Turista Magazin, 1979 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
12 László-tanyától — Velemig — „Nem vagytok ti normálisak!” — hallottuk, mondták, naponta többször is, kollégák és mások is, amióta csak híre ment, hogy olymódon forgatunk filmsorozatot az Országos Kék Túra útvonalán, hogy az egész stáb „turistamód”, gyalog járja végig az ezerszáz kilométeres távot, hátán cipelve nemcsak házát-kenyerét, de a film- és hangfelvevő berendezéseket, sőt még néhány kézilámpát is. Anélkül, hogy a sommás megállapítással vitába szállnék (ritkán zavar, ha a túlságosan is normális emberek nem tartanak maguk közül valónak) hadd kezdjem azzal ezt a szabálytalan útibeszámolót egy szabálytalan filmforgatásról, hogy elmondjam, miért döntöttemdöntöttünk a filmkészítésnek eme — fogalmazzunk finomabban — szokatlan formája mellett. Kezdetben való az ötlet. Ha már az elmúlt évtizedekben annyit ámuldoztunk-ámuldoztattunk külhoni, egzotikus tájak szépségein, hogy olykorolykor joggal kaptunk fejmosást, hogy a magyar tv-néző jobban ismeri a sarkvidékek jégmezőit, Afrika szavannáit, a tenger felszín alatti világát, Hawaii működő vulkánjait vagya éppen a pápuák mindennapjait, mint hazánk ezer méter fölé csak egyetlen ponton emelkedő szelíd hegyvidékeit, csöndes — sajnos egyre kevésbé csöndes! — bükköseit és tölgyeseit, a völgyekben megbúvó, tatártól, töröktől, némettől annyiszor feldúlt, mégis ezernyi szépséget megóvó kis falvait — ugorjunk neki, csináljunk valami jó kis hazai kalandozást, azzal a bevallott céllal, hogy nemcsak megmutatni szeretnénk ezekből annyit, amennyi egy ilyen filmsorozatba belefér, hanem megpróbálunk kedvet is kelteni ahhoz, hogy legalább néhány százan, néhány ezren felkerekedjenek a film után, hogy saját szemükkel, alaposan is megismerkedjenek azzal, amit mi a filmben természetesen csak fel-felvillantani tudunk. Hiszen bármilyen hosszú is egy tizenháromszor félórás filmekből álló sorozat, nem hihetjük azt, hogy ez pótolhatja a személyes élményt. Márpedig ezek a helyek — ellentétben az éppen imént felsoroltakkal — bárki számára könnyen elérhetők, felkeresésük, felfedezésük — kinek-kinek a maga számára — jószerivel csak elhatározás kérdése. Persze ettől még lehetne „normális” filmet is csinálni. Autóval, szállodában lakva, nagy apparátussal és kivárva mindig, mindenhol a legjobb időjárást. Csakhogy mi ezt a sorozatot elsősorban azoknak szánjuk, akiknek nincs autója, és nincs lehetősége arra, hogy végigrakja hazánk nem éppen nagyszámú, ám egyre borsosabb árú szállodáit. Meg azoknak, akiknek van ugyan autója, meg telne is szállodára, de rábeszélhető, hogy legalább olykor szakadjon el ezektől, vegye föl a hátizsákot, verje föl a sátrát, mert mást lát, és bizonyos értelemben többet lát, ha gyalogszerrel vándorol. És ha belekóstol — ha eddig nem csinálta —, talán meglepődve tapasztalja, hogy napi tizenöt-húsz kilométert gyalogolva, esetleg tizenöthúsz kilót a hátán cipelve, „kényelmetlen” sátorban, urambocsá’ pajtában, üres iskolai tornateremben éjszakázva, néha elázva, olykor átfázva, máskor meg kiizzadva, egyszer csak kipihentebb, frissebb, egészségesebb lesz, ahelyett, hogy elfáradna, eltörődne, megbetegedne. No, de ki hiszi ezt el nekünk — ha eddig még nem próbálta —, ha magunk másképp csináljuk. Ez volt talán a legfontosabb ok, hogy a „gyalogfilm” mellett döntöttünk. A személyes szerepléssel, azzal, hogy mi magunk megyünk végig az útvonalon, azt akartukakarjuk bizonyítani, hogy ezt bárki megteheti. Természetesen nem így „egyvégtében”, hiszen kinek van ennyi szabad ideje — nekünk munka volt, még ha sokan kétségbe wmmsmi mmmMMiTÜTI