Új Tükör, 1988. október-december (25. évfolyam, 40-52. szám)
1988-10-23 / 43. szám
napság minden iszonyú drága, mondja ön, Asszonyom, aki eddig sem sajnálta az idejét, pénzét és úszik, síel, aerobicra jár. De másoknak, akik képtelenek voltak időt és pénzt kiszorítani a szabadidő egészséges eltöltésére már eddig is, bizony sok ez a hang- és videokazettával — igaz, azok nélkül is kapható könyv. Mégis jó, hogy elkészült, mert a tévé népszerű, tán legnépszerűbb műsorvezető-bemondónője tán képes rávenni minket arra, amit, tegyük szívünkre a kezünket, sokszor nemcsak időhiány miatt nem csinálunk. Arra, hogy tornázzunk egy kicsit. A könyv öt-, harminc- és negyvenöt perces gyakorlatsorai egyrészt napi felfrissítésre szolgálnak, de azon túl komolyabb testépítésre is, sőt a haladóknak szánt profi gyakorlatokat is tartalmaznak. Mondhatnánk, utánzás ez csak, hiszen a Jane Fonda elindította, s a világon sok változatban elterjedt aerobicláz során Magyarországra is eljutott jó néhány könyv, kazetta és lemez. És megjelent magyar anyag is, elsőként Esztergályos Cecília bűbájos és izzasztó lemeze. Csakhogy ezeken a kazettákon, ezeken a képeken profi tornászok, táncosok, színészek mutatják be a gyakorlatokat. Gyönyörű testű színésznők, nyúlánk és hajlékony táncosok, vékony derekú, hosszú combú sztárok mutogatták eddig magukat a magazinok hasábjain, s a halandó ember csak kövérnek, csak öregnek, csak ügyetlennek érezhette mellettük magát. Rudnik Júlia könyve azért szimpatikus, mert a gyakorlatok elvégezhetők, mert Rudiik nem az elérhetetlen tökéletesség, csak egy csinos asszony, aki bár elmúlt „annyi”, nem hagyta el magát. Azt sugallja ezzel mindannyiunknak, hogy saját lehetőségünk is van még seregnyi. (Metrum) Dogossy Katalin tudáson túl kitűnő grafikusi vénával is rendelkezik, már tanulmányrajzai is önálló alkotásként funkcionálhatnak. Ezeken a „járulékos” műveken is nyomon követhető az a fordulat, mely fokozatosan érlelődött, a hetvenes évek elején bekövetkezett, s máig meghatározza művészetét: a természetelvűségtől eljutott az analitikus-geometrikus absztrakcióig. Ez egyúttal térbeli kiteljesedést is jelenteet a díszítésjellegű, neoszecessziós és népművészeti ihletettségű formavilágtól a kísérleti textil elvont, térbeli alakzataihoz. A rendszerben, a környezettel való összefüggésben való gondolkodás meghatározója mind a korai (viselettörténeti kutatásokat sejtető) alkotásainak, mind a konceptualista művészet fénykorában fogant műveinek. Ez utóbbiak esetében főként a gyűrődések, rétegződések, hajtogatások, folyamatábrázolások foglalkoztatják. Zöld minőségek című textilképében például a legkülönfélébb tónusú és tapintású szalagokat rendezett szabályos ritmikus rendbe. A színkontrasztok elegáns használata határozza meg a főterembe került legfrissebb munkáit. Az új festészet eredményeit felhasználó, óriási textilfestményei e sokrétű és korszerű művészi pálya újabb fejezetét nyitották meg. Boros Géza Kiállítás SZILVITZKY MARGIT TEXTILJEI Műcsarnok A művészi tervezéstől az autonóm művészetig címszerűen így lenne jellemezhető Szilvitzky Margit három évtizedes munkássága,amelynek bemutatására a Műcsarnok vállalkozott. A termekben időrendben visszafelé haladva, legbelülre kerültek az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején az Iparművészeti Vállalat részére készített ruhatervek, öltözékek, alkalmazott grafikai munkák. Már itt kitűnt, s a következő termek ezt megerősítették, hogy Szilvitzky a tervezéshez szükséges rajz- TÜBINGENI FAMETSZETEK Bartók ’32 Galéria A legrégibb ismert fametszet 1423- ból való, s 1461-ben Pfister már fametszéssel nyomtatott könyvet adott ki Németországban. Ez a grafikai sokszorosító eljárás később olyan mesterek kezében virágzott, mint Dürer a XV. század végén, vagy könyvetői, Schäufelein és Springingklee, de jeles fametszésű műveket hagyott hátra Lucas Cranach is. Virágzott a fametszés Nürnbergben, Bázelban, Strassburgban is, majd elterjedt egész Európában. A XVI. század vége felé már a rézkarc, a mélynyomású grafika lett kedveltebb. A fametszet újkori történetének lapjait napjainkban készítik többek között Tübingenben, ahol 15 éve működik a grafikai műhely. A műhely tömöríti mindazokat a művészeket, akik a különböző grafikai sokszorosító eljárásokkal a német fametszőhagyományokat kívánják folytatni. Havonta választják meg a „hónap lapját”, a tübingeni Kunstverein pedig rendszeresen bemutatkozási lehetőséget nyújt a művészek számára. Miután az elmúlt év októberében közel 30 magyar művész, a XI. ker.. ZÁMBÓ ISTVÁN, FE LUGOSSY LÁSZLÓ ÉS SZIRTES JÁNOS KIÁLLÍTÁSA Miskolci Galéria A fából faragott maszkot mikulási virgácsok koszorúja övezi, pásztortűz fölött a nyárson szép lassan forog és — kis zsírcsöppeket is eregetve — pirul már a hűtőszekrény, az agyagból formázott majd’ tökéletesen kerek keblet szárított pirospaprikák fűzérje veszi körül, a veszszőnyalábot egymáshoz erősített csomagolt sertészsírkockákkal kötötték körbe. Kiállítási tárgy továbbá egy vödörbe gyömöszölt szögesdrótköteg rozsdás tölcsérrel megfejelve, egy létra tetejére helyezett kis szőnyegdarabka, valamint egy csak úgy, egyszerűen a földre vetett rozsdás acéllemez. A fehér ajtó, a belevágott baltával, csakúgy, mint a fekete műbőrdarab, a kopott perzsaszőnyeg közepére állított kazán, aminek az ajtaján hatalmas nyelvként pcelotmintás műszőrme dugja ki magát, meg a körülbelül egyéves Szilvitzky Margit. Enteriőr Werner Borsdorf: Fekete kandúr, fametszet, 1975 cf. Zámbó István: Cleopatra, 1988 Jelenet a Camorra című filmből rületi Bartók ’32 Galéria által működtetett DunapART Alkotóközösség tagjai mutatkozhattak be az NSZK- beli város előkelő kiállítótermében, a Kunsthalléban, idén a tübingeni művészeket és műveiket fogadták Budapesten. A Tübingeni Művészek Szövetsége úgy döntött, hogy legelőször ízelítőt ad a grafikai műhely sokrétű munkájából.A legrégebbi mesterség, a fametszés kilenc mai képviselője kapott lehetőséget magyarországi bemutatkozásra. Megcsodálhattuk Manfred Degenhardt keleties ihletésű, többszínű fametszeteit (Metamorfózis, 1980), vagy Klaus Herzer régi hagyományokon alapuló, de teljesen újat, mait nyújtó műveit, közöttük a Jelek és az Óriás felhő című alkotásokat. Játékosan komolyak, tartalmasak Werner Borsdorf fametszetei is (Fekete kandúr, 1975), míg elvontan hagyománytisztelők Gert Riese alkotásai (Leányfej, 1972). Csak reménykedhetünk abban, hogy a kapcsolat tovább él majd és így a hagyománytisztelő, de mégis értékesen mast alkotó grafikusok után a tübingeni művészek más csoportjainak munkáit is megismerhetjük Budapesten, mint ahogyan magyar művészek egy csoportja már készül a jövő évi újabb tübingeni bemutatkozásra. Mayer Éva gyermekre szabott hófehér anorák és még sok minden egyéb (főleg alaposan összegyűrt, gyertyafüsttel színezett, valaha fehér gyolcsdarabok), már a Verne Gyula-emlékszoba objektjei között vehetők szemre. Szó, ami szó, túlzás lenne azt állítani, hogy a kiállító művészek a kispolgári beállítottságú közönség uszályába szegődve, annak kegyeit hajszolnák. Múlhatatlan érdemekre, maradandóságra sem törekszenek, ezért is került a Független arcok sorozat (elnagyolt, csak néhány vonással jelzett, kifejezéstelen, anonim ábrázatok sora) vászon vagy fa helyett már eleve a romlandóbb papírra, na jó, kis engedményt téve a tartós értékek iránt oly fogékony fogyasztói szellemnek, áttetsző nejlon védőhuzatban. Egy másik, talán a stabilitás illúziójával kecsegtető mozzanat el. Zámbó képeinek két visszatérő motívuma, a gyökereit a föld felé nyújtogató animált felhőkarcoló és a bávatagon csodálkozó ábrázatával több képen is felbukkanó Miska-kancsó figura. A két lény egyébként úgy van egymással, mint ez a három gyakran együtt kiállító, közös performance-okat rendező alkotó, azaz — az egyik festmény címe szerint — Haverok. Acsay Judit SZAJKÓ ISTVÁN FESTMÉNYEI, SAVA HALUGIN SZOBRAI Krúdy Galéria Sokak számára bizonyára nemcsak a két kiállító, hanem a galéria neve is ismeretlen. Remélhetően nem lesz sokáig az, hiszen immár második tárlatát rendezi az óbudai Dugovics Titusz téren levő helyreállított épületben a közelmúltban újra megnyílt művelődési ház galériája. A műemlékvédelem szakemberei és az építész-tervezők kitűnő munkát végeztek, egységes egészet alkot a zárt tér és az épületszárnyakkal átriumszerűen körülvett udvar, jelen esetben azt is lehetővé téve, hogy Sava Halugin néhány plasztikája a kiállítóterem helyett az udvaron kapjon helyet. A kontaktus jegyében rendezték meg a tárlatot — egyszerre utalva a művészeti ágak és a magyar és jugoszláv művészet közötti kapcsolatok fontosságára. Ami az utóbbit illeti: a Belgrádban élő Halugin és a Szabadkán és Budapesten felváltva dolgozó Szajkó több alkalommal mutatkozott már be Magyarországon is. A szobrász 1972-ben diplomázott a belgrádi képzőművészeti akadémián Jovan Kratohvil osztályán. Márvány- és bronzplasztikái elsősorban a természet organikus formáit, s a szülő-