Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-09-06 / 36. szám
■ Nehéz beszélgetni PuskásFerenccel. Az utcán megállítják, a szálló előcsarnokában is megszólítják, ha éppen ott társalgunk, ahol telefon van, ha csörög, feltétlenül őt keresik. Személye elválaszthatatlan a magyar labdarúgás emlékezetes korszakától, amikor még különlegesen fontos esemény volt, ha a pirosfehér-zöld színeket képviselő csapat pályára lépett. Akkoriban a sportág francia, olasz kedvelői, ha Puskás, Bozsik, Kocsis, Hidegkúti, Czibor és társai Stockholmban játszottak, akkor oda utaztak, de követték a válogatottat más európai országba is, mert nem akarták elmulasztani a nem mindennapi élményt. Puskást mostanában is gyakran faggatják, unszolják, kérlelik, mondja el, hogy miként tudott esztendőkig veretlen maradni az a bizonyos „aranynak” nevezett csapat. A hajdani híres csatár ilyenkor gyakorlott tréfamesterként így válaszol: — Mindig tudtuk, hová kell rúgni a labdát és oda is tudtuk rúgni, ahová kellett. Más idők jártak akkoriban, amikor miénk volt a kispesti grund. Elloptuk anyánk harisnyáját és labdát gyártottunk belőle. Nem láttunk magunk előtt más felfelé vezetőlépcsősort, mint hogy mi, külvárosi srácok, előbb bekerüljünk a kölyökcsapatba, azután az ifibe, majd a kettőbe, az egybe és végül a válogatottba. Manapság más az élet, más a futball is. Ezt mindenki tudja, mégis kíváncsi, hogyan lehetne olyan szintű a labdarúgás, mint évtizedekkel ezelőtt. Letűntek a régi idők, ha akarná is valaki, nem hozható vissza ugyanaz vagy akár hasonló rongylabda- és a grundkorszak, amely világhírű labdaművésszel ajándékozta meg a magyar sportot. Puskás Ferencet, ha történetesen Pesten jár, nemcsak a múltról kérdezgetik, hanem mostani terveiről is. Mindenkit érdekel, hogy folytatja-e valahol Európában vagy Dél-Amerikában edzői tevékenységét. Puskás nem rejti véka alá a véleményét. — Hálátlan mesterség az edzőké. Minden klub elnöke azt szeretné, ha kedvencei bajnokságot nyernének. A bajnoki babér azonban csak egyetlen csapatnak juthat. Ennek elnöke elégedett lesz, de a többi mérgelődik, dühöng, veszekszik, attól függ, milyen ember. Az azonban valószínű, hogy az edzőnek félmondat. De ez még nem minden. Az elnökök bele akarnak szólni az edző munkájába, össze akarják állítani a csapatot. Megelégeltem az ilyesmit. Imádom a labdát, ezt mindenki tudja rólam. Egyelőre azonban csak a lelátóról vagy a képernyőn nézem a mérkőzéseket. — Mivel foglalkozik? — Piroska néven egy társaságot alakítottunk Luxemburgban. Valamikor a magyar labdarúgásnak igyekeztem híveket szerezni — mondja Puskás Ferenc —, a jövőben a magyar konyha különlegességeit akarom megszerettetni a külföldiekkel. Éttermeket nyitunk Bonnban és valószínűleg másutt is az NSZK-ban. Ezenkívül társaságunk kereskedni is óhajt, így például magyar gyümölcsöt, almalevet és zöldséget vásárolunk magyar vállalatoktól. Tevékenységünk sokféle lesz, így előreláthatólag igyekszünk a külföldön élő honfitársainknak biztosítani, hogy tartósan ingatlant bérelhessenek az óhazában. Van azonban Puskásnak egy figyelemre méltó terve is. Kispesten szeretne egy éttermet nyitni. A szíve ugyanis mégiscsak oda húzza. MOLNÁR Károly Beszélgetés a szállodában. Bencze Gorg a Béke Szálló igazgatója és Püski Ferenc A KE A Torontói Hungária-öregfiúk labdarúgócsapata négy mérkőzésből álló vendégszereplésre érkezett Magyarországra. Az ellenfelek a Bp. Vasas, a DVTK, Eger és az újságíró-válogatott csapatai voltak. ZDET Az első mérkőzés a Vasas ellen volt és 2-1-es félidő után végeredmény 4-3 a Vasas javára. A hazaiak — többnyire volt NB I I-es játékosok — szépen adogattak, szer- I vezetten játszottak, de a torontói gárda minden dicséretet megérdemel, amikor 4-1-es Vasas-vezetés után csak a szerencse, illetve a kapufa mentette meg a vendéglátókat a kiegyenlítő góltól. Mindhárom gólt Kelemen Dénes rúgta. A mérkőzés után mindkét csapat játékosai közös banketten vettek részt Mészöly Kálmán éttermében a Disznófőn. A következő mérkőzés Diósgyőrben volt a DVTK ellen és az eredmény, akárcsak tavaly Torontóban 9-4 a helyi csapat javára. A diósgyőriek mindkét félidőt két különböző felállításban játszották, így az igazi öregfiúkmeccs a második félidőben volt látható. Aendéglátók nagyszerű programmal várták a torontóiakat, szállásuk a festőién szép lillafüredi Palota Szállóban volt, úgyszintén a díszbankett. Másnap Egerbe látogattak a kanadai fiúk, ahol az ellenfél a helyi öregfiúk csapata volt. A mérkőzés 3-1-es hazai győzelemmel végződött. A mérkőzés után felejthetetlen élményben volt része a vendégeknek, egy egri kazamata bejáratánál négytagú cigányzenekar csárdásokkal, a magyar ruhás felszolgálók pedig jó hazai barackpálinkával köszöntötték őket. Ezt követte az ízletes vacsora. Bár a mérkőzéseken a pontszerzés nem sikerült, de a lényeg valóra vált. Újabb ismeretségek alakultak ki, a sportbarátság tovább mélyült, és ez a mérkőzéssorozat kezdete volt egy újabb túrának, mely ide-oda alapon a jövőben tovább ad folytatódni. BARICZA DEZSŐ ■ A Torontói Hungária-öregfiúk csapata □ 35