Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-04-14 / 15. szám
PIHIN 8 HU88 A divat és diktátorai A nagy hírű külföldi divatlapok rendszeresen közlik, hogy a képen látható ruha, kosztüm, kabát melyik divatházból való és esetenként még a tervezőket is felsorolják. A divatbemutatókon, itthon és külföldön egyaránt, a konferanszié következetesen felsorolja a divattervezők nevét és a közönségnek ismerősen cseng egy-egy, de azt kevesen tudják, hogy milyen egyéniség rejlik a név mögött. Milyen ruhákat hord? Visel-e olyan vagy hasonló modelleket, mint amilyeneket tervezett? Lehetséges, hogy szupermodern darabokat ad a manökenre, ő maga viszont konzervatív. Az egyik külföldi nyelvű lapban olvastam cikket hat nagyon híres divatirányítóról. A hatból annak a háromnak a stílusát tovább is adom, akinek neve a divattal foglalkozók körében nagyon is ismert. Karl Lagerfeld (Chloé): — Én leginkább olyan vagyok, mint egy bankár. Legjobban a fehéret szeretem és a legszívesebben fehér fürdőköntösben vagyok. ősz haját simán hátrafésüli, középtermetű, színpadias mosolyú és inkább playboy hatását kelti, mint bankárét. Az ő ajánlata hölgyek számára, kicsivel térd alatt érő rakott szoknya, lezser felsőrésszel, ehhez fém, üveg vagy strassz ékszereket ad. Kenzo: A legszívesebben kényelmes szövetnadrágot hord, finom gyapjúból kötött mellénnyel (kasmír), inge ujja mindig felgyűrt konyákig. Kis termetű, rokonszenves, derűs, természetes megjelenésű, közvetlen jelenség. Csontkeretes szemüveget visel, fekete haja félhosszú, elől a homlokába omlik. Nyárra szürke-fehér csíkos egyrészes, sonkaujjú bő ruhát ajánl, ami alatt a ruha anyagából varrt szűk, bokáig érő nadrág társul. Talán a hűvösebb, esős napokra gondolt. Anne-Marie Beretta. A kiegészítőket tartja a legfontosabbaknak, ő sosem megy ki az utcára óriási aranykakrika fülbevaló nélkül. Kevés haját középen elválasztva, szorosan fejhez simítva, hátul öszszetűzve hordja. Szemüvege barnakeretes. Évszak ide, évszak oda, a maga által tervezett és készített gallér nélküli, felhajtott ujjú, nagy zsebes kabátkában és bő, kényelmes nadrágban jár és félcipőben. Tavaszra ballon anyagból készült bő, aszimmetrikus gombolású kabátkát, jóval boka fölött érő, derékban húzott nadrágot tervezett. Ehhez spanyolos kalap és természetesen óriási karika fülbevaló illik. Lehet lapos cipővel, de magas sarkú szandállal is hordani. Kalap és fülbevaló nélkül ez az egész öltözék kísértetiesen hasonlít a kínai riksakulik ruhájához. Mindebből talán világos, hogy sokszor éppen a „diktátorok” nem követik a maguk és kollégáik által irányított divatot. Az említett három tervezőnek nemcsak a stílusa különbözik, hanem a nemzetiségük is. Az első új német származású, a második japán, a harmadikként említett hölgy pedig olasz. Közös bennük, hogy mindhárman a divat fővárosában, Párizsban találták meg helyüket, ahol még sok más tervezővel együtt terjesztői a hol jobban, hol kevésbé forrongó divatnak. Bár a vélemény az, hogy a divat ma már nem ismer el egyidőben csak egy diktátort és csak egy irányzatot, mert jóformán minden divat. A távol-keleti folklór (japán, indiai és kínai) éppúgy hat, mint a legvadabb sportos a ruhaviseletben. Azonban a divattervezők azért vannak, hogy bemutassanak valami újabb, vagy felújított irányzatot. Eszerint a friss, üde színek uralkodnak majd, a szabással kiadják a test vonalait. Ruhák és szoknyák hangsúlyozzák a derék és a csípő vonalait, hosszuk vádli alatt ér, vagyis nőies nő a divat. Persze mindenkinek a saját egyénisége az, ami meghatározza az öltözködést is. Tudnunk kell, milyenek vagyunk és higgyünk a tükörnek. Azt hangsúlyozni, ami jó és elfedni, ami kevésbé az. KOVÁCS VALÉRIA szentgyörgyi marina rajza 44 □ 8 II II 0 S I 8 I [ fi [ II K „Vágy” „Nehezen szántam rá magam a levél megírására, mert az én esetem és helyzetem társadalmilag kifogásolható, de mégis remélni szeretném, hogy van megoldás. 35 éves, fiatalosnak mondott apa vagyok, van egy 17 éves lányom és 10 éves fiam. Lányommal kislány kora óta igen barátságos jó apa-lány kapcsolatban voltam. A gyerek szeretetét nem kevés alkalommal mutatta ki, mindig ragaszkodott hozzám, mondhatnám csüngött rajtam. Szívesen játszott velem és töltötte velem idejét. Igen szófogadó volt velem, de kevésbé az anyjának. Kislány korában inkább az anyjával szeretett aludni... Az utóbbi időben, 2-3 éve egyedül alszik, de ha teheti, reggel, néha este is hozzám bújik és szeretget. El kell mondani, hogy igen fejlett és női vonatkozásban kész és biológiailag fejlettnek tűnik. Éppen itt a probléma. Főleg az utóbbi időben, ha hozzám bújik, izegve-mozogva testét hozzám dörzsöli, sőt az a törekvése, hogy péniszemet is érezze, úgy bújik az ölembe. Többször elutasítottam a reggeli közeledését, de könyörgésének mindig engedtem, és közelemben furcsa, görcsös remegés fogja el, és szerintem orgazmusa van, amit úgy ér el, hogy a lábamat a két lábával szorítja. Ez utóbbi játék módszeresen ismétlődik, és a megnyugvás után hagyja el az ágyat. Egy biztos, hogy mindig többet mer, és a játék az orgazmus érdekében történik. Én persze úgy teszek, mintha nem venném észre a lényeget. Kezemet már többször irányította a melle irányába, és igen szereti, ha hozzá érek, mivel csak hálóingben alszik, teste minden rezdülését érezni tudom. Kérdésem az lenne, hogy milyen módszerrel lehetne leszoktatni a gyermekemet erről az erős vonzalomról . ..” Azzal az igen egyszerű módszerrel, hogy nem engedi a lányát Önhöz „bújni”, Uram. Magyarán: visszazavarja a saját fekhelyére, reggel, este és mindig. K. Gabriella „Nagyon sajnálom, hogy csalódni kellett magában! Körülbelül szeptember közepén írtam önnek egy, az öregedés problémáiról tanácsot kérő levelet. Akkor Gy.-n üdültem a 75 éves édesanyámmal, és nagyon sok gondom-bajom volt az ott eltöltött idő alatt. Szerettem volna levélben tanácsot kérni öntől. Úgy érzem, hogy válasza másokat is érdekelt volna. Egy sort se kaptam, pedig névvel, címmel ellátott levél volt. Sajnáom, hogy ön csak és kizárólag a szexuális aberrációkról tud írni, illetve azokra a levelekre válaszolni. Nagyon bántott, hogy válaszra sem méltatott...” Íme a mindenkit érdeklő problémát feszegető levele. Asszonyom: „Kedves Doktor Úr! Édesanyám problémájáról szeretnék írni, és tanácsát is kérném és várnám. Anyám decemberben lesz 75 éves, 1981 óta egyedül él — apám halála óta —, ketten vagyunk testvérek, és már évekkel ezelőtt elkerültünk otthonról. Bátyám vidékre költözött, én Budapesten lakom ugyan, de a város másik végén. Anyát mindennap felhívom telefonon és egy héten egyszer mindenképpen elmegyek (elmegyünk: lányommal, férjemmel) Tiozzá ... Kértem és kaptam egy kéthetes szakszervezeti beutalót Gy.-re Gondoltam, ez a két hét mindenkinek jót fog tenni. Anyám kicsit kikapcsolódik az otthoni magányából, férjem, lányom kicsit élvezni fogja a hiányomat. Én pedig azon túl, hogy hogy jót teszek, még jól is fogom érezni magam. Alszom, úszom, sétálok ... Eddig a bevezető. A segítségét vagy inkább a tanácsát azért kérném, mert megdöbbentett, hogy anyám milyen feledékeny, milyen kuszák a gondolatai. Én úgy látom — laikus szemmel —, hogy nem jó a szíve, ezt már egészen kisgyerekkorunktól kezdve hallottuk. De hogy szervi szívbaja lenne, azt nem tudtam. Egy hónapban egyszer a körzeti doktornő meglátogatja a lakáson, gyógyszerket ír föl és megméri a vérnyomását. Leírnám milyen gyógyszereket szed, 9 félét... Ezt én rengetegnek találom, de becsületesen beadtam neki, mindent. Kétségbeesve látom, hogy szinte lehetetlen vele beszélgetni, mert még a régi dolgokra sem emlékszik, még hozzávetőleges pontossággal sem. Sem évszámra, sem eseményre. A mondatait sem fejezi be, örökké elkalandozik a témától, képtelen visszatalálni az eredeti mondandójához, így sajnos kapcsolatot sem tud kialakítani új emberekkel, a régiek pedig kihaltak mellőle. Mindezek mellett a mozgása is lelassult és nagyon bizonytalanná vált. Szédül, megbotlik, olyan elesetté vált, hogy igazán elszomorító. Látom, itt az üdülőben, a vele egykorú vagy tán még idősebb asszonyok vagy egyedül, vagy barátnővel, milyen jól vannak. Olyan jól eligazodnak az üdülő labirintusaiban, a fürdő, a gyógykezelések útvesztőiben. Anyát minden kezelésre kísérnem kell (szívesen teszem), és megvárom. Már kísérletet tettem, hogy előre engedem, és nézem, hogyan boldogulna egyedül. Biztos, hogy rosszfelé indul el, pedig már nagyon sokszor megtettük az utat a kezelésekről a gyógyvizű medencéig. Valóban ilyen rossz lenne az állapota, vagy csak én látom így? Természetesnek mondható ez, vagy lehet rajta gyógyszeresen segíteni? Ne nevessen ki, Doktor Úr, de én úgy szeretném, ha egy mosolygó, jókedélyű, elégedett anyám lenne (a körülményei lehetővé tennék ezt). Ehelyett mindig elégedetlenkedő, mindent fitymáló, lebecsmérlő, mártírkodó természete van. Persze ilyen volt ő fiatal korában is (én úgy emlékszem), de a helyzet azóta csak romlott. Igazán semmivel sem foglalja le magát. Nem köt, nem kézimunkázik, nagyon keveset olvas. Nem érdekli a zene, az újság, ismeretségeket (mint írtam) nem tud kötni. Egyedül él és bennünket vár! Köszönöm, hogy meghallgatott, és szeretném ha válaszolna ...” Sajnos aligha rendkívüli probléma, hogy egy idős, érelmeszesedéses hölgy minden jel szerint egy kissé szenilis. Levele, Asszonyom, távolról elemezhető orvosi jellegű kérdést nem tartalmaz. Továbbra is várom leveleiket. Dr. B. P.