Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)
1988-03-06 / 10. szám
Egy különleges napló A SZABADSÁGHARC IDEJÉBŐL Karsa Ferenc honvéd főhadnagy páratlan értékű naplójáról az első hírt maga a szerző tudatta, amikor száz éve, 1888-ban részleteket olvasott fel egy sátoraljaújhelyi gyűlésen. Századunk első évtizedeiben is jelent meg naplójából néhány rövid részlet. Jeles feldolgozásokban többször is hivatkoztak rá mint a sorsdöntő események hiteles, megbízható forrására. Ám a naplót hiába keresték a történészek. Pedig voltak olyan kutatók, akik szinte minden lehetséges levéltárat is megkérdeztek felőle. Nyoma veszett. Az olvasó türelmét kérem a most következő, látszólagos kitérőért. Az úttörőszövetségünknek van egy módszertani folyóirata, amely gyerekvezetőknek szól. Ez a lap az Iránytű, gondozza a szabadságharc tavaszi hadjáratának csatatereire induló vörös sipkás úttörők emlékútját, kerékpáros expedícióját. Egy gyerekhőz, honvéd életéhez kötődik ennek a történelmi játékokból álló expedíciónak a programja. Koroknay Dániel Mádon született, gyerekként állt be 1848 szeptemberében a honvédseregbe, végigharcolta a tavaszi hadjárat csatatereit. Az ácsi csatában már főágyús, vörös sipkás. Ott temették el — az ütközet után — külön sírba. Halálának napját megőrizte a református egyház anyakönyve. Sírját az ácsiak megjelölték, megóvták, s ma már az egykori csataterekről küldött kopjafák ölelik körül. Mádtól Ácsig tart a történelmi játékok emlékútja. Mint az említett lap szerkesztője évek óta keresem azokat a dokumentumokat, amelyeknek alapján bizonyossággal rajzolhatjuk meg gyerekhősünk honvédéletét. Így bukkantam rá toborzó tisztjének, parancsnokának nevére, s arra, hogy a főhadnagy naplót írt. És végül a családra, ahol elém tették Karsa Ferenc fényképét, s csakhamar belelapozhattam a 229 oldalas vaskos naplóba. A család féltett kincsként, ereklyeként őrizte meg a viszontagságos időkben is, s féltő gonddal vigyáz rá mindmáig. Szerzőjét ma is minden családtag Feri bácsinat hívja. Mintha közöttük élne. Bízom benne, hogy a napló egyszer nyomtatásban is megjelenhet, s akkor a nemzet is átveheti ezt az örökséget. A napló egy csodálatos regény is, hiszen szerzője, a sárospataki jurátus diák önként állt be honvédnak; őrmester a keserves téli hadjáratban, s kitünteti magát a nagysarlói csatában, akkor hadnagy lesz, s hamarosan Görgey Artúr parancsőr tisztje. Harcol Komáromnál, elsők között jut fel Budavárba, s a világosi fegyverletételre gyülekező seregből kitör társaival. Erdély rengetegeiben utóvédharcot vívnak, de utóvédi harc volt későbbi nehéz élete is. Hűségben 48-hoz, 49- hez! Naplójának különleges értéke, hogy a hómezőkön, sáros, mocsaras földeken menetelő, csatázó honvédek szemével, „alulnézetben” ábrázolja az eseményeket. Ott küzd, ahol kevés a dicsőség, sok a kifolyt vér, a szenvedés. Lapozzunk bele a főhadnagy naplójába. Sárospataki „március 15-e” — március 19-én 1848. március 19-én a vármegye hajdúja Sátoraljaújhelyből jövet levelet ad át Karsa Ferenc joghallgatónak. Endre bátyja aznap olvasta a pozsonyi stafétával érkezett híradást, hogy Bécsben zendülés volt 13-án, hogy megbukott Metternich, s hogy végre szabad a sajtó. Azonnal megírta öccsének. A levél órák alatt felbolydította a várost. „A lelkesedés lázas türelmetlenségével rohantam Gonda Balázs, Futó Samu barátomhoz, aztán együtt házról házra, s alig telt bele fél óra. Pálkövy Antal, Csorna Mihály és Bakó Dániel hazafias érzésű professzorok hajtóvadászatot tartottak rám, hogy szemeikkel olvasván a bátyám levelét, meggyőződjenek a közre eresztett hír valóságáról. Az egész iskola felzajlott. Délután több mint ezerre menő tanulóság apraja-nagyja csoportba verődve zajos tüntetéssel köszöntötte a szabadság felkelő napját.” Petőfi Nemzeti dalát még nem ismerték, a Himnuszt, a Szózatot, a Marseillaise-t énekelték. Bejárták a várost, s a kétfejű sast mindenhonnan leverték a „sok idő óta megszállott kényelmes helyekről”. Hamarosan az ulánus laktanyához érnek, ahol a közönyös katonák előtt leszerelik a sárga-fekete sorompót. A levél, amely felbuzdította a pataki diákságot amely „a diák kályhák minden nemű fát megemésztő gyomrába került. A professzorok két pártra szakadtak. Egyik része „fejét csóválva bújt odújába, másik a polgárság nagy részével az ifjúság közé vegyült, s örömmel nézett a polgári szabadság elé”. Örömünnnepe volt ez a diákságnak azért is, mert véget vetett az egy éve tartott szigorú vizsgálatnak. 1847-ben ugyanis az egyik profeszszor „aláaknázta a diákság választási jogát, s kitört a revolució”. Nem használt a bebörtönzés, a megfélemlítés, a kicsapás. A pataki „március 15-re” a „Pilvaxozás” után megalakították a 10. zászlóaljat. Kétszázan indultak el a Délvidékre, ahol hamarosan fiaimnak szólította őket Damjanich János. Karsa Ferenc első útja Pestre vezetett. Országgyűlési képviselőjük Édes Ferim! Sietve tudósítanak azon nagyszerű eseményekről, mellyek most az ausztriai monarchiában egymást űzve történnek. A 13-ik martzban Bécsben véres zendülés volt, mellynek eredménye lett a Metternich és Apponyi György lemondása, a státustanács megszökése, és Bécsnek vérrel kivívott alkotmánya, szabad sajtóval. A magyar követek is in mossa (tömegesen. Szerk.) fölmenvén Bécsbe, mindent megnyertek amit kértek, így a szabad sajtót. Magyarországon szabad sajtó van!! Bécsben több menekült királyok vannak, mint a Bajor, Porosz, Nápolyi (. . .) Ez azon hírek főbb vonása, mellyeket követeink a mai napon érkezett sebes stafétával megküldték. Conferentiáink vannak, oda megyek én is. Isten veled. Csókollak Újhely Martz 19. 1848. Karsa Endre Isten éltesse a Józsefeket! Karsa Ferenc, a naplóíró főhadnagy. Idős korában, Sátoraljaújhelyen w<^-' -- " st“ ' Egy gyerekhős emléktáblája a mádi iskola falán vitte magával jurátusi feladatokra. 1848. augusztus 26-án visszamegy a zempléni szülőföldre, s beáll a honvédseregbe. Kassáról Göncre, szülőfalujába Zsujtára, s a környékre küldik „verbunkra”. Itt kapcsolódik össze gyerekhősünk története a naplóíró parancsnok életével. A Zemplénben, Abaújban, Borsodban toborzott fiúknak alig pár napos kiképzés után már a rájuk törő ellenség elé kellett állniuk. Pedig fegyvere is csak minden harmadik honvédnak volt. Gyerekkoruk játszóhelyein véres csatákat vívtak, szülőfalvaikon át menekültek futva, űzve. Aztán Tokajban megvetette lábát a fiatal honvédsereg, és 1849 január 22-én Bodrogkeresztúron megállították, megverték a jól felszerelt osztrák sorkatonaságot. A pataki, mádi, keresztúri, tataali, a Hernád, a Sajó mente falvaiból jött ifjak szülőföldjükért ontották vérüket. Ott feküsznek — száznál is többen — a bodrogkeresztúri emlékmű alatt. RAKÓ JÓZSEF □23