Turistaság és Alpinizmus, 1934 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 9. szám

1921-ben, 76 éves korában, újból fent járt a Jégvölgyi csúcson, 1922-ben a Gerlachfalvi csúcson, 1923-ban a Kis Viszokán, Nagyszalóki csúcson, Siro­­kán, 1924-ben a Tengerszem-csúcson és a Greineren. 1926—1930-ban sorban felkereste még a völgyeket, búcsúzott tőlük, de azért 1927-ben feljutott ismét a Tengerszem-csúcsra is, 1928-ban a Kis Viszokára, 1932-ben újból a Ten­gerszem-csúcson volt, 1934-ben pedig — 90.-ik életévében! — még végig­vándorolt a Batizfalvi tótól az Oszterván át a Poprádi tóhoz vezető ösvényen. Ilyen teljesítményekkel valóban fiatalabbak is alig dicsekedhetnek! De Dénes Ferenc egész életében kitűnő egészségnek örvendett és köszönhette ezt felette mértékletes életmódjának és állandóan vidám, aranyos kedélyének. Csak halála előtt két héttel dőlt betegágynak. Szeptember 15.-én szerepelt utol­jára nyilvánosan a Kárpátegyesület tarpatakfüredi „Dr. Guhr-ifjúsági turista,­otthon“ alapkőletételénél, amikor a fiatalságot a Haza és a Tátra iránti szeretetre buzdította. Ez volt búcsúszózata, hattyúdala . . . Most azután végleg búcsút intett a Magas Tátrának, az egész Szepes­­ségnek, hőn szeretett ideáljának és eltávozott oda, ahol elődei, a Tátra sze­relmeseinek egész tábora várta őt tárt karokkal... Reichart Géza.­ ­ Dr* Dalmady Zoltán* A magyar turistaság igaz fájdalommal és egyhangú megdöbbenéssel vette tudomásul bori és dalmadi Dr. Dalmady Zoltán, a Pázmány Péter Tudományegyetem c. rk. tanárának, volt ezredorvos, a II. oszt. polgári érdemkereszt és a hadidíszítményes koronás arany érdemkereszt tulajdonosának, a Magyar Turista Szövetség társelnökének, a Buda­pesti Orvosok Turista Egyesülete társelnökének 1934. október hó 17.-én, 54 éves korában történt elhunytát. Gyászunkban a magyar tudomány és a tudományos élet számos szerve­zete, a hivatalos bizottságok, valamint a társadalmi és szakegyesületek egész sora osztozik, mert az elhúnyt, mint a szó legáltalánosabb értelmében vett természettudós, egyaránt volt művelője az orvostudománynak, közegészségügynek, fürdő- és forrásügynek, rheumakuta­­tásnak, botanikának, klimatológiának, meteorológiának, valamint a legideálisabb értelem­ben művelt orvosképzésnek. A háború alatt tátrafüredi orvos, majd a Bálint-klinika asszisztense, a Budapesti Orvosok Turista Egyesületének alapításától kezdve társelnöke és fáradhatatlan, odaadó vezetője, azután ezen keresztül a Magyar Turista Szövetségnek is rövidesen nélkülözhetetlen egészségügyi szakértője, utóbb társelnöke, a szövetségi vezetőképző tanfolyamok egyik szervezője, páratlan nép­­szerűségű és sikerű előadója és vizsgáztatója, a BOTE Nagyvillámi menedékházának egyik kezdeményezője és mondhatjuk, haláláig gondos, önzetlen és fáradhatatlan munkása, de­­mindezeken felül, mint mindenkit első sza­vával megfogó, született előadó, őszinte, szeretetreméltó és szeretetteljes, igazi jó ember, soha el nem feledhető emléket állított magának mindnyájunk, minden magyar természetkedvelő és turista szívében és fájdalmas, egye­lőre teljesen betölthetetlennek látszó űrt hagy maga után a tudományos szervezetekhez hasonlóan elsősorban a magyar turistaság szervezetében, amelyért annyit fáradt és dolgozott és amelynek nemes, mindenütt megbecsült személye csak tiszteletet és tekintélyt kölcsönzött. Temetése október 19.-én délután volt a budai Far­kasréti temetőben, barátainak és tisztelőinek impozáns részvételével; az egyetem, az elvesztését olyannyira érző tudományos világ és nem utolsó sorban a magyar turista­ság küldöttségei és koszorúi kísérték koporsóját. A Ma­gyar Turista Szövetséget Dr. Komarnich­ Gyula és Dr. Petracsek­ Lajos társelnökök, Papp Dénes alelnök és Dr. Dobrecki Sándor főtitkár képviselték. D. S. 314

Next