Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)

1987-08-16 / 33. szám

Hogy mik lettek... Horváth Takács Zsuzsa Népsport Klub MSM Csoport 9025 Győr, Kossuth u. 56. Kedves Zsuzsa! — úgyis, mint az MSM-csoport vezetője. Talán jobb lesz, ha válaszlevelemet le­velének idézetével kezdem. . . nem világra, de országra szó­ló eseményről kívánom tudósíta­ni. Győrött, 1987. VII. 11-én meg­alakult Magyarország első MSM- csoportja ... Az alakuló ülésen olyan emberek jelentek meg, akiknek életeleme a másokon va­ló segítés. A Győri Népsport Klub MSM-csoportjának első foglalko­zásán súlyos dolgok kerültek te­rítékre . . . akarom mondani mérlegre. Megmérettünk és ne­héznek találtattunk. Bizony leg­többen túlsúlyosak vagyunk. A klubvezetőnek — azaz nekem —, jó példával kell elöl járnom, ezt kívánja tőlem a szakmám — ugyanis a Tetőtől talpig divatáru­bolt eladója vagyok — meg az MLM-csoport alapszabálya. Alap­szabályban rögzítettük ugyanis, hogy minden csoporttag igyek­szik elérni a leg­esztétikusa­bb kül­sőt. Ennek érdekében közösen harcolunk, támogatjuk egymást és Schirilla György módszere sze­rint fogunk fogyókúrázni. Ennek, receptjét szívesen továbbítjuk „levelező csoporttársainknak” is. Klubunknak mindenki lehet a tagja, lakhelyre, korra, nemre és foglalkozására való tekintet nél­kül. A lényeg, hogy szeresse em­bertársait, próbálja megérteni gyarlóságaikat, ne kritizálja, ha­nem segítse őket testi-lelki gör­cseik feloldásában. Csoportunk, jelen programja abból a késztetésből is eredt, hogy vannak olyan klubtagok, akik azért nem kívánkoznak tár­saságba, mert többször tettek rá­juk — kilóikra — tapintatlan megjegyzéseket. Mi senkit sem, fogunk kipellengérezni és ezzel mentesítjük kishitű, de nagy súlyú tagjainkat korábbi „szobafogsá­guk” alól. A malett ember is lehet csinos. Beszélgetünk majd megfelelő di­vatról, hajviseletről, viselkedés­­módról és lelki szépségről is. Első foglalkozásunkon örömmel lát­tam és hallgattam ezeket az em­bereket. Volt, aki mikor beszélni kezdett, szinte lángra gyűlt, és olyan „bűvös” atmoszférát te­remtett maga körül, hogy nem­csak megszépült szememben, de a kilóiról is elfeledkeztem. Látszatra hétköznapi emberek. Van köztük fiatal és idősödő, nő és férfi, kétkezi munkás és dip­lomás. Elvált és özvegy, de olyan is van, aki nagy családjában ér­zi egyedül magát. Emberek. Örö­mökkel és bánatokkal. Összejöveteleink „fő műsora” mindig a kötetlen társalgás lesz, az egymás dolgainak érdeklődő meghallgatása. Mindenki el­mondhatja, ami nyomja a szívét. Hiszem, hogy már ez is nagy se­gítség. Azért egy-egy programpontot ezentúl is szervezünk. Legköze­lebb Thuróczi Mária festőmű­vésznő jön közénk. Varázslatos egyéniség. A színek és a szemé­lyiség összefüggéseivel foglalko­zik, könyvet is írt már erről. Könyve most fog megjelenni har­madik kiadásban. Jó érzéssel ajánlhatom mindenkinek, akit érdekel saját maga és a mások érzelmei és annak összefüggései a művészettel. Szíveskedjék tudtára adni az Új Tükör olvasótáborának, hogy már a gyakorlatban is van MSM- csoport. A győri modellt bárkinek szívesen bemutatjuk. Győr várja az MSM-csoportok megalakulásán fáradozó jó szándékú embereket. Nem is tudnám leírni, mit éreztem, amikor levelét olvastam. Azt hiszem, leginkább meleget a szívem körül. Aztán tiszteletet a szervezőik iránt és köszönetét, mert kimentett zavaromból, hi­szen az én „csoportom” csak kép­letesen élt és alkalomszerűen „működött”. Akkor és annak szá­mára, amikor és akinek szüksége volt valamilyen segítségre, amit én a mások bevonásával — eset­leg — nyújtani tudtam. Amikor a borítékon a feladó­bélyegzőt megláttam, azt hittem rosszul látok. Saját bélyegzője van a csoportnak, ezek szerint van ilyen csoport, bontottam ki izgatottan levelét. Érzéseim mellé — levele olva­sása után — többször átfogalma­zott gondolatok társultak. Meny­nyire ki vagyunk éhezve rohanó életünkben az emberi jó szóra, az egymásra való odafigyelésre. Én­­biztonságunknak nagy szüksége van a mások megértésére, olykor csupán együttlétre, ahol vagy minket hallgatnak meg, vagy mi hallgatunk másokat. Ilyenkor el­tölti az embert annak jó érzése, hogy társas lény. Kívánok sok sikert a kilók fo­gyatkozásában és az emberi jó ér­zések szaporodásában. Hajlamo­sak vagyunk arra, hogy inkább az emberi hibákról beszéljünk, pe­dig, mint levele is bizonyítja lé­teznek emberi erények is. Mi­lyen jó lehet azoknak a vásárlók­nak, akiket maga szolgál ki a di­vatboltban, Pesten is elkelne sok ilyen eladó és nemcsak ott, hi­szen, ami­t a fijpdves kiszolgálást illeti „tetőtől talpig” lerongyolód­tunk. DR. LUX ELVIRA E­gyesületünk halfogó ver­senycsapata sorozatosan kitett magáért. Már két éven át sikerült megsze­rezniük az első helyet az intéző­bizottsági vetélkedőkön. Ráhaj­tottunk a vándorserlegre A ki­írás szerint egymásután három­szor, vagy megszakítással, de öt alkalommal kellett elérnünk a dobogó legfelső fokát, hogy az ezüsttrófea végleg a miénk le­gyen. Nagyon hangulatosa­k vol­tak ezek a találkozások. A huszonnéhány csapat száz­­egynéhány horgásza minden al­­kalommal kellő izgalommal ülte körül a vízpartot és a legrafinál­tabb etetőanyagokkal, válogatott, hol pirosra, hol sárgára festett csontkukacokkal bűvölte horgára a verseny három órája alatt a fe­jenkénti néhány száz apróhalat, melynek minden példánya akkor még 5 pontot jelentett. Végül is megszakítással, de ötszöri győ­zelmünkkel megszereztük a serle­get. Emlékezetem szerint elbiza­­kodottak sosem voltunk, de azért büszkélkedtünk halfogó tudomá­nyunkkal. A bökkenő akkor jött, mikor pécsi sporttársaink megszervez­ték az első Herman Ottó-emlék­­versenyt. Az orfűi tóra meghir­detett horgászöttusával a nagy természettudós, az utolsó nagy magyar polihisztor emléke előtt kívántak tisztelegni. A kétnapos viadal keretében a halfogás csak az egyik lecke volt. Emellett el­méleti halismereti „ki-mit tud”­­ban, horgászszerelék-barkácso­­csolásban, céldobásban és halász­léfőzésben kellett helytállni. Az intézőbizottsági válogatott csa­patnak egyesületünkből is jó nő- Pihenőnapon Versenyhalászlé iányán tagjai voltunk. A halfogás­ban mindenkinek szerepelnie kel­lett, de a többi feladathoz már egy-egy szereplőt kellett kipécéz­­ni. A rátermettség, felkészültség alapján ki is alakult az öttusa szereplőgárdája. Csak akkor akadtunk meg egy pillanatra, mi­kor a halászléfőzéshez kellett megtalálni a megfelelő szakácsot. Meglepetésünkre Béla egyből rá­harapott erre a számra. — Majd én megfőzöm azt a versenyhalászlét. — Vállalod? Tudsz te jó ha­lászlét főzni? — Persze hogy tudok. Bízzátok csak rám! Hirtelen megnyugodtunk, de megkönyebbülésünkbe egy kis ag­godalom is vegyült. — Egyáltalán kitől tanultál ha­lászlevet főzni? És hogyan csiná­lod? — Nem tanultam senkitől, csak ellestem ezt-azt innen-onnan. A fejekből, farkokból alaplevet fő­zök, átpasszírozom és a sűrű lé­ben főzöm, meg a szeleteket. — Eddig jó. És az ízesítés? — Az erejét már az alaplébe beleadom cseresznyepaprikával, a válogatott porpaprika-keverék már csak a színezéshez kell. Egyé­ni trükköm, hogy az alapléhez pi­rítok egy kis zöldséget is. — Miféle zöldséget hordasz itt össze? Úristen, mi lesz ebből! Azért nem sokat vitatkoztunk, örültünk, hogy van egy önként jelentkező. Béla kitett magáért. A gondos, körültekintő rendezők által min­den versenyzőnek odakészített két darab másfeles ponttyal, a bográccsal, az összeaprított tüze­lővel, paprikáival, zöldségével és krumplinyormájával addig bű­vészkedett, mígnem az ínyenc halevőkből és vendéglátóipari szakemberekből verbuválódott zsűri a titkosan kezelt, jeligés ha­­lászlevek közül az övét ítélte a legjobbnak. Halászléfőzésben el­sők lettünk. Halszakácstudomá­­nya később még arra is jó volt, hogy a budapesti vadászati világ­­kiállításon ebben a versenyszám­ban egy ezüstérmet szerezzen. Az már talán Herman Ottó fricská­ja volt, hogy azon az orfűi össze­csapáson válogatott legénysé­günk az összetettben „csak” má­sodik lett. Akkor éppen a halfo­gásban nem jeleskedtünk. Hja, minden nem sikerülhet úgy, mint a pirított zöldséggel alapozott versenyhalászlé. Szöveg és kép: NAGY MIKLÓS tő' Mi 44Q

Next