Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-08-09 / 32. szám
■ Az egykori magyar labdarúgó „gólgyárosok”, mint Orth, Avar, Schlosszer, Sárosi, Deák, Szusza — és még hosszú a sor — között Bene Ferenc neve is szerepel. Több mint háromszáz gólját őrzi a hazai krónika, sőt az 1964-es tokiói olimpián a gólkirályi címet is elnyerte. Egy dunántúli kisközségből, Balatonkeresztúrról indult, a világhírnévig jutott, de ma is megmaradt annak, amikor kedvenc volt: „Ferikének”. (Újpesten is, ahol kerestük, szinte csak így ismerik.) — Nagyon sok sportolót elkeresztelnek a társai és a becenevek eljutnak a szurkolókig — meséli. — Engem talán azért hívnak így, mert tizenhét évesen, fiatal gyerekként hozott fel Konkoly Béla az V. Dózsába, és olyan neves játékosok közé kerültem, mint Várhidi, Rajna, Solymosi, Göröcs, Kuharszky. Én Kaposvárra vágyódtam, ott jártam iskolába, és nem engem, hanem a szüleimet bírták rá, hogy a fővárosba jöjjek. A bátyám itt járt egyetemre és a szülők úgy látták jónak, ha ketten vigyázunk egymásra. — Hamar bemutatkozott, hogy aztán tizenhét éven át az első vonalban kergesse a labdát. Emlékszik? — A Megyeri úton a Pécs ellen játszottam először, nyertünk 3-0-ra, és egy gólt lőttem. 1978-ban, amikor az Újpesti Dózsa bajnokságot nyert, már harminc éven felül voltam, nem kötöttek velem szerződést és búcsúmérkőzés nélkül átadtam az öltözőben a szekrényemet. — Mit csinált azután? — Mivel még játszani akartam, elmentem a Volánba, meg is nyertük az NB II-ben a bajnokságot, utána leköszöntem, visszamentem Újpestre technikai vezetőnek. A külföldi szerződések korántsem voltak annyira könnyűek, mint manapság, ezért amikor Finnországból, Seinejoki kisvárosból ajánlat érkezett, rögtön elfogadtam, és két idényt játszottam a finn első osztályban. Tovább nem maradtam, újra vissza Újpestre, most az ifik edzője vagyok és mellette Verebes József szövetségi kapitánynak segítek a válogatottnál. — Nemcsak góljairól volt híres, hanem arról is, hogy mind a pályán, mind a magánéletben csendes, szerény és kötelességtudó sportembernek ismerték. — Nem voltam és nem vagyok sznob. Szerettem akkor is az élet könnyebbik oldalát, akár a többi fiatal. Ráadásul egyedül éltem, hívtak gyakran szórakozni. Ezt azonban a „nagyoktól” — és ezért nem lehetek eléggé hálás — megtanultam mindent a maga idejében, csütörtöktől mindig csak a hétvégi mérkőzésekre készültem. — Több mint háromszáz gólt lőtt. Bizonyosan akad közülük, amelyikre szívesen emlékszik. — Az első az angliai világbajnokságon a brazilok elleni első gól. Amikor hozzám pattant a labda, az első gondolatom az volt, hogy „egyből” rúgjam kapura. Aztán ösztönösen éreztem, lövőcselt kell csinálni, bejött, de akkor már a következőt is meg kellett próbálni, mert nem láttam a kapu bal sarkát. Ez is sikerült. Csak utána gondoltam arra, mi lett volna, ha elhibázom a nagy helyzetet, talán a fejemet is leveszik. Bár meg kell mondanom, itthon eleget gyakoroltam, hogyan lehet megoldani az ilyen eseteket. A második: a tokiói olimpia döntőjében a csehszlovákok ellen 1-1 után hasonló történt, így nyertünk és aranyérmet kaptunk. A harmadik a Benfica elleni kupamérkőzés: a kapus ledobta a labdát maga elé, közbenyúltam, és gól lett a vége. Ezt a közbelépést még ma is vitatják, sokan szabálytalannak tartják, külföldön filmről is tanulmányozták. Ehhez csak a magam véleménye: megfigyeltem előzőleg, hogy a spanyol kapuvédő eléggé messzire dobja le maga elé a labdát, és egy ilyen kedvező pillanatot használtam ki, anélkül, hogy a kapust a védésben, illetve a kirúgásban akadályoztam volna. — Ha már a legeknél tartunk, emlékei közül melyiket mesélné el? — Kétszer szerepeltem az Európaválogatottban. Mészöly is ott volt, Uwe Seeler búcsúmérkőzésére kaptam tőle meghívást olyan hírességek között, mint Bobby Charlton, Best, Rivera, Eusebio, Beckenbauer. Helmut Schön kapitány 90 percet szavazott nekem a játékra. Csak azt kérte tőlem, ha lehetséges, egy „brazil gólt” lőjek. Sikerült, és a végén nem felejtette el és gratulált. — Lassan tíz éve, hogy a lelátóról figyeli a játékot. Lát különbséget a múlt és a jelen labdarúgása között? — Feltétlenül, és nem is pozitív irányban. Az anyagiasság eluralkodott. Nem arra gondolok elsősorban, hogy a játékosok mennyit keresnek, hanem a klubok, mint valami mamutvállalkozások, csak az üzletet látják a mérkőzésekben, a játékosszerzésben, eladásban. Természetes, hogy a játékosok elé állított követelmények nagyobbak, minden találkozónak tétje van, és ennek megfelelően a pályán kíméletlenebb a küzdelem, a pénzért nincs pardon, az eszközök között nem válogatnak, ha a gólszerzés megakadályozásáról van szó. Összességében odajutott a sportág, hogy kevés a nagy egyéniség, mert ma nem lehet egyénieskedni, villogni, a taktikai rendszerek ezt csírájában elfojtják. Röviden: nincs terület és lehetőség a szép játékra. — Mivel tölti napjait a pályán kívül? — Új sportot fedeztem fel, a teniszt. Sajnálom, hogy ilyen későn döbbentem rá, milyen nagyszerű játék. Ennek köszönhető, hogy most is csak öt kilóval vagyok több a régi versenysúlyomnál. A nap gyakran tehát a tenisszel kezdődik, a 9 éves fiam is ütögeti már velem a labdát. Változatlanul kergetem a labdát az öregfiúk között, a többi idő a szakmáé. — Negyvenhárom éves, híres sportember, ugyanakkor ifjúsági csapat edzője. Anélkül, hogy lebecsülnénk a fiatalokkal való foglalkozást, nem tudta volna többre vinni? Elégedett a sorsával? — Sportolóként mindent megkaptam, még akkor is, ha abban az időben nem sikerült úgy külföldre szerződni, mint a maiaknak. Harmincnyolc éves koromig számomra csak a labdarúgás létezett, jó életkörülmények között. Négy éve edzősködöm, még egy évem van a szakedzőin, mert ezt a szakmát akarom folytatni. Csak saját magamat hibáztathatom, hogy csupán eddig jutottam. Banális, hogy a nagy szerelmem a labdarúgás. Nekem még annál is több: az életem. Terveim vannak, nem az ifjúsági csapat edzőjeként akarok majd nyugdíjba menni. MUHA JÓZSEF BÚCSÚMÉRKŐZÉS NÉLKÜL ADTA ÁT SZEKRÉNYÉT Bene Ferenc jggjjSaigj«n^ 1991. július 21. —‘ " Bene a választás előtt. Ibellinscher játékvezetővel fog kezet a 0-0-ás Brazília—Magyarország mérkőzés előtt a Maracana stadionban 1969. június 8. Az ír Kelly megszerzi a labdát Bene Ferenc elöl a 4-0-ás magyar—ír mérkőzésen 34 ES