Turán, 2007 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2007-07-01 / 3. szám

Bakos István tett a hazai parlamenti támogatás megvo­­nása. A külhoni magyar szervezetek jórésze már nem vesz részt munkájában. 3. 2007. elején a nemzetrontó neoliberális kormány fölszámolta a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalát, MÁÉRT-et, a Teleki Intézetet, az Illyés Közalapítványt, az Apáczai Közalapítványt, az Új Kézfogás és a Segítő Jobb Alapítványt és egyes minisztéri­umok érdekelt főosztályait, amelyek másfél évtizeden át, részben a külhoni magyarság szolgálatában is működtek. De említhetem a már 2004-ben privatizált Nemzeti Tan­­könyvkiadót, s más nemzeti intézményeket. Az újonnan kreált, kevesebb forrással működő Szülőföldünk Alaptól nem várha­tó, hogy pótolja elődeit. A bajokat tetézi, hogy a magyar-magyar kapcsolatokat szer­vező hazai civil szervezeteket, mint pl. a Bethlen Gábor Alapítványt, a Pro Hungária Kulturális Értékközvetítő Alapítványt, hát­rányos intézkedések sújtják: költségvetési támogatást nem kapnak, pályázati lehe­tőségeik csökkentek, szűkülnek. Mostoha körülmények között, de működik még a Duna TV és néhány más, a külhoni magyarokat is szolgáló egyházi szervezet és nemzeti intézmény (OSZK, MOL, NM, MTA, Balassi Intézet...) egyre nagyobb ellen­szélben, csökkenő költségvetési támogatással. Biztató példa is van: pl. a Református Vi­lágszövetség vezetőségében számos külhoni képviselő található, s az is, hogy a Partiumból származó Dr. Cserháti Ferenc új Esztergom- Budapesti érsek, két évtizedes müncheni szolgálat után, a bajorországi magyarság lelkipásztorából most a nyugati magyar kato­likus szórvány vezetője lett, nagyszerű célokkal. Az internet révén új kommuniká­ciós csatornák nyíltak, kitűnő honlapokat hoztak létre a külhoni magyarok világszerte, (pl. Magyar Online, HUNSOR, MIKES, KMCSSZ, HHRF, Nyugati Hírlevél stb.). Összegezve megállapítható, hogy a ma­gyar kisebbségek EU-n belüli és világpoli­tikai támogatottsága a rendszerváltás óta keveset változott, az utóbbi években lehetőségeik egyre szűkülnek, helyzetük bizonytalan, a politikai széljárástól jobban függ, mint a törvényektől. A mai Magyarország határain túl élő nemzetrészek közül az anyagilag, gazdasági­lag viszonylag a legjobb körülmények között élő nyugati magyar diaszpóra veszélyez­tetettsége a legnagyobb, hisz a kulturális élet, a hitélet és az anyanyelvhasználat te­rén a legrosszabb helyzetben van. Náluk a rendszerváltás óta a közösségi önkifejezés lehetőségei és fórumai megcsappantak, gyermekeiknek alig egytizede vehet részt szervezett magyar oktatásban (iskolai részképzés, heti 4-6 anyanyelvi óra, hétvégi­­ egyházi, vagy cserkész­­ iskola, nyári anyanyelvi tábor). Az iskolák illetve az önkormányzatok csak néhány országban (Finnország, Kanada, Svédország, Ausztrá­lia) nyújtanak ösztönzést, vagy támogatást a bevándoroltak anyanyelvi oktatásához. A nyugati szórvány magyar származású fiatal­jainak túlnyomó többsége így magyarul nem tanul, nem tud, asszimilálódik, legföljebb származástudatát őrzi - családi hatástól füg­gően halványabban, vagy erősebben. A nyugati magyar diaszpóra becsült adatait ezért óvatosan kezeljük, mivel a népszám­lálási kérdőíveken magukat magyar szár­mazásúnak (is) vallók közel kétharmada nyelvünket nem beszéli, kultúránkat alig ismeri. A rendszerváltás utáni szabadabb légkörben, a hazalátogatások, hazatele­pülések nyomán a fiatalok körében érzékel­hetően nőtt az óhazával való ismerkedés és a magyarul tanulás igénye, amit csak egy rájuk is figyelő nemzetpolitika és állam­­szervezet tartósíthat. Ahogy egy jeles írónk vallotta: Trianon után Magyarország leg­ 14

Next