Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-08-16 / 33. szám
Hogy mik lettek... Horváth Takács Zsuzsa Népsport Klub MSM Csoport 9025 Győr, Kossuth u. 56. Kedves Zsuzsa! — úgyis, mint az MSM-csoport vezetője. Talán jobb lesz, ha válaszlevelemet levelének idézetével kezdem. . . nem világra, de országra szóló eseményről kívánom tudósítani. Győrött, 1987. VII. 11-én megalakult Magyarország első MSM- csoportja ... Az alakuló ülésen olyan emberek jelentek meg, akiknek életeleme a másokon való segítés. A Győri Népsport Klub MSM-csoportjának első foglalkozásán súlyos dolgok kerültek terítékre . . . akarom mondani mérlegre. Megmérettünk és nehéznek találtattunk. Bizony legtöbben túlsúlyosak vagyunk. A klubvezetőnek — azaz nekem —, jó példával kell elöl járnom, ezt kívánja tőlem a szakmám — ugyanis a Tetőtől talpig divatárubolt eladója vagyok — meg az MLM-csoport alapszabálya. Alapszabályban rögzítettük ugyanis, hogy minden csoporttag igyekszik elérni a legesztétikusabb külsőt. Ennek érdekében közösen harcolunk, támogatjuk egymást és Schirilla György módszere szerint fogunk fogyókúrázni. Ennek, receptjét szívesen továbbítjuk „levelező csoporttársainknak” is. Klubunknak mindenki lehet a tagja, lakhelyre, korra, nemre és foglalkozására való tekintet nélkül. A lényeg, hogy szeresse embertársait, próbálja megérteni gyarlóságaikat, ne kritizálja, hanem segítse őket testi-lelki görcseik feloldásában. Csoportunk, jelen programja abból a késztetésből is eredt, hogy vannak olyan klubtagok, akik azért nem kívánkoznak társaságba, mert többször tettek rájuk — kilóikra — tapintatlan megjegyzéseket. Mi senkit sem, fogunk kipellengérezni és ezzel mentesítjük kishitű, de nagy súlyú tagjainkat korábbi „szobafogságuk” alól. A malett ember is lehet csinos. Beszélgetünk majd megfelelő divatról, hajviseletről, viselkedésmódról és lelki szépségről is. Első foglalkozásunkon örömmel láttam és hallgattam ezeket az embereket. Volt, aki mikor beszélni kezdett, szinte lángra gyűlt, és olyan „bűvös” atmoszférát teremtett maga körül, hogy nemcsak megszépült szememben, de a kilóiról is elfeledkeztem. Látszatra hétköznapi emberek. Van köztük fiatal és idősödő, nő és férfi, kétkezi munkás és diplomás. Elvált és özvegy, de olyan is van, aki nagy családjában érzi egyedül magát. Emberek. Örömökkel és bánatokkal. Összejöveteleink „fő műsora” mindig a kötetlen társalgás lesz, az egymás dolgainak érdeklődő meghallgatása. Mindenki elmondhatja, ami nyomja a szívét. Hiszem, hogy már ez is nagy segítség. Azért egy-egy programpontot ezentúl is szervezünk. Legközelebb Thuróczi Mária festőművésznő jön közénk. Varázslatos egyéniség. A színek és a személyiség összefüggéseivel foglalkozik, könyvet is írt már erről. Könyve most fog megjelenni harmadik kiadásban. Jó érzéssel ajánlhatom mindenkinek, akit érdekel saját maga és a mások érzelmei és annak összefüggései a művészettel. Szíveskedjék tudtára adni az Új Tükör olvasótáborának, hogy már a gyakorlatban is van MSM- csoport. A győri modellt bárkinek szívesen bemutatjuk. Győr várja az MSM-csoportok megalakulásán fáradozó jó szándékú embereket. Nem is tudnám leírni, mit éreztem, amikor levelét olvastam. Azt hiszem, leginkább meleget a szívem körül. Aztán tiszteletet a szervezőik iránt és köszönetét, mert kimentett zavaromból, hiszen az én „csoportom” csak képletesen élt és alkalomszerűen „működött”. Akkor és annak számára, amikor és akinek szüksége volt valamilyen segítségre, amit én a mások bevonásával — esetleg — nyújtani tudtam. Amikor a borítékon a feladóbélyegzőt megláttam, azt hittem rosszul látok. Saját bélyegzője van a csoportnak, ezek szerint van ilyen csoport, bontottam ki izgatottan levelét. Érzéseim mellé — levele olvasása után — többször átfogalmazott gondolatok társultak. Menynyire ki vagyunk éhezve rohanó életünkben az emberi jó szóra, az egymásra való odafigyelésre. Énbiztonságunknak nagy szüksége van a mások megértésére, olykor csupán együttlétre, ahol vagy minket hallgatnak meg, vagy mi hallgatunk másokat. Ilyenkor eltölti az embert annak jó érzése, hogy társas lény. Kívánok sok sikert a kilók fogyatkozásában és az emberi jó érzések szaporodásában. Hajlamosak vagyunk arra, hogy inkább az emberi hibákról beszéljünk, pedig, mint levele is bizonyítja léteznek emberi erények is. Milyen jó lehet azoknak a vásárlóknak, akiket maga szolgál ki a divatboltban, Pesten is elkelne sok ilyen eladó és nemcsak ott, hiszen, amit a fijpdves kiszolgálást illeti „tetőtől talpig” lerongyolódtunk. DR. LUX ELVIRA Egyesületünk halfogó versenycsapata sorozatosan kitett magáért. Már két éven át sikerült megszerezniük az első helyet az intézőbizottsági vetélkedőkön. Ráhajtottunk a vándorserlegre A kiírás szerint egymásután háromszor, vagy megszakítással, de öt alkalommal kellett elérnünk a dobogó legfelső fokát, hogy az ezüsttrófea végleg a miénk legyen. Nagyon hangulatosak voltak ezek a találkozások. A huszonnéhány csapat százegynéhány horgásza minden alkalommal kellő izgalommal ülte körül a vízpartot és a legrafináltabb etetőanyagokkal, válogatott, hol pirosra, hol sárgára festett csontkukacokkal bűvölte horgára a verseny három órája alatt a fejenkénti néhány száz apróhalat, melynek minden példánya akkor még 5 pontot jelentett. Végül is megszakítással, de ötszöri győzelmünkkel megszereztük a serleget. Emlékezetem szerint elbizakodottak sosem voltunk, de azért büszkélkedtünk halfogó tudományunkkal. A bökkenő akkor jött, mikor pécsi sporttársaink megszervezték az első Herman Ottó-emlékversenyt. Az orfűi tóra meghirdetett horgászöttusával a nagy természettudós, az utolsó nagy magyar polihisztor emléke előtt kívántak tisztelegni. A kétnapos viadal keretében a halfogás csak az egyik lecke volt. Emellett elméleti halismereti „ki-mit tud”ban, horgászszerelék-barkácsocsolásban, céldobásban és halászléfőzésben kellett helytállni. Az intézőbizottsági válogatott csapatnak egyesületünkből is jó nő- Pihenőnapon Versenyhalászlé iányán tagjai voltunk. A halfogásban mindenkinek szerepelnie kellett, de a többi feladathoz már egy-egy szereplőt kellett kipécézni. A rátermettség, felkészültség alapján ki is alakult az öttusa szereplőgárdája. Csak akkor akadtunk meg egy pillanatra, mikor a halászléfőzéshez kellett megtalálni a megfelelő szakácsot. Meglepetésünkre Béla egyből ráharapott erre a számra. — Majd én megfőzöm azt a versenyhalászlét. — Vállalod? Tudsz te jó halászlét főzni? — Persze hogy tudok. Bízzátok csak rám! Hirtelen megnyugodtunk, de megkönyebbülésünkbe egy kis aggodalom is vegyült. — Egyáltalán kitől tanultál halászlevet főzni? És hogyan csinálod? — Nem tanultam senkitől, csak ellestem ezt-azt innen-onnan. A fejekből, farkokból alaplevet főzök, átpasszírozom és a sűrű lében főzöm, meg a szeleteket. — Eddig jó. És az ízesítés? — Az erejét már az alaplébe beleadom cseresznyepaprikával, a válogatott porpaprika-keverék már csak a színezéshez kell. Egyéni trükköm, hogy az alapléhez pirítok egy kis zöldséget is. — Miféle zöldséget hordasz itt össze? Úristen, mi lesz ebből! Azért nem sokat vitatkoztunk, örültünk, hogy van egy önként jelentkező. Béla kitett magáért. A gondos, körültekintő rendezők által minden versenyzőnek odakészített két darab másfeles ponttyal, a bográccsal, az összeaprított tüzelővel, paprikáival, zöldségével és krumplinyormájával addig bűvészkedett, mígnem az ínyenc halevőkből és vendéglátóipari szakemberekből verbuválódott zsűri a titkosan kezelt, jeligés halászlevek közül az övét ítélte a legjobbnak. Halászléfőzésben elsők lettünk. Halszakácstudománya később még arra is jó volt, hogy a budapesti vadászati világkiállításon ebben a versenyszámban egy ezüstérmet szerezzen. Az már talán Herman Ottó fricskája volt, hogy azon az orfűi összecsapáson válogatott legénységünk az összetettben „csak” második lett. Akkor éppen a halfogásban nem jeleskedtünk. Hja, minden nem sikerülhet úgy, mint a pirított zöldséggel alapozott versenyhalászlé. Szöveg és kép: NAGY MIKLÓS tő' Mi 44Q