Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-06-16 / 24. szám
letemben először léptem ki Európából, s ez az út Ázsiába, Vietnamba vezetett. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára a Vietnami Televízió nemzeti estet rendezett, s ebből az alkalomból hívták meg a Magyar Televízió egyik bemondóját: engem. Az utazás előtt gyakran elgondolkoztam, milyen is lesz ezzel a távoli országgal találkozni. Láttam filmeket, fotókat, olvastam cikkeket róla, tehát volt valamiféle elképzelésem. De a személyes találkozás semmivel sem pótolható! S most itt, e fotók mellett — ha csak néhány sorban is — szeretném fölidézni úti élményeimet. Természetesen tudom, lehetetlen feladat elé állítom saját magamat. Hiszen annyi minden történt, annyi mindent láttam, tapasztaltam, éltem át. Habzsoltam az élményeket minden érzékszervemmel. Egy fagyos márciusi napon vágtunk neki ennek a hatalmas távolságnak, kollégámmal, Sós Györggyel, kitűnő útitársammal. Körülbelül huszonöt órát repültünk, az ötödik leszállás végre Hanoi volt. Bár számítottam rá, mégis meglepett a repülőből kilépve a 25 fokos meleg és az irdatlan nagy páratartalom. Picike repülőtéren mindenfelé picike vietnamiak. Mindenki kedvesen mosolyog s közben leplezetlen kíváncsisággal nézegetnek bennünket, európaiakat. Nálunk is ilyentájt kezdődik a tavasz, de mégis milyen más! Számomra ismeretlen növények, minden buja zöld . . . Az utakon pedig rögtön szembetűnő a biciklisek hada. Az itteni sofőrök irigylésre méltó ügyességgel kerülgetik őket... Még „meg sem melegedtünk” igazán Hanoiban, máris indultunk még délebbre, Ho Shi Minh városba. A 34 fokos meleget gyorsan megszoktam, élveztem a perzselő napot, különösen ha arra gondoltam, az otthoniak bundában, téli holmikban járnak még. A munka — az est felvétele — után vietnami vendéglátóink sokfelé elvittek minket, büszkén mutogatták mindazt, amit az elmúlt tíz évben létrehoztak. Jártunk textilgyárban, ananászfeldolgozóban, végignéztünk egy szívműtétet. Lenyűgöző volt az orchideaültetvény, félelmetes a kígyófarm, s megható a huzalma. Hogyan lehet egy huzalma megható? Az üzemlátogatás után, már az asztal mellett üldögélve, az egyik fiatal mérnök — évekkel ezelőtt Magyarországon tanult — fölállt és akcentussal elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt. Akkor félretéve minden gátlást, én is fölálltam, s válaszul az Elindultam szép hazámból, híres kis Magyarországból. . . című dalba kezdtem. Sohasem felejtem el azt a délutánt. De örökre emlékezetembe vésődött a kirándulás a Dél- Kínai-tengerhez. A vakító napfényben, az ezüstösen gyöngyöző vízben én is megmártóztam. S szinte belesajdul a szívem, amikor fölidézem a naplementét a Mekong folyón . . . Nem hagyhatom említés nélkül a vietnami konyhát sem. Megszerettem a sokféle halat, kagylót, csigát, rákot, a különböző szószokat, mártásokat és füveket, az európaiaknak oly szokatlan, de mégis írnom ízeket. A különlegességek kavalkádjából csak egyet, a kígyóbelsőségpörköltet említem . . . Hangulatok, emlékképek, ízek, illatok, az emberek mosolya, kedvessége: így érzöm magamban Vietnamot. a*. ENDREI JUDIT Ho Si Minh város főtere és a piac. Előtérben aszalt banánok A SZERZŐ FELVÉTELEI I