Turán, 2000 (3. évfolyam, 1-6. szám)
2000-12-01 / 6. szám
TÁRLAT beréklét feszültségét idézik... A ciklus egyik leggyönyörködtetőbb darabjában is - „Aranyszarvas pávaszimbólummal” - sok-sok egymásbajátszó körforma „hajtja” műélvezetünk „még még!”-kerekét, vezetve a szemet a figurális jelképegyüttes részletein. Külön körben száguld egy szkíta aranyszarvas jellegű állatalak annak jellegzetes oldalnézetéből, aranyokkerben, alatta, felülnézetből egy trófea hanyatlik, sápad az elmúlás körébe, de a harmadik körbe, félkör alakban egy még csüggő farktollazatú pávakakas nyúlik fel, az ég vigasztaló kékjeiben pompázva. (A három alak együtt is körforgást indít el.) A páva, a lélekszimbólumok legmagasztosabbika szembenéz velünk, mögötte talán egy felkelő nap korongja, hajnalpárás-rózsaszínben. Az élő és a holt szarvas köre különleges faktúra nyomán agyagos, meszes föld, foszló fakéreg- és kimaisult kőszerű barnákkal tömítődik. Az elpusztult vad agancsa kettős ágú villámként kiterül, az élő aranyszarvasé - ihletett szecesszió - devonkori ammonita csigakövületeket formáz. A múlandóság bélyege a nemesen élt életen is...? Igen, de a szkíta aranyszarvas szemében és nyakán az ég - mint halhatatlan szellemi szféra - rétegeinek a színe tűnik fel. Vannak még a képen, háttérjelleggel, evilági zöldes körsávok, szürkével vegyülő, komoras barnák, és mint lázas hangyasereglés, piros „horzsolás” fut át a kép egy részén, talán együtt példázva életszenvedést és életörömöt. Szólni kell egy pávához közel serkent, fényrenedvre sóvárgó, színtelen növénykéről, amelyből, úgy hiszem, még mindenséget átfogó Életfa is lehet. Talán ennek ígérete a zárt levélkék tövébe hulló égi harmat... (Csöpp-, levél-, kagyló-, láng- és sziromforma egysége már a régebbi korszakaiban is foglalkoztatta az alkotóművészt.) Egyént is, közösséget is építhet e szarvas-páva kép. Egyes embert?: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt” (91. zsoltár). Szorongattatott nemzetet, nemzeteket?: „Homlokon lehetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbe menekszik.” (Illyés: Haza a magasban). A semmiképpen nem ezoterikusan szimbolista Marosi Ilona művészete számomra azt sóvárogja-sejteti, hogy ami nemesnek megtart és örökké éltet, az a Menny kizsarolhatatlan, de mindenkinek felkínált szelleme-szeretete. Az őstörténeten áttör az Üdvtörténet Joó István 143