Tündérvásár, 1928 (4. évfolyam, 2-52. szám)
1928-01-08 / 2. szám
s215&A legfőbb dagasztót? Igen, csak azért is én leszek a legnagyobb. S rettentőt csípett saját magán. S nagyhirtelen növekedni kezdett. Akkora lett, mint valami sás.— Na, még valamicskét növök, — vélte s még egyet magába szúrt. Akkora lett, mint valami elefánt. — Semmi! — vélte. — Akkora akarok lenni, mint a hegy, de válaszul. Megint magába szúrt. De csak akkora lett, mint a hegy, vár nélkül. Nagyon bosszankodott: — Mégsem lehet eltűrni, hogy éppen én ne lehessek akkora, amekkora lenni akarok.— Sőt dühösen tette hozzá: — Hát csak azért is! S minden mérgét magába szúrta. S ahogy már majdnem akkora lett, mint a hegy várastul, — csak oldalra fordult. Persze, mindennek van határa. A dagadásnak is. Éppen beleesett a folyamba, melyet maga dagasztott patakokból folyammá. Ahogy élettelen sárga teste ott úszott, a szürke folyamban, a zöld szúnyog-sasok reá szálltak. Abban az országban, melyről ez a mese szól, mindenki csodájára járt a Berenice keresztjének. Vékony aranyláncon lógott ez a kereszt, híres gyémántok meg egyéb drágakövek voltak az aranyába belefoglalva. Az volt a különös ereje, hogy mindenki megőszült, aki hordta, még a hároméves kisgyerekek is, ha a nyakukba akasztották. A megőszítésen kívül még szerencsétlenséget is hozott a viselője szegény fejére. Hát bizony nem kívánatos dolog az ilyesmi, azt hihetné az ember, hogy messzire kerülték az őszítő keresztet az emberek. Ki akar hároméves korában megőszülni és egy csomó bajt zúdítani a nyakába?! Mégis sokan akadtak, akik minden pénzt megadtak volna érte. Hogy lehet ez? Talán gonoszságból másoknak a nyakába akarták akasztani, hogy árthassanak vele? Nem. Aki temérdek pénzt kínált érte, az mind maga akarta viselni, mert régi könyvek azt hirdették, hogy olykor baj helyett csodálatos szerencsét hoz a Berenice keresztje, csak éppen azt nem lehet kiszámítani, mikor. Mindenki azt hitte, aki megvette, hogy ő lesz az a nagyon-nagyon szerencsés és a többiek voltak a szerencsétlenek. Élt abban az országban egy igen-igen szép és jó kislány,az volt a neve: Göndörke. Ez a Göndörke messzire lakott egy kis faluban, ahol senki sem tudott a Berenice keresztjéről. Göndörke sokat járt a mezőkön, mert szerette a virágokat meg a szép színes kis bogarakat. Egyszer, amint megy át egyik mezőről a másikra, keresztül az úton, meg botlik egy csillogóba. Nemrég ment arra egy herceg, annak a nyakában lógott a csilogó holmi, csakhogy elszakadt a lánca, mikor a herceg ostorral verte az egyik lovászát. Göndörke nyakába akasztotta a csillogót, aztán bent valahol a mezőn lefeküdt egy fa alá. Elaludt. Persze, a herceg hamar észrevette, hogy hiányzik a nyakáról a híres kereszt. Szaladtak visszafelé, mindenütt kérdezősködtek, minden porkupacot és keréknyomot megnéztek. Hiába, nem lett meg a kereszt. « Bizony nem. Csak Göndörke anyja nézett nagyot, mikor a kislánya hazajött alkonyaikor. Göndörke barna haja arany lett egészen, akár a kereszt a nyakán. El se hitte volna, ha Göndörke meg nem szólal, hogy ez az ő lánya. Ettől kezdve csodálatos változás történt Göndörkééknél; a papája mindig a legjobb munkákat kapta, Göndörkét minden ember a legszebbnek tartotta. Akármihez fogtak, minden dolguk sikerült. Ilyen a szerencse, gyerekek, nem lehet pénzen venni, de eljön néha azokhoz, akik megérdemlik. Kilián Zoltán: Göxicörke és a szerencsek.Presszike 224 oldalas vastag könyv ára 1 P 50 f. Szállítás 50 ff.