Új Tükör, 1986. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
1986-09-28 / 39. szám
Vannak emberek, akiken nem látszik meg az idő múlása. Ezek közé tartozik dr. Géczi István, a Ferencváros volt kapusa. Szálfatermete, fiatalos mozgása ma is pontosan olyan, mint amikor — immár több mint húsz éve — először pályára lépett. (Végtére egy testnevelő-tanár nem állhat pocakosan az órán a tanulók elé — magyarázza az okot.) Sok másban is különbözik az átlagos sportolótípustól, „eredménylistája” példázza, hogy milyen szinten űzte a labdarúgás mesterségét. Kereken ötszáz mérkőzést játszott, öt bajnoki érmet nyert, három Magyar Népköztársasági Kupa sikerében részt vett, huszonháromszor szerepelt a válogatottban, s amire talán a legbüszkébb : három nemzetközi torna döntőjében, köztük az olimpián védett, és ráadásul a legfiatalabb kapus, 18 éves volt az 1962- es bajnoki idényben az NB I-ben. Pedig messziről, a Heves megyei Zardak községből indult. Hogyan vezetett az útja a fővárosig? — Kabos László, a népszerű színész egyik műsorának a csattanója úgy végződött, hogy ő mindig „vörös” volt. Nos, a faluban én voltam az egyetlen vöröshajú gyerek, s ez meghatározta, hogy kezdetben visszahúzódó, zárkózott fiatal voltam. Ellentétben a többiekkel, nem arra törekedtem, hogyan tudnám átjátszani az ellenfelet, hanem inkább azon törtem a fejem, miként tudnám megakadályozni a terve végrehajtásában. Ehhez még jött a nyurga termetem, s így a kapus poszt volt számomra a legkedvesebb. Ennek a területnek a kutatása végigkísérte sportpályafutásomat, később három disszertációmat is erről írtam. Zárónkról az egri közgazdasági technikumba kerültem, ott is verbuválódott egy iskolai csapat. Innen hívott Pestre Mészáros József, a Fradi akkori edzője. Soha nem felejtem el, amivel „megfogott”: „ha lesz kitartásod és szorgalmad, akkor válogatott labdarúgó leszel”. — Hogyan emlékezik a Fradi-évekre ? — Valahogy más volt még az öltöző hangulata is mint manapság. Amikor először léptem át a küszöböt, félénken, jónapottal köszöntem, megilletődötten ültem le az akkor már híres játékosok mellé. Mostanság úgy járja, hogy bejön az új szerzemény, hangos „Sziasztok!” üdvözléssel, a lámpaláz legkisebb izgalma nélkül, nem ritkán egy egész kívánságlistával, hogy milyen feltételek mellett hajlandó rúgni a labdát. Mulandónak látszik az a régi elv, hogy előbb bizonyítani, aztán kérni. A Fradi-szívről előzőleg is sokat hallottam, és az egyesület alapító emblémáján található három E- betűt nagyon komolyan vettem. Erkölcs, Erő, Egyetértés valamikor nem frázis, hanem összekovácsoló tényező volt. Az egy mindért, mind egyért közös elszántsága segítette a régieket a felejthetetlen sikerekhez. Ma ezekről a betűkről keveset hallok, egyesek talán nem is tudják, hogy mit jelent. Végül is megtalálta a helyét, sőt a csapat kapitánya lett, mégis amolyan nyughatatlan ember volt. Miért? — Telve félelemmel, de ugyanakkor nagyfokú bizonyítási vággyal készültem minden mérkőzésre. Nem engedtem meg magamnak semmi olyant, ami eltérít a céljaimtól, s nem elégedtem meg azzal, hogy a Fradi kapusa vagyok, és ezzel elértem életem célját. Sokat töprengtem, meddig tarthat ez az állapot, s mi következik utána. A labdarúgásban régen sok olyan esettel és olyan játékossal lehetett találkozni, akik csak süttették magukat a hírnév dicsfényében, s azt hitték, ez örökké tart. Más sportágakban hamarabb akadtak, akik ezt a veszélyt felismerték, összeegyeztethetőnek tartották, hogy a labdarúgás mellett mással is foglalkozzanak. Ezt az utóbbi utat jártam. Beiratkoztam a Testnevelési Főiskolára, bár voltak, akik kételkedtek, képes leszek elvégezni ezt, öt év múlva, 23 évesen megvolt a testnevelő tanári diplomám. Utólag visszatekintve vallom, hogy az edzések okozta fizikai fáradtság jóleső levezetése volt a tanulás. — Térjünk vissza újra a pályára. Melyek azok a mérkőzések, amelyekre a legszívesebben emlékezik? — Három is van ilyen. Az egyik, amikor 18 évesen bemutatkoztam a Népstadionban a Vasas ellen. A második az első válogatottság: 2—1-es győzelem a jugoszlávokkal szemben. A harmadik és egyben az utolsó, a búcsújáték az Üllői úton, taps, amely máig is cseng a fülemben. — A kortársak, a szakemberek, a sajtó a megbízható kapusok közé rangsorolta. Miért? — A mérkőzések előtt mindig számításba vettem az ellenfél játékosainak szokásait, erényeit. „Bekalkuláltam” a leglehetetlenebb helyzeteket is, egy-egy lepattanó labdát, rövid hazaadást, nehogy váratlanul érjen valami. Mondhatom, hogy saját hibámból nem vesztettünk, és elkerült a kapusok réme, a potyagól is. — Aztán kereszteződéshez ért. Befejeződött a labdarúgás, más irányt vett az élete. — Amikor úgy éreztem, már nem tudom fokozni a tempót, magasabb szinten sportolni, nem csűrtem-csavartam, nem húztam az időt, volt erőm leköszönni. Ehhez lélektani erőt a tanulással nyert önbizalom adott. Még játékos koromban elvégeztem a szakedzői tanfolyamot, és elvállaltam a csapatnál a kapusedzői tisztséget, emellett a Kertészeti Egyetemen a testnevelést oktattam. — Immár kilenc éve, hogy edzésoktatás közben súlyos baleset érte, amely meghatározta életének további menetét. — Az ifi kapusokkal gyakoroltam, s miután az egyik gyerek kétszer is kiejtette a kezéből a beívelt labdát, odaszaladtam, hogy megmutassam a helyes mozdulatot Felugrottam egy labdáért, ám ugyanebben a pillanatban az egyik gyerek merő véletlenségből lábbal a gyomromba rúgott. Felsorolni is hosszú lenne, milyen belső sérüléseket okozott a Először a válogatottban A KAPUS ÉS A HÁROM E-BETŰ ÚJ KORSZAK KAPUJÁBAN? ■ Ádáz teniszcsaták dúlnak odalent a pályákon. A tribünön azt mondja egy húszéves forma ifjú sértett hangon: — A csalók játszanak. Ifjú emberünk már nincs versenyben. Kár érte, mert istenáldotta tehetség, aki azonban nagyobb csaló, mint bárki a mezőnyből, mert önmagát csalja meg, önmagát csapja be életmódjával, azzal, hogy képtelen lemondani az amúgy jóféle mulatságokról, ami pedig megbosszulja magát. A célzás a „csalók”-ra nyilván Markovitsra vonatkozik, akii végül megnyerte a bajnokságot, őrá pedig nyilvánvalóan azért, amit tett egy korábbi mérkőzésén. Tudjuk: a Lányi elleni mérkőzésen Markovits ütőjének elszakadt a húrja, s a tartalékütő nem vált be, a későbbi bajnok sorra vesztette el a gémeket. Mégse roppant össze és formailag sem keltette azt a látszatot, hogy húzni akarná az időt. Nem, ő igenis játszani akart. Más kérdés, hogy ezenközben minden trükkjének időhúzó szándéka volt, melyek egyikeként messze túlszállt a labda a kerítésen. Eggyel kevesebb labdával nem szabad játszani, szabálytalan, vissza kell hozni azt, ami kirepült, vagy új labdákat elővenni. Az idő eközben halad. Semmi más, ez volt Markovits László szándéka. Leleplezni akarnám? Ellenkezőleg. A még gyerek élversenyző valójában felnőttek kiforrott rafinériájával reagált a váratlan helyzetre, s úrrá tudott lenni fölötte. Belső tartásról és bölcsességről tanúskodik tette, s főként az, ahogy csinálta. Játéka egészben véve is azt mutatta, hogy új idők nyitánya következett el a hazai teniszsportban. S nemcsak az övé, hanem Köves Gáboré, Lányié úgyszintén. És másoké is. Sok a fiatal, a 16—17 éveseknél is ifjabb reménység. Ez azonban nem újság, reménység akadt korábban is a hazai teniszvilágban. Aztán ahogy múltak az évek, mind eltűnt. Pedig a korábbi években később értek be a fiatalok és a mainál lényegesen nagyobb rangja volt a felnőtt mezőnynek. Nem volt annyi pénz a sportban, főként nem a teniszben. Mérnököt, orvost, szakmunkást akart a szülő nevelni a gyerekéből és persze nem bánta, ha mellesleg jól teniszezik is. Napjainkban viszont óriási pénzek forognak kockán. A televízió lehetőségeit felhasználva, világszerte elképesztő üzletté lett a tenisz. A kedvtelések ideje lejárt, kiszorította az üzleti vállalkozás. Akinek nem tetszik, odébb állhat, mert ha marad is, lemarad. Ki ne tudná, hogy korábban élnek a ma fiataljai, de olyan gyorsan, miként ez a teniszbajnokságon megmutatkozott, másutt aligha. Gyenge a felnőtt mezőny, a fiatalok szinte légüres térbe jutottak. Reménységek mindig voltak, de nem vitték semmire. Vajon mi lesz a mostani reménységekkel? Tagadhatatlan, hogy többet edzenek, mint a felnőtt versenyzők hasonló korukban, hiszen napi egy edzéssel még 15 évesen sem lehet semmire se jutni. Ha úgy tetszik, most már itthon se. Teniszezni meg lehet tanulni, de versenyezni csak versenyen lehet megtanulni. Nem elég jól játszani, el kell jutni olyan versenyekre, amelyeken pontot lehet szerezni. Mint ifik rangos versenyeken szerepelnek fiataljaink az utóbbi időkben, méghozzá szép sikerrel. Lányi András és Lázár Ottó pár éve megnyerte a 14 éven aluliak Európa-bajnokságát. Az idén a 16 éven aluliak versenyén olyan csapatokat utasított maga mögé ez a korszosztály, amelyek teniszrangjukat tekintve messze előttünk járnak. Megverték ugyanis a csehszlovák és az NSZK-beli csapatot. A Köves, Markovits, Fekete összeállítású csapat ezzel a fegyverténnyel harmadik lett a Winter Kupán. E fiatalok megjárták Amerika több országát, Afrikában, Európában versenyeznek, edzőtáboroznak. A kérdés: megállják-e majd a helyüket, ha nemcsak tudásuk alapján, hanem kor szerint is a felnőtt mezőny tagjai lesznek? Bárhogy nézem is, a maiaknak órási előnyük van elődeikkel szemben. A szülői háttér. A plusz ugyanis onnan jön. De önmagában az anyagi támogatás még nem elegendő. Nagyon nagy szükség van rá, természetesen, de genetikai plusz nélkül semmi sincs. Mandlikovának olimpiai bajnok gátfutó a papája, Chris Evert édesapja teniszezett, miként a Köves-testvéreké, Gáboré és Nóráé, aki szintén korosztályának legjobbjai közé tartozik. Nándori Levente édesapja ugyancsak teniszezett, Naszály Sándor és Andrea papája — ki ne tudná — magasugró volt, az újdonsült bajnoké pedig nem más, mint Markovits Kálmán, aki most Spanyolországban edzősködik, a mama pedig volt világbajnok kézilabdázó, Balogh Márta. Temesvári Andrea esetében is nyilvánvaló ez a szülői plusz, az egykori kosárlabdázó papa lánya teniszedzőjeként is, lám, sokra vitte. Talán nem szükséges előzmény az olimpiai bajnok szülő, de az elsőgenerációs sportoló hátrányban van mindenképpen a másodikkal-sokadikkal szemben. Szervezetében, mozgásában, agyműködésében benne van a hátrány, amit ledolgozni nem könnyű, hiszen a sportoló szülő vagy szülők állandó jelenléte olyan dolgokat tesz természetessé, ami nem az a másik családban. S e hátrányok gyakorta anyagi természetűekkel is párosulnak, mert hogyan lehetne kiegyenlíteni azt, hogy a másik Spanyolországban télen is a szabadban teniszezik, vagy eljut Bolettieri mester