Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)

1985-01-06 / 1. szám

Macskák: izgatottak, közönyö­sek, riadtak, maguk kelletek; szemek: mélyzöldek, aranybar­nák, halványkékek — egy macs­kakiállítás képei. Ismerős faj­ták: cirmosok, perzsák, sziá­miak s távoli világok alkalmi követei: török úszómacska, norvég erdei macska, abesszin, balinéz macska, titokzatos ke­leti vonásokkal, mert a macs­kában mindig rejlik valami titok. Ősi keleti vallások mint földöntúli lényeket tisztelték őket, s a modern költő, T. S. Eliot, akinek versei nyomán a sikeres musical született, maga is mély rejtelmeket ol­vasott ki a macskák tekinteté­ből : „mámoros eszmék töltik a csöppnyi agyacskát”. Igen, a macska, ha domesztikálódott is, kissé mindig megközelít­­hetetlen maradt, akit nem le­het betanítani, semmire sem lehet kényszeríteni: megőrizte szabadságát, büszke független­ségét, lám, a ketrecekben, a ki­váncsi pillantások s a villanó­fények kereszttüzében is. El­tűri az érdeklődést, a nézőkö­zönség tolakvó csodálatát, igazán mégis egy meleg kuc­kóra vágyik, ahol merenghet titokzatos álmain. A macskakiállítás mégis jó dolog. Ha a sportpályák játé­kán lanyhult is az érdeklődés, a Marczibányi téren vagy a vá­sárközpontban, a legutóbbi két macskakiállítás színhelyén hosszan kanyargó embersorok tanúsították, hogy gyerekek és felnőttek milyen egyforma gyö­nyörűséggel szemlélik a ketre­cek lusta, morcos, játékos la­kóit, s milyen egyforma érdek­lődéssel veszik szemügyre az ismerős cirmost és az egzotikus küllemű balinézt. Mondják, a civilizáltság egyik fokmérője az állatok iránt tanúsított figye­lem, türelem, a róluk történő gondoskodás. Ennyiben a macskakiállításnak civilizatori­­kus szerepe van: szélesebb körben kell érdeklődést az ál­latvilág, ennek ismerete és védelme iránt. De maradjunk a macskáknál, gyönyörködjünk bennük és igen, szeressük őket: aki macs­kát tart, jól tudja, hogy nem marad viszonzatlan semmiféle figyelem, gondoskodás és sze­retet. A macska szemében, mozdulataiban, dorombolásá­ban ott van a válasz, csak meg kell érteni. Vigyáz­z arra, hogy függetlenségét ne érje sérelem, mégis meglepő érzel­mekkel viszonozza a közeledést. Az elemi szépségnek, a termé­szetes harmóniának annál a néma seregszemléjénél, amit egy macskakiállítás mutat, bi­zony izgalmasabb élmény egy­­egy macskaegyéniség a ma­ga szokásaival, apró rigolyái­val, kifejlődő érzelmeivel. Az ember és a macska ismeretsé­gének alig néhány évezredes múltja van, az ember és a macska kapcsolata olyan ta­lány, amelyet minden macska­barátnak magának kell meg­fejtenie. Hogy ennek a kapcsolatnak külön „filozófiája" lehet, arra Ottlik Géza figyelmeztet, vége­zetül az ő szavait idézem e szépséges macskafotográfiák mottójaként: „Az egyetlen va­lódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes raga­dozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen,­ ellenszolgálta­tást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszo­lút imádatával - a szabadsá­ga, függetlensége teljes tiszte­letben tartásával. Ha ez sike­rült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” POMOGÁTS BÉLA Van Cot török macska Lila burma macska Fóka balinéz macska

Next