Turista Magazin, 1975 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
A FELSZABADÍTÓ SZOVJETEI A Zempléni hegyekben mindössze három napig tartott a háború. Enynyi időbe telt, amíg a szovjet csapatok és egy román lovashadosztály katonái eljutottak a Bodrogtól a Hernádig. Nem így történt azonban ez a hegyvidék „fővárosánál” Sátoraljaújhelynél. A fasiszták a város mellett emelkedő, oly jellegzetes Sátorhegyek területét valóságos erőddé képezték ki. Ennek a természetes várnak az volt a rendeltetése, hogy megakadályozza a szovjet csapatok előretörését a Ronyva-patak völgyében Kassa felé. A Sátorhegyek elfoglalása A felszabadító csapatok délről, a Bodrog északi partján elfoglalt hídfőből kezdték meg a támadást 1944. december 2-án. V. N. Vinogradov vezérőrnagy, a várost ostromló szovjet csapatok parancsnoka így emlékezett vissza a harcokra: „A hídfőből támadó négy zászlóalj magára vonta a Sátoraljaújhelytől nyugatra fekvő magaslaton elhelyezkedő ellenség tüzérségi és aknavető tüzének zömét. Elhárítottak három ellenlökést és a nap végére átvágva és birtokba véve a Sárospatakra vezető vasutat és műutat, kijutottak Sátoraljaújhely déli és délnyugati peremére... Heves éjszakai harc után a megerődített körlet géppuskás-tüzér zászlóaljai december 3-ának hajnalára elfoglalták a várost ... A hegyekből tüzelő fasiszta ütegek azonban nem hagyták nyugodni sem a helyőrséget, sem a város lakosságát. Az 500. géppuskás-tüzér zászlóalj a légidesszant hadosztály egyik ezredével együttműködve, december 4-én birtokba vette a város fölött uralgó közeli 346-os magaslatot A fasiszták azért még ritkán elérték a várost a következő 510-es magaslatról.” A szovjet csapatoknak tehát december 4-én sikerült elfoglalniuk a 346 méter magas Szár-hegyet. Az 510-es magaslat, vagyis a Magashegy, a környék kiemelkedő pontja azonban még majd két hétig német kézen maradt. December 15-ig húzódott a front vonala a Szár-hegy és a Magas-hegy között A hegyen elhelyezkedő német védősereg végül megsemmisült egy része pedig fogságba Sátoraljaújhelyen játszódott le a magyarországi antifasiszta ellenállási mozgalom egyik legmegrázóbb eseménye. A város börtönében 1944. március 22-én fegyveres felkelés tört ki: az itt őrzött, súlyos börtönbüntetésre ítélt politikai foglyok fellázadtak, kitörtek zárkájukból, az udvarra nyomultak és a kiskapun keresztül a szőlőhegyek felé menekültek. Mintegy hetven elítéltnek sikerült kijutnia a börtönből, de a megindított hajtóvadászat során 54 fogoly hősi halált halt, további 17-et később végeztek ki. A börtönből kitört bátor antifasiszták többsége szerb nemzetiségű volt, de a felkelésben magyar, szlovák és román ellenállók is részt vettek. A hősöknek állít emléket Kerényi Jenő drámai erejű szobra, amely a Széchenyi téren áll a Szovjet Hősi Emlékművel együtt. Kisgyőrtől Szilvásváradig Hat héten át dörögtek a Bükk-hegység vidékén a fegyverek, amíg a felszabadító csapatoknak sikerült eljutniuk Bükkaljától az északi országhatárig. A németek különös elszántsággal védekeztek ezen az arcvonalszakaszon, hiszen a magyar nehézipar és a magyarországi hadianyaggyártás egyik legfontosabb bázisának sorsa forgott kockán. Katonailag is fájdalmas veszteségnek számított volna a fasiszta hadvezetés számára a Bükk elvesztése, mert úgy értékelték, hogy ebben az esetben megnyílik az út a szovjet csapatok előtt a Sajó és a Rima völgyén keresztül Szlovákia felé. Jóllehet a Bükk hadászati fontosságú pontjai — Miskolc és Eger városa — a hegység keleti, illetve nyugati peremén aránylag korán felszabadultak, a német csapatok a városoktól északra szilárdan megvetették a lábukat és csak hosszú heves harcok után sikerült őket a hegyvidék területéről kiverni. A harccselekmények nem kerülték el a Bükk erdős hegyeit és völgyeit sem, s maga a Bükk-fennsík is harctérré változott. Válasszunk ki egy támadási sávot, s kövessük az itt harcoló szovjet és román csapatok útját a hegyvidék szívén keresztül! A kiindulópont legyen Kisgyőr! A bükkaljai községet november közepén elérő csapatok azt a feladatot kapták, hogy támadjanak északnyugati irányban, foglalják el a műutat Bükkszentkereszt és Hollóstető között, majd jussanak fel a fennsíkra a Bálvény felé. A szovjet és román csapatok támadása a hegyi terepen nagy nehézségekkel haladt előre. Az erdőkkel borított hegyek újabb és újabb akadályokat képeztek. Különösen nagy áldozatokat követelt a Kölyukgalya hegy elfoglalása, amely valóságos bástyaként őrizte a környező terepet. November 23-án reggel kezdődött a 718-as magassági pont ostroma, amely a védelem fő erőssége volt. Csaknem három hétig tartottak itt a harcok. A németek makacsul tartották állásaikat. A szovjet és a román csapatok megismétlődő rohamai csak december 12-én hozták meg a kívánt eredményt: ezen a napon sikerült az ellenség ellenállását megtörniük és átvágniuk Lillafüred és Hollóstető között a hegyvidéken keresztül vezető műutat. A következő feladat sem volt könnyebb: a támadóknak szét kellett verniük a Bükk-fennsík peremén védelemre berendezkedett németeket. A hollóstetői menedékház és a Lustavölgy térségében nyomultak tovább északnyugatnak a szovjet lövészek és a román hegyivadászok. Valószínű, hogy a németek a fennsík szélén is sokáig tartani tudták volna állásaikat, ha az arcvonal egyéb szakaszain, elsősorban a Sajó völgyében nem kellett volna visszavonulniuk. De mivel erre rákényszerültek, a bekerítéstől való félelmükben december 15-én feladták a Bálvány csúcsát és megkezdték leereszkedésüket a Bükk nyugati szélén futó műúthoz, Szilvásvárad irányába. A Bükkaljáról november 20 körül Nógrádi Sándor felavatja a hangonyi partizánemlékművet (1964)