Turista Magazin, 1979 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

A Lajos-forrásnál levő „Ságvári Endre”, a három épületből álló dobogókői „Eötvös Loránd”, s a Frankhegyi turistaház gaz­dája a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat. Az átvétel óta a vállalat jelentős felújítási illetve átépítési munkála­tokat végzett a házakon. Erről és az épületek jelen­legi állapotáról, felhaszná­lásáról kértünk tájékozta­tást Szivek Gáspártól, a vállalat Vendéglátó Főosz­tálya vezetőjétől. A házakat 1975. június 30-án vettük át. Azóta 10 millió forintot köl­töttünk tatarozási, újjáépí­tési munkákra, amelyeket több ütemben végeztünk. Az említett összeg nagy ré­szét a födém- és tetőszer­­kezetek átépítésére kellett fordítanunk. Dobogókőn és a Lajos-forrásnál már 1976 májusában átadtuk a ven­déglátó egységeket, 1976 vé­gén pedig a szálláshelyeket is. A dobogókői „Eötvös Loránd” Turistaház szállás­­épületében a felújítás óta 16 szoba (38 férőhely) áll a vendégek rendelkezésére, közöttük 7 szoba zuhany­fülkés. Utóbbiak kétágya­sak, amelyek ára napi 135 Ft. Zuhany nélküli szoba 2 személynek 115 Ft napon­ta, egy személynek 51 Ft. Négyágyas szobában napi 25 Ft-ért kapható fekhely. Minden szobában hideg, meleg víz van. A folyosó­ról közös fürdőszoba nyílik. Külön épületben van Do­bogókőn a turistaház ven­déglátó egysége, 160 férő­helyes másodosztályú étte­remmel. A komplexum szálláshelyeinek kihasznált­sága éves átlagban 59°u-os, beleszámítva természetesen a nyári, illetve a hétvégi 100°,­6-os kihasználtságot is.” Úgy tudjuk, hogy a harmadik, legrégibb épü­letben turistamúzeumot szándékoznak berendezni.­­ „Erről magam is csak hallomásból értesültem. A kisméretű faházat kivontuk a turistaforgalomból, jelen­leg az ottani dolgozók gye­rekei részére tartunk ben­ne bölcsödei, óvodai szol­gálatot. Legjobb tudomá­som szerint az említett mú­zeum megvalósítása nem szerepel a vállalat tervei­­ben.” ■»■■■ Kívánják-e fej­leszteni a dobogókői komp­lexumot? — „Hamarosan ki kell cserélni a széntüzelésű ka­zánt, mivel az már nagyon elhasználódott. Ez a leg­sürgősebb feladat. Az épü­letek a felújítás óta folya­matosan üzemelnek, fej­lesztést nem tervezünk. Át­vettünk azonban a közeli autóparkolóban egy külön­álló büfét is, amely helyett nagyobb kapacitású, mo­dernebb épületet építünk a közeljövőben. Ezt egy más célra épült félkész épület­ből alakítjuk ki, amelyet a tanács adott át félmillió forint fejlesztési hozzájáru­lással. A kivitelezői ígére­teknek megfelelően jövőre elkészül a teraszos, új épü­let, ahol azok a turisták étkezhetnek, akik saját út­­ravalójukat kívánják fo­gyasztani, illetve nincs szándékukban az éttermet igénybe venni. (Egyébként az itteni és a „Ságvári” tu­ristaházban levő étterem­ben is elfogyasztható a há­tizsákból előkerült élelmi­szer!) Az említett büfé kö­zel 2 milliós költséggel épül. — Lajos-forrásnál, a „Ságvári Endre” turistaház­ban 27 szoba van 62 férő­hellyel. A szállásdíjak, s a komfort hasonlatos a dobo­gókői házéhoz. 140 szemé­lyes másodosztályú étterem, külön 40 személy részére reprezentatív vadászterem, eszpresszó, terasz áll a ven­dégek rendelkezésére. Saj­nos itt is kazáncserét kell végeznünk hamarosan. A házban a szálláshelyek ki­használtsága 60%-os. Egye­lőre megtorpant egy szép elképzelésünk: 8—10 fahá­zat szerettünk volna az épület körül építeni, első­sorban a családos termé­szetjárók részére. Erre csak úgy kerülhet sor, ha az idegenforgalmi fejlesztési alapból kapunk hozzájáru­lást. (A faházakat is fűte­ni kellene és ellátni meleg­vízzel, ami már nagyobb kapacitású kazán beépíté­sét kívánná.) Megítélésem szerint tervünk megvalósu­lására nincs lehetőség, mi­vel a Duna-kanyarban épü­lő nagy kirándulóközpont elvonja a figyelmet s az erőket.” ■■■■■■ Mi a sorsa végül a Frank-hegyi háznak? — „Ott nincs szálláshely, nem is volt régebben sem. Kisebb, kevésbé látványos tatarozást végeztünk az épületen, amelyben csak bisztró működik.” ■■■■■ Mennyire gazda­ságos a vállalatnak a há­zak fenntartása? — „Dobogókőn 1976-ban 5 millió forint volt a válla­lat ráfizetése. 1977-ben 41 ezer, 1978-ban pedig 600 ezer forint nyereséggel zár­tuk az évet. Lajos-forrás­nál 1976-ban több mint két millió, 1977-ben 1 millió, 1978-ban 200 ezer forint volt a ráfizetés. A dobogó­kői nyereségben nagy része van annak, hogy a turista­házat szervezetileg a kö­zelben levő Nimród szállo­dához csatoltuk, így az áru­ellátás, karbantartás stb. megosztott költséggel és könnyebben oldható meg." SZ. GY. (Maiz Ferenc felvételei) Látogatóban a Pannóniánál HÁROM TURISTAHÁZRÓL A Ságvári turistaház a Lajos-forrásnál A dobogókői turistaház leg- A vendéglátó épület az Eöt­­régebbi épülete vös Loránd turistaháznál 1

Next