Új Tükör, 1986. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
1986-12-07 / 49. szám
. A magyar cselgáncssport első Európa-bajnoka nemcsak a szőnyegen elért nagyszerű győzelmével vált ismertté itthon, hanem azzal is, hogy fáradtságéit nem ismerve kilincselt a sportág hazai elismertetéséért. Tuncsik József ilyenkor Idáiba hivatkozott a japánok példájára, hogy a Felkelő Nap országában ez nemzetipont és az iskolában kötelező tantárgy, meg hogy a gyerekeket önfegyelemre, az ellenfél tiszteletére neveli, egyszerűen fantasztának, őrültnek tartották. Az idő végül is azokat igazolta, akik hittek a cselgáncs jövőjében. Csupán nálunk ma 56 szakosztályban több mint félszázezren júdóznak. — A cselgáncs elsősorban önvédelmi sport, egyesíti magában a küzdősportok sok fogását, de szigorú határokat szab a sokak által feltételezett durvaságoknak, verekedéseknek — magyarázza Tímeáik József. — Napjainkban a judo a legsportszerűbb versenyágak közé tartozik, ahol az udvarias üdvözlés, az ellenfél tisztelete alapszabály. — Sok japán kifejezés nehezíti a nézők számára a tájékozódást a versenyeken. — Aki nem először lát mérkőzéseket, hamar kiigazodik, hogy az ippon például az, ami a birkózásban a tus, a kaka az ellenfél testhelyzetének megbillentését jelenti, és így tovább. Ezek az akciók pontokat jelentenek és eldöntik a végső eredmény kialakulását. — Aztán meg itt vannak azok ,a bizonyos dánok, azok mit szimbolizálnak? — Ez egytől tízig rangsorolása a tudásnak. Nem lehet például dános versenyző az, aki nem vizsgázik elméletből és gyakorlatból, ötig el lehet jutni olimpiai, világbajnoki vagy Európa-bajnoki helyezésekkel, de ezen felül már csak megfelelő sportmúlttal, saját könyv megírásával, előadásokkal szerezhető meg ez a rang Tízdanos személy csak Japánban van, nálunk hatdanos Horváth István, az V. Dózsa vezető edzője és Galla Ferenc, a Testnevelési Főiskola tanára. — Tuncsik József hány danos? — Az eredményeim és az értekezésem — amelyet a cselgáncs iskolai testnevelésbe beiktatható rendszeréről írtam és most, a kísérletezés időszakában van — alapján ötdanos címet viselhetek. — Szóval ma már létjogosultságot nyer a cselgáncs külföldön és itthon is. Elhárultak az akadályok? — A nemzetközi szövetség szívós harcának az eredménye, hogy a cselgáncs olimpiai sportág lett. Tokióban ugyanis szerepelt a műsorban, de négy évvel később Mexikóban már nem. Végül Münchenben végleg elfogadták. Nálunk nagy és fájdal KÉT POFON ÉS A KOKA más veszteséget jelentett, hogy a magyar válogatott annak idején a pozsonyi Európa-bajnokságra utazván repülőgéppel lezuhant. — Személy szerint hogyan lett cselgáncsozó? — Hajdúdorogon öt testvéremmel éltem, közülük egyedül állami gondozott voltam, és így kerültem fel a 207-es számú Rózsa Ferenc Iparitanuló Intézetbe. Kőművesnek készültem. Az intézetnek nem volt tornaterme, viszont Sepsy Attila osztályfőnök kötelezett valamennyiünket, hogy menjünk valahová sportolni. Ezt aztán írással kellett igazolni. Így kerültem a Margitszigetre, a műugrók közé. Jóval túl voltam már a másfél ezres ugráson, amikor az edző drasztikus szavakkal megsértett, és ezt olyan zokon vettem, hogy abbahagytam az egészeit. Megnéztem az ökölvívókat, de nem tetszettek, a birkózás már inkább, de itt meg a megbeszélt időre nem jött el az edző, és továbbálltam. Aztán bepillantottam a Honvédcselgáncsozókhoz, ahol vidám fiatalokat láttam, akik az edzés előtt önfeledten játszottak. Nekem eddig nem volt módomban, hogy játsszam, és érthető, hogy rögtön közéjük álltam. Az edző hamar észrevette, hogy komoly a szándékom, elkezdett foglalkozni velem. Vettem egy fehér nadrágot, az erőt még otthonról hoztam, és legyőztem a legjobbnak vélt fiaitalt. Csakhogy sportolni úgy lehetett, ha a tanulással sem volt baj. Ezért bepótoltam az előző összes mulasztásomat, olyannyira, hogy az intézettől elismerésként még egy öltönyt is kaptam. De nem voltam azért egészen felhőtlen gyerek. Egy csínytevésért azzal büntettek, hogy az edzőm elzárta a szekrénybe a minősítésemet, és így nem indulhattam versenyen. Nem éppen dicséretes, de kiloptam, és Pécsett a Hungária Kupában spámnál győztem. Tíz bajnokságot — négy egyéni, hat csapat — szereztem. Elismerés, hogy a müncheni olimpián — mivel az utolsó edzésen combnyaktörést szenvedtem — nem indulhattam, az egyesület kiküldött tapasztalatot szerezni. A nagy lépést 1966-ban tettem meg, amikor a San Lorenzo-i nagydíjon ezüstérmes lettem, és ettől kezdve tagja voltam a válogatott keretnek. — Mi volt az erőssége? — A montreali olimpia előtt két évvel meghívásra a japán Antai Ecuo fél évig foglalkozott a magyar versenyzőkkel. Tőle tanultam meg, hogy először tisztában kell lennie az embernek a saját adottságaival. Én a fizikai erőre alapoztam, ez segített, hogy a földharcban erősebb voltam az ellenfeleimnél. Később szoros barátságba kerültem a japán szakemberrel, eljött hozzánk még családlátogatásra is, és viszonzásként Japánban, amikor egy hónapig vendégeskedtünk a válogatottal, beavatott a cselgáncs titkaiba. — A montreali olimpia előtt végleg beérkezett az élvonalba. — A válogatott keret a kijevi Európa-bajnokságra készült. Rólam az a vélemény alakult ki, hogy akaratos vagyok, visszabeszélek, nem fogadom el szó nélkül az edzői utasításokat. Ezért csak akkor utazhatok, ha ígéretet teszek, hogy megnyerem az Európa-bajnokságot. Annyit áldoztam már a cselgáncsra, hogy is ne fogadtam volna meg mindent, amire csak kértek. Hat mérkőzés után jutottam el a döntőig, és közben olyan híres versenyzőkkel szemben, mint a francia Delinki és Aldzsizi, korábbi Európa-bajnokok. Az aranyéremért a szovjet Zamibuanival kerültem szembe. Nagy szerencsém, hogy ott volt a versenyen Antar Ecuo is, az igaz barát. Rögtön meglátta rajtam, hogy nagyon izgulok. Amikor bemelegítettem sem múlt el a görcsös feszültség, erre hozzám lépett, és lekent két pofont. „Ne magaddal foglalkozz, hanem inkább nézd az ellenfelet.” Önkéntelenül is elfordítottam a fejem, odanéztem, ahol az ellenfelem bemelegített. Az volt az érzésem, hogy fél tőlem. Ez a mérkőzésen még inkább beigazolódott, mert ahogy megfogtam, éreztem, hogy enged a szorításomnak. Wazarival két jukóval és egy kokéval nyertem, miközben Aldzsizi még egy akciót sem csinált. „Na, így minden oké” — ezzel fogadott a mérkőzés után a japán mester, az ellenzőim pedig elismerték, hogy nekem volt igazam, amikor ágáltam a felkészülés idején a személyre szóló terhelés miatt. — Mi történt az olimpián? — Csak rövid idő választott el Kijevtől Montrealig. Féltem, hogy a fárasztó Európa-bajnokság után nem lesz újra elég erőm. Nyomasztóan hatott az is, hogy az olimpia utolsó napján versenyeztem, kevés volt a magyar érem, ráadásul már csak egyedül álltam talpon a mieink közül. Ahogy vagyok, megpróbálom , nyugtattam magam. Kilátásaim nem voltak rosszak, mert ellenfelem, a kubai Rodriguez, nem volt ismeretlen számomra. Mi tanítottuk őket a közös edzőtáborozásokon, és mindig legyőztem. Mit tesz a sors, Rodriguez igencsak megtanulta a „szakmát”, és megvert. Bronzérmes lettem, de nem haragudtam a kubai fiúra, még ma is levelezünk egymással. — Montreal után nem sokat hallatott magáról. — Hollandiában nemzetközi versenyen felkészületlenül indultam, egy szabálytalan akciónál porcleválást szenvedtem és megoperáltak. Az Európa -bajnok A japán mester látogatóban a Tuncsik családnál Levitel Tuncsik módra 34 □