Turán, 2003 (6. évfolyam, 1-6. szám)
2003-07-01 / 4. szám
Történelmi adattár ránk olyan későbbi nomád államalakulatot, amelynek a keleten ismert öt világtáj szerint volt északi - déli - keleti - nyugati - középső fővárosa. A most feltárt hun nagyvárosnak a fontosságát az adta meg, hogy a hatalmas térségeket magában foglaló hun birodalomnak - amely ebben az időben nem csupán e területtől északra, hanem a messze távoli nyugatra is kiterjedt -, ez a vidéke esett a legközelebb a Mennyei Birodalom tényleges központjához. Így a kereskedelmi, vagy bármilyen egyéb kapcsolatoknak is az Ordos régiója jelentette a legtermészetesebb, legközvetlenebb színterét, így érthető, hogy a hun népesség - beleértve a kínai határ közelsége miatt állandó harci készültségben lévő hun seregeket is- ilyen jelentős létszámban telepedett meg a városfalak oltalma alatt. A későbbi évszázadokban azonban a lakosság vízellátását biztosító folyó tartós elapadása, a sorozatosan aszályos évek, sőt a térség fokozatos elsivatagosodása azt eredményezte, hogy a lakosság lassan máshová költözött át, s a futóhomok lassan betemette az ősi várost - vélekednek a Shaanxi Tartományi Régészeti Intézet munkatársai, amikor az elnéptelenedés okaira magyarázatot keresnek.Ordosnak ezt a részét a Nagy Fal szeli keresztül. Közvetlen északi szomszédságában a Ma Us sivatagon, a tágas füves pusztákkal váltakozó félsivatagi és sivatagi vidéken keltem át korábbi utazásaimon. A viszonylag ritkán lakott területeken ma is a legeltető pásztorkodás az egyik legfőbb életforma, de a földművelő mezőgazdálkodásnak is fontos szerepe van. A lakosság jelentős része mongol, elsősorban a kis oázisokban és az úttest és járda nélküli, homokba merülő apró falvakban. Mai életkörülményeikről meglehetősen közvetlenül, velük együtt lakva és dolgozva próbáltam életszerű élményanyagot szerezni. Ennek szakmai kiegészítéseként a helyi kis múzeumok gyűjteményeiben számos hun régészeti emléket - többek között rituális bronzüstök, kardok, tőrök, nyílhegyek, jellegzetes állatmotívumú övcsatok, úgynevezett Ordos-bronzok gazdag választékát tanulmányozhattam. Az itt végzett eddigi kutatómunka gazdagodott most ezzel a kivételesen jelentős ősi emlékkel, hiszen hasonlót — mint amilyen Ivolga, a legismertebb, csupán Észak-Mongólia térségében tártak fel eddig.) Egy ősi hun népdalról Az ázsiai hunokat elsősorban a régészeti feltárások alapján ismerjük. Előkerültek fegyvereik, mindennapi életük tárgyai, eszközei. A szomszédos népeknek, elsősorban természetesen a kínaiaknak a feljegyzéseiből, történelmi krónikáiból azonban ki tudjuk bővíteni a tárgyi emlékeik alapján megalkotott hun-képünket. Ugyanakkor az életük szellemi oldalát, vagy például a beszélt nyelvüket illetően jórészt találgatásokra, a legeltérőbb, bár jóhiszemű következtetésekre vagyunk utalva. Ezt a hézagos tudáskészletet most kibővítjük az eddig ismert egyetlen hun népdallal, amit a kínai történetírás legnagyobb klasszikusa, a két évezreddel ezelőtt (megközelítően Kr.e 145 és 90 között) élt Sima Qian örökített meg. Ennek legfontosabb korunkbeli közlése Lin Gan professzor A hunok története című könyvében található. (Lin Gan a Belső—Mongóliai Tudományegyetem vezető munkatársa, korunk talán legnagyobb hun-kutatója, aki Magyarországon is járt a