Új Tükör, 1989. július-szeptember (26. évfolyam, 27-39. szám)
1989-09-24 / 39. szám
Válasz a kihívásra: Erasmus-program Az Európa-ház küszöbönálló avatása lázas készülődésre serkenti a kontinens országait. Ennek egyik jele az Erasmus-program már javában bontakozó nemzetközi vitája, mely a magyar közélet mai hullámverésében még nem kapta meg a horderejéhez méltó figyelmet, holott létkérdéseinket érinti. Csupán jövőnk múlik rajta, semmi több. E drámai felismerésre az a beszélgetés döbbentett rá, amit Kedves Tamással, a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának igazgatójával folytattam. A találkozást én kezdeményeztem, de egészen más célból. Az az ötletem támadt, hogy a krónikusnak tetsző vidéki zenekritikus-hiány enyhítésére egyedül a leendő zenetanárok írói ambícióinak felébresztése kínálhat megoldást. S épp a debreceni főiskolán akadna is jeles szakember, aki bevezethetné az érdeklődőket a mű- és előadás-kritika csöppet sem könnyű mesterségébe - mondjuk egy fakultatív kurzus keretei között, ha az igazgató ennek helyet ad. Nos, Kedves Tamás nemcsak megfontolásra érdemesítette a javaslatot, de azon melegében el is fogadta. Mondván: ez a diszciplína szervesen beleillik abba a reformcsomagba, amit most állít össze, hogy Debrecen zenei felsőoktatása idejében válaszolni tudjon majd az Erasmus-program kihívására. Kettőnk dialógusa ezen a ponton vált interjúvá.Erasmus-program? Hogyan érinti és mire készteti önt és a vezetése alatt álló intézményt? -A bolognai egyetem tavalyi jubieumán fogalmazták meg azt a Magna Chartát, mely alapja lesz a "korszak színvonalát képviselő egységes felsőoktatásnak az egész Európa-házban. E gazdasági érdekek diktálta tömörülés művelődéspolitikai vetülete most van kialakulóban, és hallatlan kulturális lehetőségekkel kecsegtet. Hogy mást ne mondjak: a diploma érvénye ezentúl nem kötődik országokhoz, s megszerzéséhez a jelöltnek legalább két szemesztert egy másik ország egyetemén kell elvégeznie. El tudja képzelni, micsoda perspektívák nyílnak meg ezzel a jövő generációi előtt? S hogy mit jelenthet a zenészszakma számára? -Hogyne, ha integrálódni tudunk a feltételekhez. Van esélyünk rá? - Rajtunk múlik, hogy legyen. Mi, muzsikusok, mindenesetre több sansszal indulunk, mint a többi fakultás, mert a zenei felsőoktatás hozzájuk képest kevéssé eszközigényes. De bizonyos technikai felszerelésekre, az információcseréhez elengedhetetlen elektronikai bázisra nálunk is szükség ven; például a kutatások koordinálását óriási mértékben megkönnyítené, ha egy gombnyomással le tudnánk hívni akár egy-egy témakör legfrissebb publikációinak katalógusát, akár az elmúlt évben született disszertációk címjegyzékét. A kölcsönös tájékozódás, a kapcsolattartás most fontosabb, mint valaha. -Egy kutatónak feltétlenül - de egy előadóművésznek vagy praktizáló zenetanárnak...? -Annak is. Olyan gyorsan változik körülöttünk a világ, hogy ha lemaradunk az értékes tendenciák naprakész követésében, veszélyhelyzetbe kerülünk. Ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy a Liszt-Bartók-Kodály hagyatékán nyugvó tekintélyünk megingathatatlan! Nézze, a tavaszszal jártam Kínában (közvetlenül a tragikus események előtt) koncertezni és tanítani. A pekingi Zeneakadémián 4-5 olyan gyerekkel találkoztam, akik a mi művészképzéseinket alaposan megtréfálnák... Fogalmunk sincs róla, hogy hol tartanak, mert nem az európai versenyeken jelennek meg, hanem az USA és Japán vonzza őket. De az sem ritkaság, hogy ha egy nálunk rendezett fesztiválon a cseh résztvevők gyengébben szerepelnek, máris készek vagyunk lebecsülni oktatásuk nívóját - miközben Münchenben, Svájcban, Moszkvában az ő padtársaik jutnak döntőbe. Az efféle tájékozatlanságra csak ráfizethetünk, olcsóbb tehát létrehozni egy jól működő információs rendszert. A szinten maradáshoz ez az első lépés. -És mi a második? - A szembenézés önmagunkkal: értékeink számbavétele, adósságaink feltérképezése, nemzetközi identitástudatunk elmélyítése. E tényezők szoros kölcsönhatásban állnak egymással; gondolja csak meg, jó száz évvel ezelőtt, Popper, Hubay és Erkel idejében a tananyag 90 százaléka kortárs mű volt, szavatolva a nemzeti és az európai kultúra aktuális tendenciáinak naprakész érvényesülését - hol vagyunk mi ettől? (Pedig Debrecen sokat tesz azért, hogy a kortárs zene ne gettóba zárva jelenjék meg az oktatásban, s e szándék jegyében még a szelektálás ódiumát is vállaljuk.) De menjünk tovább: Popper Dávid növendékei még két évig kötelező tárgyként hallgattak zeneszerzést - nem azért, hogy komponistákká váljanak, hanem hogy megtanulják a zenei írást-olvasást, és értsék a kottát! S sorolhatnám még, mi minden hiányzik a mi tanmenetünkből az 1880-as évek Országos Királyi Zeneakadémiájának palettájához képest. - Gondolja, hogy másutt Európában hűségesebbek maradtak a tradíciókhoz? -Annyi bizonyos: Ausztriában a magyar diploma azért nem számít A kategóriásnak, mert tulajdonosának csokornyi tantárgyból nincs jegye - így akusztikából sincs, amihez pedig ott mindmáig ragaszkodnak. Mi tehát most a fehér foltokra koncentrálunk, s már tavaly megkezdtük az előkészületeket. Székely Kati kolléganőm a 20. századi zenei stílusok vizsgálatával foglalkozott, Karasszon Dezső ragyogó előadásában taglalta a billentyűs hangszerek hangolástörténetét (ami azért hatott felfedezésként, mert hallgatóink tudatában az élt, hogy az intonáció kínjai a vonósokra, énekesekre, hárfásokra stb. tartoznak, zongoristákra és orgonistákra semmiképp), ám a legnagyobb vonzereje mégis az etikának volt. Egy református, egy zsidó, egy katolikus és egy buddhista szakelőadót hívtunk meg, s e találkozások eredményeként a gyerekek írásban foglalták össze, milyen egyéni következtetésekig jutottak el újonnan szerzett ismereteik birtokában. Gyönyörű szövegek kerültek ki a tollak alól, dokumentálva, hogy a fiatalokban hatalmas szellemi mozgást indukál bizonyos erkölcsi normák logikai és érzelmi elemzése - s azt is, hogy megrendítő éhség mutatkozik bennük e témák iránt. Mondhatom, magam is sokat kaptam ezektől az írásoktól: inspirációt és lendületet a folytatáshoz, a további teendők átgondolásához. -Ha jól értem, kondíciókat teremt növendékeinek az „európai egyetemi polgár”-image kialakításához. Amihez hozzátartozik, egyebek mellett a nyelvtudás. Ezzel hogy állnak? - A nyelvtanulás kényszere nemcsak a hallgatókat szorítja, de kollégáimat is mozdulnunk kell e téren, nehogy a diákjaink lekörözzenek bennünket. Egyébként is várható, hogy az Erasmus-program mobilizálja az oktatói gárdát: olvastam egy cikket az osztrák zeneiskolák prognosztikájáról a 92-es változások jegyében, s abban az intézmények közti csereforgalom növekedésére a hallgatók és a tanárok részéről egyaránt számítanak. - El tudom képzelni, hogy Karasszon Dezső vagy Matúz István neve az egyesült Európa felsőoktatásában vonzáskört épít ki Debrecennek - de azt is, hogy az ilyen rangú személyiségeket a többi intézmény is törekszik majd magához csábítani hosszabb-rövidebb időre. Ettől nem tart? -A vérkeringés megélénkülése mindenképpen hasznos, beleértve a várható konkurenciát is - az különösképpen ránk fér! A választások lehetőségére, az önálló döntésekre már növendékkorban fel kell készülnie a zenésznek; ezt a tendenciát érvényesíti most létesülő módszertani központunk is. Itt a hangszeres képzés metodikájának legértékesebb erdményeit akarjuk hozzáférhetővé tenni képben-hangban rögzítve, hogy egy-egy fontos mozzanat akár kinagyítva-kimerevítve is elemezhető legyen. Gyakorlatilag egy-egy mű azonos részleteit több kiváló mester előadásában egymás mellé szerkesztjük, s a növendék megfigyelheti a technikában-felfogásbanformálásban érzékelhető eltéréseket, a szuverén egyéniségekre jellemző megoldásokat - és kiszűrheti belőlük a számára fontosat, a követendőt. Eddig a tehetséges hallgatót elküldtük valamelyik mesterkurzusra, vagy ösztöndíjjal valamelyik híres művészhez, de ott csak egy előadó stílusát, iskoláját ismerhette meg. Most itt, helyben összevetheti majd Harnoncourt, Casals, Perényi és Starker játékát, vonókezelését, hangindítását, vagyis variációk egész során tanulmányozhatja az interpretáció lényegét, sokféle titkát. Remélem, ez a modell nyitottságra és véleményalkotásra nevel, vitára ösztönöz és permanens szellemi izgalmat kelt. - Tudom, a létesítmény az Erasmus-program kihívására született meg, de eszméje már rég érlelődhet önben, hiszen 25 éve, pályakezdése óta szenvedélyes kutatója az interpretáció esztétikájának. Most, ötvenévesen elmondhatja, hogy a fél életét szánta rá. Meddig jutott el? - A felismerésig, hogy többistenhívő vagyok a művészetben. S hogy lelki apparátusának teljes átalakítása nélkül professzionista muzsikus nem lehet az ember. KERÉNYI MÁRIA Koncert a debreceni főiskola hangversenytermében, más zongorapartnere Végvári Csaba Kedves TóKedves Tamás □29