Turista Magazin, 1982 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
DVTK A diósgyőriek kedvelt szakosztálya több mint ötven éve, 1929. április 3-án alakult meg. Történetükről, munkájukról könyvet lehetne írni. Felépítették a bánkúti turistaházat, (1931) a Bálványon a Petőfi kilátótornyot (1948), a Jókai emlékművet Törvényben (1959). Évente 130—210 km átjelzést festenek újra. Létszámuk megközelíti a 400-at. Két aranyjelvényes, 4 ezüst és 30 bronzjelvényes túravezető irányítja a többnyire nyílt túrákat, ötvenen teljesítették az Országos Kék Túrát. Eddig 90 ifjúsági, 70 bronzjelvényes, 50 ezüstjelvényes, 9 aranyjelvényes és 1 érdemes túrázó tagjuk van. Az ország egyik legjobban működő turista-szakosztályának elnöke Lendeczky László. MOM A Magyar Optikai Művek gyári márkaneve az egész világon ismert, a turisták is sok érdekes kezdeményezéssel hallattak magukról. Az 1936-ban alakult természetjáró szakosztály az ötvenes években a legjobb tájékozódási versenycsapatot adta az országban. A 60-as években új arculatuk mutatkozott meg. Taglétszámukat 50- ről 200-ra emelték, évente legalább 100 túrát vezettek. Nagyszerű eredményük a fiatalok és gyermekek túrázási kedvének felkeltése. Jelszavuk: Túrázzon együtt a család! Tagságuk több mint egynegyede ifjúsági, vagy éppen gyermekkorú. Ritka dolog ez egy üzemi szakosztálynál. A MOM szakosztályvezetője Székely Tamás. Negyedszázada működik a mátyásföldi gyár természetbarát szakosztálya. Céljuk elsősorban nem a versenyszerű, hanem a minél több embert mozgósító színvonalas túrázás szorgalmazása. A szakcsoportok : bakancsos, vízitúra, sziklamászó, barlangász. Hangulatos kirándulásokat szerveznek Húsvétkor és együtt köszöntik a Mikulást. Tavaly nyolcnapos túrát szerveztek a Magas- Tátrába. Ennek során a 42 résztvevőből 16-an négy nap alatt teljesítették a Magistrale 87 km-es útvonalát. Kirándulásaikat a hét ezüst-, és a két bronzjelvényes túravezető irányítja, taglétszámuk 150 volt tavaly. 1981-ben 35 túranapon átlag 30-as részvétellel tízezer km-t gyalogoltak. IKARUS KIK, KICSODÁK? KINEK AZ ÉRDEKE? Kinek az érdeke, hogy egyetértés és együttcselekvés helyett az anarchia, a meg nem értés uralkodjon a turistaszervezetekben? Mert... A Tolna megyei szakszövetség 3. sz. Értesítőjében ez jelent meg: Tudomásunkra jutott, hogy egyes ODK-k, illetve szakosztályok új vezetői nem ismerik a természetjáró érvényesítés rendjét, s ez akadályozza őket abban, hogy elvégezzék. Az alábbiakban ismertetjük röviden az érvényesítés módját: A Sportköri (Diáksportköri) kék igazolványokat a Sportpropaganda Rsz. 328. számú nyomtatványán öszszesítve, folyamatos sorszámozással be kell küldeni a Sporthivatalba. Az érvényesítés díját (felnőtt 12,—, ifjúsági 6,— Ft/fő) vagy csekken, vagy személyesen kell befizetni, s a befizetést igazoló szelvénnyel együtt így elkészített érvényesítési jegyzék alapján kell kérni az esedékes természetjáró érvényesítést. Az érvényesített igazolványokat, az érvényesítési jegyzék egy példányát, valamint a befizetést igazoló szelvényt a sportkörnek, ODK-nak kiküldjük. Kérdem én, honnan tudnák a szakosztályvezetők ezt, mikor semmilyen kapcsolat nincs közöttük és az országos vezetéssel. A mozgalom természetes rendje, hogy változnak a vezetők, jönnek, leköszönnek vagy örökre eltávoznak. Egyetlen élő kapcsolat van az ország turistatársadalmában. Ez pedig a Turista Magazin, amely akár változnak a helyi vezetők, akár nem, minden hónap elsején megjelenik és közli az országban turistaszempontból történteket, legyenek azok hírek, információk, módszerek vagy létesítményekről szóló írások. Ha ezek az írások eljutnának a helyi vezetőkhöz, akkor nem lehetne félreértés és nem történhetne meg, hogy ezek a jószándékú vezetők az év közepén még nem tudnák, hogyan kell az igazolványt érvényesíteni. De nem tudhatják, mert a lap nem jut el hozzájuk, amit az a kegyetlen szám bizonyít, hogy az előfizetőknek csak egynyolcada, kb. 800 példány jut a szakosztályokhoz. De kinek az érdeke, hogy ne tudják a vezetők lenn és fenn, vagy akárhol — hogy a Turista Magazin nélkülözhetetlen számukra? Kinek az érdeke az anarchia, a széthúzás, a meg nem értés — legyen az bármilyen jószándékú is. Mert ahogy Dante írta: „A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.” APRÓ-CSEPRO Újra cseng a telefon. Naponta ötször-hatszor keresik a turistaházi szállásfoglalási központot, vagy egyáltalán valamit ami a turistasággal kapcsolatos. Az 1979-es telefonkönyv „turista” címszó alatt ugyanis kizárólag a Turista Magazint tünteti fel. Viszont: A Tourinform telefonja (Nagy szám ez a hat szám! — reklámszöveggel) nemcsak a turistaszállásokkal kapcsolatokkal nyújt hiányos információt, hanem a Turista Magazint sem ismeri. Igaz, az ő telefonszámukat senki sem kérdezi tőlünk. * * * s Rejtvénypályázatot hirdettünk tavaly az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda fennállásának 25. évfordulójára. Rövid külföldi kirándulást ígértünk a nyerteseknek. Áprilisban derült ki, hogy a legtöbben nem tudják igénybe venni a szabadszombatra meghirdetett szlovákiai utat, mert az iskolák csak jókora késéssel követik szeptembertől az ötnapos munkahetet. Az Express fiatalos gyorsasággal váltott. Valamennyi résztvevő bármely más útra beváltható utazási utalványt kapott. Érvényes a jövő év végéig — akár szabadszombaton is. Kösz’ EXPRESS 1 35 A tatabányai egyesület 1975-ben alakult. Németh Gyula vezetésével minden évben saját tervezésű programfüzettel lepik meg a tagságot. (1981 :X36) Közülük 44-en ifjúságiak. Átlagéletkoruk 33 esztendő. Tavalyi 43 túrájukon 13 748 km-t gyalogoltak. Megkezdték a Vértesben a Szép Ilonka forrás környékének hétvégi pihenőhellyé történő kiépítését. TESZ- tagjaik száma 15, tavaly 40 szolgálatban voltak. A 16 túravezető közül 6 ezüstjelvényes. Túrázói minősítésük: 13 ifjúsági, 21 bronz, 12 ezüstjelvényes. Az Országos Kék Túrát négyen teljesítették, tizen pedig „Komárom megye turistái”. Kerékpáros szakcsoportjuk a Bokányi Dezső emléktúrán a 3. helyen végzett. KOMÉP