Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
1985-03-10 / 10. szám
fámasz az edzokuk 2 4 h9K4tki A „Spartacus-modell’-ről dr. Istvánfi Csabával, a Magyar Testnevelési Főiskola rektorával beszélgettünk, aki korábban a Budapesti Spartacus Sport Club tudományos csoportjának vezetője volt." — Hogyan kezdődött és miért éppen a Spartacusban vállalkozott a tudományos csoport megvalósítására? Hiszen vannak markánsabb bázisszervvel bíró és nagyobb eredményeket produkáló egyesületek is. — Annak idején, a hetvenes évek elején a Testnevelési Főiskola fiatal adjunktusa voltam. Egy alkalommal Pazár Sándor — aki már akkor is a Spartacus elnöke volt és a TF szervezői szakára járt — megkérdezte: — Tanár úr. Nem tudna ajánlani valakit, aki eljönne hozzánk az egyesületbe módszertani osztályvezető-helyettesnek, és megpróbálná bevezetni a tudományos módszereket? Mondtam: — Tudok, ha én megfelelek. — A tanár úr nagyon megfelel — válaszolta. Meg is kötöttük az egyezséget. Végső soron minden ott dőlt el, hogy az egyesület elnökében kialakult az igény, és hajlandó volt pénzt is áldozni a tudományra. És ehhez kellett Pazár Sándor, akiben felfedezhető a jó értelemben vett vagányság. El tudom képzelni róla, hogy alkalomadtán pillanatokon belül felmond húsz embernek is, ha kell. Jó megérzései vannak — nem véletlen, hogy ilyen hosszú idő óta elnök. S az sem véletlen, hogy az elsők között érzett rá arra, most már olyan korszak következik, amelyben nem lehet megélni a tudomány nélkül. Erre a lóra tett, és bejött neki. A hetvenes évek végén már az OTSH is elismerte a „Spartacus-modell”-t, és ajánlotta más egyesületeknek. — Meg tudná fogalmazni néhány szóban, mi a lényege ennek a modellnek, a tudományos csoportnak? — Mindenekelőtt az, hogy nem „tudományos”. Elsődleges célunk az volt, hogy a versenyzők edzettségi állapotának megállapítására egyszerű módszereket alkalmazzunk és dolgozzunk ki. Olyanokat, amelyek praktikusak, gyors információt nyújtanak. Arra is törekedtünk, hogy viszonylag olcsó, hazai műszereket szerezzünk be. A csoportnak van egy belső magja. Itt főállású orvos, pszichológus és jól képzett szakasszisztensi gárda dolgozik. Időszaki ellenőrzéseket végeznek, speciális célfeladatokat oldanak meg. Igen lényegesnek tartom, hogy ez a csoport helyileg a sporttelep szívében, a sport közvetlen közelségében működik. Továbbá: minden szakosztály mellett van egy mellékfoglalkozású orvos, aki azon túl, hogy ellátja a sportorvosi teendőket, a különleges igényeket közvetíti a belső maghoz. Ezek többnyire a formaingadozással, formaidőzítéssel, a „megmagya- rázhatatlan” teljesítményromlással kapcsolatosak. A leglényegesebb szempont viszont az, hogy az egész tudományos csoport a sportolókért van, tehát nem öncélúan a tudományért, a tudományos vizsgálatokért. Mi annak idején tudomásul vettük, hogy az edzők gyors információt követelnek. Úgy állapodtunk meg, hogy a feltett kérdésekre — ha tudunk —, 24 órán belül adunk valamilyen választ. Később aztán ezt még finomíthatjuk. Ha egy szóval kellene kifejezni a tudományos csoport rendeltetését, akkor azt mondanám, hogy: szolgálat. — A nagy fővárosi egyesületek közül egyedül a Spartacus meri megengedni magának, hogy ne tartson fenn labdarúgó-szakosztályt. Amíg egy másik neves egyesületben a labdarúgó edzők „elfoglalták” az orvosi rendelőt, addig a Spartacus Dr. Istvánfi Csaba ■ Hajdan, úgy két évtizeddel ezelőtt, egyfajta sajátos hangulata volt az öttusaversenyek harmadik napjának. Csupa mosolygós ábrázatú, nevetgélő versenyző állt a lőállásban , feszültségnek, idegeskedésnek nyoma sem volt. Még a győzelemre esélyes öttusázó is végighallgatta vetélytársa faviccét, hogy aztán a mezőny többi tagjával együtt hahotázva nyugtázza a fanyar poént. Az alkoholszondák 1966-ban jelentek meg a lőtereken, s ezzel egyidőben a nyugtatószerek is tilalmi listára kerültek. A pálfordulás egy Polzhuber névre hallgató öttusázó szerepléséhez kapcsolódik. Az osztrák versenyző a lipcsei világbajnokság lovas- és vívószáma után nagyszerűen állt az összesítésben, ezért aztán úgy okoskodott, hogy a nagy lövőeredmény érdekében nagyon be kell rúgnia. Bár ez sikerült neki, céltáblájában csak elvétve találtak lövésnyomokat. A szigorú doppingvizsgálatok eredményeként alaposan megváltozott a versenyág élvonala. Kiderült, ki az, aki „mankóhasználat” nélkül is megáll a lábán, s ki az, aki tiszta fejjel képtelen úrrá lenni az idegein. Ez magyarán annyit jelentett,' ' ÖpusAvfc, hogy az öttusa lövőága végre-valahára azt a szerepet tölthette be, amelyre a sportág megalkotói eleve szánták: idegi próbatétel lett. De nem sokáig örülhettünk a tiszta légkörnek. A hetvenes évek elején, máig megfejthetetlen okokból, eltörölték a gyógyszerstopot. Új korszak kezdődött. A felkészítésbe egyre intenzívebben bekapcsolódtak az orvosok. Az első időkben használt Seduxent szép lassan fölváltották a kifejezetten sportcélokra (?) összeállított, gyakran külföldről behozott tabletták. A legjobbak természetesen kikísérletezett, „testre szabott” pirulákat szedtek. Tehették, s tehetik ma is. A keretorvos egyik legfontosabb teendője éppen az, hogy az illető versenyzővel közösen megtalálja a leghatásosabb nyugtatót. Az orvosok bekapcsolásával párhuzamosan ugrásszerűen javulni kezdtek az eredmények. Míg koráb ban az ezerpontos szint (194 kör) teljesítése kiemelkedő eredménynek számított, addig ma már nem ritka a 189—199 körös teljesítmény sem. Sőt, egyre gyakrabban hallani kétszáz körös „plafoneredményről” is. A gyógyszerezés közben azonban háttérbe szorult a lényeg. Elfeledkeztek arról, hogy a lövészetnek valójában mi a szerepe az öttusában, mit kell eldöntenie annak a húsz lövésnek. A lövészet ma már egyre kevésbé a versenyzők ügye. Orvosok, gyógyszerészek vetélkednek egymással, azt eldöntendő, kinek a pirulájától lesz tompább a sportoló. (Évekkel ezelőtt a válogatott keret egyik tagjának olyan jól sikerült „letompulnia”, hogy a lőtérre menet — szervezetében a nyugtatóval — egyszerűen eléhajtott a főútvonalon robogó teherautónak. Szerencsésen megúszta, csak a kocsija lett roncs. Azóta az edzők szigorúan tiltják az autóvezetést begyógyszerezett állapotban.) Persze, a csodaszerek nem mindenki számára elérhetőek. Míg a legjobbak nyugtatóinak kiválasztása, beszerzése nagy gonddal, szakemberek irányításával, szervezetten történik, addig a második vonalbelieknek maguknak kell gondoskodniuk a betevő piruláikról. . (Ennek nyilvánvalóan komoly veszélyei vannak!) Hogy ki mit szed, az természete-' sen hétpecsétes titok. Még a váloga- tottak sem igen tudják, milyen gyógyszerrel lő a másik. Valóságos legendák keringenek egyik-másik jól lövő öttusázó házipatikájáról. Ilyen nagy jelentősége lenne az egész gyógyszerezésnek? Igen. A lövészet ugyanis azon ritka sportágak közé tartozik, amelyben szinte mindenki az edzéseken éri el a jobb eredményeit. Nem ritka az olyan gyakorlás, amelyen az öttusázó a nyolcvan-száz lövésből csak kétszer-háromszor nem talál a tízesbe. Aztán jön a verseny, s a két szám utáni állás izgalmában, a nagy lehetőség előszelében megremeg a pisztolyt tartó kéz, s a kilencesből tízes lesz, a kilencesből nyolcas vagy még az sem . .. Illetve csak ez történne, ha nem lenne kéznél a nyugtató ... Szó se róla, a pirula önmagában kevés, nem pótolhatja a nagy figyelmet igénylő, nehéz edzéseket. Ám ha a versenyző elsajátítja az egyébként nem túl bonyolult mozgássort, ha megszerzi a szükséges technikai ismereteket, igen hasznos lehet... Csakhogy mi értelme mindennek, ha a teljesítmény már nem pusztán a versenyző képességeinek (tudásának, adottságainak, szorgalmának stb.) tükre? ... A sportág nemzetközi vezérkara, a Nemzetközi öttusa és Sílövő Szövetség természetesen látja a fonák helyzetet, próbál is tenni ellene — kevés sikerrel. A doppingellenőrzés ugyanis, mint általában a sportéletben, itt is messze elmarad a doppingszer-készítés színvonalától. Magyarán : gyakorlatilag képtelenség hitelt érdemlően kimutatni a szervezetben a nyugtatószert. Orvosi megoldás nem lévén, a nemzetközi szövetség a versenyrendszer megváltoztatásával próbálta meg kiküszöbölni a tablettahasználatot. 1982-ben, a római világbajnokságot megelőző kongresszuson úgy döntött, hogy öt nap helyett ezentúl négy nap alatt kell megrendezni a versenyeket, méghozzá úgy, hogy a befejező nap délelőttjére kerüljön a lövészet, délutánjára pedig a futás. A határozathoz a következő