Új Tükör, 1985. október-december (22. évfolyam, 40-52. szám)

1985-10-06 / 40. szám

dolgozás. Most a Földtani Intézet ál­tal­­kiadott Geologica Hungarica pa­leontológiai sorozatának egybefoglalt 44—46. köteteként jelent meg Bartkó Lajos Ipolytarnóc földtani vázlata, Hably Lilla Ipolytarnóc alsó-miocén korú flórája, és Kordos László Láb­nyomok az ipolytarnóci alsó-miocén korú homokkőben című tanulmánya, magyarul és angolul. Olyan, majd' félezer oldalas szakmunka ez, amely­ből a laikus olvasó párszor tíz ol­dalnyit tud könnyen követni. Ám aki beleássa magát a továbbiakba, a geo­lógia és az őslénytan résztudomá­nyainak módszertanáról, „gondolko­dásmódjáról” is megtudhat sok hasz­nosat. S reméljük, Ipolytarnóc most már megbízhatóan védett, s a tervek szerint majd a vértesszőlősi előem­ber-lelőhelyhez hasonlóan látogatha­tó lesz. Megláthatja hát a nem szak­ember is az ivóhelyükre járó ősál­latok: orrszarvúk, szarvasfélék, kis­­ragadozók és madarak lábnyomait, valamint a vulkáni hamu konzervál­ta fákat, leveleket. S e húszmillió év előtti időkről tanúskodó, nagyszerű lelet egy fittessel kapcsolatban nem­csak az in situ megvédés hasonlósá­gai miatt említhető joggal Vértes­szőlős párhuzama. Hanem azért is, mert mindkét i helyen nem annyira egy-egy faj jelenléte, külön feltün­tetése, hanem az együttes egész ösz­­szefüggéseiben tanulmányozható, az adott korban tájékozódáshoz alapve­tő anyag adja a kiemelkedő fontos­­ságot. Nem véletlen, hogy a kötet szeptember közepén arra a Budapes­ten tartott geológus világkongresz­­szusra időzítve jelent meg, amely egyik napját Ipolytarnóc megláto­gatásának szentelte. (Magyar Állami Földtani Intézet — Műszaki Könyv­kiadó­) Lázár István teljesen hatástalan marad. Egyrészt, mert a történet követhetetlenül za­varos, másrészt, mert a rendező ma­ga sem tudta eldönteni: könnyed vígjátékot, avagy inkább véresen komoly krimit készítsen-e. Nézőcsalogatónak ott vannak még a világsztárok. A jobb szerepre ér­demes Telly Savalas megveszteget­hető rendőrfelügyelőként még csak nem is emlékeztet arra a jópofa, ko­pasz zsarura, akit megszerettünk a Kojak-epizódokban. Desi Amaz Jr., az egykori rockzenész, aki már Alt­­man Menyegző­jében is játszott, ügyefogyottan, arcán bárgyú vigyor­­ral ténfereg jelenetről jelenetre. A fő attrakciónak az alkotók kétség­kívül a gyermekien bájos Pia Zado­­rát szánták. Az egzotikusan szép, felkapott színésznő azonban semmit sem árul el tehetségéből. Lenge öl­tözékben, kényeskedve és idegesítően affektál másfél órán át, s körülbelül tízpercenként megfürdik. Mostani játéka alapján színésznőnek ugyan elég gyatra, de azt meg kell hagyni: fürödni nagyon tud. Érdekes, hogy egy kétbalkezes bérgyilkos szerepé­ben éppen Matt Cimber nyújtja a legjobb, legárnyaltabb alakítást. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy a rendezésre is maga vállalko­zott. Igaz, mentségére legyen mond­va, becsületesen járt el, nem árult zsákbamacskát. Mindjárt a címmel elárulta, mi is az ő filmje. Egy nagy átverés. Hollós László FILM ÁTVERÉS Színes amerikai film Ha megrendeznék a legrosszabb fil­mek versenyét, Matt Cimber „alko­tásának" komoly esélye lenne a do­bogós helyeik egyikére. Ilyen erőlte­tett és ötlettelen bűnügyi zagyvasá­­gait ugyanis csak nagyon ritkán lát­ni. Pedig a veterán színpadi rende­ző érezhetően mindent elkövet, hogy feledtesse előző, Nyugat-Berlinben csúfosan megbukott filmjének, a Pillangónak a kudarcát. Megcsodál­hatjuk Las Vegas vibráló esti fé­nyeit, a játéktermek színes forgata­gát, hosszasan gyönyörködhetünk a börtönbeli szép és kevésbé szép lá­nyok vidám zuhanyozásában és sze­xis tornagyakor­lataiban, láthatunk szállodafolyosón két­­keréken szágul­dozó autót és egy bérgyilkosnőt, aki valójában férfi stb. Mindez azonban volt. A hangversenyeket memóriáié­nak, emlékeztetőnek szánták, egy­ben impozáns művészi demonstrá­ciónak a béke mellett. Az alkalom kínálta, hogy a műsorban, egyebek között, elhangozzék a zeneszerző karmester III. Szimfóniája, melynek központi témamagva a komponista saját angol nyelvű fohászával ötvö­zött „Kaddish”, a sok ezer éves héber gyászóda. A „Kaddiish” azonban ko­rántsem csak halottsirató, hanem himnuszok gyűjteménye az Isten di­csőségére, utolsó szakasza pedig fennkölt könyörgés a békéért. A kompozíciót, a turnéval egyidő­­ben, lemezen is közreadták, s így nem csupán egyetlen est impressziói alapján szólhatunk róla. Kétségte­len, hogy a mű alapjellege, a terje­delmes prózai monológokból eredő­újítani, hogy a rajznak sajátos, a Ré­­berétől eltérő bája legyen. És min­den kutyának külön egyénisége! A mesés anekdoták többé-kevésbé ismertek az idősebb generáció szá­mára, és rajzfilmekből a fiatalab­baknak is: Mátyás király és az okos lány, a kolozsvári bíró, a cinkotai KIÁLLÍTÁS ROSA, ROSA, NEUROSA . .. Budapesti Kiállítóterem A művész olyan gyűjtő, aki nem vásárolja, hanem maga teremti meg gyűjteményét — mondta egyszer Pi­casso. Hozzátehetjük: a műgyűjtő viszont olyan művész, aki története­sen nem fest, de gyűjteményén ke­resztül ugyanúgy birtokolhatja a vi­lágot, mint az alkotó. Illetve alkotó maga is: az igazi gyűjtő sokszor már a mű létrehozásakor inspirálja a művészt, jelenléte megnyugtató hatású — valóban szükség van a képre, szoborra, grafikára — jelzi, s nem csupán lakásdíszként, vagy po­rosodó leltári darabként. Izgalmas kérdés, hogy vajon hány részből áll majd a Budapest Kiállítóterem soro­zata, amely A XX. század képzőmű­vészete magyar magángyűjtemények­ben címet viseli — azaz: hány iga­zán komoly gyűjteményt, valódi me­cénást tarthatunk számon Magyar­­országon. Bizonyára nem annyit, amennyire szükség lenne, s ameny­­nyien, mondjuk, ötven évvel ezelőtt voltak — persze, hiányoznak az olyan anyagi lehetőségek is, amelyek például Ernst Lajost vagy Fruchter Lajost segítették. A sorozat második rendezvénye Vörösváry Ákos Rosa, rosa, neuro­­sa ... című kiállítása, amely a gyűj­tő újabb kísérletét jelenti érdeklő­dési területe, gyűjtési elvei körvo­nalazására. Átlépi a sorozatcímben jelzett időbeli határt, de az egyes műfajok, művészeti ágak, sőt a „mű­vészet” és a „nem művészet” közöt­ti választóvonalat is. Egymás mellé helyezve mutatja be Gulácsy Lajos grafikáit, Korniss Dezső, Anna Mar­git, Swierkiewicz Róbert festményeit, s a fatörzsből faragott régi méhkap­­tárt, az Ovomartine-t reklámo­zó feliratot. Nagyon jó műveket, népművészetet és olyan tárgyakat, amelyek a giccs kategóriájába tar­toznának, ha nem lennének „annyi­ra" giccsesek. Vörösváry a gyűjtők azon típusát képviseli, amelyet nem érdekel a mű forgalmi értéke, kincs­képző funkciója — csupán a szelle­­ m 3 HANGLEMEZ BERNSTEIN. III. SZIMFÓNIA („KADDISH") A hirosimai atomkatasztrófa 40. év­fordulójának napjaiban — mint is­meretes — az Európai Ifjúsági Ze­nekar, élén Leonard Bernsteinnel nagyszabású­­koncertturnét­ tett, melynek egyik állomása Budapest EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYAVÁSÁR Mátyás király tréfái Épp félezer évvel azután, hogy a Mátyás jeles tetteiről és mondásai­ról szóló Galeotto Marzió-mű elké­szült, jelent meg a király történet­írók tollán és paraszti mesélők aj­kán fennmarad, anekdotáinak gyer­mekek számára előadott lemeze. Ki­váló tréfák, csak az kevésbé jó vicc, hogy úgy tűnhet: a nagyszerűen me­sélő Schütz Ila és Garas Dezső imp­rovizálnak. A borítóról és a lemezről ugyanis valamiképp lemaradt, hogy e szövegek Szép Ernőtől származnak. Igaz, a lexikon csak „egyéb művei” közt említi a Mátyás király tréfái című, 1937-es kötetet, de mégis .. . Ha aztán az ember kinyomozza, hogy ki fésülte át XX. századira és mégis kicsit archaikusra a történeteket, elmerenghet egy-egy jellegzetesen Szép Ernő-i szókapcsolaton, mint például az ámbituson való tehénke­dés . .. Jegyezzük meg viszont Falu­s Alexandra nevét — mintha Szép Er­nő vagy Szomory Dezső találta vol­na ki! —, mert ha van igazság, ezzel a borítótervező grafikusnővel még találkoznunk kell. A Róber-szerű vonalgrafikákban nem könnyű úgy h­a­­i Minin­ en (ezeket a lemezen is Michael Wagner mondja), meglehetősen il­lusztratív, sőt eklektikus jellegű, szá­mos részletében színpadi kísérőzene hatását kelti. A kifejezés módját meghatározó szöveg ugyanekkor mó­dot is nyújtott a szerzőnek, hogy dal­lamleleményéhez, szín- és ritmusöt­leteihez különböző, ellentétes zenei elemeket használjon a népi meló­diáktól az aleatorikus összetevőkig, a tonalitástól a dodekafóniáig, a dzsesszmotívumoktól az expresszivi­tásig, s ezeket­­kimagasló tehetséggel kovácsolja élményszerűvé. Találóan írja méltatója, Jack Gottlieb: „...ez a zenei libikóka paradoxon, széles körű kifejezési vágy, de egyéni esz­közökkel”. Valóban, csak a II. tétel, szoprán szólójára, a csúcspontot je­lentő Scherzóra, vagy a Finale ujjon­gó fúgájára stb. kell gondolnunk. A lemezen a gyönyörű hangú Monser­­rat Caballé, a Bécsi Jeunesse Kórus, s a Wiener Sängerknaben énekel, az Izraeli Filharmonikus Zenekar mély ihlete­ttséggel játszik. (Deutsche Grammophon — Hungaroton) Albert István kántor, a róka fogta csuka, meg a korrupt ajtónállók esete. Némelyikük évezredes keleti vándormotívum. De ezekben a történetekben épp az a vicc, hogy minden nemzedéknek hallania kell, s ha a szülőknek nem­igen van kedvük mesélni, hát ott a jóságos lemezjátszó, két kiváló szí­nésszel. (Hungaroton)Kékely András

Next