Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-09-06 / 36. szám
SZEPTEMBER 7-13. Az OIRT tagállamok, azaz a szocialista országok és Finnország évente bemutatják egymás legjobb rádiós gyermekműsorait: kétévenként mesejátékokat, illetve szintén kétévenként gyermek-rádiójátékokat. Idén az utóbbiak vannak soron. A nemzetközi gyermekrádiójátékfesztivál keretében ezen a héten két mű hallható. Hétfőn a Kossuthon 16.05-kor kezdődik a Találd ki, hogy kicsoda jön farsangra című hangjáték. Fred Diera hősei vakációzó diákok, akik a legkülönbözőbb történelmi korokban élő neves személyiségek jelmezeit öltik magukra és úgy is viselkednek, mint a kiválasztott figurák. A Madárfej Albert Wendt rádiójátéka, vasárnap 8.05-kor hallható a Petőfin. A címszereplő Madárfej a sapkája alatt négy állandóan fecsegő és vihogó madarat melenget. Mellesleg, vagy épp ezért király lesz belőle. Még főiskolás volt, máris ismerte az egész szakma. Azután Miskolcon néhány év alatt eljátszotta a színpadi irodalom tucatnyi szerepét: volt Hamlet. Állandó műsorok: Kossuth: 4.30-7.59: Jó reggelt! (benne: félóránként hírek, 5.40 Falurádió, 5.55 és 6.55: Közlekedési tudnivalók, 7.25: Körzeti időjárásjelentés) — 8.05: Műsorismertetés és a nap kulturális programja — 12.00: Déli krónika - 12.30: Ki nyer ma? (péntekig) - 18.15: Esti mese - 18.30: Esti Magazin (péntekig) - 24.00: Éjféltől hajnalig - zenés műsor — Hírek: 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.30, 22.00, 24.00, Petőfi: 4.30-7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora (benne: péntekig 6.05: Reggeli csúcs - 7.35: Körzeti időjárásjelentés) 9.05—12.00: Napközben - zenés délelőtt (péntekig, benne 10.45: Láttuk, hallottuk), 24.00: Éjféltől hajnalig — zenés műsor. Hírek: 8.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.00, 19.00, 21.00, 23.00, 1.00, 3.00 (vasárnap 5.00, 7.00 is). Bartók: Hírek: hétfőtől péntekig: 9.00, 13.00, 19.00, 23.30, szombaton és vasárnap 8.00, 13.00, 19.00, 23.30. Julien Sores, Trofimov és Bóni gróf ... és mostanra szinte senki sem ismeri. Markaly Gábor eltűnt a közönség elől. Most újra jelentkezik, önálló műsora a Petőfin, szerdán 14.00-kor hallható Magánbeszélgetés címmel. Az összeállítás József Attila, Bartók Béla, Szép Ernő, Karinthy Frigyes, Bálint György, Pilinszky János, Örkény István, Szent Pál, Csörsz István, Gyurkovics Tibor, Kuczka Péter és Bruno Walter műveiből, valamint a Római színházi törvénykönyv, Edmund Weesenmayer és különféle apróhirdetések szövegéből készült. Bevezetőt mond Mensáros László. Hétfő KOSSUTH, 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve: Mahler: V. szimfónia. 10.05: Kormos Istvánra emlékezünk. 10.35: Haydn: Eszdúr szimfónia. 11.35: Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély. 13.00: Hernádi Lajos zongorázik. 14.10: Örkény István: Nagy Árnás. 14.25: Operett. 15.00: Áprily Lajos. 15.30: Kóruspódium. 16.05: Fred Diera: Találd ki, hogy kicsoda jön farsangra. 17.00: Eco-mix. 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal. 19.15: Kabaré. 20.24: Nóta. 21.00: Közéleti kérdésekről. 22.30: Archívumok mélyéről. PETŐFI. 8.05: Népdal. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. . . 17.08: Könnyűzene. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Az Alphaville együttes. 19.05: Népdal. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. 21.05: Sanzon. 21.45: Hétfő este — mindenkinek. 23.20: A mai dzsessz: Steve Kahn. BARTÓK: 8.10: Donizetti: Stuart Mária. 9.00: Maria Livia Sao Marcos gitározik. 9.42: Zenekari muzsika: Bach, Mozart. 10.14: Rockpódium. 10.44: Kodály műveiből. 12.03: Zenetörténeti értéktár. 13.05: Beszélgetés Bari Károly költővel. 14.08: Schubert: F-dúr oktett. 15.00: Rahmanyinov: Alieko. 16.01: Zenekari muzsika: Liszt, Bartók, Berg. 17.30: Kurtág György műveiből. 18.30: A hét zeneműve. 19.25: Olasz barokk muzsika. 20.05: Kocsis Zoltán zongoraestje. 22.00: Operaáriák. 22.30: Gondolat-jel. Kedd KOSSUTH: 8.20: Társalgó. 10.37: Az Állami Népi Együttes. 11.35: Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély. 13.00: Nagy mesterek — Schubert, Bartók. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Morris Rosenfeld portréja. 16.05: Testőrségen. 17.00: A KNDK nemzeti ünnepén. 17.45: A Szabó család. 19.15: Valentyin Raszputyin: Tűz van! 20.13: Diszkotéka. 21.30: Az élet Spányik Éva (Kedd, Kossuth 19.15) fizikája. 22.35: Verseit elmondja: Baka István. 23.00: Operaest. PETŐFI. 8.05: Slágermúzeum. 13.05: Popzene. 14.00: A pódiumon: Bourvil. 14.30: Varga Gézának hívják. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Táskarádió. 18.30: Gramofonsztárok. 19.14: Csak fiataloknak! 20.09: Újvilági kóborlások. 21.05: Goda Gábor: A planétás ember. 21.28: Népdal. 22.00: Légből kapott történetek. 23.20: Könnyűzene. BARTÓK. 8.12: Leonard Bernstein vezényel. Csajkovszkij, Ravel. 9.40: Barokk kamarazene. 10.44: Kodály műveiből. 11.30: Adam: A longjumeau-i postakocsis. 13.05: Füst Milán: őszi vadászat. 14.02: Kamarazene: Bach, Brahms. 15.43: Mahler: V. szimfónia. 16.57: Nikolaj Evrov zongorázik. 17.40: Mártha István: Támad a szél. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Operaáriák. 20.05: Az AHZ hangversenye: Haydn, Bartók, Csajkovszkij. 22.42: A folklór szerepe a mai zenében. Szerda KOSSUTH: 8.20: Eco-mix. 9.19: Jékely Zoltán. 10.05: Pancso Pancsev: Vekker az ingaórán. 11.16: Zenekari muzsika: Dellus, Hidas, Ravel. 13.00: A Juilliard vonósnégyes: Puccini, Mendelssohn, Beethoven. 14.10: Sarkadi Imre: A gyáva. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 16.05: MR 10—14. 17.00: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. 17.30: Nóták. 19.15: Bauxitbányászokkal a Bakonyban. 20.15: Hallgassuk együtt! 21.00: Népzene. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.50: Richard Strauss vezényel. Mozart, Richard Strauss. PETŐFI: 8.05: Dallamok, emlékek. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Magánbeszélgetés. 15.15: Zenerulett. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Szomszédolás a muzsikával. 19.05: Középhullámon: Svédország—Magyarország labdarúgómérkőzés. Az URH-sávban: Jézus Krisztus Szupersztár. 21.05: Albumajánlat. 22.00: Skócia—Magyarország labdarúgó-mérkőzés. 23.20: Country-világ. BARTÓK. 8.12: Olasz kamaramuzsika. 9.01: Operarészletek. 9.45: Dvorákhangverseny. 11.15: Dzsessz. 12.17: Magyar zeneszerzők: Decsényi, Jeney, Bozay, Balassa. 13.05: Szonda. 13.35: Csokonai és a muzsika. 14.25: Magnóról magnóra. 15.05: Haydn-művek. 16.03: Rahmanyinov: Éjszakai virrasztás. 17.10: Beethoven műveiből. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Diszkotéka. 20.05: Operakórusok. 20.32: Jordán Radicskov szatírái. 21.02: A Rádiózenekar kamaraegyüttesének hangversenye. 22.14: Monteverdi-madrigál. 22.55: Karinthy Ferenc: Marharépa. Csütörtök KOSSUTH, 8.30: Varázsos hangok. 9.30: Háttérbeszélgetés. 10.05: Kéz és hagyomány. 11.35: Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély. 13.00: Operafelvételek. 14.10: Déry Tibor: Simon Menyhért születése. 14.25: Zenei tükör. 15.00: Kopeczky László humorista. 16.05: Révkalauz. 17.00: Most jelent meg. 17.30: Népdalok. 19.25: Schiller: Ármány és szerelem (1963). 22.50: Mahler: V. szimfónia. PETŐFI. 8.20: A Szabó család. 13.05: Grew Cuts. 14.00: Mi történt? 15.10: Operaslágerek. 16.00: Brazília, te csodálatos világ. 17.10: A Molnár dixieland játszik. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 19.15: Operett. 20.05: Poptarisznya. 21.20: Nóták. 21.50: Kabarécsütörtök. 23.20: A Smiths együttes. BARTÓK: 8.12: Évszázadok muzsikájából. 9.09: Dietrich Fischer-Dieskau. 10.08: Vladigorov műveiből. 10.50: Zengjen a muzsika. 11.25: Debussy: Pelléas Mélisande. 12.07: Vivaldi: Hat hegedűverseny. 13.20: A megkoronázott forradalom. 14.11: Századunk zenéjéből: Poulenc, Ponce, Sztravinszkij. 15.00: Pophullám. 16.21: Zenekari muzsika: Schumann, Sosztakovics, Respighi. 17.31: Mi újság a régi zene világában? 18.30: In limba materna. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.35: Ferencsik János vezényel. 21.10: Leoncavallo: Bajazzók. 22.36: Napjaink zenéje. Péntek KOSSUTH: 8.20: Fűtői-fáig. 9.13: Az MRT énekkara. 10.10: A zene is összeköt. 11.10: Gondolat. 13.00: Klaszszikusok délidőben: Beethoven, Liszt, Mendelssohn. 14.10: Csángó ballada. 15.30: Népdal. 16.05: Tamási Áron: Abel a rengetegben. 17.00: Mi van a kosárban? 17.30: Dallamok, emlékek. 19.15: Bauxitbányászokkal a Bakonyban. 20.18: Hangportrék: Takács Paula. 21.00: Ádám Jenő: Tulipán. 21.30: Málnakálvária. 22.35: Keller András hegedül. PETŐFI: 8.05: Operett. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől-péntekig. 17.08: Popzene. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 20.00: Nóta. 21.05: Jorge Diaz: Légy a levesben. 22.09: Bagoly. BARTÓK: 8.12: Zenekari muzsika: Berlioz, Brahms, Honegger. 9.36: Operafinálék. 10.14: Csak fiataloknak! 11.99: Kamarazene: Hadzsijev, Debussy. 11.50: A Budapesti Vonósok hangversenye. 13.05: Magyarok a világ zenei életében. 14.18: Mahler: V. szimfónia. 15.43: Verdi, Nabucco. 17.00: Nyitnikék. 18.25: Jevgenyij Szvetlanov vezényel. Grieg, Csajkovszkij. 19.05: László Margit énekel. 19.33: Bach négy brandenburgi versenye. 22.33: Nagy slágerek. 23.08: A Hilliard énekegyüttes. Szombat KOSSUTH. 8.25: Családi tükör. 9.00: Ismét — a javából! 10.55: Kabaré. 12.30: Kontinensek — szántóföldek. 13.00: Zeneparádé. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Brahms , G-dúr szextett. 15.24: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Vizek partján. 18.45: Viselkedjünk! 19.45: Gluck: Iphigenia Taurisban. 22.25: Suisse Romande: Rossini, Csajkovszkij, Beethoven. PETŐFI. 8.11: Színes népi muzsika. 9.05: Tövisek és virágok. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Nóta. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00: Színről-színre. 15.15: Szórakoztató antikvárium. 16.18: Az „I La- Ionisti” zenekar hangversenye. 17.25: Labdarúgó-mérkőzésekről. 18.20: A francia sanzon. 19.05 Labdarúgó-mérkőzésekről. 19.50 Slágerek. 21.03: 168 óra. 22.30 Könnyűzene. 23.15: McCoy Tyner együttese. BARTÓK: 8.18: Orgonamuzsika. 9.00: Új Mozart-lemezeinkből. 9.42: Operalemezek. 10.30: Slágerlista. 11.00: Két Beethoven-zongoraverseny. 12.17: Francia muzsika. 13.05: Kívánságműsor. 14.05: Ladysmith Black Mambazo: Shaka Zulu. 15.00: Tamás Menyhért: Völgység. 16.00: Gyöngyössy Zoltán fuvolázik. 17.25: Wagner operáiból. 18.17: Zenekari muzsika : Liszt, Richard Strauss, Bartók. 20.00: Mindennapi irodalmunk. 20.30: Századvégi magyar zeneköltők. 21.06: Anthrax: Among The Living. 21.59: Mendelssohn: Oktett. 22.32: Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov. A rudio to*51et Kálmán György (Csütörtök, Kossuth 15.00) Kállai Ilona (Péntek, Petőfi 21.05) Kovács István (Vasárnap, Bartók 16.00) 32 □ Vasárnap KOSSUTH: 8.25: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Embermesék. 10.21: Örökzöld dallamok. 11.00: Gondolatjel. 12.15: Nemzetközi magazin. 12.55: Népdal. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 14.54: Tamási Áron: Jégtörő Mátyás. 16.05: Zenekari muzsika: Mozart, Haydn. 17.00: Számítástechnika. 17.30: Komolyzenei lemezek. 18.43: Mikszáth Kálmán: A fekete város. 19.34: Suppé: Boccaccio. 22.25: Egy rádiós naplója. 23.10: Barokk muzsika. PETŐFI. 8.05: Albert Wendt: Madárfej. 9.05: Magnóról magnóra. 9.45: Színházi kívánságműsor. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Nóta. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Óta Safranek: Hetet egy csapásra. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: Társalgó. 22.30: A Mountain Johns hangversenye. 23.10: Könnyűzene. BARTÓK: 8.12: Operaáriák. 8.45: Új Zenei Újság. 9.15: Egy nap Schuberttal. 12.15: Zenekari muzsika: Weber, Schumann, Beethoven. 14.00: Rockújság. 14.55: Puccini operáiból. 16.00: Mándy Iván: Játék a téren. 16.39: Offenbach-felvételek. 17.00: Bach-művek. 18.00: Nemzetközi Rádióegyetem. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Világhírű előadóművészek: Beethoven, Mozart. 20.22: Beszélgetés Szász Endre festőművésszel. 20.58: A Bajor Rádió zenekara: Ligeti György, Chopin, Sibelius. 22.30: Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov.