemcsak az emlékezés kell, hanem új és új program is. A pénzkeret meg csökkent. Kiút? Nemrég egyesültünk a Ferro Klubbal, talán a gyáriakkal együtt több lesz az anyagi erőnk is. A szomszéd domonyvölgyi ifjúsági klubbal is együttműködünk, a majális mindig közös, nyáron is vannak együttes programjaink. Hogy mit kellene megváltoztatni a klubmozgalom életében? Nem győzzük mondani: klubtábor kell! És a klubok értékelésére, díjazására is szükség van. Nem is annyira a pénz miatt, inkább azért, mert sarkall, mert jólesik elmondani: háromszor voltunk másodikak, kétszer harmadikak a klubmozgalom versenypályázatán. MERT NÁLUNK MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI... — 1972 nyara volt. Ekkor költözött a zalaszentmihályi téesz irodája Pacsára. Maradt egy üres épület. Ideszokott egy társaság, estéről estére együtt voltak. Beszéltek is eleget a faluban a dolgaikról — emlékezik Beke Gabriella klubvezető —, csak éppen mindig elrettentő példaként. Magára valamit is adó szülő tiltotta gyerekeit ettől a klubtól... — „Jó” kezdet... — Nem szép emlék, de igaz. Minden este voltak fegyelmi problémák, az alakuló beat-zenekar mindent túlüvöltött, viták, veszekedések fokozták a hangerőt. Kétfelé is lépni kellett. A gyerekekkel tudatosítani, hogy a klublégkör, a kötetlenség, az oldottság korántsem egyenlő a „mindent lehettel” — a tanácsi vezetőkkel meg azt kellett megértetni, hogy ha eltört egy pingpongütő, kitört egy ablak vagy egy székláb véletlenül, az nem a szándékos vandalizmus jele, és nem okvetlenül ürügy a klub bezárására ... Igazi „kétfrontos harc” volt, évek teltek el, amíg sikerrel járt. És eljött az az idő is, amikor már nem fogadta gúny, nevetés a klubvezető ötletét: kirándulni, előadást hallgatni, kiállítást rendezni, vetélkedőt szervezni is lehetne! Úgy is tölthetjük kellemesen a szabad időt, hogy közben ismeretekben, pozitív érzelmekben, emberi kapcsolatokban is gazdagabbak leszünk. És ez a korábbi „fékezhetetlenek" között nem volt nehéz? — No, ez az a „trükk”, amihez már népművelői lelemény is kell. Mindezt úgy „eladni” a srácoknak, mintha ők találnák ki, csak éppen meg kellene valósítani. És ahogyan ez sikerült, úgy javult párhuzamosan a kapcsolat a helyi és magasabb szintű társadalmi és tömegszervezetekkel, intézményekkel is. Azután — emlékezetes, ahogyan Bálványos Huba grafikus vagy Béres Attila költő úgy jött el „előadni”, hogy beszélgetni is maradt ideje a gyerekekkel. Akik rájöttek, így mégiscsak valahogy más az íze az ügynek, mintha valaki papírról felolvas valamit, veszi a tiszteletdíját, és megy tovább. Lassan túlléphettünk a falu határain. A zalaapátiakkal közösen kirándultunk a Duna-kanyarba. Hangulat volt. Ital is. Meg rosszullét, nyomokkal a szálló mosdójában. És klubvezetői kezességvállalás: nem a szentmihályiak voltak! A zalaapátiak ki is takarítottak. Fél év múlva derült ki: a klubvezető is tévedhet... De legalább utólag őszinték voltak a klubtagok... Közben már az Új Tükör Klub-mozgalomnak is részesei lettünk. Azt hittük, ezután minden szép lesz, jó lesz, amikor néhányan szilveszterezni akartak. Ami önmagában nem lett volna baj, ha nem a klub zárása után, a pincén át visszatérve, törve, rombolva próbálják meg. Az eredmény: nyilvános tárgyalás, a klub ismét a fekete krónikába kerül. Meg újabb pár hónapba, amíg a falu közvéleménye napirendre tért a „meztelen bálként” emlegetett eset felett. Szerencsére az akkor megbüntetettek azóta bizonyítottak. Szakmájukban ma már megbecsült emberként élnek, dolgoznak. És 1979 elejétől több rendbontás nem volt. Másra emlékeztek inkább a falubeliek. Például arra, hogy amikor a zirci klubnál tett látogatás után meghívtuk dr. Kasza Lászlót, a veszprémi állatkert „lelkét”, Kölyökállatokkal együtt érkezett, aminek hírére rögtön szűk lett a klubterem. És jöttek az országos klubtáborok. Bizonyítottunk: a tábor focibajnokságát akkor is meg lehet nyerni, ha lány áll a kapuban! Jöttek a cserelátogató klubok is. A kecskemétiek valóságos sátorvárost építettek a klub udvarán. — Egyszóval minden simán ment már? — Hm ... Szóval a kiállítások ... Amelyek egyeseknek nem tetszettek. Annyira, hogy minden szervet, iskolát, MHSZ-t egyszeriben arra biztattak: a kiállítóteremben tartson éppen foglalkozást vagy raktározzon. Felsőbb szervekhez kellett fordulni. És mégiscsak lett kiállítás. Most is van, és a jövőben is lesz. Most már mindenki büszke rá ... A tanulság? Ellendrukkerek mindig vannak, ha meggátolni nem is tudják a munkát, de kellemetlen perceket azért tudnak szerezni... Mindegy, a falunapot akkor is mi szervezzük, és ha nyáron éppen „csak” kötetlen klubestek vannak, már sokaknak hiányzik az előadó, a szervezett program. Nálunk is cserélődik a klubtagság, ez természetes. De öröm, hogy a szabadságos kiskatona benéz: mi újság? A házimunkában, a tanulásban is segítik a gyerekek egymást — igazi közösség alakult ki. És ma már nem „rangon aluli” a klubba járni, sőt! Természetes igénnyé vált. Jó dolog érezni: várják a klubnyitást esténként. És ha nincs is program, akkor is beszélgethetünk az „itt és most” időszerű dolgokról. Van úgy, hogy késő estig. Mert nálunk mindig történik valami... HAT ÉV MÁRTONBAN, A KÖNYVTÁRBAN . Miért éppen a könyvtár a kunszentmártoni Új Tükör Klub „gazdája”? 1978 óta jól működő klubé. — Talán, mert a fiatalok, akik rendszeresen bejártak a könyvtárba — tűnődik Sipos Magdolna klubvezető —, sok minden iránt érdeklődtek, és nemcsak „úgy egyszerűen” akartak könyvtárlátogatók lenni, hanem tartozni is szerettek volna valahová. Egy könyvtár sosem arról híres, hogy felveti a pénz. De mindig is célunk volt: az olvasást, az irodalmat „élőben” is népszerűsíteni kell. És ennek egyik formája lehet művelődő közösség, magyarán klub működtetése. És az Új Tükör Olvasószolgálat műsorokat ajánlott, olyanokat, amelyeket kispénzű klubok — így a miénk is — megrendezhet, és tartalmas szórakozást ígérnek. 1978 októberében kezdődött. Kezdetben csak az előadásokra jártak el. Harminc taggal indultunk. Az első évben nagy volt a „fluktuáció” — de, gondolom, ez mindenütt így van. Az év végére már alakulni kezdett a kollektíva aktív magja, akikre mindig, mindenben lehetett számítani, és akiknek már igényük volt a tartósabb közösségi élet is. Velük már lehetett dolgozni, sőt, olyan programokat is szervezni, amely nemcsak az — egyébként bárki számára nyitott — klub tagjainak szól, hanem a község egészének, 120—150 embernek esetenként. Persze, nem a könyvtárban, oda ennyien be sem férnének, hanem a művelődési központban, az étteremben, a presszóban tartottuk az ilyen irodalmi műsorokat, előadásokat, élménybeszámolókat. — Mégis, mennyiben sajátos az, hogy a könyvtárra alapozódik a klubmunka? — Például abban, hogy az átlagosnál is többet foglalkozunk könyv- és irodalomnépszerűsítéssel. Ha irodalmi évforduló van, vagy éppen a költészet napja — természetes, hogy ezt klubesttel ünnepeljük. Sokat segített ilyen programjaink vezetésében Tóbiás Áron irodalomtörténész. És, persze, hogy a könyvhéten is vannak író-olvasó találkozók, irodalmi estek. De ez nem jelent egyoldalúságot. Útiélmény-beszámolók bármilyen témából vonzanak közönséget, főleg, ha ismertebb személy, esetleg író, tévés, újságíró az előadó. De ha filmkritikus, színházi szakember, zenész a vendég, és e műfajok „kulisszatitkaival” lehet megismerkedni, akkor is „telt a ház”. És kilépünk a „nagyvilágba”. Járunk közösen színházba Kecskemétre, Szolnokra, Budapestre. A klubtáborok, klubtalálkozók is vonzóak. Különösen, ha nem emelkedik any- HÉTSZÉP ESZTENDŐ