Új Tükör, 1986. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)

1986-07-06 / 27. szám

ÁRNYÉKVÁROS - LÉLEKVESZTŐ Gergely Ágnes válogatott versei és válogatott műfordításai Az indítást nyilvánvalóan saját éle­téből hozta — a háború poklából mindenekelőtt —, de innét egyenes út vezetett önnön sorsa mentén is az emberi létezés veszélyeztetettségé­­nek felismeréséig napjainkban. Köl­tészetének tartalma e veszélyhelyzet feltérképezése, a megdöbbenés vész­reakciója és a döbbenet világgá kiál­tása. Ő maga védekezésül szigorú er­kölcsi elvekkel bástyázta körül ma­gát, a kérlelhetetlen moralitás igé­nye azonban szükségképpen várat hozott létre a bástyákból: várat, amelyben lábát megvetheti, de amelynek végül is ő az egyedüli la­kója. A magányosság e várából az­után az évtizedek során város lett — Árnyékváros, mint mostani gyűjte­ményének címe mondja —, egy távoli fantáziatelepülés, amelyben az em­beri értékek megőrződnek, de más megvilágítást is kapnak: a szeretet, a jóság, a szerelem, az erotika egy­fajta asztrális fénytörésen keresztül csillan elénk. Ugyanez a folyamat zajlott le — úgy tűnik — formakultúrájában is. A derű helyett az irónia, a köznapi nyelv helyett egyfajta keserű játé­kosság, a reális helyett abszurdhoz közelítő jelrendszer, az oldottság he­lyett kőkeménnyé kalapált formák. A szuverenitásnak ez a formája a mi vidékeinken meglehetősen idegen — ezért volt a költő számára nehéz a céhbe bebocsáttatás. E hang továbbá Európa-szerte is idegen — kivéve ta­lán a tömörségre és fogalmi tótágas­ra nyelvi meg eszmetörténeti okok­nál fogva egyszerre képes angol lírát. MAGYAR KRISZTUS Sarusi Mihály regénye Az úgynevezett hagyományos típusú prózáról mintha elfelejtkeznénk. Pe­dig ennek is lehet ünnepe. Mint most Sarusi könyve. Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényét éreztem első kézbevételre ilyen ma­gához vonzónak. Egy Arad környéki dohánytermesztő telepes falu másfél évszázada. Az első kétszáz ember megérkezésétől a falu utolsó életre lobbanásáig. Egy-egy fejezete: balla­­dás kompozíció, a történelem újabb és újabb keresztjére feszített falu vergődésének különböző jelenetei. Mintha egy-egy szereplő szájából hallanánk. Itt az írói bravúr: stílus­ban maradni úgy, hogy nem vala­mely konkrét személy az elbeszélő. „Mondatik” a történet, és mi halljuk, mintha ott élnénk a különböző kör­nyezetekben. Példája, mint Szilágyi­nak is: Arany János. Egy család ki­­virágzása és állandó visszametszése. Életük nem jobb, nem rosszabb, mint más falvakban más családoké. Csak itt közben egy határ is befolyásolja az életmenetet. Ezáltal az egyszerű epikus történet kelet-közép-európai sorssá lényegül át. Tragikusan gyö­nyörködtet is, mindvégig tanulságos is. Egy történelem, hogy egyéni sor­sok izzanak ki belőle. Egy család tör­ténete úgy, hogy közben érezhetjük: a többi család is körülbelül ezt élte át. Az arányt szerencsésen találja el: az egyes életek az egész közösség sor­sát példázzák. Remélem, sokan vé­gigolvassák a terjedelmes könyvet. A címe nem jellemző, az ne ijesszen el senkit. (Szépirodalmi) Kabdebó Lóránt megpróbálja tisztázni: kicsoda vol­taképpen ő, s mi lenne a világban a rendeltetése. A históriának kiszámított felhang­­rendszere van: a későbbi visszate­kintés tapasztalatterhei arra készte­tik az írót, hogy áttörje az elbeszé­lés szövetét jelen idejű párhuzamos­ságokkal. Nélkülük nem volna tel­jes körű az időparkettákból, emlék­mozaikokból rakott regény mintá­zata. A vagányságával együtt a nyelvet gyöngéden kezelő szerző, úgy tet­szik, próbára tette magát: képes len­­ne-e ironikus igényességgel, a diva­tos önreflexió alkalmazásával mesz­­szebb kerülni attól a művész-éntől, kit nem győznek élvezni hívei, ám akivel szemben még mindig élnek fenntartásokkal kritikusai? Különö­sen a mű első felében tűnik föl: nem esik nehezére (állattani szóval) e mi­mikri. De hogy fölébe kerül ennek a díszítő kedvű áramlatnak, azt igazol­ja olykor elegáns modorparódiája, ál­utánzása. Fontos újdonsága a könyvnek az (irodalomtörténeti fogalommá lett) „Krúdy-gordonkázás” modernizálá­sa , a helyszínrajzok s a képzelt hely­zetek változatos kibontakoztatása. Kevésbé életes írónál e módszer né­ha veszélyes. Bolyának jót tesz. El­emeli talajuktól sémáit, bejuttatva olykor a trivialitásokat abba a köl­tői tartományba, hol még többletje­lentésű ténnyé válhat a prózát már elszürkítő, szemléző sztereotípia. (Kozmosz) Iszlai Zoltán Gergely Ágnes ÁR.NYOKVÁRQ5 fvi.íjisps ^­ú ff f£¡ 2Q Ezért nem lehet véletlen szoros kötő­dése az angolszász nyelvi világhoz és költői-képi formákhoz. (Gyűjtemé­nyes kötetével egy időben megjelent fordításkönyve, a kifejező című Lé­lekvesztő is az angol nyelvű költőket sorjáztatja.) Válság a mai lírában? Vegyük csak egyedül a mostanság megjelenő asszonyköltők művét: Szécsi Margi­tét, Kiss Annáét, Székely Magdáét vagy Gergely Ágnesét — megannyi kísérlet arra, hogy a lélek mélyebb tartalékaiból, a moralitás vasbeton­falából, a hűségből, a nyelv bűbájos erejéből, a mítoszból erősségeket építsen; városi falakat, amelyek ellen­állnak a köznapi szörnyűségek had­rendjének. (Szépirodalmi, Európa) Lukácsy András KÜLHON Bolya Péter regénye Meg-megbontja új munkája időrend­jét Bolya Péter. Múltba merengő vagy jövőbe csapongó kitérőket csat­lakoztat bele. Mégis megmarad a hetykén szomorú történet: egy hatá­rozatlan pályatervű, érettségizett diák Németországba kerül. Ott él há­rom hónapig, megér egy tragikus végű szerelmet, majd visszatér, A BELLEFLEUR AVAGY A CSALÁDI ÁTOK Joyce Carol Oates regénye Különleges, akrobatikus bravúrt, va­lóságos bűvészmutatványt élvezhet­nek Oates új regényének olvasói. A nálunk is népszerű szerző megírta a Száz év magány észak-amerikai vál­tozatát. Szándékát nem leplezte, nyíl­tan állt a világ elé: ő is tudja azt, amit Gabriel García Márquez. És az olvasót — kezdetben legalább — el is bűvöli a regény. Úgy érzi, ugyanaz­zal a mágikus világgal találkozik. A varázslat, a csoda, az áradó mese a Belief leurben is a legzordabb, leg­kegyetlenebb valósággal keveredik. Kiderül, amit különben eddig is jól tudtunk, hogy az írónő — Szilágyi Tibor élvezetes fordítása ezt jól ér­zékelteti — nagy művésze a stílus­nak és a megjelenítő ábrázolásnak. S nem egyszerűen utánoz. Ha vannak is regényében olyan motívumok, amelyek közvetlenül és azonnal föl­­ismerhetően a Száz év magányból származnak, az életanyag eredeti­sége vitathatatlan: a Bellefleur Észak-Amerika arcát mutatja felénk. Hanem a nagy mutatvány mégsem sikerült: Oates — mielőtt vállalko­zását véghezvitte volna — lezuhant a kötélről. Regényéből ugyanis éppen a lényeg hiányzik. Márquez nagy­ A CÁR ÁRNYÉKÁBAN A. A. Bruszilov emlékiratai Tévedünk-e, állítva, hogy a magyar fül számára az első világháború sok­sok tábornoka, hadvezére közül az orosz Bruszilové a legismertebb, má­ra még Hindenburgot is elhomályo­sítva? Ennek oka, hogy a keleti fron­ton a Bruszilov-offenzíva néven is­mert, általa vezetett nagy orosz tá­madás a monarchia, s így az akkori magyar hadsereg számára majdnem akkora csapás volt, mint utóbb a Horthy-Magyarország hadserege szá­mára a doni katasztrófa. Bruszilov, aki azután különféle — csökkenő súlyú — beosztásokban, 1926-ban be­következett haláláig szolgált a Vörös Hadseregben, egyszerű, tiszta eszkö­zökkel, a maga élményeihez, emlé­kezetéhez ragaszkodva, tömör fog­lalatban írta meg katonai pályája történetét, részvételét az első világ­háború harcaiban, helyzetét a forra­dalom kitörésekor és a következő, háborgó időkben. Néhol kissé koz­metikázva persze magatartását, de csak annyira, hogy ezt pár helyesbí­tő, kiegészítő lábjegyzet könnyen „helyre teszi”. Egy, két vagy három évtizeddel előbb persze ennek a Szovjetunióban új és új kiadást meg­ért műnek több magyar olvasója le­hetett volna. Hiszen a történészek kisebb csapatán túl a hajdan Dober­­dót és/vagy Przemyslt-Gorlicét meg­járt veteránok kapnak, kapnának rajta. Azok, akik közül a nemrégiben felbuzdult dokumentaristák kamerá­ja is alig néhányat talált életben. De így, megkésve is hasznos volt a Bruszilov-emlékiratok kiadása. (Zrí­nyi) Lázár István S­ÁRO­SI MIHÁLY MAGYAR KRISZTUS * Jo^ceCar^Oate^\ BellefleuR zenekari szimfóniájában folyamato­san szól egy dallam — hol fölerő­södve, hol elhalkulva —, az emberi előrehaladás gyötrelme, küzdelme, szenvedése és nyomorúsága, a sza­badság vágyának a hangja. Oates ze­nekarában ez a dallam nem szólal meg. Ha valami változik, fejlődik nála, legföljebb a technika: a Belle­­fleurök, a regény milliomos főhősei előbb lovakon, aztán csodálatos autó­kon, végül még csodálatosabb repü­lőkön száguldoznak a világban. Csakugyan azt hitte Oates, hogy Márquez művében a titokzatos, meg­magyarázhatatlan események leírá­sa önmagában fontos? Mindenesetre a monumentális kudarc — a Belle­fleur terjedelme majdnem ezer oldal — újra, ismételten bizonyítja, több­féle értelemben is, hogy a Száz év magány századunk irodalmának va­lóban egyik legnagyobb alkotása. (Árkádia) Ökrös László

Next