Új Tükör, 1988. október-december (25. évfolyam, 40-52. szám)

1988-10-30 / 44. szám

ÖT ERDÉLYI ÍRÓ PÉRELY IMRE „ELFELEDETT" PORTRÉRAJZAIRÓL Pérelyről manapság hallani vagy olvasni a sajtóban, Zsuzsából lehet, a kitűnő gobelinművészről, de az ő neve végén „y” helyett „i” van. A nagyapja volt az itt közölt portrérajzok készí­tője, a két világháború köz­ti évtizedekben közismert és elismert grafikus, Pérely Imre. 1944-ben bekövetke­zett halála óta azonban szinte elfelejtődött... Szülővárosában, Pápán október-novemberben te­kintélyes méretű emlékki­állítás állítja elénk gazdag munkásságát, melyhez tisz­telete jeléül unokájának néhány szép faliszőnyege is társul. Pérely Imre portrérajzai­val vonta magára a figyel­met pályája elején. Magyar fejek (1922) és Magyar írók (1927) címmel kiadott köte­teiben úgyszólván az akko­ri művészeti-irodalmi élet tablóját mutatta be. XI. Pius és udvara című albu­ma (1925) pedig igazi szen­záció volt; eleven pápa Pé­­relyn kívül csak egy ma­gyar művésznek ült mo­dellt mind a mai napig. Szociális tematikájú élet­képeit, kompozícióit, me­lyekben az élet mellékvá­gányaira lököttek tragédiá­ját fogalmazza meg és lát­tatja nagy kifejezőerővel, itthon és Párizsban map­pákban, kötetekben adta ki. A francia művészet olyan kiválóságai vállaltak mun­káival közösséget és írtak előszót hozzájuk, mint Henri Barbusse, Han Ry­­ner, Georges Duhamel, Gabrielle Duchene és Ro­main Rolland, felismerve a magyar művész szenvedé­lyes formálású és nagy ha­tású grafikáinak erejét. 1939-től ismét itthon dol­gozott rövid élete végéig. Ekkor keletkeztek itt lát­ható rajzai is az anyaor­szágtól elszakított Erdély magyar szellemiségének ébren tartóiról: báró Ke­mény János íróról, az Er­délyi Helikon megteremtő­jéről, Molter Károly, Nyírő József, Tamási Áron írók­ról, Tompa László költőről. Éles megfigyelés, biztos ka­rakterérzék és határozott formálás jellemzi ezeket a rajzokat is, akárcsak sok száz társukat, melyeket Pé­rely jó két évtizedes mun­kálkodása során létreho­zott. Akik akár csak mű­veik révén is ismerik az áto­rázoltakat, a könnyed kéz­zel, a jellemző vonásokat kissé eltúlozva megrajzolt arcmásokból a modellek egyéniségét is kiolvashat­ják. Ez az öt portrérajz szá­mos más Pérely-művel együtt a pápai református gyűjtemény tulajdona. HEITLER LÁSZLÓ Kemény János Tamási Áron HEITLER LÁSZLÓ RI.PRODUKCIÓI Molter Károly Tompa László

Next