Új Tükör, 1985. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)
1985-07-07 / 27. szám
Hill UR HIM KÖNYV GÖRBÜL AZ IDŐ Csorba Győző versei „Napról napra nagyobb erő kell / hogy ellenkezzem az idővel” — indul Csorba Győző új verseskönyvének egyik darabja, a Szerepek. Valóban, a költészet mindinkább a könyörtelen idővel folytatott szívós küzdelem fegyvere lesz a pécsi költő kezén. Sokasodnak a lélek és a test gondjai, sorra távoznak el a barátok, a költőtársak, mindenre rávetül az elmúlás árnyéka. Felhangzik a panasz szava is, nehezebben mozognak az izmok, fáradékonyabb a szív. A Görbül az idő verseit általában mégsem a panasz hatja át, ellenkezőleg, a most is mindig éber szellemi készenlét s a világ mozgalmas jelenségeihez forduló figyelem. Milyen jellegzetesek Csorba Győző költői búcsúztatói, verses rekviemjei! Nemcsak a gyász szövi át őket, hanem az a hűség, az a ragaszkodás is, amelyet nagy pályatársainak, például Illyés Gyulának szellemi öröksége iránt érez. Az élményköltészetből ilyen módon költői tanítás és hitvallás válik: meditáció igaz erkölcsi és kulturális értékek felett. Csorba Győző személyes világában a vers mindig a megismerésnek is eszköze. A Görbül az idő költője is a körötte élő és változó valóságot tanulmányozza, s felismeréseit rögzíti, pontosabban a felismert igazságokat mondja ki. A költeményt éppen ezért az értelem mindent átvilágító igénye és rendteremtő fegyelme hatja át. A költői képnek ugyan valamelyest a romantikusokra vagy szimbolistákra emlékeztető koloritja van, a biztos szerkezet, a gondolatok formateremtő ereje mégis a klasszikusokra utal. A kompozíció mindig szilárd és arányos, a versmondatok a logika szigorú törvényei szerint építik fel a szöveget. A múló idővel csak így lehet megküzdeni: világossággal, értelemmel, fegyelemmel, a szellem klasszikus fegyvereivel. (Magvető) Pomogáts Béla MÉHRAJZÁS Ülés Endre félszáz arcképvázlata nőkről Az alcím tényszerűen igaz. Mégis, mennyivel több ez a könyv, mint félszáz portrévázlat. S nemcsak azért, amit a minap olvastam az egyik róla szóló szép és okos recenzióban: „Illés Endre szinte minden történetében önmagát adja és önmagát keresi. A nőkről beszél ugyan, de... a maga nőkhöz való viszonyáról tesz vallomást.” Csakugyan! Írásainak ez egyik jelentésrétege. Talán épp a legszebbeknek, mert legszemélyesebbeknek. A Szávitrinak, a Zsuzsa-novelláknak, az Erzsébetnek s a kötetzáró megrendítő rekviemnek, Az idő csapdáinak. De hadd vitatkozom az említett kritika egy másik Illés Endrére vonatkozó megállapításával. Azzal, hogy „írásai fölé nem a társadalmi háttér égboltja feszül, hanem az emberi léleké”. Ha valakinél e kettő nem választható el egymástól, hát Illés Endre az. E kötet írói és emberi hitelét személyes lírája mellett éppen az adja, hogy lélekrajza, egész világa egyszersmind fél évszázad magyar életének társadalomképe és erkölcstörténete is. És épp ezért lehet ennek az impozáns gyűjteménynek általános érvényű üzenete. S nemcsak oly mesteri portrékban, mint Kaffka Margité, Lédáé vagy Lesznai Annáé, hanem a kötet minden egyes írásában. Az ugyanis, hogy a nő mindenekelőtt és mindenekfölött ember. Nő — abban, amiben több mint mi vagyunk. (Magvető) Major olló 20 TÉTOVA BURLESZK Mező Ferenc verseskönyve Akik — mint Mező Ferenc — túl vannak a harminchármon, s még mindig cseppfolyós körülöttük az élet, bízvást szerethetik az önáltatástól és nagyképűségtől mentes (második) kötetet. A szerző (sokáig egy családi lap, 1984-től a Mozgó Világ munkatársa) önironikusan kitárulkozó alkat. Főképpen pedig megértésre, őszinteségre vágyó kedves lélek. Mindig a dolgok közepébe vág, mint annyi kortársa. Ám sokukkal ellentétben nem ingerkedően talányos. Inkább helyzetét jelző, s kiérlelt gondolatokkal jellemző rezonőr — a maga tárgyilagos monológokra való színpadán. Hasonlatai, párhuzamai igen találóak s többnyire érzékletesek. Drámai magvú magánbeszédei hangos felolvasásban jobban kiadják lényegüket. Ilyenkor érezni mögöttük a szenvedélyt, a személyes hitelt és azt a sebes érzelmi sodrást, ami jellemzi a hirtelen emberi vallomásokat, a rádöbbenések perceiben fölfakadó magánközléseket. Nem elégedettek, mert egzisztenciális bajokról, szerelmi zűrzavarról, anyagi gondokról s hivatásbeli csalódásokról is szólnak a versek. Mégsem panaszkodnak terhesen. Nem kívánnak különösebb együttérzést. Ez a férfikorú költő — a korán elveszített, kiváló apa gyermeke — megáll a létben a maga lábán. Bátran belemerül a köznapok mindenféleségébe. Onnan hozza föl a költészete révén közössé tett, élményszerűvé formált tapasztalatokat. Írói erényeihez társul a jó humor, különben szárazzá vagy retorikussá lenne tartalmas mondanivalója, amely nem egyszer szociológiai töltésű és kritikai szándékú. Alig van olyan verse az előnyös értelemben olvasmányos gyűjteményben, amiről úgy éreztem: nem kellett volna megírnia. S alig van olyan, amelyből nem lehetne idézni frappáns fordulatokat, csinos szellemi petárdákat. A Láthatási és a Palackposta ciklust érdemes újra meg újra olvasni közülük elsősorban. Ott a szeretetre vágyó fiatal apa fájdalmas örömét, itt a férfikorba érés körülményeit fogalmazta meg Mező Ferenc, az illúziótlan visszatekintés kockázatos merészségével. (Magvető) Iszlai Zoltán A SZENT CSALÁD Schwajda György drámái Tizennyolc évvel első színházi bemutatója után végre önálló drámakötettel jelentkezik az úgynevezett „fiatal drámaíró nemzedék” egyik legérdekesebb hangú írója, Schwajda György. Mi sem jellemzőbb a par excellence drámaírók hazai helyzetére, mintsem az a tény, hogy a publikációra — két évtizednyi színházi múlt, másfél tucat premier után — csak most, alapos késéssel kerül sor, és most sem valamelyik nagy múltú kiadónknál, hanem az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában. Schwajdának (aki nyilatkozataiban elég pesszimistának bizonyult drámaírói létét illetően) ezúttal semmi oka a szerénységre a mind külsejében, mind tartalmában színvonalas kötet (szerkesztője Horváth Tibor) bármely hasonló kiadványnyal felveszi a versenyt. A Komédiák, amelybe a szerző és a szerkesztő három teljes estét betöltő drámát (Mesebeli János, Mari és A szent család), valamint két jól ismert egyfelvonásost (Csoda és a Himnusz) vett fel egy eredeti tematikájú, egyéni hangvételű, morálisan elkötelezett drámaírót mutat fel, akinek munkásokról szóló abszurd komédiáiban a mulattató szándék mögött könnyedén felfedezhető a megrendültség, a keserűség, a szociális indulat, a „társadalomjobbító szándék”, ahogy a kötet ajánló fülszövegében Radnóti Zsuzsa, a dramaturg írja. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó) Vinkó József ŐRZŐK, VIGYÁZZATOK Katonairodalom 1945—1985 Van-e egyáltalán katonairodalom? A katonapróza és katonaköltészet műfaji és tartalmi korlátai nagyon esetlegesek, hiszen ha elfogadnák e megfogalmazást, akkor voltaképpen az irodalmat is megcsonkítanánk. Homérosztól Lev Tolsztojig elég sok alkotó akadt, akit megihletett a hadi élet, ám az Iliászt, vagy a Háború és békét olvasva nemigen jut eszünkbe, hogy most katonaköltészettel vagy katonaprózával van dolgunk. Folytatva e gondolatsort: a Toldi-trilógiát sem azért olvassuk, mert pihenésképpen katonairodalmat áhítunk. S még tovább: azt hiszem, hogy a munkásokról, a falusi életről vagy az értelmiségi létről szóló költői és prózai művek is inkább az egyetemes irodalom alkotásaiként élnek tudatunkban. Éppen így a hadi eseményekről írott művek: Balassi Bálinttól kezdve Simonffy Andrásig nem kevés magyar költőnek és írónak támadt kedve elmondani ihletett véleményét vagy élményeit a katonaéletről. Mindazonáltal az Illés Lajos szerkesztésében megjelent kétkötetes válogatást forgatva igencsak meglep az itt szereplők sokasága: Balázs Bélától Ószabó Istvánig nyolcvanhét költő száztizenhárom versét, továbbá Nagy Lajostól kezdve harminchat író szépprózáját olvashatni az antológiában. A verseskötetben többek között ott találom Kassák, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Illyés, Keresztury, Vas István, Kálnoky, Pilinszky, Benjámin és Weöres nevét is, noha legtöbbjük — tudtommal — soha nem húzott magára mundért. A prózai kötetben szereplők névsora is igen változatos: tudjuk, hogy például Tamási Áron, Veres Péter, Lengyel József, Örkény és Cseres igencsak megismerhette a katonaélet örömeit, akárcsak Tersánszky, aki bár számos művével tanúsította ezt, neve mégis kifelejtődött a katonapróza-kötetből. Az antológia a kortárs magyar irodalom ama alkotásait igyekezett összekalászolni, amelyek ilyenolyan módon a katonaéletről szólnak. A feladat bonyolultságára egyébként a szerkesztő is utalt előszavában: ,,E megközelítésmód ás kutatási irány révén rendkívül gazdag s szerteágazó gyűjtés birtokába jutottunk, melynek valójában csak egy részét — bár hitünk szerint a lehető legjobbat s a legjellemzőbbet! — emelhettük ki, és vehettük fel antológiánkba.” (Zrínyi) Kiss Károly ERDÉLY - BESZTERCEBÁNYA - TÖRÖKORSZÁGI ÚTINAPLÓ Hans Dernschwam könyve Kicsinyes, gonoszkodó-gyűlölködő, jót sehol, semmiben föl nem lelő öregember . . . Művelt, messzitekintő késő-humanista és kora-kapitalista egyéniség . . . Hans Dernschwam életének javát az akkori Magyarországon élte le, a Fugger-Thurzó csa-lád bizalmi embereként, akit manapság menedzsernek neveznénk. Főként a bányákhoz, bányászathoz, aranyhoz-rézhez-sóhoz értett, ám a kereskedés, az állami pénzügyek és számos kétkezi mesterség sem idegen tőle, illetve minden érdekli ezektől. Ugyanekkor ez az alighanem huszita hitű férfiú a klasszikus görög és latin hagyomány kutatója; útja során Erdélyben s Törökország európai és kis-ázsiai részén gondosan jegyez minden vésetet, föliratot. Nevét ezért az európai tudománytörténet is jegyzi. Igaz, leírásai a Mohács körüli-utáni magyar, balkáni és anatóliai állapotokról teli vannak elfogultsággal és csak részben az úti körülmények, a tájékozódás objektív nehézségei okozta torzítással. Mégis, rengeteg apró adata, jelentéseinek és útijegyzeteinek igen sok színe föltétlen hiteles és megkapó. Igaz, ha az oszmán biró- Hans DERNSCHWAMN Erdély Besztercebánya Törökországi útinapló EURÓPA