Új Tükör, 1989. április-június (26. évfolyam, 14-26. szám)

1989-04-02 / 14. szám

J. minden körülményes között ragasz­kodik az urához, a sógornő (Sztáréi, Andrea), akit szintén hívévé és ma­gáévá tett a férfi, s az anyós (Koós Olga), aki engesztelhetetlen ellensé­ge a csöppet sem ideális vőnek. Sze­rencse, hogy Sade márki nem jelent meg a körükben. Szerencse, mert azt a bűvös varázserőt, amivel az asz­­szonyokat hatalmában tartja, látha­tólag sem a szerző, sem a színre vi­vők nem tudták eléggé érzékeltetni. Stuber Andrea A PADLÁS Békéscsabai Jókai Színház Szegény ember vízzel főz, szegény színház tehetséggel alkot, így aztán a kispénzű társulat előadásának is sava-borsa lehet, miképp a békés­csabai Jókai Színház A padlás ren­dezésének is lett. A társulat produk­cióihoz nincs elég nagy statisztér­a, sőt, közepes létszámú is alig van. Nincs technikai lehetőség a mennye­zeten drótkötelezni, sem hatásos ro­botembercsodához alkalmas gépezet. Van viszont rendező, Tasnádi Már­ton, aki hisz a színészben, s ezért velük arra vállalkozik, hogy bejátsz­­szák a teret. Így lett a békéscsabai robotcsoda afféle mai őz, darabosan járkáló, mégis emberforma (Józsa Mihály). Egyáltalán, a színművészek megte­szik a magukét. Harányi Márton ze­nei vezetésével kiegyensúlyozott elő­adás született, melynek van egy sa­játossága: a macskák! Hiszen ha padlás, akkor macska is van — gon­dolhatta Tasnádi Márton, és ez az öt figura mértéktartó módon aláját­szik a cselekménynek és padlásabbá teszi A padlást. Egyetlen kár, hogy Gyarmathy Ágnes minden szereplő­re reális jelmezt tervezett, csupán a macskáknak kell testhez simuló, jel­zett kosztümben macskáskodniuk. Ebben a jelmezközegben ez irreális. Szerencsére a mozgásuk ellensúlyoz­ta a kosztümöt: Felkai Eszter ko­reográfus, aki a La Mancha lovagjá­ban már a budapesti közönség fi­gyelmét is felhívta magára, most is jó ízléssel tervezett táncot. A kosz­tüm okozta egyetlen stílustörés tehát nem csökkentette a békéscsabai pro­dukció hatását. Földessy Dénes Réti Andrea (Kölyök), Lengyel Fe­renc (Révész) és a macskák Kiállítás DEVÉTSIL Műcsarnok Devétsil? A magyar művészeti le­xikonban nem található sem Devét­sil, sem cseh avantgárd, sem mond­juk Karel Teige címszó. A húszas évek cseh avantgárdjának kiállítása a budapesti Műcsarnokban tehát for­rás értékű a számunkra. Nem ku­riózum: lám Csehszlovákiában is volt konstruktivizmus, szürrea­liz­­mus, absztrakció. Sokkal több ennél. (Számunkra) fájdalmas tanúság: li­berális körülmények között hogyan formálódhatott a művészet, a kultú­ra. A cseh kubizmus, köztudott, Eu­rópa első vonalában volt. A húszas évek izmusművészei talán nem al­kottak igazán eredetit Prágában (bár­ Zdenek Pesanek színzongorája például igazán fantasztikus ötlet), de egészségesen reagáltak korukra: konstruáltak és destruáltak, megjár­ták az álmok birodalmát vagy har­sány, modern utcai plakátokat ter­veztek, lapokat alapítottak, művész­kabarékat szerveztek. Szabadon él­tek. Utópiájuk, mint minden akkori európai utópia, egy szociálisan igaz­ságosabb, technika szolgálta világról szólt. (A magyar művészet száza­dunk folyamán a húszas években szakadt le először Európától. Nem utoljára.) Bán András GYERMEKSZEMMEL Műcsarnok,, Buda­pest 33 országból mintegy 7000 pályamű­vel jelentkeztek gyerekek arra a ki­állításra, amelyet az Interparlamen­táris Unió magyar csoportja, a szer­vezet fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett. A műcsar­noki kiállításon most látható anya­got nemzetközi zsűri válogatta. Azt gondolom, tagjainak kellemes órá­kat szerezhetett ez a munka: őszin­te, vidám, és főleg, nagyon-nagyon színes munkák kerültek a három te­rembe. Változatosak a technikák is: bár a legtöbb munka valamilyen grafikai technikával (filctollal, kré­tával, linómetszéssel, ceruzával, tus­sal, vízfestékkel) készült, szép szám­mal láthatók iparművészeti módsze­reket alkalmazó kis alkotások (tűz­zománcok, batikok) és kisplaszti­kák is. A technikák között vezet a tempera, a témák között a növény- és állatvilág. Ez utóbbin belül is meghatóan sok a macskákról készült kép: magyar, thaiföldi, lengyel stb. kivitelben. A gyerekrajz-kiállítások méltatásá­ra már régen készen vannak a szte­reotípiák : önvallomás, válasz a köz­vetlen környezetre, kitárulkozás stb. Kétségtelen, hogy ezek mindegyike, természetesen, jellemző a mostani válogatás képeire is. Érdekesebb Li Shuang: Legyünk újra barátok azonban, ami hiányzik belőlük: a va­lamikori rajzoktatások kötelező al­ma-körte, szemétlapát-seprő felada­tának idétlen realizmusa és képzele­tet blokkoló sematikussága. A csak egyfélét számonkérni és elfogadni képes tanári butaság kijelölte zsák­utcáktól hál' istennek az itt látható munkák mindegyike mentes. És eb­ben a minőségében érzékeltetik egy nem túl nagy nyilvánossággal ren­delkező magyar múzeumban, a zán­­kai úttörőváros gyermekalkotások galériájában, ahol a tábori szak­körökön készült és nemzetközi pá­lyázatokra beérkezett kis művek ja­vát 1973 óta meg is őrzik. Acsay Judit ZSOLNAI MÁRIA PASZTELLJEI Városi Könyvtár, Győr Érzékeny lelkületű fiatal művész mu­tatkozik be szülővárosában. Alig tet­te meg az első lépéseket, munkái máris meglepően egységesek. Ma­napság kevésbé népszerű eszköz­zel, a pasztellel kísérti meg a „ter­mészet rejtett arcának” és az önma­gában épített világnak képi ábrázo­lását. Indítékai természeti gyöke­­rűek, lapjain — néhány konkrétabb tájrészlet vagy motívum kivételével — mégsem a felszínek képe jelenik meg. „Gondolati festészetnek” ne­vezhetnénk talán, de ez sem fedi a lényeget. Finom felületű hártyagöm­böket formáz hideg kékkel és zöl­dekkel, de a burkot rögtön áttetsző­vé festi. Belül az apró buborékok, sejtkezdemények, indázó fonalak a születés, az élet apró jeleit hordoz­zák. Másik sorozatán fátyolfinom­­ságú hullámok lebegnek, szinte ér­zékeltetni képes az életre keltő szel­lő simogatását. Vagy éppen sugár­zó tűzgömbök idéznek meg remény­teli napokat, horizont mögé rejtőző alkonyi hangulatokat. Balatoni tá­jain formákat oldó párák terjenge­­nek, zöldek és barnák finom válto­zatait kibontva. Külön „fejezetet” alkotnak az egy-egy fa szeszélyes alakzataira épülő képek: némelyiken szinte mesterien fokozódik látomás­sá az egyszerű motívum. A puha sö­tét hátterek kárpitján megvillanó, gesztusokat hordozó fehér vonalak sokszor mágikus erőt kölcsönöznek némelyik pasztelljének. A tiszta él­ményektől áthatott művek figyelem­re érdemesek s kíváncsiságot kel­tőek a művész jövőjét illetően. Salamon Nándor Film IFJÚ SHERLOCK HOLMES ÉS A FÉLELEM PIRAMISA Angol film Spielberg nem nyughat. Mivel fel­skiccelni egy ötletet sokkal keve­sebb energiát igényel, mint az apró részleteket is kitalálva kerek filmet formálni, legújabban ötletexportra rendezkedett be. Zsengéit — és per­sze nevét, továbbá a mögötte álló technikai és csodagyártó arzenált — feltehetőleg jó pénzért kínálja más országok és filmgyártók rendezőinek, az új, az infantilis Hollywood szel­leme pedig egyre terjengősebben len­gi be Európát. Conan Doyle Sherlock Holmesánál ugyebár kevés angolo­sabb regényfigurát termett Britan­nia, így hiteles alapanyag lehet ah­hoz, hogy domesztikálásával a csil­laglakók és az E. T. nyomán kapóssá vált miniszörnyek újabb filmszere­pekhez jussanak. Spielberg kitalálta, hogy Holmes­­nak ifjúkort is lehet kreálni, Chris Columbus megírta, a recept ez volt a Szörnyecskéknél is, az eltérés mind­össze annyi, hogy egy angol, Berry Levinson rendezte össze a filmet. A végeredmény viszont ugyanaz a gigantikus külsőségekbe csomagolt semmitmondás. Azt a jó ízlést, ami például a tévés Holmes-sorozatot is oly élvezhetővé tette, itt minden szívfájdalom nélkül törik kerékbe. Elegancia, stílus és a hasonló pol­gári erények anakronizmusnak tűn­nek a ponyvaregényes misztika és a mindent elöntő technika áradatában. Igen szomorú lettem a film után, ami könnyed szórakoztató mű eseté­ben nem csekélység. Sajnos, sokkal többről szól, mint amit egy moder­nizált detektívtörténettől várni le­hetne. Torma Tamás A BON HÁLÓJÁBAN Szovjet film A második világháborúról tablósze­rű grandiozitással szóló, piedesztálra állított, nagy formátumú héroszok portréival keretezett szovjet alkotá­sok mintha az utóbbi időben megfo­gyatkoztak volna. Helyüket egyre in­kább a háború gyötrelmes hétköz­napi tragédiáit, a névtelen tömegek rettegésének és szenvedésének meg­örökítését is vállaló filmek veszik át. Borisz Grigorjev 1986-ban készült munkája jól tükrözi a szemléletvál­tozás buktatóit. A légnyomás követ­keztében emlékezetét vesztő, múlt­ját, egész eddigi életét nyomtalanul elfelejtő felderítő katona nem a győztes hatalom büszke állampolgá­raként készül a békére. Néha-néha felködlő, töredékes emlékfoszlányai nem nyújtanak számára elegendő támpontot ahhoz, hogy visszatalál­jon korábbi énjéhez. Tragikusan egyedül áll abban a világban, ahol □ 3

Next