Tündérvásár, 1934 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-07 / 1. szám
I. FEJEZET A nap még csak éppen hogy megjelent a keleti égen, mikor Mari asszony fürgén kiugrott az ágyból és felöltözködött. Lassan tettvett a kis szobában, mert nem akarta felkelteni Marikát, aki ott aludt a pamlagon. De hiába is óvatoskodott, a kisleány kinyitotta szemét és a következő pillanatban már ő is talpon volt. — Hohó, nem így alkudtunk meg, tényasszony! — mondta Marika tréfásan és megölelte a jóságos arcú asszonyt — nem megígérted, hogy ha felébredsz, engem is rögtön felkeltesz!? Mari asszony valósággal zavarba jött. — Ugyan már no, Marika! Nem elég korán kell felkelned az egész iskolaévben? Most vakáció van, neked is szabad egy kicsit tovább feküdni az ágyban. Ha ígértem is tegnap, hogy felkeljelek, bizony csak azért tettem, hogy annál nyugodtabban aludj! — Mondhatom szép dolog egy mamukától ilyet tenni! — mondta Marika fejcsóválva. — Nekem mindig azt prédikálod a legkomolyabb oktató hangon, hogy «Marika, bármilyen helyzetbe kerülsz is, sohasem szabad letérned az igazság útjáról . Mamuka hangosan felkacagott, mert a kisleány ezt éppen olyan hanghordozással mondta, mint ahogy ő szokott beszélni. — Igen — folytatta Marika komoly hangon — engem az igazmondásra tanítsz, te pedig... — Ugyan ne Marika — mentegetődzött az asszony — jól tudod, hogy én se hazudnék soha, még ha a világ minden kincsét is elibém raknák, de hiszen ez nem volt hazugság. Egyszerűen csel, ki akartam fogni rajtad ! — Holló, de rajtam nem lehet — mondta Marika és csak annál frissebben kente be mosakodás közben a szappanhabbal rózsás kis arcocskáját — akkor korábban keljen fel, kis téniasszony. Még korábban? — nevetett mamuka. Olyan kedves volt nevetés közben jóságos képe, hogy Marika meg nem állta és úgy, ahogy volt, szappanhabosan, odament hozzá és megcsókolta. — Bolond gyerek — mondta mamuka és úgy nevetett, hogy majd a könny is szemébe szökött — az egész szappanhabot rám kened. Most mosakodhatok újra! — Legalább is annyival tovább itthon maradsz ! — Igen ám, de ha hétre nem vagyok Lukácséknál, soha többé ott mosást nem kapok. Rettenetes szigorú ám az a méltóságos* asszony! A kisleány elkomolyodott. — Csak már megnőnék mamuka, hogy helyetted járhatnék mosni! Rettenetes ám az egy gyereknek, ha tudja, hogy mamukája úgy fárad érette. — Kis csacsikám, hiszen nem érted fáradok! A mindennapi kenyérért! Dolgozni mindenkinek kell! Én szépen tudok mosni, hát azzal foglalkozom. Hidd meg kicsikém, nem rossz mesterség az! Az ember mindig jó meleg helyen van, aztán kellemes meleg vízben pacskolhat. Az ételt úgy hozzák fel tálcán elibém, sok helyen bizony olyan finomat kapok, mint amilyent maga az uraság eszik... — ... amit aztán nincs szíved egyedül megenni és hazahozod a leányodnak — vágott a szóba Marika, amely mindjárt egy kis csalafintaságról számol be. (1. közlemény.)