Turistaság és Alpinizmus, 1934 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1934 / 9. szám
1921-ben, 76 éves korában, újból fent járt a Jégvölgyi csúcson, 1922-ben a Gerlachfalvi csúcson, 1923-ban a Kis Viszokán, Nagyszalóki csúcson, Sirokán, 1924-ben a Tengerszem-csúcson és a Greineren. 1926—1930-ban sorban felkereste még a völgyeket, búcsúzott tőlük, de azért 1927-ben feljutott ismét a Tengerszem-csúcsra is, 1928-ban a Kis Viszokára, 1932-ben újból a Tengerszem-csúcson volt, 1934-ben pedig — 90.-ik életévében! — még végigvándorolt a Batizfalvi tótól az Oszterván át a Poprádi tóhoz vezető ösvényen. Ilyen teljesítményekkel valóban fiatalabbak is alig dicsekedhetnek! De Dénes Ferenc egész életében kitűnő egészségnek örvendett és köszönhette ezt felette mértékletes életmódjának és állandóan vidám, aranyos kedélyének. Csak halála előtt két héttel dőlt betegágynak. Szeptember 15.-én szerepelt utoljára nyilvánosan a Kárpátegyesület tarpatakfüredi „Dr. Guhr-ifjúsági turista,otthon“ alapkőletételénél, amikor a fiatalságot a Haza és a Tátra iránti szeretetre buzdította. Ez volt búcsúszózata, hattyúdala . . . Most azután végleg búcsút intett a Magas Tátrának, az egész Szepességnek, hőn szeretett ideáljának és eltávozott oda, ahol elődei, a Tátra szerelmeseinek egész tábora várta őt tárt karokkal... Reichart Géza. Dr* Dalmady Zoltán* A magyar turistaság igaz fájdalommal és egyhangú megdöbbenéssel vette tudomásul bori és dalmadi Dr. Dalmady Zoltán, a Pázmány Péter Tudományegyetem c. rk. tanárának, volt ezredorvos, a II. oszt. polgári érdemkereszt és a hadidíszítményes koronás arany érdemkereszt tulajdonosának, a Magyar Turista Szövetség társelnökének, a Budapesti Orvosok Turista Egyesülete társelnökének 1934. október hó 17.-én, 54 éves korában történt elhunytát. Gyászunkban a magyar tudomány és a tudományos élet számos szervezete, a hivatalos bizottságok, valamint a társadalmi és szakegyesületek egész sora osztozik, mert az elhúnyt, mint a szó legáltalánosabb értelmében vett természettudós, egyaránt volt művelője az orvostudománynak, közegészségügynek, fürdő- és forrásügynek, rheumakutatásnak, botanikának, klimatológiának, meteorológiának, valamint a legideálisabb értelemben művelt orvosképzésnek. A háború alatt tátrafüredi orvos, majd a Bálint-klinika asszisztense, a Budapesti Orvosok Turista Egyesületének alapításától kezdve társelnöke és fáradhatatlan, odaadó vezetője, azután ezen keresztül a Magyar Turista Szövetségnek is rövidesen nélkülözhetetlen egészségügyi szakértője, utóbb társelnöke, a szövetségi vezetőképző tanfolyamok egyik szervezője, páratlan népszerűségű és sikerű előadója és vizsgáztatója, a BOTE Nagyvillámi menedékházának egyik kezdeményezője és mondhatjuk, haláláig gondos, önzetlen és fáradhatatlan munkása, demindezeken felül, mint mindenkit első szavával megfogó, született előadó, őszinte, szeretetreméltó és szeretetteljes, igazi jó ember, soha el nem feledhető emléket állított magának mindnyájunk, minden magyar természetkedvelő és turista szívében és fájdalmas, egyelőre teljesen betölthetetlennek látszó űrt hagy maga után a tudományos szervezetekhez hasonlóan elsősorban a magyar turistaság szervezetében, amelyért annyit fáradt és dolgozott és amelynek nemes, mindenütt megbecsült személye csak tiszteletet és tekintélyt kölcsönzött. Temetése október 19.-én délután volt a budai Farkasréti temetőben, barátainak és tisztelőinek impozáns részvételével; az egyetem, az elvesztését olyannyira érző tudományos világ és nem utolsó sorban a magyar turistaság küldöttségei és koszorúi kísérték koporsóját. A Magyar Turista Szövetséget Dr. Komarnich Gyula és Dr. Petracsek Lajos társelnökök, Papp Dénes alelnök és Dr. Dobrecki Sándor főtitkár képviselték. D. S. 314