Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
1985-01-06 / 1. szám
Macskák: izgatottak, közönyösek, riadtak, maguk kelletek; szemek: mélyzöldek, aranybarnák, halványkékek — egy macskakiállítás képei. Ismerős fajták: cirmosok, perzsák, sziámiak s távoli világok alkalmi követei: török úszómacska, norvég erdei macska, abesszin, balinéz macska, titokzatos keleti vonásokkal, mert a macskában mindig rejlik valami titok. Ősi keleti vallások mint földöntúli lényeket tisztelték őket, s a modern költő, T. S. Eliot, akinek versei nyomán a sikeres musical született, maga is mély rejtelmeket olvasott ki a macskák tekintetéből : „mámoros eszmék töltik a csöppnyi agyacskát”. Igen, a macska, ha domesztikálódott is, kissé mindig megközelíthetetlen maradt, akit nem lehet betanítani, semmire sem lehet kényszeríteni: megőrizte szabadságát, büszke függetlenségét, lám, a ketrecekben, a kiváncsi pillantások s a villanófények kereszttüzében is. Eltűri az érdeklődést, a nézőközönség tolakvó csodálatát, igazán mégis egy meleg kuckóra vágyik, ahol merenghet titokzatos álmain. A macskakiállítás mégis jó dolog. Ha a sportpályák játékán lanyhult is az érdeklődés, a Marczibányi téren vagy a vásárközpontban, a legutóbbi két macskakiállítás színhelyén hosszan kanyargó embersorok tanúsították, hogy gyerekek és felnőttek milyen egyforma gyönyörűséggel szemlélik a ketrecek lusta, morcos, játékos lakóit, s milyen egyforma érdeklődéssel veszik szemügyre az ismerős cirmost és az egzotikus küllemű balinézt. Mondják, a civilizáltság egyik fokmérője az állatok iránt tanúsított figyelem, türelem, a róluk történő gondoskodás. Ennyiben a macskakiállításnak civilizatorikus szerepe van: szélesebb körben kell érdeklődést az állatvilág, ennek ismerete és védelme iránt. De maradjunk a macskáknál, gyönyörködjünk bennük és igen, szeressük őket: aki macskát tart, jól tudja, hogy nem marad viszonzatlan semmiféle figyelem, gondoskodás és szeretet. A macska szemében, mozdulataiban, dorombolásában ott van a válasz, csak meg kell érteni. Vigyázz arra, hogy függetlenségét ne érje sérelem, mégis meglepő érzelmekkel viszonozza a közeledést. Az elemi szépségnek, a természetes harmóniának annál a néma seregszemléjénél, amit egy macskakiállítás mutat, bizony izgalmasabb élmény egyegy macskaegyéniség a maga szokásaival, apró rigolyáival, kifejlődő érzelmeivel. Az ember és a macska ismeretségének alig néhány évezredes múltja van, az ember és a macska kapcsolata olyan talány, amelyet minden macskabarátnak magának kell megfejtenie. Hogy ennek a kapcsolatnak külön „filozófiája" lehet, arra Ottlik Géza figyelmeztet, végezetül az ő szavait idézem e szépséges macskafotográfiák mottójaként: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával - a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” POMOGÁTS BÉLA Van Cot török macska Lila burma macska Fóka balinéz macska