Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)

1985-06-16 / 24. szám

Mindennek az a következ­ménye, hogy ha például a je­lenlegi napi háromperces sportolás mellett hazánkban a felszínre bukkan százegy­ségnyi tehetség, akkor az nem a reális 20, hanem az irreális 40 részre oszlik szét. S így a sportágak között ér­dekellentét jön létre. — Kanyarodjunk vissza az atlétikához. Néhány éve azt nyilatkozta, hogy egye­dül az atlétákban nem csa­lódott Most is egyetért ez­zel? — Igen. Az atlétizálást nemzetközi szinten a sport­ág szeretete nélkül nem le­het űzni. Éppen ezért, aki eljut a felnőtt mezőnybe, néhány kivételtől eltekintve már szorgalmasan dolgozik. A gondot az jelenti, hogy hiába edz valaki rengeteget, ha nem tehetséges, akkor csak közepes eredményeket érhet el. S nekünk kevés a tehetségünk, viszont sok a középszintű versenyzőnk. Ráadásul a feltételeink sem érik el a nemzetközi köve­telményeket. — Hat évig, 1974-től 1980-ig a Csepel atlétikai szakosztályának vezető ed­zője volt. A rossz feltételek ellenére akkor eredményes volt a szakosztály és példa­ként emlegették munkáját. Nem bánta meg, hogy el­hagyta sikerei helyszínét? — Nem ilyen egyszerű ez. A szakosztály ugyan meg­kapta az elismerést, de ki­csiben éppolyan harcokat kellett vívnunk az egyesüle­ten belül, mint most a sport­ág érdekében nagyban. Dön­tő volt Csepelen, hogy olyan edzői gárda dolgozott, amely szívvel-lélekkel akarta az eredményeket. — Ezek szerint kulcsfon­tosságú az edzői gárda? — Az edzők felkészültsé­ge, munkájuk minősége meg­határozó az eredményesség­ben. Éppen ezért sokkal több elismerést érdemelnének. Az országot járva sok olyan eredménytelen edzővel talál­kozom, aki ugyan sokat dol­gozik, csak éppen csoportjá­ban egyetlen tehetséges atlé­ta sincs. — Igaza volt az olimpiai bajnok Zsivótzky Gyulának, aki néhány évvel ezelőtt ed­­zősködni akart, de hiába jár­ta az újpesti iskolákat, nem talált dobó alkatú fiúkat, ezért el sem kezdte a mun­kát? — Sajnos, igaza volt. Ott könnyebb a helyzet, ahol kevesebb sportágat űznek. Szabolcsban például az em­lített száz egység csak húsz felé oszlik, s így az utóbbi két évtizedben olyan tehet­ségek tűntek fel, mint Szabó Ildikó, Rákosi Béla, Pálóczi Gyula. Természetesen a sza­bolcsi sikerekben az is szere­pet játszott, hogy szervezeti keretek között folyik a kivá­lasztás, és a feltűnt tehetsé­geket felkészült edzői gárda fogadta. — Ez utóbbi nem minden esetben történik meg, s ezért feltűnt tehetségeink nem nőttek az égig, a nemzetközi élmezőnyig. — A célkitűzés szép, a leg­jobb edző foglalkozzon a legtehetségesebb verseny­zőkkel. Kár, hogy a szövet­ségnek nincs hatalma a jó elképzelés végrehajtásához. Így aztán előfordult, hogy a tehetség vitte az edzőjét a vállán.­­ A nyolcvanas évek ele­jén a sportág eredményessé­gi tervében még 20-2­5 olimpiai pontról is olvashat­tunk. Az elmúlt évek ered­ményei viszont azt mutatták, hogy ilyen teljesítményre a magyar atlétika már képte­len. Ezek szerint ilyenről már álmodozni is kár? — Őszintén megmondom, 1981-ben még úgy gondol­tuk, hogy a fejlődést morális problémák akadályozzák, ezért minden szinten szigo­rítottunk. Módosítottuk a követelményrendszert, emel­tük a szinteket, szigorúan fegyelmeztünk, de mindezek ellenére látványos fejlődés nem történt. Természetesen terveinkbe már nem, de ál­mainkba még bekerülhet az említett 20-25 pontos sze­replés. Megítélésem szerint a szerencsén is múlik, hogy egyszer a kiválasztódás so­rán nem 5, hanem 15 világ­­klasszis tűnjön fel, és akkor egy átmeneti időre ismét vil­loghat a magyar atlétika. Éppen ezért a fő hangsúlyt az utánpótlás nevelésére he­lyeztük.­­ Ez nem visszatérés a 70-es évek jól bevált mód­szeréhez, amikor az akkori vezetés is az utánpótlás-ne­velést favorizálta? — Az 1974-es állásfoglalás után valóban szélesedett a sportág bázisa. A határozat végrehajtása azonban nem volt folyamatos, éppen ezért sem a 70-es években, sem pedig 1981-ben nem adott lökést a fejlődésnek. A bizo­nyítási vágy, az, hogy egy sportágat a világversenye­ken elért eredményei után ítélnek meg, kezdetben min­ket is a felnőtt keret mened­zselésére ösztökélt. Aztán rájöttünk, a magyar atlétika fejlesztése nagyon hosszú fo­lyamat.­­ Másfél évvel ezelőtt a sportág irányítói közül né­hányan vissza akartak vo­nulni, kétszer ön is már­­már lemondott, aztán min­denki maradt. Mi volt ennek az oka? Talán az olimpiai vizsga elmaradása? — Amikor vezető edző let­tem, úgy gondoltam, ha jobb feltételek között készítjük fel az élmezőnyt, akkor gyorsabb fejlődést érünk el. Ezért fontos feladatnak te­kintettem a jobb feltételek biztosítását. A jelenlegi gaz­dasági körülmények között azonban ez nem mindig si­került, s olyankor elkesered­tem, nem láttam értelmét a további harcnak. — Jól kezdődött az idei év. Atlétáink sikeres rajtot vettek az athéni fedettpályás EB-n... — Különböző okok miatt ugyan a fedettpályás világ­­versenyeken nem teljes a nemzetközi mezőny, de így is örültünk atlétáink jó sze­replésének. Ugyanis a sport­ágnak égető szüksége van si­kerekre. — Ebben az évben nem lesz világverseny, elmarad tehát a megmérettetés. Mire használják fel az EB előtti aszonylag csendes, építke­zésre alkalmas évet? — A felnőtt atléták leg­fontosabb versenye az Euró­pa Kupa B-döntője lesz. A hazai környezet ellenére csak férficsapatunk indul A-csoportos reményekkel. Női gárdánk két kulcsembe­rére, a vágtázó Forgács Ju­ditra és a középtávfutó Sza­lai Katalinra egészségügyi problémák miatt nem szá­míthatunk. Az utánpótlás nagy vizsgája az ifjúsági EB lesz, ahol, remélem, több fiatal versenyzőnk bizonyít­ja tehetségét. Ezenkívül né­hány atlétánknak, Szalma Lászlónak, Pálóczi Gyulá­nak, Siska Xéniának, Bakos Györgynek esélye van arra, hogy Európa válogatottja­ként részt vegyen a Világ Kupán.­­ Említette a türelmet, azt, hogy a sportág vezetése belátta, nem eszik olyan for­rón a kását, és a 15 éves hul­lámvölgyből ámló kilábalás­hoz hosszú iáb szükséges. A korábbi, forradalmi nézetei­vel ellentétes alapállás nem azt jelenti, hogy kialudt az önre eddig jellemző lelkese­dés? A sportágért való lán­golás a múlté? — Kisebb egészségügyi panaszok jelezték, hogy nem lehet mindennap elégni. Ál­talában is elmodhatom, hogy nézetem szerint társadal­munk jelenlegi szakaszában nem áldozatokra, hanem a cél érdekében fáradhatatla­nul tevékenykedő emberekre van szükség. A csatát nem adtam fel, csak beláttam, hogy hosszú távú háborúra kell berendezkednem. Lehet, hogy 10 vagy 20 évre is szükség lesz, hogy az emlí­tett 15 tehetség megjelenjen a pályáikon. Az is megoldás lett volna, hogy abbaha­gyom. De akkor esélyem sem lenne, hogy terveim egyszer valóra váljanak. SÁBÁNK­ MIKLÓS ' íásfi£ Egy kép a múltból: Bakai még szakáll nélkül, legeredményesebb tanítványával, Papp Margittal Szabó Karolina jól kezdte az idényt, érmes lett a maratoni Világ Kupán KOPPÁNY GYÖRGY ÉS ZÁHONYI IVÁN FELVÉTELEI Ketten as atlétika történetéből. Bob Beamon: "ki a mexikói h­uss? "Jcarl Bervis negates - olimpiai baj POLGÁR RAJZAI □ 35

Next