Új Tükör, 1988. október-december (25. évfolyam, 40-52. szám)
1988-10-02 / 40. szám
bútoraival az osztrák Michael Thonet. De ha alaposan végigmustráljuk az anyagot, ennél meglepőbb következtetésekre juthatunk. Legelőször hogy mi mindenre, azaz gyakorlatilag mindenre alkalmas ez a bútortechnológia. Aztán hogy ez a technika képes volt akár a legnagyobbak — Otto Wagner, Josef Hoffmann, Mies van der Hohe, a magyar Marcel Breuer és sok más — teremtő zsenijét is mozgásba hozni, alkalmazkodva a kor stílusához, nemritkán egyenesen megtermékenyítve azt. Tovább nézelődve azt is könnyű belátni, hogy az effajta bútorok, jó minőségük és tartósságuk ellenére, mindig is olcsók lehettek. Végül szembeötlőek a hajlított bútor hazai vonatkozásai, habár nem láttunk utalást Thoneték egykori pesti jelenlétére. Viszont szépecskén szerepel a régi Hajlítottbútor Gyár, a Lichtig cég és a többi, s egyetlen utóduk, a debreceni leányvállalat. Hogy a Thonet ma is világcég, és pompás dolgokat művel, arról sajnos hallgat a kiállítás, amelyet egyébként stílusosan állított össze Görgényi Judit, Kiss Éva és Pataki Judit. És noha mindezek alapján tudni vagy sejteni lehet, hogy a hajlított bútor nem csupán múlt, hanem jelen, sőt részben jövő,és — kissé didaktikusan bár — ezt is jeleztem volna az erre egyébként mindig hajlamos Iparművészeti Múzeumban. Balog János LACZA MÁRTA Csepeli Iskola Galéria Az egyik Lacza Mártát jól ismerjük. Újságrajzai kedélyborzoló tudósítások a periférián élő többségről, a kulturálatlanságban tartottakról, az előfizetéses menüért és a Duna Tsz kenyeréért sorban állókról, a valami megfoghatatlan szépre vágyókról. Bravúros tusrajzok ezek, amelyeket nem a drámai erő, inkább az együttérző részletezés jellemez. Gyakran használ hökkenetes túlzásokat e művein Lacza Márta, hogy ne maradhassunk gondtalan szemlélők, műtervezők, hogy megméressék toleranciánk. Ez az egyik Lacza Márta, aki jó tíz éve jelen van közéletünkben, mint „Csepel szava”. A határozott keménységgel azonban együtt jár a határtalan lágyság művészetében. Ez a másik Lacza Márta, akit legfeljebb ritka kiállításairól ismerhetünk, a színes ceruzarajzokról, akvarellekről, olajképekről. Érzelmes utazásainak ugyanazok az erotika nélküli, őstestiségű nőalakok az utazói, mint a csepeli buszról készült helyszíni tudósításainak. Megfoghatatlan álomvilág felé úsznak el ezek a művek, omlatag látomások magáról az elérhetetlen harmóniáról.Stílusukat tekintve Kárpáti Tamás és Dienes G. Film NYÁR A KAGYLÓBAN Jugoszláv film A nyár csodálatos, a tenger csábítóan kék és a jópofa tizenévesekre- INTERVENCIÓ Szovjet film Húsz évvel ezelőtt egy fiatal rendező, Gennagyij Poloka megbízást kapott, hogy forgasson filmet a nagy októberi szocialista forradalom ötvenedik évfordulójára. A film el is készült a „határidőre”, ám dobozban maradt. Csak két évtizeddel később, a hetvenedik évfordulón mutatták be. Pedig Poloka egy nagyon is jól ismert témát dolgozott fel az intervenció éveiről, a szovjethatalom megszilárdításáról. Filmje olyan örök érvényű dolgokról szól, mint igazság és hazugság, eszmékhez való hűség és egoizmus, élet és halál. Csak éppen a rendező — kollégáival ellentétben — nem avatja szentté a forradalmat. Felrúgva a hagyományokat, egy Pollacsek Kálmán: Ellenfényben Hanglemez KÁNYÁD! SÁNDOR VERSEIT MONDJA A Hungaroton-hanglemezhetek egyik legünnepibb kiadványából, a Kányádi Sándor verseit mondja című lemezből már kaptunk valamelyes előzetest, a Magyar Televízió egyik Stúdió-adásában. Azóta nyilván számtalanszor elhangzott a kérdés: „mikor fog már megjelenni?”. Jogos volt a felfokozott várakozás. Mert ma, amikor a valódi segíteni akarás és együttérzés mellett bőven tenyészik egy ellenszenves, gyors népszerűségre kacsingató Erdély-boom is, valósággal megtisztító ereje van Kányádi szemérmes, fegyelmezett, olykor még ironizálni is tudó haza-és nyelvszeretetének. A lemezen hallhatjuk a Szürkület és a Fekete-piros versek című kötetek nevezetes opuszait: a jelen eseményei közepette egyenesen hátborzongató A ház előtt egész éjszaka-1, Lacza Márta rajza Jelenet a szovjet filmből bár korábbi munkáival rokoníthatók.) Ám ezekben a művekben is jelen van az az itt kevéssé helyénvaló türelmetlenség, kiegyensúlyozatlanság, ami természetes sorban állás közben, de ami idegen Árkádiától. Bán András POLLACSEK KÁLMÁN FESTMÉNYEI Iparterv díszterme Ha rugalmasan értelmezzük a stíluskategóriákat (és ezt senki nem tiltja mostanában), azt is mondhatnánk: Pollacsek tárgyias festő. Hiszen képeinek a címekben jelzett látszólagos témái: a Harang, a Kaszanyom, a Szívek (stb.) laza körvonalú formákban szinte mindegyik festményen jól fölismertetők. Ám mindezek nem uralkodó elemek, nem képviselnék semmiféle eligazító momentumot, és nem hordoznak művészi tartalmakat, csupán ürügyet jelentenek a nagyalakú vásznak felületének megszervezéséhez, és — Pollacseknél ez igen fontos képi elem — a térbeliség, a perspektíva érzékeltetéséhez. A lendületes, nagy gesztusok, a tiszta és eleven színek, a sűrű és szinte burjánzó foltok két nagy képi illúzió, a mozgás és a mélység ábrázolásának rendelődnek alá. Meleg, barátságos, mozgalmasságával és zsúfoltságával roppant szórakoztató, a szemet hosszasan fogva tartó festményeit a fiatal művész úgy szerkeszti meg, mintha a tér egy tetszőlegesen, majdhogynem esetlegesen kiragadott szeletét mutatná meg, ami a kereten kívül, minden irányban a képsíkba foglalthoz hasonló gazdagságban folytatódna. Atéma így teljességgel mellékes, hiszen egy centivel, méterrel, kilométerrel odább helyezve a vászon kereteit, már valami más, ám Pollacsek színes interpretációjában hasonlóan érdekes harmóniában lenne részünk. A posztmodern eklektikájából ő — úgy tűnik — a lehetőségek keveredéseit, a színek és fények sokféleségét, magának a látványnak az eklektikáját érzi elég fontosnak ahhoz, hogy (újabb térbeli effektus) jó vastag ecsetvonásokkal a látás (és nem látvány) érzékiségével szembesítse szemlélőjét. Acsay Judittal is megfejtik a vakáció nagy rejtélyét: fülön csípik a kagylótelepet dázsmáló gazfickókat. Mindez zenés, táncos, vidám jelenetek sorában kerül a vászonra, ahogy az dukál egy magára valamit is adó játékfilmben. A Nyár a kagylóban szerény adalék ahhoz a csak celluloid kilométerekben mérhető filmtípushoz, amely ezerszer ,„megzenésített” panelok tömegéből építkezik. A nem túl ötletdús kirakós játékhoz hasonlatos alkotás minden mozaikja csereszabatosan illeszkedik egymáshoz, hála a nyár, szünidő,kamaszok, szerelem és más, hasonló címkéjű, tetszés szerint variálható részeknek. Tugo Stiglic rendező nem kockáztatott túl sokat, amikor ezer, egymáshoz ijesztően hasonlító ifjúsági film kaptafájáról mintát véve, kiszabta a saját változatát. A Nyár a kagylóban című munka kizárólag azoknak okoz majd csalódást, akiknek készült: a fiatalabb nemzedékeknek. Talán egyedül a kiskamaszok nem ismernek magukra az egyszerre talpraesett, zsivány, érzelmes és lovagias hősökben. Az utazási prospektusok kiglancolt helyszíneit idéző környezetben játszódó tipikus ifjúsági történetben ugyanis — ha megnéznék! — az idősebbkorosztály tagjai a jól nevelt ifjúságról szőtt álmaikat láthatnák megvalósulni, a szülők generációja pedig pszichologizáló hajlamait élhetné ki a tankönyvízű szülő-gyerek konfliktusokat nyomon követve. Ennek a különösebb érzelmi viharok nélkül nézhető jugoszláv filmnek körülbelül annyi köze van a kamaszvilághoz, mint a mi húszévvel ezelőtti álmaiknak a mai valósághoz. Gáti Péter olyan eredeti hangvételű filmet készített, amely sok tekintetben egy groteszk színházi előadásra emlékeztet. A történet 1919-ben Odesszában játszódik az antant csapatok bevonulása idején. A festett, stilizált díszletek között ott tolong a kor valamennyi jellegzetes figurája: burzsoák és proletárok, fehérgárdisták és bolsevikok, bankárok és banditák, anarchisták és antiszemiták. A régi rend híveinek komikus haláltánca ez, operettmuzsikája. Az Intervenció valóban olyan, mintha Godard és Fellini közös erővel rendezett volna egy kabarét a Vörös Hadsereg főszereplésével. Szédületes tempóban folyik a féktelen bolondozás, a szereplők szinte szünet nélkül beszélnek. Szürrealizmus, bohózat és helyzetkomikum keveredik e gyorsan pergő filmben, amely mozaikszerűen, az időbeli sorrendiségnek fittyet hányva villantja fel az eseményeket. A kusza, szerteágazó cselekményt Voronov, az elfoghatatlan, mindig más arcot öltő kommunista agitátor fogja össze. Szerepét a nagyszerű Vlagyimir Viszockij alakítja, akit tavaly ősszel Moszkvában posztumusz Állami Díjjal tüntettek ki. Halála után hét évvel. . . Az Intervenció kissé bizarr, olykor fárasztó, ellentmondásoskísérlet arrra, hogyan készítsünk a szokványostól eltérő hazafias filmet. Hollós László