Turisták Lapja, 1941 (53. évfolyam)
Lengyel László: Mezőhavas, Görgény, Kelemen
Lakosság. A Mezőhavasé magyar, a Görgényé vegyes, a Kelemené román, már amennyiben az utóbbinál lakosságról beszélni lehet. Tavasztól őszig egy háromnapos kelemeni gerincvándorláson lehet találkozni két pásztorral, ősztől tavaszig eggyel sem. Csobáné román pásztor. Általában jámbor, alázatos, szolgálatrakész emberek. Élesen különböznek a gyakrabban felkeresett, tehát divatos turistavidékek (Csalhó, Fogarasi-havasok, stb.) román lakóitól, akik kizsarolták és ellenségesen fogadták a turistát. Sztinagesztena , pásztorkunyhó. Más híján fontos turistalakóhely a Kelemenben. Fedele kéreg, belül feketére van festve a füsttől. Oldala fagerendákból áll, köztük féltenyérnyi hézaggal. Utóbbiak célja valószínűleg az, hogy rajtuk a sztmát éjjel körülálló juhok az orrukat bedughassák. Ilyenkor villanyos zseblámpával közelről a juhok szemébe lehet világítani, meg se rebben. Úgy látszik, nyitott szemmel alszanak. Kant ,nél (nem azonos a hasonnevű filozófussal). Átlagos nagyságú sztriában hat turista csak „kantra" fekve fér el. Reggelre azonban valamennyi olyan jószagú, akárcsak a füstölt sonka. Bálmos, ízletes étel, juhok tejéből készül. Aki enni akar belőle, semmiesetre se nézze végig, hogyan csinálják. Zászpa: 1300 m magasságon felül élő virágos növény. Felismerhető sajátos nagy leveléről, mely „havasi gyöngyvirághoz" teszi hasonlatossá. Bizonyos időszakban nagyon mérges, ilyenkor a juhok kerülik, máskor megeszik. A juhok jobban tudják a növénytant, mint a turisták: nekem a kezemből vette ki egyszer egy román teherhordozó ember, nehogy megkóstoljam. Málna. Vízmosásos helyeken annyi van, hogy július végén kisebb kosarat egy ültőhelyben hamar tele lehet szedni. Hátizsákba tett aluminium-dobozban vinni nem jó, mert automatikusan málnaszörppé változik. Lapival bélelt kosárban, kézben kell vinni. A Bányászat-menedékház mellett sok van; azt mondják, itt a medve sokszor egyszerre szedi az asszonyokkal. Turisták ilyen esetben ne kergessék el a medvét, jut mindegyiknek elég. Eper. Mindenfelé van, de szaporotlan a szedése. Szeder kevesebb felé fordul elő, de ahol van, ott legalább 50 holdon. Tiszafa. Ezt Csorna Pista, síbajnok, turista és fafaragó-művész így ismertette előttem: „Az őseink szegeket és hordócsapokat készítettek tiszafából. Emberderék magasságban fűrészelték el a törzseket s amit otthagytak, meg a gyökerek, az maradt meg nekünk. Élő tiszafát már századok óta nem látni. Kihalt, mert „csemete" csak 40 éves korában hoz csiraképes magot. Az anyaországban vannak élők is. Télen találjuk meg, arról, hogy a leve halványrózsaszínre festi a havat". — Ebből a fából gyönyörű dísztárgyakat faragnak errefelé. A fa némelyik részén egy centiméteren 15—20 évgyűrűt lehet számlálni. Hiába, jó munkához idő kell. Áfonya (kokojsza): Pompás üdítő, kék bogyó. 1700—1900 m magasan bőven található. Itt a turista szomjas és fáradt szokott lenni, ámde Tantalusz-jellege van a dolognak, mert szaporotlan a szedése. A nép fafésűvel szedi, így hát a turista letép vagy tíz szemet s csak egy áfonya ágat tűz a kalapja mellé, hónapokig tartó szép dísz. — Folymine. Testvére az áfonyának, de piros színű és fanyar. Cukorral pompás befőtt, vadhús mellé való. Boróka: 1700 m magasságban az erdei fenyő „egyoldalúvá" válik, a másikat megöli a szél. Azután búsan feladja a harcot s helyét elfoglalja a boróka. Fél-másfél méter magas sűrű fenyőcserje ez, komoly forgalmi akadály, de bajjal még járható. Nagy kék bogyója fanyar, de jó pálinka fő belőle. Kígyófenyő. A boróka nem sokáig örvend uralmának: 1800 m körül a kígyófenyő veszi át a helyét. Embermagasságú, hosszú tűlevelű fenyő ez. Karvastagságú ágai néhány métert a földön kúsznak, mielőtt felfelé törnek. Nagyon szép növény, de járhatatlan. (A Nagyköves északi oldalán, a csúcstól mintegy másfél km-re nemrég épült egy vadászház; három kemény óra alatt jutottunk oda, mert kb. 2—300 métert kígyófenyőkön át kellett törni.) Sipcsont összeverése biztosan, lábficam vagy törés esetleg kijár annak, aki ezt el nem hiszi. 1950 m magasságban a kígyófenyő is eltűnik; ezután már csak kő, vagy a szép hosszúszálú alpesi fű van, amelyen úgy jár az ember, mint jó perzsaszőnyegen. A csúcsokon szép kövirózsák nyílnak. Pünkösdi hó. Van, sőt erdei úton, vagy északi oldalon óraszámra kell benne járni. Legtöbbször hordképes, de itt-ott térdig vagy derékig süpped az ember. Bakancs-zsírozást nem méltányol, a víz belül minden lépésre loccsan. (Szerencse, hogy náthát 1500 m-en felül nem kapni!) — Meredek lejtőkön kitűnő, olcsó sportra nyújt alkalmat: egyszerű bakancsban, korcsolya lépésben gyorsan és biztosan, süppedés nélkül lehet lecsúszni rajta. Sajnos, rendszerint vissza kell mászni. Farkas. Hosszú vándorlásaim alatt sohasem láttam, de hírét közelről sokszor hallottam. Ezt a kutyák hozzák, éjszaka, a nyájtól űzvén a farkast. Ilyenkor a pásztor felkel és szokott varázsigéjét használja, mely egyénenként változó, így egy székely juhász: „Holnü Tye-tye, tye-tye, tye-tye... Holndia" — Ebben az első és utolsó rész a farkasnak szólt, megfelelő hanghordozással; a középső rész azt jelenti: „Ne féljetek, juhocskáim!" — Egy csobán —a szabad fordításban — ilyesfélét kiáltott, szentori hangon: „Gyertek, heeeejjü Utána, ha fi, ha szuka!! Csapd le, ha megölted!!" — Gondolom, ez a kutyáknak szólt.