Tündérvásár, 1935 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
, * , ■ i ■ ' 'r ■■ 1 . - ■ /7t A nagymama megint felfortyant. — Nem kellett volna! Hát ugyan mit csinálhatott volna mást? Hiszen mindenéből forgatta ki az a gyalázatos. Szépapád kérdőre vonta, ő pedig hazudozott. Esküdözött égre-földre, hogy a rábízott kincshez nem nyúlt. Éjnek idején elásta, egyedül úgy, hogy senki sem látta. Közben olykor-olykor utána is nézett, meg van-e? Mindig ott volt a helyén. Most pedig eltűnt. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, felásatta az egész környéket. A kincs nem került elő. Akkor szépapád rettenetes haragra gyúlt és azt mondta legjobb barátjának, hogy gaz áruló! Hitszegő rabló! Denty Domonkos fenyegetődzve ráparancsolt, vonja vissza ezt a vádat, de szépapád még nagyobb indulatban megismételte. Akkor aztán kardot rántottak egymásra és szépapád párviadalban megölte Denty Domonkost. Azóta van engesztelhetetlen gyűlölség a két család között és azóta fordítjuk el fejünket, még ha csak egy Denty is kerül velünk szembe, pedig ennek a históriának több mint száz esztendeje, de amíg egyetlen Hughy élni fog, mindig engesztelhetetlen gyűlölséggel lesz a Dentyek iránt. Annuska nem merte mondani, hogy azért, mégis borzasztó, hogy egy Hughy megölt egy Dentyt. Pedig számára ez a gondolat iszonyatos volt. Ha éjjel álmában eszébe jutott, még akkor is összeborzadt és foga ijedten verődött egymáshoz. Persze, nagyot vétettek ellenök a Dentyek, az bizonyos. Lám, a régi kastély, hogy omladozik. Éppen csak, hogy egyetlen szobáját tudják már lakni és ki tudja azt is, meddig. A kertjükben a gaz burjánozik, nagyanyus csak egy pici darabot ásott fel, hogy ott termesszen számukra valamit. Egy kis borsot, babot, paradicsomot. Tulajdonképpen jobb volna nekik lenn lakni a faluban, mert nagyanyus a parasztoknak varr, meg foldoz, hogy néhány fillért keressen, de hát lenn nem lakhatnak, mert az — ha bármily kevésbe is kerül — de mégis csak kerül valamibe, míg odafenn az ''dón, omladozó kastélyban legalább ingyen ellakhatnak. Aztán akárhogy is gyűlöli nagyanyus a kilátást, idefenn olyan szép minden. Lenézni a messzi völgybe, a hegy alatt elterülő kis falura és átkukkantani a szomszédba, a soktornyú, gyönyörű Dentykastélyra. Télen, ha itt van az uraság, valóságos fényárban úszik ez a kastély és nyáron nem esténként az imbolygó lampionok sora a kertben szakasztott olyan, mint valami tündéri varázs. Ha nagyanyus nem látta, Annuska mindig átnézett a szomszédba. Nem irigységgel, csak néma csodálattal. Megcsodálta a sok délszaki növényt, amit ide felhoztak a remekül gondozott kertbe. Megcsodálta a széles márványlépcsőt, amely felvezetett a palotába és megcsodálta a gépkocsit, amely olyan könnyedséggel vette a meredek utat. — Ha meggondolom — zavarta meg szavával a kisleány gondolatait nagymama, — ha meggondolom, hogy bogyókból kell, hogy nyakláncot csinálj magadnak, holott igazság szerint igazgyöngyök illetnének meg... — Oh, nagyanyuskám — nyugtatta meg Annuska — hiszen csak játékból fűzöm ezeket a bogyókat. Nem ékeskedni akarok én velük. Nagyanyukám is meg volt ékszerek nélkül, megleszek majd én is. — Hiszen csak fiú volnál — mondta a nagymama — tudom máskép beszélnél. Akkor nem nyugodnál bele olyan egykönynyen abba, hogy mindenedből kifosztottak... Annuska majd, hogy fel nem kacagott: — De nagyanyus! Ennyi esztendő után! Ha nagyapám elviselte, apuskám elviselte, éppen én ne tudjak beletörődni. Aztán akárhogy is berzenkednék, a régi kincset csak nem tudom visszaszerezni Dentyéktől. Nagyanyus csak sóhajtott. Aztán botra támaszkodva felállt . Én kész vagyok Annuska. Vedd elő a kosarat, aztán rakodj bele. Valahogy fel ne cseréld a holmikat. A babos kötő a boltosné téniasszonyé, a piros lajbi a felvégre megy Marusák uramékhoz. Ezeket a harisnyákat meg add be a jegyzőékhez. Ha adnak új munkát, fogadd el és köszönd meg szépen. Ha pénzt kapsz, kösd a lkendőd csücskébe. Újra nagyot sóhajtott: — Bizony elég szomorú dolog, hogy egy Hughy-ivadéknak, akit négylovas hintó illetne meg, így kell házról-házra járni faluban egy kis munkáért, egy kis kenyérkére valóért. Hetenként kétszer is lement Annuska a faluba nagyanyus megbízásából és az öregasszony sohase felejtette el ugyanezeket a dolgokat megismételni. Szinte hozzátartozott ez már a szállításhoz. Viszont Annuska is vigasztalásképen mindig megemlítette. (Folytatjuk.), L 87&IO, " ■ 3