Új Tükör, 1985. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)
1985-08-18 / 33. szám
Az NSZK lapjaiban heteken át vezető helyen szerepelt a sakk. Nem csoda, hiszen rövid egymásutánban hosszabb időt töltött az országban és szerepelt számos városban a világ két legjobb sakkozója, Garri Kaszparov és Anatolij Karpov, akik szeptemberben fognak újabb küzdelemsorozatukba, a sakkvilágbajnok büszke címéért. (Az előzmények ismertek: az első mécsesét a 48. játszma után, 5:3 állásnál Karpov javára, a Nemzetközi Sakk Szövetség elnökének, Florencio Campomanesnek egyéni döntése alapján félbeszakították azzal, hogy a kazu-qlagur-Mdazsingsene 6. 0 isunap újrakezdik, megváltozott versenyfeltételek mellett.) A közbeeső hónapokat a két fél tevékenyen töltötte; műsorukon páros mérkőzések és versenyek mellett több szimultán és tévéprogram is szerepelt, és — ami a legérdekesebb — mindketten számítógépekkel szemben is felvették a küzdelmet. A világbajnok és kihívója számítógépek ellen? Ki hitte volna akár egy-két évvel ezelőtt is, hogy a világ legkiválóbb sakkozói eddig „leereszkednek? Tulajdonképpen érthető, hogy a sakk-komputerek tudását, fejlődését illetően a sakkmesterek a legszkeptikusabbak. Az ő számukra — úgy vélik — egy számítógép nem ellenfél, nem verseny-, de nem is tréningpartner, nincs a hasznukra azelemzésben sem, nem elég megbízható hozzá. Közben egyre-másra olvasunk híreket figyelemre méltó versenyeredményeikről, találkozunk játszmáikkal, amelyek mind jobban hasonlítanak az emberéhez. A programozók alkotta mesterséges intelligencia — amint az élet oly sok területén — a sakkban is mind jobban közelít a mienkéhez, sokszor egy-egy játszmáról alig hisszük el, hogy gép diktálta az egyik (vagy mindkét) fél lépéseit. Kaszparov örömmel állt kötélnek, amikor Hamburgban, Hübner elleni páros mérkőzése után felkérték, játsszon szimultánt számítógépek ellen. A Der Spiegel hírmagazin munkatársai, akik Kaszparov hamburgi programját szervezték, maguk sem hitték, hogy eleget tesz kérésüknek, és harminckét gépi ellenfelet vállal. Négy vezető sakk-komputer gyártó cég, az NSZK-beli Hegener+Glaser, az USA-beli Fidelity, a hongkongi NOVAG és Scisys nyolc-nyolc készüléket állított ki ellene. Kaszparov igen komolyan vette a játékot, amely öt órán át tartott, tovább, mint ha sakkozókkal szemben küzdött volna A számítógépek játszmái ugyanis soká elhúzódnak, biztonsági sakkot játszanak, és kevésbé udvariasak, mint mi vagyunk, vesztett állásban is nehezen szánják rá magukat a feladásra. (Erről persze a gépkezelők tehetnek, akiket még nem oktattak ki kellőképpen arra, hogy a reménytelen állást nem illik tovább játszani.) S hogy mi volt az eredmény? Nos, Kaszparov valamennyi játszmát megnyerte! Kaszparov tíz ellenféllel szemben vakszimultánt is tartott. Partnereinek — akik között jó ligasakkozók is szerepeltek — összevissza két döntetlent engedélyezett. Ragyogó játszmában győzött e rendezvényen egyetlen gépi ellenfelével, Hagener+Glaser egyik Mephistójával szemben; huszárt, bástyát, majd futót áldozott, s úgy mattolta meg a komputert. Ezek után temessük el a komputerek reményeit arra, hogy egyszer — sokak szerint nem is sokára — mesteri, nagymesteri szinten sakkoznak majd? Kaszparov e pillanatban a világnak hivatalosan a második legjobb sakkozója. Rendkívül gyorsan és sokat lát, hihetetlen leleményességgel kombinál. S ő maga elismerte: két játszmában vesztésre állt, s legalább további kettőben döntetlen lett volna a reális eredmény. A számítógépek egyik legnagyobb hibája ütközött ki, hogy nyerésre kidolgozott állásaikkal nem tudnak mihez kezdeni. Amikor még csekélyke intuíció kellene, ami épp a leginkább hiányzik belőlük. Amikor már nem kell állásokat matematikai alapon értékelni — hiszen előnyüket elérték —, de realizálni kellene azt. Vagy amikor — mint az egyik játszmában történt — egyetlen lépéssel számítanak rövidebbre, mint világmester ellenfelük, s máris fuccs a nyert állásnak. A számítógépek vigasztalódhattak. Egy másik szimultánban, Kaszparové után, Gilbert Jacobi mesterrel szemben vették fel a küzdelmet, aki nem tartozik az élvonalhoz, nem is fiatal már, de kitűnő sakkoktató és elméleti szakember. Jacobi öt évvel ezelőtt már szimultánozott huszonnyolc számítógép ellen, s akkor egy híján valamennyi játszmát megnyerte ő is. Lényegesen többet fejlődtek azóta a komputerek, mint amennyit az ő játékereje csökkent; a tény mindenképpen az, hogy most huszonnégy ellenfelet vállalt — a négy említett cégtől hatot-hatot —, s bizony meg kellett elégednie .16 nyert egységgel, 8 pontot a számítógépek gyűjtöttek. A Mephisto komputerek 50 százalékos eredményt értek el a mesterrel szemben! Karpov, a sakkozásnak 1975 óta világbajnoka, tisztes turnét bonyolított le az NSZK-ban. Szereplése a kölni „Computer Show”-n kezdődött, ahová a Henschel+Stinnes PR ügynökség hívta meg. Ez a cég kizárólag számítástechnikai vállalatok közönségkapcsolatait intézi, s igen sikeres rendezvénysorozatot szervezett egy úgynevezett „Action Centerében, magyarul: akcióközpontban. A vásárokon, kiállításokon megszokott standok között újszerű volt a hosszú emelvény a széksorokkal, amelyek kevésnek bizonyultak egyegy sikerült „talk-show”-n (ott nem keresztelték át a taksót teleferére ...). Olyan témákat vitattak meg, mint a nők és a számítógép, a programok „lopása”, vagy a számítógépes oktatás; rendeztek grafikai versenyt komputeren, de a csúcspont kétségkívül az utolsó napi sakkprogram volt. Világbajnokokkal. A többesszám nem tévedés. „Schach den Weltmeistern” — hirdette a plakát is. A mikroszámítógépek tavalyi, negyedik világbajnokságát ugyanis Glasgow-ban (a harmadikat — bizonyára emlékeznek rá olvasóink — 1983-ban Budapesten rendeztük) Hegenerék egyik Mephistója, az Exclusive S nyerte. Igaz, négyes holtversenyben, de a világbajnoki címet a Nemzetközi Számítógépes Sakk Szövetség döntése alapján, az egyöntetűen kitűnő színvonalra tekintettel, mind a négy készülék megkapta. Nos, az Exclusive S-ből nem keves...Amikor az utolsó gongszó a parádéra hívott bennünket, Papp még megveregette a vállamat, és tőle szokatlanul csendesen odaszólt: „Csak nyugodtan, Tamás. Nagyon nyugodtan." Korábban persze megadta már a technikai utasítást , mindig belső pozícióban maradjak, és ha tudok, helyezkedjek a jól rajtoló és biztosan ügető Jeles mögé. Azt a tempót hajtsam, amit a valószínűleg vezető Jeles diktál majd. Mégis, ezekben az utolsó, parádé előtti pillanatokban nem is a taktikai utasítás járt az eszemben, a várható koreográfia, hanem ez a meleghangú, nyugalomra intő mondat. Két sorba felfejlődve, ütemes induló hangjaira vonultunk el a közönség előtt. Amikor a bemelegítő startokat végeztem, örömmel vegyes meglepetéssel éreztem: Pandur nagyon friss. Füleit hegyezte, agyet-egyet csapdosott a farkával. A hajtószáron keresztül éreztem kezemben a ló erejét, versenyzőkedvét. Az Amatőr Derby azért nemcsak nekem jelentett belső feszültséget, hanem többi társamnak is, mert az első két rajt technikailag nem sikerült. Pontosan emlékszem — ezt a tribünről is látták néhányan —, hogy tehetetlenül vállat vontam: mit tegyek, ha mások rontják el a rajtot? A harmadik start azonban sikerült, és ahogy Papp jósolta, a velem egy helyről induló Jeles állt az élre, suskijában a kitűnő mellúszóval, a nagy versenyrutint szerzett Kunsági Gyurival. Azonnal mögé „feküdtem" Pandúrral, és csak arra vigyáztam, hogy ebben a belső pozícióban maradjak. Amikor az első kört megtettük és elhaladtunk a tribün előtt, még mindig második voltam, és ugyancsak a második helyen tanyáztam, amikor a túloldali, úgynevezett temetőegyenesben haladtunk. És ekkor, nem sokkal az utolsó kanyar, majd a befutó egyenes előtt, egyszercsak úgy éreztem, hogy Kunsági Jelessel kissé lassuló iramban megy, de azt is éreztem, hogy az én kedves Pandúromban még van tartalék. Egy villanásra hátrapillantva azt is láttam, hogy jónéhány ló támadásba lendül. „Menj, Gyuri!” — kiáltottam Kunságira. Ő azonban nem váltott tempót. És ekkor, ebben a pilanatban éreztem, kockáztatnom kell. Az istállókanyarhoz érve, a második pozícióba hajtottam Pandúrt. Húztam a száron, kicsit nógattam. Amikor Jeles mellé értem, Kunsági hirtelen ostorhoz nyúlt, és ekkor a szinte hibázni képtelen Jeles, talán a hirtelen mozdulattól, galoppozni kezdett. Lehagytam Jelest, majd a célegyenesbe fordultunk. Egy pillanatig kellemes érzés fogott el, de nem volt időm örülni sem, mert belül Oktondi jelent meg, kívül pedig Pillangó. És akkor kénytelen-kelletlen magam is ostorhoz nyúltam. Ez idő tájt még egy kézbe lehetett venni a hajtószárat és a másik kézzel ostorozni a lovat. Jobb kézzel nem is egyszer ráütöttem Pandúrra. És az egy héttel ezelőtt még „lehalós” ló most újra meg újra újított. Az utolsó kétszáz méter ádáz harc volt Oktondi és Pandúr között. A célban valamivel Oktondi előtt voltam, de a Berki Pista által hajtott mén a túlerőltetéstől átgaloppozta a célt. Kevéssel mögöttem Pillangó és a közben parírozott Jeles ért célba. Amikor áthaladtam a célvonalon, elemállhatatlan és elemezhetetlen forró boldogság öntött el. Szavakkal kifejezhetetlen érzés. Megfordultam, hogy a kötelező tiszteletkört megtegyem a Verseny Intézőség és a közönség előtt. Villant a pályafutás vakujának fénye. Ez a győzelem ott és akkor minden addigi kudarcért bőségesen kárpótolt. A közönség kisebb része tapsolt, nagyobb része nem volt meghatva győzelmünktől. De ez akkor engem a legkevésbé sem érdekelt. Persze, mielőtt a tribünön a derby díjait a győztesnek és a helyezetteknek átadták volna, vissza kellett hajtanom az istállóba. Ferdinándi Géza kedvesen. Kunsági Gyuri kissé fanyarul gratulált. Csöndesen ügettünk az istálló felé. A ló neve „Dóré” Éreztem, hogy nedves a hátam a verejtéktől. Talán hihetetlen, de így igaz: bántott, hogy ostort kellett emelnem a befutóban Pandúrra, erre a szelíd, barátságos, kitűnő társra. Az istállóajtóban ott állt Papp Berci, Varsányi Ottó és Vilcsek. Mindhárman átöleltek, mindhármuk szemében barátság és őszinte öröm, elismerés csillant. — Na, mi van, derby-győztes? — kérdezte Papp Berci. Vilcsek meg fanyar humorával hozzátette: — Hát ami azt illeti, elég disznóság, hogy más istállónál nyert derbyt. — De közben szorongatta a kezemet. Varsányi meg a maga csendes, megfontolt módján hozzátette: — Hanem azért, ha nem muszáj, legközelebb ne a második pozícióban rohamozz a célegyenesben. Ha nem muszáj, soha ne add át a karriert. " Aztán Kunságival, Ferdinandival fölmentünk a páholyba. — Bravó, Sipos! — hallottam innen-onnan, sőt azt is: — Gyönyörű hajtás volt! — Mások meg — nem kevesen — odakiáltottak: — Mi van? Kiraboltad a kasszát? — De ez a mondat, illetve mondatok nem jutottak el igazán a tudatomig. Nem is érdekeltek, és nem sokkal később érvényüket is vesztették. Mert kevéssel később a megafon már be is mondta a fogadási osztalékot. Aki Pandúr-Pillangót játszott, tíz forintra 1321-et kaszírozhatott. S aki az első helyre véleményezett nagyesélyes felessel kombinált, az is tíz forintra 670 forintot zsebelhetett be. Ezek a magas kvóták a közönség előtt is igazolták, hogy nem játszottam, nem játszhattam nagyobb összeggel.