Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
1985-03-24 / 12. szám
Hallottuk RÁDIÓJEGYZETEK Asszonyok tüköre A titok Férfiak a nőkről Riporter: Szilágyi János Szerkesztő: Makk Katalin és Szebényi Cecília Rendező: Kőváry Katalin Soha nem irigyeltem a férfiakat, így, nőnap táján meg különösen nem. Hiszen a legtrubadúrlelkűbb gavallérnak sem lehet kicsi és könnyű feladat az az „asszonydicséret”, amit ilyenkor elvárnak tőle. Nem csoda, ha olykor kipipálandó penzummá, vagy előanyák napjává módosul (lásd a tévé gálaestjét!) március nyolcadika. Ezért volt — kockázataival együtt is — jó ötlet, hogy Szilágyi János kisiskolástól gimnazistáig, művésztől tudósig az „első nem” számos képviselőjét végigfaggatta: mi a véleménye a nőkről? A válaszokat a kérdéskör egyik specialistájának, Karinthy Frigyesnek az írásaiból válogatott idézetek kötötték öszsze. A kockázat jelen esetben az, hogy a szokásos hóvirág, fréziaeső mellé olykor bizony bogáncsok is hullottak. Évszázados, leküzdhetetlen előítéletek bogáncsai. Többek között neves irodalomtudósunk nyilatkozata: „Kaptam csúnya pofonokat, nagyon csúnya és nagyon tudós nőktől.” Valószínűleg női csirkeagyúság részemről, de semmiféle oksági összefüggést nem látok az asszonynép külleme és szellemi teljesítményei között. .. Hasonlóan rossz szájíze támadt az embernek attól is, amikor az egyik „férfitárs” fölényesen kijelentette: „Örülök, ha megközelítik(?!) a férfiak teljesítményét...” És mi van akkor, ha el is érik? Az, hogy az összeállításnak mégis van okunk örülni, a többségnek, a bennünket okosan szerető férfiaknak köszönhető. Köztük az utolsóként megszólaltatott Karinthy Ferencnek, az egyetlennek, aki — feleségéről szólván — azt javasolta: önmagunkról kérdezzenek meg bennünket is. Egy önismereti nőnap valóban nem ártana már. S az asszonyok tüköre mellé — a haladó hagyományok szellemében — egy férfiak tüköre (akár hangtüköre!) sem. Ritka pillanat Csőd Békés Pál hangjátéka Rendező: Kőváry Katalin Szereplők: Rudolf Péter, Balogh Erika, Szemes Mari Nagyon nem szeretem a panellakásokról olvasható vagy hallható publicisztikai álságokat és áltudományos fejtegetéseket. Nem mintha különösen sokra tartanám a házgyári lakásokat. De hogy egy társadalom megannyi szociális és pszichés baját e lakásokra származtassuk vissza?! Szamárság. Ez a kis rádiódarab, amely játék a mindenféle áthallást elősegítő távfűtőcsövekre és — miután a „hős” germanisztikai kollokviumra készül — indoeurópai zárhangokra, mondom, ez a röpke félóra megfogott, fölhangolt. Maga a történet, az „eset” ugyan inkább lehangoló, de mert igencsak érzékletesen vetették papírra és nagy átéléssel adták elő, mégis frissítő. Hiába, jó pillanatokban mindig beigazolódik a tárgy, ha mégoly döbbenetes is, úgy lehet, hidegen hagy, kivéve, ha kivételes művészi erővel adják elő. Igaz, akkor lehet egyszerű, mindennapos história is. Mint ezúttal. Mert Rudolf Péterben ritka szerencsésen emberére talált szerző és rendező, meghökkentő beleéléssel szólaltatta meg a zaklatott lelkű diákot. Egy nyomorúságos pillanatban, amikor minden rossz összejön, viszszaálmodja elvesztett szerelmét, és még ebben a „találkozásban” is csődöt mond. Nevetséges helyzet. És mi mégsem nevetünk. BALOG JÁNOS PETRÓCZI ÉVA Rudolf Péter KELETI ÉVA FELVÉTELE 30 □ Nem törik rájuk az ajtót BÚCSÚZÓ ÉS INDULÓ SZÓRAKOZTATÓ TÉVÉSOROZATOK Nemcsak mi, nézők öregszünk — természetesen a hölgyek kivételével —, hanem az egykoron hamvas fiatalságukkal, friss lendületükkel gyönyörködtető tévéműsorok egyike-másika fölött is — ahogy mondani szokás — elrepült az idő vasfoga... — Hosszas viták, töprengések után döntöttünk arról, hogy megérett az idő a váltásra! — mondja Fodor Imre, a televízió szórakoztató főosztályának illetékes munkatársa. — „Kifutott” — 110 adás után — a Keresztkérdés, az ugyancsak több mint százszor látott-hallott Fele sem igaz. A Kapcsoltam is alaposan megöregedett: mostanáig 125 alkalommal került képernyőre. Ez még nem lenne döntő ok a búcsúra, de az már talán inkább, hogy töprengéseink eredményeként várhatóan remélhetően jobbakat tudunk nyújtani nézőinknek. — Keresztkérdés? — Nem lesz több belőle! Helyette valószínűleg áprilisban indul — ugyancsak Egri János vezetésével — az Egy szó mint száz című nyelvi, nyelvészeti társasjátékunk. — Fele sem igaz? — Ettől is elbúcsúzhatunk! Vágó István ezentúl — a tervek szerint negyedévenként — játékos elemekkel megtűzdelt szórakoztató műsort prezentál, Nézz vissza mosollyal! címmel. — Kapcsoltam? — Ebből a telefonos játékból még szeretnénk néhányat elkészíteni, de ritkábban jelentkezik vele Rózsa György, mint eddig. Az „űrt” Legyen szerencsénk című új vetélkedőjével igyekszik majd betölteni. Ez is afféle szellemi fejtörő lesz, de a tárgyi tudás, a gyors reagálóképesség mellett a szerencse is szerepet játszik majd a megfejtésekben. Ettől függ ugyanis, hogy ki milyen nyereménynyel gazdagodva távozhat a stúdióból, ahol a résztvevők összemérhetik erejüket. Az új műsor beharangozó adására a terveink szerint április 14-én kerül sor, s ettől kezdve kéthetenként találkozhatunk majd a képernyőn Rózsa György „megnyerő” mosolyával. Illetve még ennél is többször, mert a sokak által bírált, mások szerint megkedvelt Leg-leg-leg — egyelőre megmarad. Egri János pedig, új műsora mellett, felújítja korábbi játékát, az Elmebajnokságot. — A Jókai és a Szivárvány után terveznek újabb országos méretű vetélkedőket? — Természetesen! Méghozzá az elsőt mindjárt az ilyesfajta műsorok „profeszszora”, Vitray Tamás közreműködésével, aki nemzetközi stewardess-vetélkedőt vezet, a világ tizenöt nagy légitársasága — a többi között a MALÉV, az AEROFLOT, a KLM, a SAS, a Sabena, a Lufthansa, a Finnair, a Balkan és az Air India — legcsinosabb légikísérő hölgyeinek részvételével. Az is újszerű lesz, hogy a vetélkedőt ezúttal nem itt a Szabadság téri stúdiók egyikében, nem is Budapesten, hanem Pécsett és környékén bonyolítjuk le, bevonva a játékba a jelenleg 20 ezer pécsi kábeltelevízió-előfizetőt. — Ezenkívül? — Barátság vonalai címmel háromrészes nemzetközi vetélkedőt rendeztünk, a csehszlovák, a bolgár és a Magyar Televízió közreműködésével. Mindhárom már felvételre került, de az adások ideje még nem végleges. Erre az országok közötti játékra is igyekeztünk újszerű megoldást találni: a budapesti versenyzők között vannak ismert sportolók, táncdalénekesek és tévébemondók, a szófiai fordulóban sportriporterek, pantomimművészek és népszerű színésznők vetélkednek, Prágában pedig humoristák és egy ottani, közismert táncdalénekes házaspár. Bár a műsor jellege — mint említettem — vetélkedő, formája azonban látványos show. Előkészítünk egy újabb nagyszabású hazai vetélkedősorozatot is, melynek részleteiről még korai lenne szólni. Most csupán annyit: népszerű kulturális témákat járnak majd körül a résztvevők. Nem ugyanaz Több mint húsz esztendeje beszélünk az iskolareformról. Szinte egyfolytában. De hányan, kik vették észre, hogy újabban másként esik a szó, ha az oktatás korszerűsítését vitatjuk? Hogy a ma kimondott „reform” szó nem ugyanazt jelenti, nem ugyanazokat a törekvéseket hordozza, nem mindenben azt akarja, mint régen. Hogy valami megváltozott. A Hatvanhat legutóbbi adásából is az derült ki, egyelőre nem nagyon sokan ismerték föl, hogy mostanában az iskolák tájékán valami más készülődik. Hogy a mostani nem a régi reform egyszerű folytatása. Rögtön az első kérdésekben fölsejlett ugyanis az a tiltakozó elégedetlenség, ami a hajdani reform vitáit és hamvukba holt próbálkozásait a kezdetektől végigkísérte. Az iskolareform kifejezés még akkor rögzült a köztudatban, amikor léptennyomon azt hallottuk és olvastuk, hogy nem adatok, tények tanulására van szükség, hanem gondolkodásra, amikor az érettségin történelemből egyetlen évszámot sem kérdeztek, amikor illetlenségnek számított egy-egy vers megtanulásának követelése, amikor nagy hanggal hirdették, nem az a fontos, hogy a tanulóifjúság tanuljon, hanem hogy „boldog legyen”. A szülők és a józan pedagógusok mindezzel természetesen képtelenek voltak azonosulni. Mire való az iskola — kérdezték joggal —, ha nem nevel kitartó, rendszeres munkára, ha nem sarkall erőfeszítésekre, ha nem ad biztos, szilárd tudást? Ebben az időszakban járattuk le az iskolareform kifejezést. A Hatvanhat műsora világosan megmutatta, ma más tartalma van ennek a szónak. Magától értetődően nem a képernyőről értesültünk erről először, a változásokra jó néhány korábbi megnyilatkozás figyelmeztetett. Ilyen nagy hatású és fontos fórumon azonban, mint a tévé, talán még egyszer sem kerültek ennyire rendezetten, világosan és szabatosan az oktatás fejlesztésének időszerű kérdései a nagyközönség elé: a műsort nyilván százezrek vagy talán milliók nézték végig. S Gazsó Ferenc miniszterhelyettes szavaiból nemcsak az tetszett ki, hogy a mindent fölforgató, átalakító, úgynevezett „nagy” reformokról lemondunk, hanem az is, hogy