Turisták Lapja, 1927 (39. évfolyam)

Temetvény vára. (1 fényképpel és 1 alaprajzzal.) Follajtár József

IS Follajtár József Ducó, másként Ducrév, Kis és Nagy-Modra, ő és Ujlehota, Réthy, a mai Luka, Horka, Hradek és Hubina, Pöstyén, Szerdahely. Okmányilag nem lehet kimutatni, befészkelték-e magukat itt a husziták? A néphagyomány úgy tartja, hogy igen. Az Ujlaky-család kihaltával a király kezére jut, kinek nevében Lengyel László kezelte s 1525 febr. 19-én rendben átadta. 1524-ben ugyanis Thurzó Elek kapta adományban. Ez később Ferdinánd párti főember s mint ilyennek birtokát, Temetvényt 1527-ben János hívei megvették. Thurzó Elek után leányai, illetve azok férjei bírják. Báthory András neje halála után csak pereskedés útján bocsátotta ki kezei közül az uradalmat, mely ezután hosszabb ideig volt a leányörökösök kezén, míg végül egyességileg Thurzó Szaniszló, Miklós és Kristóf kezére került, kik megosztozván, a várat Szaniszló kapta. A Thurzó-család nem volt hosszú életű, 1636-ban már kihalt. Óriási birtokait, melyeket azon időben horribilis összegre, két millióra becsül­tek, lefoglalta a kincstár. A még élő női ág kielégítésére Temetvényt jelölték ki. Ezek az örökösök Bottal János és András, továbbá Fitter Gyula, Sándor Ferenc (e két utóbbi Rottal-leány feleségük után), kik lemondanak a kincs­tárral szemben támasztható igényeikről. 1639-ben Rottal János birtokrészébe Csáky István került. Ezután a vár sorsa: züllés. A többfelé húzó birtokosság gondozza egy ideig, őrséget, hajdút tart benne. A török beütések elől menekülök itt találnak oltalmat, védelmet. Volt azonban egy várnagya, ki rátul visszaélt a megszorult nép nyomorával. Azon időben történt ez, mikor Érsekújvár elesett s a népet oly rettegés szállta meg, hogy csekély ingóságait szekérre rakva, megmaradt marháját maga előtt hajtva, menekült a védelmet nyújtó erdős vidék, a temetvényi völ­gyek felé. Ezek abban az időben nem voltak oly kopárak, mint amilyenek ma. Óriási rengetegek terültek el itt s ezekben ki tudta volna felkeresni a török elől odamenekült magyarokat? Erre csak a vár elvetemült kapitánya , Györy Mihály vállalkozott. A megejtett vallatás során kiderült, hogy feles pénzt szer Temetvény várának alaprajza. (Felvette Follajtár József.)

Next