Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)

1988-03-06 / 10. szám

Egy különleges napló A SZABADSÁGHARC IDEJÉBŐL Karsa Ferenc honvéd főhadnagy páratlan értékű naplójáról az első hírt maga a szerző tudatta, amikor száz éve, 1888-ban részleteket olva­sott fel egy sátoraljaújhelyi gyűlé­sen. Századunk első évtizedeiben is jelent meg naplójából néhány rö­vid részlet. Jeles feldolgozásokban többszőr is hivatkoztak rá mint a sorsdöntő események hiteles, meg­bízható forrására. Ám a naplót hiá­ba keresték a történészek. Pedig voltak olyan kutatók, akik szinte minden lehetséges levéltárat is megkérdeztek felőle. Nyoma veszett. Az olvasó türelmét kérem a most következő, látszólagos kitérőért. Az úttörőszövetségünknek van egy módszertani folyóirata, amely gyerekvezetőknek szól. Ez a lap az Iránytű, gondozza a szabadságharc tavaszi hadjáratának csatatereire induló vörös sipkás úttörők emlék- útját, kerékpáros expedícióját. Egy gyerekhő;, honvéd életéhez kötődik ennek a történelmi játékokból álló expedíciónak a programja. Koroknay Dániel Mádon született, gyerekként állt be 1848 szeptembe­rében a honvédseregbe, végighar­colta a tavaszi hadjárat csatatereit. Az ácsi csatában már főágyús, vö­rös sipkás. Ott temették el — az üt­közet után — külön sírba. Halálá­nak napját megőrizte a református egyház anyakönyve. Sírját az ácsiak megjelölték, meg­óvták, s ma már az egykori csata­terekről küldött kopjafák ölelik kö­rül. Mádtól Ácsig tart a történelmi játékok emLékútja. Mint az említett lap szerkesztője évek óta keresem azokat a doku­mentumokat, amelyeknek alapján bizonyossággal rajzolhatjuk meg gyerekhősünk honvédéletét. így buk­kantam rá toborzó tisztjének, pa­rancsnokának nevére, s arra, hogy a főhadnagy naplót írt. És végül a családra, ahol elém tették Karsa Ferenc fényképét, s csakhamar be­lelapozhattam a 229 oldalas vaskos naplóba. A család féltett kincsként, erek­lyeként őrizte meg a viszontagságos időkben is, s féltő gonddal vigyáz rá mindmáig. Szerzőjét ma >s min­den családtag Feri bácsinatc hívja. Mintha közöttük élne. Bízom benne, hogy a napló egy­szer nyomtatásban is megjelenhet, s akkor a nemzet is átveheti ezt az örökséget. A napló egy csodálatos regény is, hiszen szerzője, a sárospataki ju­rátus diák önként állt be honvédnak; őrmester a keserves téli hadjárat­ban, s kitünteti magát a nagysarlói csatában, akkor hadnagy lesz, s ha­marosan Görgey Artúr parancsőr tisztje. Harcol Komáromnál, elsők között jut fel Budavárba, s a világosi fegy­verletételre gyülekező seregből kitör társaival. Erdély rengetegeiben utóvédharcot vívnak, de utóvédiharc volt későbbi nehéz élete is. Hűségben 48-hoz, 49- hez! Naplójának különleges értéke, hogy a hómezőkön, sáros, mocsaras Karsa Ferenc, a naplóíró főhadnagy. Idős korában, Sátoraljaújhelyen földeken menetelő, csatázó honvé­dek szemével, „alulnézetben” ábrá­zolja az eseményeket. Ott küzd, ahol kevés a dicsőség, sok a kifolyt vér, a szenvedés. Lapozzunk bele a főhadnagy nap­lójába'. Sárospataki „március 15-e” — már­cius 19-én 1848. március 19-én a vármegye hajdúja Sátoraljaújhelyből jövet le­velet ad át Karsa Ferenc joghallga­tónak. Endre bátyja aznap olvasta a po­zsonyi stafétával érkezett híradást, hogy Bécsben zendülés volt 13-án, hogy megbukott Metternich, s hogy végre szabad a sajtó. Azonnal meg­írta' öccsének. A levél órák alatt fel- bolydította a várost. „A lelkesedés lázas türelmetlen­ségével rohantam Gonda Balázs, Futó Samu barátomhoz, aztán együtt házról házra, s alig telt belé fél óra, Pálkövy Antal, Csorna Mi­hály és Bakó Dániel hazafias érzésű professzorok hajtóvadászatot tar­tottak rám, hogy szemeikkel olvas­ván a bátyám levelét, meggyőződ­jenek a közre eresztett hír valósá­gáról. Az egész iskola felzajlott. Dél­után több mint ezerre menő tanuló­ság apraja-nagyja csoportba verőd­ve zajos tüntetéssel köszöntötte a szabadság felkelő napját.” Petőfi Nemzeti dalát még nem is­merték, a Himnuszt, a Szózatot, a Marseillaise-t énekelték. Bejárták a várost, s a kétfejű sast minden­honnan leverték a „sok idő óta meg­szállott kényelmes helyekről”. Ha­marosan az ulánus laktanyához ér­nek, ahol a közönyös katonák előtt leszerelik a sárga-fekete sorompót, A levél, amely felbuzdította a pataki diákságot w<^-'-- " st“ ' Édes Ferim! Sietve tudósítalak azon nagyszerű eseményekről, mellyek most az ausztriai mo­narchiában egymást űzve történnek. — 13-ik martzban Bécsben véres zendülés volt, mellynek eredménye lett a Metternich és Apponyi György lemondása, a statusta­nács megszökése, és Bécsnek vérrel kivívott alkotmánya, szabad sajtóval. A ma­gyar követek is in mossa (tömegesen. Szerk.) fölmenvén Bécsbe, mindent meg­nyertek amit kértek; így a szabad sajtót. Magyarországon szabad sajtó van!! Bécs­ben több menekült királyok vannak, mint a Bajor, Porosz, Nápolyi (. . .) Ez azon hírek főbb vonása, mellyeket követeink a mai napon érkezett sebes stafétával meg­küldték. Conferentiáink vannak, oda megyek én is. Isten veled. Csókollak Újhely Martz 19. 1848. Karsa Endre Isten éltesse a Józsefeket! amely „a diák kályhák minden ne­mű fát megemésztő gyomrába ke­rült" A professzorok két pártra sza­kadtak. Egyik része „fejét csóválva bújt odújába, másik a polgárság nagy részével az ifjúság közé ve­gyült, s örömmel nézett a polgári szabadság elé”. öromünmepe volt ez a diákságnak azért is, mert véget vetett az egy éve tartott szigorú vizsgálatnak. 1847-ben ugyanis az egyik profesz- szor „aláaknázta a diákság választá­si jogát, s kitört a revolució”. Nem használt a bebörtönzés, a megfé­lemlítés, a kicsapás. A pataki „már ­cius 15-re” a „Pilvax ozás” után megalakították a 10. zászlóaljat. Két­százan indultak el a Délvidékre, ahol hamarosan fiaimnak szólította őket Damjanich János. Karsa Ferenc első útja Pestre ve­zetett. Országgyűlési képviselőjük Egy gyerekhős emléktáblája a mádi iskola falán vitte magával jurátusi feladatokra. 1848. augusztus 26-án visszamegy a zempléni szülőföldre, s beáll a hon­védseregbe. Kassáról Göncre, szü­lőfalujába Zsujtára, s a környékre küldik „verbunkra”. Itt kapcsoló­dik össze gyerekhősünk története a naplóíró parancsnok életével. A Zemplénben, Abaújban, Bor­sodban toborzott fiúknak alig pár napos kiképzés után már a rájuk törő ellenség elé kellett állniuk. Pe­dig fegyvere is csak minden harma­dik honvédnak volt. Gyerekkoruk játszóhelyein véres csatákat vívtak, szülőfalvaikon át menekültek fut­va, űzve. Aztán Tokajban megvetette lábát a fiatal honvédsereg, és 1849 január 22-én Bodrogkeresztúron megállí­tották, megverték a jól felszerelt osztrák sorkatonaságot. A pataki, mádi, keresztúri, tata a - li, a Hemád, a Sajó mente falvaiból jött ifjak szülőföldjükért ontották vérüket. Ott feküsznek — száznál is többen — a bodrogkeresztúri em­lékmű alatt. RAKÓ JÓZSEF □23

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék