Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)

1984-07-22 / 30. szám

Amikor Egri János meg­bízott az „Elmebajnok­ság” autós kérdéseinek ösz­­szeállításával, gyermekko­rom, a játszó felnőttek ju­tottak eszembe. Csodáltam a falu tudós doktor bácsiját, aki a kocsmában órákig sakkozott a főjegyző úrral, a község kis számú intelli­genciájának, „nadrágos em­bereinek” áhítatos figyelmé­től kísérve. Amikor beleun­tak a sakkba, áttértek a fe­­kete-fehér-igen-nemre vagy a barkochbára. Ebben már az eddig szemlélők, közöttük a szüleim is részt vettek, s erre én igen büszke voltam. Sok mindenről e játékok közben hallottam először, és ezek jobban megmaradtak emlékezetemben, mint az is­kolában tanultak. De azt hi­szem, nem kell bizonygatni, hogy a legkülönbözőbb játé­kok akkor is hasznosak, ha csak szórakoztatnak. „Mel­léktermékként” azonban ta­nítanak is. Ezért különösen örültem, hogy korunk bál­ványára, az autóra vonatko­zó kérdések összeállításával közvetve ugyan, de én is részt vehetek a játékban. Bár kérdezni — különösen a háttérből — könnyebb, mint azzal a tudattal felel­ni, hogy milliók figyelik az erőlködést. De ha már be­vontak, megragadtam az al­kalmat, és az „akasztják­ a hóhért” jelszavával én kezd­tem kérdezgetni Egri Já­nost, a játékok nagymeste­rét. u m­ái — Hogyan születtek, az ön által rendezett különbö­ző játékok? — Ezek két forrásból szár­maznak. Egy részük alap­­gondolata külföldi eredetű, amelyeket hazai sajátossága­inkhoz adaptáltam. Másik részük, mint például a „Le­het egy kérdéssel több ?” tel­jesen saját, mondhatnám ma­gyar specialitás. Tulajdonkép­pen ezt is a szükségszerűség szülte, mert igény volt rá. Állandóan az járt a fejem­ben, hogy miből lehetne já­tékot csinálni. Egy alkalom­mal, más célból, a Fészek Klub könyvtárában jártam anyagot gyűjteni. Ott külföl­di folyóiratokban rendkívül érdekes képeket láttam. Ezek annyira lekötöttek, hogy megfeledkeztem az eredeti dolgomról. Ekkor jött az öt­let: mi lenne, ha játékosan „házhoz vinném” a fotómű­vészet nagyjainak kimagas­ló alkotásait? Ezek mellett szerepelhetnének a kevésbé ismert művészek, sőt, a fotó­­amatőrök alkotásai is. Így született meg a „Lehet egy kérdéssel több ?”. — És hogyan „találta fel’’ az „Elmebajnokságot”? — A játékok természet­rajzához tartozik, hogy a nézők előbb-utóbb megun­ják őket. Ezt, persze, nem szabad megvárni. Az angol televízió egyik műsora jött a segítségemre. Persze, úgy­szólván csak az alapgondolat származott innen, a kivitel és különösen a tartalom már az indulásnál teljesen más volt. — Az „Elmebajnokság­ban” nem alkalmaz képeket, holott köztudott, hogy a té­vé képi műfaj.­­ Itt a látvány a gondol­kodó ember töprengése, mi­mikája. Az „Elmebajnokság” teljes figyelmet és koncent­rálást kíván, a képek pedig elvonnák a figyelmet. Emel­lett a játék időre megy, s ha a játékos gyors, talpra­esett, nincs annyi idő, hogy a néző felfogja a képet. Mi tévések tudjuk — jóllehet, különböző okok miatt nem mindig tartjuk be —, hogy a felfogási idő előtt „elka­pott” kép bosszantja a né­zőt. Természetesen nem in­gerelni, hanem szórakoztat­ni szeretnénk. De, szerin­tem, a nézők jelentős része igazi tudásra vágyik. Ez a szempont vezetett e műsor létrehozásában és szerkesz­tésében. A kérdések összeál­lítása „tudományosabb”, mint az előző játékokban, s a válaszadásból igyekeztem kirekeszteni a szerencsét és a spekulációs lehetőségeket. Nem lehet licitálni vagy megállni; az egyetlen hazar­­dírozási lehetőség, hogy a játékos a kérdés megkez­désekor, a teljes szöveg el­hangzása előtt jelentkezhet. Ezzel azonban teljesen arányban áll a kockázat, hi­szen két pontot veszíthet. Objektív ismeretek nélkül nem lehet „ráhibázni”, csak a passzolásra van lehetőség, az időnyerés érdekében, ez pedig pontveszteséggel jár. Jelentős különbség az is, hogy az „Elmebajnokságban” a győzelem, egy hosszú folya­mat eredménye, tehát a nagy számok törvénye folytán is kevésbé játszik benne szere­pet a szerencse, s ezért leg­alábbis, mondjuk, igazságo­sabb a többi játéknál. — A kérdésekre adott vá­laszok során számos „ku­lisszatitok” került nyilvános­ságra történelmi események­ről, nagy emberekről. Eze­ket ön kérte „fűszerezésül” a kérdések összeállítóitól? — Nem. Észrevehette, hogy az „intimitások” a mért idő utáni „beszélgetési sza­kaszban” bukkantak elő, és ez terven felüli érdekessége a játéknak. Nem is lenne helyes olyan témákat érin­teni, amelyeket esetleg csak a kérdést feltevő ismer. Az ön kérdései közül is kihúz­tam azt, amelyik arra vo­natkozott, hogy Opelt a ra­kétaautó bemutatása után a vezető pofon ütötte, mert a rakéták berobbantak és az autó életveszélyesen szágul­dott. — Mondjon egy kritikus, nehéz, vagy emlékezetes helyzetet. — Az egyik játékos által választott zenei kérdéseket ismert zenetudósunk állítot­ta össze. A játékos az egyik­re teljesen más választ adott, mint amely nálam szerepelt, és ehhez annyira ragaszko­dott, s úgy érvelt, hogy hit­tem neki. De a feleletét nem fogadhattam el, úgy döntöt­tem, hogy ezt későbbi kon­zultációtól teszem függővé. Kiderült, hogy a versenyző­nek volt igaza. A játékvezető után illő meghallgatni a játékost is, nevezetesen Héthy Aport, aki időközben megnyerte az „Elmebajnokság” első fordu­lóját. Héthy Apor az első pilla­nattól kezdve magabiztosan nézett farkasszemet a több millió nézőt jelentő kamerá­val és a játékvezetővel. Az „én emberem” állta a sarat, az autós kérdésekre, kettő kivételével, kitűnően megfelelt. A továbbiakban már féltékenységgel figyel­tem a fiatalembert és némi kajánsággal arra gondoltam, hogy most jön csak a feke­televes, az általános kérdé­sek. Minimális hibával ezek­re is felelt, ettől kezdve még jobban drukkoltam neki, és nem alaptalanul, hiszen el­ső lett ebben az okosak szá­mára rendezett versenyben.­ ­­i Felkeresve a budai családi házban, szülei szobájában ültünk le egy kis bemele­gítő beszélgetésre. Héthy Apor barátságos, közvetlen, vidám ember. Úgy véli, — és egy elmebajnok csak tud­ja —, hogy az életszemlélet­nek nem feltétlenül anyagi körülmények a meghatáro­zói. Példaként az orrom alá dörzsöli, amit „klasszikus­ként” kinyilatkoztattam, hogy az autómárka határoz­za meg az autós szemléletét. Nála ez fordítva van. Nem a Trabant határozta meg a szemléletét, hanem a szem­lélete alapján választott Trabantot, mert vásárolha­tott volna rangos autót is. Ilyen értelemben világnéze­tét a szó szoros értelmében valóban a Trabant határoz­za meg, mert abból nézi a világot. Egy angliai útról szólva elmondta, milyen tar­talék alkatrészeket vitt ma­gával, és hogyan segített út­közben magyar autósokon. Az ő kocsijával nem volt fényes tamás FELVÉTELE (MTI FOTO) baj, mert a Trabant „meg­ijedt” a tartalék alkatrészek­től. Bár nem babonás, de nyu­­godtabb, ha biztosítja magát. Ezután elindultam vele „birodalma” megtekintésére. Az alagsori helyiségben egy ezermester raktára tárult elém, amelyben a különböző elektromotoroktól a régi ház­tartási gépeken, barkácsolás­sal készített eszközökön, autószerkezeteken át az elektronikus berendezésekig minden megtalálható. Az udvarban állt a Trabant, amelynek még a karosszéria­­munkáit, a hegesztést, fé­nyezést is ő végezte, és nem is akárhogyan. Kis szobájában ültünk le aztán. Előttünk egy színes tévékészülék darabjai, a hát­térben antik óra és régi író­gép, a polcokon könyvek. Szinte zavarban voltam a „hétpróbás” szereplő jelen­létében. Héthy Apor azt mondja, amikor Egri János az adás kezdetén közölte ve­le, hogy az autós kérdéseket én állítottam össze, ez fo­kozta önbizalmát, mert ol­vasta a könyveimet. Megkér­deztem tőle: akkor miért nem tudta, hogy amikor a Buick gyár legújabb modell­jét reklámcélból egy szaka­dékba futtatták, a már idős, kisemmizett, nyomorban élő P­uick utána ugrott és halál­ra zúzta magát. Apor szemrebbenés nélkül felelte: — Mert ezt nem írta meg abban a könyvben. — És ke­zembe adta a kötetet. Végigfutottam a tartalom­­jegyzéken, majd össze-vissza lapozgattam, aztán csende­sen el kellett ismernem, hogy igaza van, ez egy má­sik könyvben szerepel, amely még nem jelent meg. — Mikor kezdett készülni erre a versenyre? — Hároméves koromtól. Ekkor már jól tudtam olvas­ni, és azóta is rengeteget ol­vasok. Ez vitt rá a barká­csolásra is: apám, egy külső kapcsolóval, korán eloltotta a szobámban a villanyt, hát kényszerűségből két zseb­lámpaelem és egy égő segít- 20.

Next