Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)

1985-04-14 / 15. szám

P­I­H­I­N 8 H­U­8­8 A divat és diktátorai A nagy hírű külföldi divatlapok rendszeresen közlik, hogy a képen látható ruha, kosztüm, kabát me­lyik divatházból való és esetenként még a tervezőket is felsorolják. A divatbemutatókon, itthon és külföl­dön egyaránt, a konferanszié követ­kezetesen felsorolja a divatterve­zők nevét és a közönségnek isme­rősen cseng egy-egy, de azt kevesen tudják, hogy milyen egyéniség rej­lik a név mögött. Milyen ruhákat hord? Visel-e olyan vagy hasonló modelleket, mint amilyeneket terve­zett? Lehetséges, hogy szuper­mo­dern darabokat ad a manökenre, ő maga viszont konzervatív. Az egyik külföldi nyelvű lapban olvastam cikket hat nagyon híres divatirányí­tóról. A hatból annak a háromnak a stílusát tovább is adom, akinek neve a divattal foglalkozók körében nagyon is ismert. Karl Lagerfeld (Chloé): — Én leginkább olyan vagyok, mint egy bankár. Legjobban a fe­héret szeretem és a legszívesebben fehér fürdőköntösben vagyok. ősz haját simán hátrafésüli, kö­zéptermetű, színpadias mosolyú és inkább play­boy hatását kelti, mint bankárét. Az ő ajánlata hölgyek számára, kicsivel térd alatt érő ra­kott szoknya, lezser felsőrésszel, eh­hez fém, üveg vagy strassz ékszere­ket ad. Kenzo: A legszívesebben kényel­mes szövetnadrágot hord, finom gyapjúból kötött mellénnyel (kas­mír), inge ujja mindig felgyűrt ko­nyákig. Kis termetű, rokonszenves, derűs, természetes megjelenésű, köz­vetlen jelenség. Csontkeretes szem­üveget visel, fekete haja félhosszú, elől a homlokába omlik. Nyárra szürke-fehér csíkos egyrészes, son­kaujjú bő ruhát ajánl, ami alatt a ruha anyagából varrt szűk, bokáig érő nadrág társul. Talán a hűvö­sebb, esős napokra gondolt. Anne-Marie Beretta. A kiegészí­tőket tartja a legfontosabbaknak, ő sosem megy ki az utcára óriási aranykakrika fülbevaló nélkül. Kevés haját középen elválasztva, szorosan fejhez simítva, hátul ösz­­szetűzve hordja. Szemüvege barnake­retes. Évszak ide, évszak oda, a ma­ga által tervezett és készített gallér nélküli, felhajtott ujjú, nagy zse­­bes kabátkában és bő, kényelmes nadrágban jár és félcipőben. Ta­vaszra ballon anyagból készült bő, aszimmetrikus gombolású kabátkát, jóval boka fölött érő, derékban hú­zott nadrágot tervezett. Ehhez spa­nyolos kalap és természetesen óriá­si karika fülbevaló illik. Lehet la­pos cipővel, de magas sarkú szan­dállal is hordani. Kalap és fülbe­való nélkül ez az egész öltözék kí­sértetiesen hasonlít a kínai riksa­kulik ruhájához. Mindebből talán világos, hogy sokszor éppen a „dik­tátorok” nem követik a maguk és kollégáik által irányított divatot. Az említett három tervezőnek nemcsak a stílusa különbözik, ha­nem a nemzetiségük is. Az első új német származású, a második japán, a harmadikként említett hölgy pe­dig olasz. Közös bennük, hogy mindhárman a divat fővárosában, Párizsban ta­lálták meg helyüket, ahol még sok más tervezővel együtt terjesztői a hol jobban, hol kevésbé forrongó divatnak. Bár a vélemény az, hogy a divat ma már nem ismer el egy­­időben csak egy diktátort és csak egy irányzatot, mert jóformán minden di­vat. A távol-keleti folklór (japán, in­diai és kínai) éppúgy hat, mint a legvadabb sportos a ruhaviseletben. Azonban a divattervezők azért van­nak, hogy bemutassanak valami újabb, vagy felújított irányzatot. Eszerint a friss, üde színek ural­kodnak majd, a szabással kiadják a test vonalait. Ruhák és szoknyák hangsúlyozzák a derék és a csípő vonalait, hosszuk vádli alatt ér, vagyis nőies nő a divat. Persze mindenkinek a saját egyénisége az, ami meghatározza az öltözködést is. Tudnunk kell, milyenek va­gyunk és higgyünk a tükörnek. Azt hangsúlyozni, ami jó és elfedni, ami kevésbé az. KOVÁCS VALÉRIA szentgyörgyi marina rajza 44 □ 8 II II 0 S I 8 I [ fi [ II K „Vágy” „Nehezen szántam rá ma­gam a levél megírására, mert az én esetem és helyzetem társadalmilag kifogásolható, de mégis remélni sze­retném, hogy van megoldás. 35 éves, fiatalosnak mondott apa vagyok, van egy 17 éves lányom és 10 éves fiam. Lányommal kislány kora óta igen barátságos jó apa-lány kapcso­latban voltam. A gyerek szeretetét nem kevés alkalommal mutatta ki, mindig ragaszkodott hozzám, mond­hatnám csüngött rajtam. Szívesen játszott velem és töltötte velem ide­jét. Igen szófogadó volt velem, de kevésbé az anyjának. Kislány korá­ban inkább az anyjával szeretett aludni... Az utóbbi időben, 2-3 éve egyedül alszik, de ha teheti, reggel, néha este is hozzám bújik és szeret­­get. El kell mondani, hogy igen fej­lett és női vonatkozásban kész és biológiailag fejlettnek tűnik. Éppen itt a probléma. Főleg az utóbbi idő­ben, ha hozzám bújik, izegve-mo­­zogva testét hozzám dörzsöli, sőt az a törekvése, hogy péniszemet is érez­ze, úgy bújik az ölembe. Többször elutasítottam a reggeli közeledését, de könyörgésének mindig engedtem, és közelemben furcsa, görcsös reme­gés fogja el, és szerintem orgazmu­sa van, amit úgy ér el, hogy a lába­mat a két lábával szorítja. Ez utób­bi játék módszeresen ismétlődik, és a megnyugvás után hagyja el az ágyat. Egy biztos, hogy mindig töb­bet mer, és a játék az orgazmus ér­dekében történik. Én persze úgy te­szek, mintha nem venném észre a lényeget. Kezemet már többször irá­nyította a melle irányába, és igen szereti, ha hozzá érek, mivel csak hálóingben alszik, teste minden rez­dülését érezni tudom. Kérdésem az lenne, hogy milyen módszerrel le­hetne leszoktatni a gyermekemet er­ről az erős vonzalomról . ..” Azzal az igen egyszerű módszerrel, hogy nem engedi a lányát Önhöz „bújni”, Uram. Magyarán: visszaza­varja a saját fekhelyére, reggel, este és mindig. K. Gabriella „Nagyon sajnálom, hogy csalódni kellett magában! Körülbe­lül szeptember közepén írtam önnek egy, az öregedés problémáiról taná­csot kérő levelet. Akkor Gy.-n üdül­tem a 75 éves édesanyámmal, és na­gyon sok gondom-bajom volt az ott eltöltött idő alatt. Szerettem volna levélben tanácsot kérni öntől. Úgy érzem, hogy válasza másokat is ér­dekelt volna. Egy sort se kaptam, pedig névvel, címmel ellátott levél volt. Sajnáom, hogy ön csak és ki­zárólag a szexuális aberrációkról tud írni, illetve azokra a levelekre válaszolni. Nagyon bántott, hogy vá­laszra sem méltatott...” Íme a mindenkit érdeklő problé­mát feszegető levele. Asszonyom: „Kedves Doktor Úr! Édesanyám problémájáról szeretnék írni, és ta­nácsát is kérném és várnám. Anyám decemberben lesz 75 éves, 1981 óta egyedül él — apám halála óta —, ketten vagyunk testvérek, és már évekkel ezelőtt elkerültünk otthon­ról. Bátyám vidékre költözött, én Budapesten lakom ugyan, de a vá­ros másik végén. Anyát mindennap felhívom telefonon és egy héten egy­szer mindenképpen elmegyek (elme­gyünk: lányommal, férjemmel) Tioz­­zá ... Kértem és kaptam egy kéthe­tes szakszervezeti beutalót Gy.-re Gondoltam, ez a két hét mindenki­nek jót fog tenni. Anyám kicsit ki­kapcsolódik az otthoni magányából, férjem, lányom kicsit élvezni fogja a hiányomat. Én pedig azon túl, hogy hogy jót teszek, még jól is fogom érezni magam. Alszom, úszom, sétá­lok ... Eddig a bevezető. A segítsé­gét vagy inkább a tanácsát azért kérném, mert megdöbbentett, hogy anyám milyen feledékeny, milyen kuszák a gondolatai. Én úgy látom — laikus szemmel —, hogy nem jó a szíve, ezt már egészen kisgyerek­­korunktól kezdve hallottuk. De hogy szervi szívbaja lenne, azt nem tud­tam. Egy hónapban egyszer a körzeti doktornő meglátogatja a lakáson, gyógyszerket ír föl és megméri a vérnyomását. Leírnám milyen gyógy­szereket szed, 9 félét... Ezt én ren­getegnek találom, de becsületesen beadtam neki, mindent. Kétségbe­esve látom, hogy szinte lehetetlen vele beszélgetni, mert még a régi dolgokra sem emlékszik, még hozzá­vetőleges pontossággal sem. Sem év­számra, sem eseményre. A monda­tait sem fejezi be, örökké elkalan­dozik a témától, képtelen visszata­lálni az eredeti mondandójához, így sajnos kapcsolatot sem tud kialakí­tani új emberekkel, a régiek pedig kihaltak mellőle. Mindezek mellett a mozgása is lelassult és nagyon bi­zonytalanná vált. Szédül, megbotlik, olyan elesetté vált, hogy igazán el­szomorító. Látom, itt az üdülőben, a vele egykorú vagy tán még idő­sebb asszonyok vagy egyedül, vagy barátnővel, milyen jól vannak. Olyan jól eligazodnak az üdülő la­birintusaiban, a fürdő, a gyógykeze­lések útvesztőiben. Anyát minden kezelésre kísérnem kell (szívesen te­szem), és megvárom. Már kísérletet tettem, hogy előre engedem, és né­zem, hogyan boldogulna egyedül. Biztos, hogy rosszfelé indul el, pedig már nagyon sokszor megtettük az utat a kezelésekről a gyógyvizű me­dencéig. Valóban ilyen rossz lenne az állapota, vagy csak én látom így? Természetesnek mondható ez, vagy lehet rajta gyógyszeresen segíteni? Ne nevessen ki, Doktor Úr, de én úgy szeretném, ha egy mosolygó, jó­­kedélyű, elégedett anyám lenne (a körülményei lehetővé tennék ezt). Ehelyett mindig elégedetlenkedő, mindent fitymáló, lebecsmérlő, már­­tírkodó természete van. Persze ilyen volt ő fiatal korában is (én úgy em­lékszem), de a helyzet azóta csak romlott. Igazán semmivel sem fog­lalja le magát. Nem köt, nem kézi­munkázik, nagyon keveset olvas. Nem érdekli a zene, az újság, isme­retségeket (mint írtam) nem tud köt­ni. Egyedül él és bennünket vár! Kö­szönöm, hogy meghallgatott, és sze­retném ha válaszolna ...” Sajnos aligha rendkívüli problé­ma, hogy egy idős, érelmeszesedéses hölgy minden jel szerint egy kissé szenilis. Levele, Asszonyom, távolról elemezhető orvosi jellegű kérdést nem tartalmaz. Továbbra is várom leveleiket. Dr. B. P.

Next