Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-05-05 / 18. szám
dapesttől, Tripolitól, a fővárostól repülővel még ezer kilométer Benghaziig — a legnagyobb tengerparti kikötőig —, s onnan kocsival több mint kétszáz Egyiptom felé. A romváros óvatosan elbújik a hegyek közé, de lenyűgöző kilátással a tengerre. Persze, annyira azért nem közel hozzá, hogy hajókkal bevehető legyen. Inkább maga elé tolta később Apollóniát, kis kikötővárosát, ahonnan amatőr könnyűbúvárok ma is négyezer éves amforákat emelnek ki a tengerből. Annak is nagy meglepetés Cyrene, aki már sokféle hangon hallhatta megszólalni az ókort, bejárta Rómát, Athént vagy Pompeit. Pedig a húsz négyzetkilométernyi város legnagyobb része a föld alatt nyugszik. Anynyira nincs föltárva még, hogy Shahat falu több száz lakójával ma az egykori város középpontja fölött él. Ami a felszínre került, annak is nagy része romokban hever, mert földrengések és más katasztrófák pusztították évezredeken át. Jellegében végig megőrzött valamit Cyrene eredeti görög valójából, a teljes rómaivá válás itt sosem következett be. (Az oszlopok és görög feliratai is ezt tanúsítják.) Pedig a római birodalom után Bizánc telepedett rá házai bonyolult rendszerével. Még a mészégető kemencét is ittfelejtve az amfiteátrumban, ahol az új hódítók a pompás szobrokból meszet olvasztottak. „Görögök! Íme, itt jó dolgalatos kísérőnk, mivel hasadéka vagyon a mennyeknek.” Kissé meghatottan állunk a „szent forrásnál”, az Apollótisztelethelynél, az imádott hatalmas isten és Cyren nimfa szent egyesülésének helyénél. Nem maradt belőle más, mint a víz kőbe vájt zöldes-mohás nyoma. (Csontszáraz a föld is Líbiában: hat-nyolc hónapja már, hogy csepp eső sem hullott az égből.) Körülöttünk isteneknek, istennőknek emelt oltárok, templomok romjai. A szent helyhez csatlakoztak a fürdők, melyeknek épületeit Hadriánus császártól Diokletiánus uralkodásáig jó néhányszor felújították. Hideg-meleg fürdők és gőzfürdők maradványai, márványpadozatuk alatt fűtési hálózat. (A mai budai villalakás-építők ezt a módit utánozzák.) A nyilvános illemhelyek ülőkéi szorosan egymás mellett — vízmosás volt alattuk alkalmas hely lehetett a társalgásra. „Epidaurosi tücskök, szóljatok!” — bukkan elő Devecseri Gábor verssora kicsit odább a görög színháznál. Ez azonban nem olyan ép, s az akusztikája sem olyan jó, mint az epidaurészié. A tücskök pedig a rekkenő melegben hallgatnak. Bejártuk még Cyrene mindhárom körzetét, a városfalon belüli két négyzetkilométernyi területet: az Agórát , a város közéletének terét, a római színházat és az ehhez csatlakozó Fórumot, amely az egyik legépebb a világon. Apollónia felé, a tengerparthoz közel fekvő hegyekben, kilométereken át kirabolt sírkamrák. Cyrene polgárai a hegyekbe vájt üregekbe temetkeztek. A necropolis, a halottak városa, sokkal nagyobb volt mint az élőké. Cyrene tizenhárom évezredet élt, s utána a történelem kegyetlen logikája rajta is beteljesedett: a barbárság hullámai eltiporták. Előbb azonban még híres nagy szülötte, Callimachos, nagyszerű himnuszokban könyörgött az istenekhez érte. Például Démétérhez, a föld és a termékenység istennőjéhez. (Devecseri Gábor fordítása) Mintha beleéreznénk a gyönyörű fohászba a modern földrengések és barbárságok által még nem érintett városainkért való rettegést is... ... Üdv, úrnőm, védd városomat, legyen itt egyetértés és jólét, a mezőkön minden hasznot elárassz. Barmot etess, hozz almát, búzát, bő aratást adj, békét is, hogy más ne, hanem ki vetett az arasson. Legfőbb istennő, sokat áldott, légy kegyes úrnőm.