Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-06-16 / 24. szám
Platthy József, a Budapesti Lovas Klub sportolója szorgalmasan készül a versenyekre. Naponta két órát tölt a nyeregben, sportszerűen él, edzésnaplót vezet, túlsúlya nincs. Igazolását a közelmúltban újította meg, benne a sportorvos pecsétje. Versenyezhet. Nem tagja a válogatott keretnek, friss eredménye nincs. Az év első versenyén nem szerepelt, egyetlen lova, Guinea közvetlenül a viadal előtt lesántult, ki sem jöhetett az istállóból. Platthy József nyolcvanöt éves, haja hófehér és legjobb eredményét 1936-ban érte el a berlini olimpián: bronzérmet szerzett az egyéni díjugratásban. Ugyanazon az olimpián történt ez, amelyiken Jesse Owens az atlétika királya lett, ugyanott, ahol Kabos Endre két aranyérmet nyert a kardvívásban. Az edzésnapló így örökíti meg az emlékezetes pillanatokat: „...A harmadik helyért folyó összevetésben csak a holland Ibrahim és Sellő (Platthy lova) ment hibátlanul. Mint utolsó lovas, igen sebesen lovagoltam, így történt, hogy a két szárazárkos duplaugrás közt Sellő már egy galoppugrás után elugrott. Talán még földet sem ért, máris egy hirtelen, rövid szárhúzással egy pillanat alatt összefogtam és erélyesen előrelovagoltam . . ." Az Il Cavallo Italiano című olasz sportlap másnap így írt Platthy bravúrjáról: „A legnagyobb gyorsaság a magyar reprezentánsnak, Platthy századosnak juttatta a bronzérmet, aki nagy energiával küzdött az övénél tehetségesebb lovak ellen.” Ez a bizonyos bronz a magyar lovassport legnagyobb sikere. Nem is csoda, hogy Platthy Józsefet, vagy ahogyan a lovardák környékén nevezik, Zsiga bácsit nagy tisztelet övezi sportágszerte, csaknem fél évszázados sikerét legendaként emlegetik . .. Dallos Gyula, a díjlovaglás sokszoros bajnoka: — Zsiga bácsi most, nyolcvanöt évesen is gyakorlati ember. Nemcsak beszél a lovaglás trükkjeiről, hanem a gyakorlatban is képes bemutatni azokat. Még a válogatottak is megkeresik, kérdeznek tőle ezt, azt... Érdemes ma is megnézni, hogyan csinálja, milyen stílusban ugrat, miként idomít. Sosem mérges, végtelen türelme van az állatokhoz. — Ötéves koromban, éppen nyolcvan évvel ezelőtt ültem először ló hátán — meséli Platthy Jzsef. — A falutól a szántásig másfél kilométeren át feszítettem az igásló hátán, természetesen szőrén. Annyira megtetszett, hogy aztán már nem is tudtam abbahagyni. Kivételes érzékét, tehetségét hamar felfedezik. Tizenkilenc évesen, első versenyén már a legjobbak között végez. A fiatal kadét a Ludovika Akadémián a lovasparancsnok, Perczel Olivér telivérjeit lovagolhatja. Ennél nagyobb elismerésre nem is gondolhat egy huszártisztjelölt. A nemzetközi porondon már a húszas években fölbukkan, Bécstől Luzernen át Berlinig kisebb-nagyobb versenyek egész során szerepel, idehaza pedig szinte minden alkalommal ott található a helyezettek között. 1922. augusztus 20-án például egy avatási ünnepségen kuriózumként, mint csikós, szőrén ugratja az akadályokat, majd a közönség nagy ámulatára női nyeregben, azaz oldalt ülve, suhan át az ugrásokon . . . Rendkívüli érzékéről, vajpuha kezéről külön cikkek jelennek meg a korabeli sajtóban. Az ellenfelek pedig akkor figyelnek föl rá igazán, amikor 1935-ben Gömbös Gyula miniszterelnök legféltettebb és legjobb lovával, Sellővel jelent meg a nemzetközi versenyeken. Az edzésnapló így emlékszik vissza erre az időszakra: „Sellő jó kondícióban került hozzám, bár alaptermészetében nem sokat változott. Eleinte rettenetesen idegesítette a csizmám érzékelése, úgy viselkedett, mintha vesebajos lenne. Hosszú időbe került, mire végre megtűrte a csizmasegítséget és arra reagált is. Egymás kímélése érdekében mielőtt, felültem volna rá, mindig lejárattam futószáron. Sarkantyú használatára gondolni sem lehetett. Úgy tudom, én voltam az olimpiai mezőnyből az egyetlen, aki sarkantyú nélkül szerepelt.. (Olimpiai bronz ide vagy oda, Gömbös 1937-ben eladta Sellőt egy bizonyos D. Pasman nevű holland úrlovasnak. A kitűnő kanca sorsáról ezt követően már nincs hír. A legutolsó adat Jankovich Endre tüzértiszttől származik, aki állítólag látta a kimúlt Sellő elföldelését a karinthiai Hüttenberg futballpályáján 1945 júliusában.) Platthy József a felszabadulás után is folytatta a versenyzést, miközben több vidéki klubban is edzősködött. 1961-ben indult utoljára díjugrató-viadalon. És most, huszonnégy évvel később újra. — Edzésben vagyok, állandóan gyakorolok, van jó lovam, miért ne versenyeznék? — És az erőnlét? — A lovaglásnak köszönhetően az is megvan. A mi sportágunk nagyszerű kondíciót ad, már csak ezért sem szabad abbahagyni. .. Néhány hónappal ezelőtt, az egyik edzésen leesett a nyeregből (előfordul az ilyesmi még válogatottakkal is), s olyan szerencsétlenül zuhant le, hogy egy kicsit rá is lépett a ló. Platthy József akkor megijedt. Nagyon megijedt. No, nem attól, ami történt vele, hanem attól, ami majd akkor történik, ha a felesége is megtudja az esetet. . . Mert a lovasembernek az otthon belegyezésére is szüksége van, hogy sportágát űzhesse ... Hogy aztán odahaza miként alakult, nem tudni. Zsiga bácsi mindenesetre másnap is ott volt az edzésen. Sőt, mosolygott, vidám volt és szinte nem is akart emlékezni arra a bizonyos balesetre. — Tudjátok, kell is néha, hogy az ember lepottyanjon a lóról — jegyezte meg derűsen —, legalább jobban tudja értékelni, mit jelent a nyeregben maradni a nehéz pillanatokban is. És már ügetett is tovább. PILHÁL GYÖRGY aELKÓL akai Józsefnek, az atléták szövetségi kapitányának külseje, megjelenése valójában kapitányi, magas termet, markáns, szakállas arc, öt éve áll a magyar atlétika kormánykerekénél, s próbálja a sportág dülöngélő hajóját a jó szél irányába forgatni. Az elmúlt olimpiászban előfordult, hogy léket kapott ez a hajó, például 1982-ben az athéni Európa-bajnokságon. Az a hír is elterjedt, hogy a kapitány elhagyja a süllyedő hajót, de aztán maradt, sőt újabb négy évre vállalta a nem könnyű, sokszor népszerűtlen feladatot. A sportágak eredményességét tekintve Bakai nem a legeredményesebb kapitány, de talán a legőszintébb, aki nem titkolja el a hibákat, nyíltan beszél a hiányosságokról, ha kell, önkritikát is gyakorol, s mindig nevén nevezi a gyereket. — Kicsit mintha fehérebb lenne a szakálla, mint öt évvel ezelőtt... — Hát, igen. Sok mindent gondoltam, de azt nem, hogy ilyen nehéz lesz eredményeket elérni. Tévesen ítéltük meg a magyar atlétika helyzetét, azt hittük, hogy a viszszavonult Németh Miklós, Papp Margit, és a női 4X 400-as váltó után keletkezett űrt rövid idő alatt betölthetjük. Aztán az elmúlt években sok fiatalt kipróbáltunk, sok atléta részesült a központi felkészülésben, de csak néhányan érték el a magas nemzetközi szintet. Például a távolugró Pálóczi Gyula. — Órákig lehetne beszélni beteg atlétikánk tüneteiről, az eredménytelenség okairól. Röviden hogyan tudná megfogalmazni azt a döntő okot, amely miatt a sportág 15 éve szinte egy helyben topog a nemzetközi mezőnyben? — Az okot Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes fogalmazta meg az áprilisi sportaktíva-értekezleten, amikor elmondta, hogy hazánkban az egy főre jutó napi sportolási idő három perc, és az iskolai tanulók 10 százaléka fel van mentve testnevelésből. Az elmúlt negyven évben életünk számos területén hatalmas fejlődést értünk el, ma már természetes a hűtőszekrény vagy a kiadós táplálkozás. Napjainkban ritkaság és szégyen az analfabetizmus. Nem úgy a sportanalfabetizmus! Társadalmunk sportkultúrája nagyon alacsony szinten áll és ilyen körülmények között rendkívül nehéz eredményes élsportot csinálni. Egyetlen fiatal homlokára sincs ráírva, hogy tehetséges. Ezért és a gyenge kiválasztási rendszer miatt nagy létszámmal kell foglalkoznunk, miközben a szakosztályok anyagi lehetőségei egyre szűkülnek. Az atlétika, de a többi sportág helyzetét is nehezíti, hogy a tízmilliós Magyarország szinte minden sportágban nemzetközi eredményeket akar elérni. Ilyen feladatra még a nagyon fejlett sportkultúrával rendelkező NDK sem vállalkozik. 34 □