Tündérvásár, 1934 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-07 / 1. szám

I. FEJEZET A nap még csak éppen hogy megjelent a keleti égen, mikor Mari asszony fürgén kiug­rott az ágyból és felöltözködött. Lassan tett­vett a kis szobában, mert nem akarta felkel­teni Marikát, aki ott aludt a pamlagon. De hiába is óvatoskodott, a kisleány kinyitotta szemét és a következő pillanatban már ő is talpon volt. — Hohó, nem így alkudtunk meg, tény­­asszony! — mondta Marika tréfásan és meg­ölelte a jóságos arcú asszonyt — nem meg­ígérted, hogy ha felébredsz, engem is rögtön felkeltesz!? Mari asszony valósággal zavarba jött. — Ugyan már no, Marika! Nem elég ko­rán kell felkelned az egész iskolaévben? Most vakáció van, neked is szabad egy kicsit to­vább feküdni az ágyban. Ha ígértem is teg­nap, hogy felkeljelek, bizony csak azért tet­tem, hogy annál nyugodtabban aludj! — Mondhatom szép dolog egy mamuká­­tól ilyet tenni! — mondta Marika fejcsóválva. — Nekem mindig azt prédikálod a legkomo­lyabb oktató hangon, hogy «Marika, bármi­lyen helyzetbe kerülsz is, sohasem szabad le­térned az igazság útjáról . Mamuka hangosan felkacagott, mert a kis­leány ezt éppen olyan hanghordozással mondta, mint ahogy ő szokott beszélni. — Igen — folytatta Marika komoly han­gon — engem az igazmondásra tanítsz, te pe­dig... — Ugyan ne Marika — mentegetődzött az asszony — jól tudod, hogy én se hazudnék soha, még ha a világ minden kincsét is elibém raknák, de hiszen ez nem volt hazug­ság. Egyszerűen csel, ki akartam fogni raj­tad ! — Holló, de rajtam nem lehet — mondta Marika és csak annál frissebben kente be mosakodás közben a szappanhabbal rózsás kis arcocskáját — akkor korábban keljen fel, kis téniasszony. Még korábban? — nevetett mamuka. Olyan kedves volt nevetés közben jóságos képe, hogy Marika meg nem állta és úgy, ahogy volt, szappanhabosan, odament hozzá és megcsókolta. — Bolond gyerek — mondta mamuka és úgy nevetett, hogy majd a könny is szemébe szökött — az egész szappanhabot rám kened. Most mosakodhatok újra! — Legalább is annyival tovább itthon ma­radsz ! — Igen ám, de ha hétre nem vagyok Lu­­kácséknál, soha többé ott mosást nem kapok. Rettenetes szigorú ám az a méltóságos* as­­­szony! A kisleány elkomolyodott. —­ Csak már megnőnék mamuka, hogy helyetted járhatnék mosni! Rettenetes ám az egy gyereknek, ha tudja, hogy mamukája úgy fárad érette. — Kis csacsikám, hiszen nem érted fára­dok! A mindennapi kenyérért! Dolgozni min­denkinek kell! Én szépen tudok mosni, hát azzal foglalkozom. Hidd meg kicsikém, nem rossz mesterség az! Az ember mindig jó meleg helyen van, aztán kellemes meleg víz­ben pacskolhat. Az ételt úgy hozzák fel tál­cán elibém, sok helyen bizony olyan finomat kapok, mint amilyent maga az uraság eszik... — ... amit aztán nincs szíved egyedül meg­enni és hazahozod a leányodnak — vágott a szóba Marika, amely mindjárt egy kis csalafintaságról számol be. (1. közlemény.)

Next