Turista Magazin, 2010. (117. évfolyam, 1-12. szám)

2010-04-01 / 4. szám

KALEIDOSZKÓP Tirol legrégebbi fogaskerekű vasútja az Inn völ­gyében fekvő Jenbachból indul a 926 méter magasságban fekvő Achenseéhez, kereken 400 méter szintkülönbséget és 6,8 kilométert megtéve. A vasút 1888-1889 között épült, és ma is az eredeti, folyamatosan karbantartott gőzmozdonyok húzzák-tolják a vagonokat. A mozdonyokat a Wiener Lokomotivfabrikban ké­szítették, és egy hegy- és völgymenet során 350 kilogramm szenet, három köbméter vizet fogyasztanak el, és kenőolajokkal is bőven el­látják őket a végállomásokon. Nyomtávja 1000 milliméter. A két kocsiból álló szerelvénynek út­közben három megállója van, ami szükséges is, mert a helybeliek ugyanúgy használják bevá­sárlásaik vagy egyéb ügyeik lebonyolítására, mint a turisták. A kis vonatnak közvetlen csatlakozása van az Achenseén közlekedő rendszeres hajójárattal, ezért szigorú menetrend szerint csak május el­seje és október vége között közlekedik. Az út al­só része sűrű erdőben halad, a felső része pe­dig csodálatos panorámát nyújt az Acheni-völ­­gyre. A mozdonyvezetők, kalauzok korabeli ru­hákban büszkén szolgálják ki az utasokat, illetve a kis vonatot. Akinek ezen a környéken pár na­pot van módja pihenni, ajánlom, hogy egyszer utazzon rajta, mert felejthetetlen élményt nyújt. Szöveg és kép: dr. Katona István Hátizsák ! A Civil Rádió természetjáró magazinja minden kedden 16.15-17.00 óráig, minden második szombaton Körbe a Kéken címmel 8-9 óráig hallható Budapest vételkörzetében az FM 98 ultrarövidhullámon. Túrahírek, beszámolók. A műsor rendszeresen szemlézi lapunkat. Achensee fogaskerekű gőzöse A szerelvény az achenseei végállomási Az 1889-ben gyártott 4-es számú mozdony 50 Turista Magazin - 2010. április Krónika 2005. április 23-án nyitotta meg a BAZ Megyei TbSz Hollóházán a Fehér holló kulcsosházat. Április 28. és május 27. között Kalmár László főtúravezetésével a Nagylak-Baján­­senye-útvonalon haladt az első Eurorando (Európa-túra) magyarországi szakasza. 1985 áprilisában kilátót avat­tak a Zengőn, a Mecsek leg­magasabb csúcsán. Április 18-án Túravezetők Klubja alakult Székesfehérváron a FMTSz szervezésében. 1910. április 29-én Aschban született Lux Géza építészmér­nök, a Műegyetem adjunktusa, a középkori építészet kutatója. 1936-38 között a Magyar Turista Egyesület választmányi tagja, 1939-41 között a Magyar Turista Szövetség Műszaki Bizottság tagja. Több cikke jelent meg a Turisták Lapjában. 1880. április 22-én alakult meg a Magyar Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya. Ugyaneb­ben az évben az iglói tagok ja­vaslatára a Magyar Kárpát Egylet helyett Egyesület lett az elnevezés. 165 éve 1845. április 2-án Tribsben szüle­tett Dénes Ferenc, a lőcsei fő­gimnázium tanára, később a tátraszéplaki meteorológiai állo­más vezetője. A Magyar Kárpát Egyesület egyik megalapítója, 1884-től 1887-ig pénztá­rosa, a központi választmány tagja (1895-1911), útbiztos (1889), 1891-ben má­sodik alelnöke, helyi képviselője Lőcsén (1892). Az Építőbizottság (1913), az évkönyv­szerkesztő bizottság (1909-13) tagja, 1923- tól az egyesület díszelnöke. Az MKE Lőcsei Osztály választmányi tagja (1913-18). A Ma­gyar Turista Szövetség alelnöke (1913-17), 1917-től a Műszaki Bizottság tagja. ■ 5 éve 15 éve 35 éve 100 éve 130 éve 1995. április 14-én avatták fel a Szegediek kútját a Mátrá­ban. A forrást a szegedi szék­helyű GEOENVIKON foglalta. 1975. április 2-án alakult meg a Kecskeméti ÉDOSZ Kinizsi Ter­mészetbarát Sportegyesület. 25 éve

Next