Új Tükör, 1989. április-június (26. évfolyam, 14-26. szám)
1989-04-02 / 14. szám
J. minden körülményes között ragaszkodik az urához, a sógornő (Sztáréi, Andrea), akit szintén hívévé és magáévá tett a férfi, s az anyós (Koós Olga), aki engesztelhetetlen ellensége a csöppet sem ideális vőnek. Szerencse, hogy Sade márki nem jelent meg a körükben. Szerencse, mert azt a bűvös varázserőt, amivel az aszszonyokat hatalmában tartja, láthatólag sem a szerző, sem a színre vivők nem tudták eléggé érzékeltetni. Stuber Andrea A PADLÁS Békéscsabai Jókai Színház Szegény ember vízzel főz, szegény színház tehetséggel alkot, így aztán a kispénzű társulat előadásának is sava-borsa lehet, miképp a békéscsabai Jókai Színház A padlás rendezésének is lett. A társulat produkcióihoz nincs elég nagy statisztéra, sőt, közepes létszámú is alig van. Nincs technikai lehetőség a mennyezeten drótkötelezni, sem hatásos robotembercsodához alkalmas gépezet. Van viszont rendező, Tasnádi Márton, aki hisz a színészben, s ezért velük arra vállalkozik, hogy bejátszszák a teret. Így lett a békéscsabai robotcsoda afféle mai őz, darabosan járkáló, mégis emberforma (Józsa Mihály). Egyáltalán, a színművészek megteszik a magukét. Harányi Márton zenei vezetésével kiegyensúlyozott előadás született, melynek van egy sajátossága: a macskák! Hiszen ha padlás, akkor macska is van — gondolhatta Tasnádi Márton, és ez az öt figura mértéktartó módon alájátszik a cselekménynek és padlásabbá teszi A padlást. Egyetlen kár, hogy Gyarmathy Ágnes minden szereplőre reális jelmezt tervezett, csupán a macskáknak kell testhez simuló, jelzett kosztümben macskáskodniuk. Ebben a jelmezközegben ez irreális. Szerencsére a mozgásuk ellensúlyozta a kosztümöt: Felkai Eszter koreográfus, aki a La Mancha lovagjában már a budapesti közönség figyelmét is felhívta magára, most is jó ízléssel tervezett táncot. A kosztüm okozta egyetlen stílustörés tehát nem csökkentette a békéscsabai produkció hatását. Földessy Dénes Réti Andrea (Kölyök), Lengyel Ferenc (Révész) és a macskák Kiállítás DEVÉTSIL Műcsarnok Devétsil? A magyar művészeti lexikonban nem található sem Devétsil, sem cseh avantgárd, sem mondjuk Karel Teige címszó. A húszas évek cseh avantgárdjának kiállítása a budapesti Műcsarnokban tehát forrás értékű a számunkra. Nem kuriózum: lám Csehszlovákiában is volt konstruktivizmus, szürrealizmus, absztrakció. Sokkal több ennél. (Számunkra) fájdalmas tanúság: liberális körülmények között hogyan formálódhatott a művészet, a kultúra. A cseh kubizmus, köztudott, Európa első vonalában volt. A húszas évek izmusművészei talán nem alkottak igazán eredetit Prágában (bár Zdenek Pesanek színzongorája például igazán fantasztikus ötlet), de egészségesen reagáltak korukra: konstruáltak és destruáltak, megjárták az álmok birodalmát vagy harsány, modern utcai plakátokat terveztek, lapokat alapítottak, művészkabarékat szerveztek. Szabadon éltek. Utópiájuk, mint minden akkori európai utópia, egy szociálisan igazságosabb, technika szolgálta világról szólt. (A magyar művészet századunk folyamán a húszas években szakadt le először Európától. Nem utoljára.) Bán András GYERMEKSZEMMEL Műcsarnok,, Budapest 33 országból mintegy 7000 pályaművel jelentkeztek gyerekek arra a kiállításra, amelyet az Interparlamentáris Unió magyar csoportja, a szervezet fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett. A műcsarnoki kiállításon most látható anyagot nemzetközi zsűri válogatta. Azt gondolom, tagjainak kellemes órákat szerezhetett ez a munka: őszinte, vidám, és főleg, nagyon-nagyon színes munkák kerültek a három terembe. Változatosak a technikák is: bár a legtöbb munka valamilyen grafikai technikával (filctollal, krétával, linómetszéssel, ceruzával, tussal, vízfestékkel) készült, szép számmal láthatók iparművészeti módszereket alkalmazó kis alkotások (tűzzománcok, batikok) és kisplasztikák is. A technikák között vezet a tempera, a témák között a növény- és állatvilág. Ez utóbbin belül is meghatóan sok a macskákról készült kép: magyar, thaiföldi, lengyel stb. kivitelben. A gyerekrajz-kiállítások méltatására már régen készen vannak a sztereotípiák : önvallomás, válasz a közvetlen környezetre, kitárulkozás stb. Kétségtelen, hogy ezek mindegyike, természetesen, jellemző a mostani válogatás képeire is. Érdekesebb Li Shuang: Legyünk újra barátok azonban, ami hiányzik belőlük: a valamikori rajzoktatások kötelező alma-körte, szemétlapát-seprő feladatának idétlen realizmusa és képzeletet blokkoló sematikussága. A csak egyfélét számonkérni és elfogadni képes tanári butaság kijelölte zsákutcáktól hál' istennek az itt látható munkák mindegyike mentes. És ebben a minőségében érzékeltetik egy nem túl nagy nyilvánossággal rendelkező magyar múzeumban, a zánkai úttörőváros gyermekalkotások galériájában, ahol a tábori szakkörökön készült és nemzetközi pályázatokra beérkezett kis művek javát 1973 óta meg is őrzik. Acsay Judit ZSOLNAI MÁRIA PASZTELLJEI Városi Könyvtár, Győr Érzékeny lelkületű fiatal művész mutatkozik be szülővárosában. Alig tette meg az első lépéseket, munkái máris meglepően egységesek. Manapság kevésbé népszerű eszközzel, a pasztellel kísérti meg a „természet rejtett arcának” és az önmagában épített világnak képi ábrázolását. Indítékai természeti gyökerűek, lapjain — néhány konkrétabb tájrészlet vagy motívum kivételével — mégsem a felszínek képe jelenik meg. „Gondolati festészetnek” nevezhetnénk talán, de ez sem fedi a lényeget. Finom felületű hártyagömböket formáz hideg kékkel és zöldekkel, de a burkot rögtön áttetszővé festi. Belül az apró buborékok, sejtkezdemények, indázó fonalak a születés, az élet apró jeleit hordozzák. Másik sorozatán fátyolfinomságú hullámok lebegnek, szinte érzékeltetni képes az életre keltő szellő simogatását. Vagy éppen sugárzó tűzgömbök idéznek meg reményteli napokat, horizont mögé rejtőző alkonyi hangulatokat. Balatoni tájain formákat oldó párák terjengenek, zöldek és barnák finom változatait kibontva. Külön „fejezetet” alkotnak az egy-egy fa szeszélyes alakzataira épülő képek: némelyiken szinte mesterien fokozódik látomássá az egyszerű motívum. A puha sötét hátterek kárpitján megvillanó, gesztusokat hordozó fehér vonalak sokszor mágikus erőt kölcsönöznek némelyik pasztelljének. A tiszta élményektől áthatott művek figyelemre érdemesek s kíváncsiságot keltőek a művész jövőjét illetően. Salamon Nándor Film IFJÚ SHERLOCK HOLMES ÉS A FÉLELEM PIRAMISA Angol film Spielberg nem nyughat. Mivel felskiccelni egy ötletet sokkal kevesebb energiát igényel, mint az apró részleteket is kitalálva kerek filmet formálni, legújabban ötletexportra rendezkedett be. Zsengéit — és persze nevét, továbbá a mögötte álló technikai és csodagyártó arzenált — feltehetőleg jó pénzért kínálja más országok és filmgyártók rendezőinek, az új, az infantilis Hollywood szelleme pedig egyre terjengősebben lengi be Európát. Conan Doyle Sherlock Holmesánál ugyebár kevés angolosabb regényfigurát termett Britannia, így hiteles alapanyag lehet ahhoz, hogy domesztikálásával a csillaglakók és az E. T. nyomán kapóssá vált miniszörnyek újabb filmszerepekhez jussanak. Spielberg kitalálta, hogy Holmesnak ifjúkort is lehet kreálni, Chris Columbus megírta, a recept ez volt a Szörnyecskéknél is, az eltérés mindössze annyi, hogy egy angol, Berry Levinson rendezte össze a filmet. A végeredmény viszont ugyanaz a gigantikus külsőségekbe csomagolt semmitmondás. Azt a jó ízlést, ami például a tévés Holmes-sorozatot is oly élvezhetővé tette, itt minden szívfájdalom nélkül törik kerékbe. Elegancia, stílus és a hasonló polgári erények anakronizmusnak tűnnek a ponyvaregényes misztika és a mindent elöntő technika áradatában. Igen szomorú lettem a film után, ami könnyed szórakoztató mű esetében nem csekélység. Sajnos, sokkal többről szól, mint amit egy modernizált detektívtörténettől várni lehetne. Torma Tamás A BON HÁLÓJÁBAN Szovjet film A második világháborúról tablószerű grandiozitással szóló, piedesztálra állított, nagy formátumú héroszok portréival keretezett szovjet alkotások mintha az utóbbi időben megfogyatkoztak volna. Helyüket egyre inkább a háború gyötrelmes hétköznapi tragédiáit, a névtelen tömegek rettegésének és szenvedésének megörökítését is vállaló filmek veszik át. Borisz Grigorjev 1986-ban készült munkája jól tükrözi a szemléletváltozás buktatóit. A légnyomás következtében emlékezetét vesztő, múltját, egész eddigi életét nyomtalanul elfelejtő felderítő katona nem a győztes hatalom büszke állampolgáraként készül a békére. Néha-néha felködlő, töredékes emlékfoszlányai nem nyújtanak számára elegendő támpontot ahhoz, hogy visszataláljon korábbi énjéhez. Tragikusan egyedül áll abban a világban, ahol □ 3