Új Tükör, 1987. április-június (24. évfolyam, 14-26. szám)
1987-04-05 / 14. szám
34 □ A KIRÁLYNŐ , KILENC ÉVTIZEDE Sokan viszolyognak az összehasonlítástól. Akadnak olyanok is, akik ha lehetőséghez jutnak, netán ideig-óráig birtokolják a hatalmat, szigorúan megtiltják, hogy egymás mellé állítsanak a köznapi halandók két nevet, két teljesítményt, mérlegeljék értéküket. Mások viszont még vakmerőbbek. Egyszerűen kijelentik, mintha a sport pápái lennének, hogy ki a nagyobb. Ismét mások vállalkoznak arra is, hogy napjaink teljesítményeit a hajdaniak elé helyezzék. Szándékuk talán még jó is lehet. Talán azért cselekszik mindezt, hogy napjaink atlétái ne érezzék magukat törpéknek a hajdani óriások között. Óvakodjunk az összehasonlítástól, különösen a megfellebbezhetetlen rangsorolástól. Már csak azért is, hogy a tévedés lehetőségét átengedjük másoknak. Az alkalom pedig csábító. Kilencven éve, hogy megalakult a magyar atléták szövetsége és ez ok lehetne az elmúlt évtizedek teljesítményének, értékének latolgatására. Ezt ne tegyük, inkább idézzük fel néhány igazán nagy név pályafutásának különösen figyelemreméltó mozzanatait és azokat az erényeiket, amelyek segítségével hírnevet, népszerűséget és aranyat szereztek önmaguknak, klubjuknak és a nemzeti színeknek. Aligha kerülhet más a tündöklő névsor elejére, mint Bauer Rudolf. Párizs, 1900. Olimpiai játékok. Az akkori versenyek körülményei talán jobban hasonlítottak az ókoriakhoz, mint például a legutóbbi küzdelmekéhez. Erdei tisztás. Itt küzdöttek a diszkoszvetők. Az előzményekre később Bauer Rudolf így emlékezett vissza: „... Az első olimpiai versenyen, 1896-ban a diszkoszvetésnek a görögök voltak az egyedüli művelői. A görögök az antik diszkoszvető szobrok mozdulatait utánozták és eszerint dobtak. Ezek a mozdulatok nagyon szépek voltak, de nagy eredményt nem lehetett velük elérni. Az amerikai Garrett ekkor látott életében először diszkoszt (súlylökőként utazott Athénba). Elleste a görögök mozgását, és mindjárt jelentősen javított is rajta: oldallendítéssel dobta el a szert (a görögök lendületvétel nélkül, helyből dobták), és le is győzte a görögöket. Az athéni olimpián jelenlevő magyar sportvezető, Iszer Károly hazahozott magával néhány diszkoszt. Megmutatta nekünk a Millenárison a kétféle stílust. Mi fiatalok azonnal megpróbálkoztunk mindkettővel, és az ógörög stílust hamarosan kiszorította a Garrett-féle. Ezzel a stílussal nyertem meg 1897- ben Magyarország első (még a tornaszövetség által rendezett és a MASZ által soha el nem fogadott) diszkoszvető-bajnokságát 31,15 m-es eredménnyel. 1899-ben és 1900-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatója voltam, és itt már szorgalmasan készültem a párizsi olimpiára. Minthogy a Garrett-féle stílus sem elégített ki, szakítottam vele és újítással próbálkoztam. Jó füleslabdázó létemre eszembe jutott, hogy füleslabda módra, forgással kellene kidobni a diszkoszt. Megpróbáltam fordulattal venni lendületet, és ez úgy sikerült, hogy az olimpiai próbaversenyen — ahol egyedül én dobtam fordulattal — 33,21 méteres dobásommal legyőztem Crettiert, a MASZ legjobbját is.” (Bauer a négyzet egyik, hátsó bal oldali szögletében állt fel, a dobás irányának háttal, onnan átlósan indult, és körülbelül másfél fordulatot végzett.) Bauer Rudolf kezéből Párizsban 36 méter 4 centiméterre repült a diszkosz és ezzel olimpiai bajnok lett. Talán sokan mosolyognak ezen a teljesítményen és arra gondolnak, ez semmiség. Schulz (NDK) teljesítménye, 74 méter 8 centiméter mellett, amely az 1986-os esztendő legnagyobb fegyverténye volt. Ki hitte volna, hogy Bauer Rudolf nem éri meg a magyar atlétika újabb diadalát? A párizsi győző 1932-ben távozott az élők sorából és az ötkarikás elsőségre 1936-ig kellett várni. 1936. Berlin. A női magasugrást Csák Ibolya nyerte. 160 centiméter. Kevés? Akkoriban ennyi kellett az olimpiai aranyéremhez. Később a berlini győztes 164-et ugrott és ezzel nemcsak Európa-bajnokságot nyert, hanem 1962-ig tartotta a magyar rekordot. Ugorjunk egyet az időben és a térképen. London, 1948. A kalapácsvetésben Németh Imre készülődött bravúrra. A lehetetlent és a belenyugvást nem ismerő atléta mindenáron bravúrra törekedett. Állítólag mérgében lett kalapácsvető. Egy edzésen történt: a fiatal Németh Imre közelében esett le a kalapács. Ekkor egy hatalmas méretű atléta így szólt: — Ne nyúlj hozzá, te nyápic, veszedelmes szerszám ez. Ez kellett csak a fiatal diszkoszvetőnek. Nem késett a válasszal: — Ha én elhajítom a ti kalapácsotokat, olyan messzire repül, hogy meg sem találjátok, így lett kalapácsvető. Hamar felismerte, hogy a túlzott erőlködés nem vezet kellő eredményre. Szorgalmas gyakorlással csiszolta stílusát és még abban az esztendőben eljutott a 46 méteres határig. 1941-ben feltűnést keltő eredményt ért el: 49 méter 37 centiméterre repült kezéből a kalapács és ezzel ő lett a magyar rekorder. Fokozatosan jutott előre és 1948-ban, a londoni olimpia előtt Tatán kitűnő környezetben edzett és ott már a Németh Imre Iharos Sándor Kovács József